Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

SZIMATOLJUK KI AZ IDEGENEKET!

2013. december 07. - Prusi

Egy amerikai kutató szerint talán az „orrunk” után menve nagyobb szerencsével járnánk, és kiszimatolhatnánk az idegeneket! Persze nem szó szerint, hanem olyan különleges fehérjemolekulák keresésével, amelyek egyértelműen összekapcsolhatók az élet jelenlétével. Ehhez csupán egy chipen elhelyezhető parányi mikrolabort kellene szerkeszteni, és útnak indítani az űrbe.

20131207_illusztracio_1.jpg

Tovább

BOSZORKÁNYOK A GELLÉRT-HEGYEN

2013. december 06. - Prusi

Ma már kissé meglepően hangzik, de évszázadokkal ezelőtt a Duna budai partján emelkedő Gellért-hegyhez is természetfeletti, rejtelmes jelenségek egész sora fűződött. A sziklás magaslatot egészen a 18. század végéig titkos boszorkány-találkozóhelyként ismerték, ahol áldozatbemutatás, ünnepi lakoma vagy éppen féktelen orgia céljából gyűltek össze a seprűnyélen érkező banyák.

20131206_illusztracio_1.jpg

Tovább

MEGFIGYELÉS ALATT AZ EGÉSZ VILÁG

2013. december 05. - Prusi

Az amerikai titkosszolgálat adatgyűjtési módszereit leleplező fiatal informatikus, Edward Snowden története egy hidegháborús kémregényre emlékeztet. Az Egyesült Államokban kirobbant megfigyelési ügyben szinte az összes nagyhatalom érintett, és a nemzetközi diplomáciát is megrázó botrány napról napra újabb fordulatokat tartogat. Várhatóan még hosszú ideig folytatódnak a megdöbbentő leleplezések, s a világsajtó bőven válogathat az amerikai kiszivárogtató által nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok közül.

20131205_illusztracio_1.jpg

Tovább

ŐSZI KALEIDOSZKÓP

2013. november 30. - Prusi

SZEPTEMBER 15. – REZSICSÖKKENTÉS MÁSKÉNT

Amit a kormány az egyik kezével adott, a másikkal elvette. „A rezsidíjcsökkentésre vonatkozó kormányhatározat értelmében az Ön megtakarítása ebben az elszámolási időszakban 376 Ft” – olvasom az aktuális gázszámlán. Viszont – a burkolt áremelésnek számító gyorsvonati pótjegy miatt – tegnap 380 Ft-tal többet kellett fizetnem a 260 kilométeres utazásért... Erről ennyit.

 

SZEPTEMBER 17. – KÖNYVTÁROS VÉGZETTSÉG NÉLKÜL

Szakembereken spórolnak a tankerületek, emiatt egyes fővárosi iskolákban még rendszergazda sincs. Könnyen elképzelhető, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tankerületi igazgatói – spórolási szándékból – mellőzik majd a teljes munkaidős szakszolgálati dolgozók alkalmazását. Rendszergazdának és könyvtárosnak pedig – szakirányú végzettség nélkül is – bármelyik pedagógus alkalmazható lesz majd, aki rendelkezik „elégséges” informatikai ismeretekkel – számol be a Népszava mai számában az újabb közoktatási „agyrémről” .

 

SZEPTEMBER 19. – MUTYILAND ÉS A VALÓSÁG

„A mikszáthi urambátyám világ és az egykori szocializmus sajátos valóságkeverékében élünk – s már nem is nagyon csodálkozunk. Ami most van, az a tragédia és a komédia, a szabadság és a rabság, az igazság és a hazugság, a képmutatás és a bátorság alakjában rejti magában a lényeget: a régi és az új társadalmi tapasztalatokat. Mintha visszafelé lépdelnénk az időben, de a régi világ nem távolodik tőlünk, ellenkezőleg, szembejön. Csak éppen a feje tetején áll benne minden” – írja Lévai Katalin a mai Népszavában, és egyet lehet vele érteni.

 

SZEPTEMBER 24. – VISSZA A HETVENES ÉVEKBE

Sokan nem is tudják, milyen hatalmas „újdonság” a beléptető kapus rendszer a budapesti metróban, amit júniustól a Corvin negyednél – leánykori nevén a Ferenc körúton – tesztel a Budapesti Közlekedési Központ. Ilyen kapukat már a kettes vonal 1970-es (!) megnyitását követően használtak: 43 évvel ezelőtt... Körülbelül ennyivel vagyunk lemaradva – még saját magunktól is. Érdekes, a régi képeken nem a Kontroll című filmbe illő fazonokat látom a mozgólépcsőknél, hanem egy-egy (!) teljesen normális kinézetű ellenőrt. Látványos archív fotók a „retro-metró” gyűjteményben a kelet–nyugati és az észak–déli vonalról.

 

SZEPTEMBER 29. – SZENT MIHÁLY NAPJÁN

Szeptember 29. Szent Mihály arkangyal ünnepe. A hagyomány szerint Mihály a katolikus egyház oltalmazója, a mennyei seregek fejedelme, az utolsó ítélet angyalaként a lélek jó és gonosz cselekedeteit mérlegeli. E nap az úgynevezett kisfarsang időszakának kezdete, azaz a lakodalmak ideje, amely egészen Katalin-napig, azaz november 25-ig tart. S tulajdonképpen ez az első igazi őszi nap is, amelyhez egykor főként a gazdasági élettel összefüggő hiedelmeket és szokásokat, időjárási megfigyeléseket fűztek: „Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet”. Ekkortól lehetett szűrni a bort, s eddig legeltették a Szent György napján kihajtott marhákat, a Székelyföldön pedig a pásztorok ekkor térnek vissza a havasokról, a jószágokat a gazda gondjaira bízva.

 

OKTÓBER 2. – IDŐPONTFOGLALÁS HELYETT

Percre pontosan 08:00-ra, nyitásra értem az okmányirodába, azaz a „járási hivatalba”. Mondtam a bejáratnál tébláboló „személy- és vagyonőrnek”, hogy NEK-azonosítót szeretnék kérni. Nem tudta, mi az. Mondtam, hogy én sem, de valami sajtpapír, amit itt adnak új diákigazolvány igényléséhez. Így kaptam sorszámot a „személyazonosító igazolvány” menüpontból. Interneten is foglalhattam volna időpontot, ha tudtam volna, hogy ehhez a menüponthoz tartozik. Így időpontfoglalás helyett személyesen foglaltam helyet. Százharmincöt percnyi várakozás után – mialatt hatvanketten kerültek sorra előttem –, 10:15-kor végre nekem is megadatott, hogy belépjek az ügyintézési „szentélybe”. És két percen belül kézhez kaptam a NEK-azonosítómat. Mint kiderült, a rövidítés „nemzeti egységes kártyarendszert” jelent. Így már értem…

 

OKTÓBER 5. – ŐSZI TÚRA A VELENCEI-TÓNÁL

20131005_illusztracio.jpg

Félúton Gárdony és Velence között ahhoz az elhagyatott laktanyához, ahol egykor az 54/8. Honi Rádiótechnikai Század állomásozott.

 

OKTÓBER 7. – LESZÁLLNI MÁR NEM LEHET

„Felszállás az első ajtón, leszállás a hátsó ajtókon!” Felszálltam, hátramentem. Felirat a hátsó ajtón: „Este nyolc óra után leszálláshoz fáradjon az első ajtóhoz!” Jellemző, BKV! Erről a buszról nem lehet leszállni – állapítottam meg. Fél órája zötykölődöm az Ikaruson, most kezdtük a második kört a lakótelepen. Még nem találtam megoldást a patthelyzetre.

 

OKTÓBER 8. – NÉPZENE KORÁN KELŐKNEK

Késő esténként – az éjféli híradás után – a Kossuth rádió hallgatása közben szoktam elaludni, és amikor éjszakára bekapcsolva marad a rádió, 03:59-kor mindig megkapom a „közszolgálati ébresztést” a mérőjelnek nevezett rettenetes sípolás és zúgás formájában. Ezt követi a 04:03-kor kezdődő „Népzene korán kelőknek” című, szavakkal leírhatatlan cincogás, vinnyogás és nyekergés. Ma nem akartam hajnalban kelni, de a fenti brutális ébresztés után már nem bírtam visszaaludni. Így volt néhány órám a reggeli készülődésre… Holnaptól mellőzöm a Kossuth rádió hallgatását.

 

OKTÓBER 13. – SEMMELWEIS SZÜLŐHÁZÁBAN

20131013_illusztracio.jpg

Semmelweis Ignác szülőházában, a budai Apród utca 1-3. szám alatti műemlék épületben működő Semmelweis Orvostörténeti Múzeum az orvostudomány és gyógyszerészet hazai és nemzetközi történetéből ad ízelítőt. Az állandó kiállítás az ókortól a 20. század elejéig tartó fejlődés tárgyi, művészeti és írásos emlékeit mutatja be, míg az időszaki kiállítások egy-egy különös téma köré csoportosítják olykor meghökkentő, más múzeumokban ritkán látható anyagukat.

A látogató nem csak ismeretekben, hanem élményekben is gazdagodhat ebben a sajátos légkörű múzeumban: beléphet Semmelweis egykori dolgozószobájába vagy a kétszáz éves, pesti Szent Lélek patika faragott bútorai közé, gyönyörködhet a művészi kivitelű, 18. századi anatómiai viaszpreparátumokban, a miniatűr fogászati rendelőmodellben és a furcsa, ódon orvosi műszerekben egyaránt. Semmelweis szülőházában a múzeum megnyitásakor, 1964-ben helyezték el „az anyák megmentőjének” földi maradványait.

 

OKTÓBER 15. – DOHÁNYBOLTI IGAZOLTATÁS

Megtiszteltetés volt számomra, hogy ma arra kértek az egyik nemzeti dohányboltban, igazoljam az életkoromat. Hasonló „igazoltatásra” üzletben 2004 óta nem volt példa... Mondtam a szimpatikus eladónak, hogy ’83-ban születtem a Magyar Népköztársaságban, de „úri becsületszavam” természetesen nem volt elég, meg kellett mutatnom a személyazonosító igazolványomat is. „Látja, több mint négyezer napja múltam tizennyolc. Beszéljünk inkább a dohányról.”

 

OKTÓBER 19. – EGY ŐSI MAGYAR ÉTEL

A tüttyölt ratyli eredete az évszázadok homályába vész, még az is lehet, hogy a honfoglalás előtti ősi magyar hagyományokból származik. Szerencsére a recept fennmaradt, sok helyen fellelhető, ennek ellenére ezt az ételt ma már igen ritkán készítik az eredeti leírás alapján. Én is közreadom, hátha többen kedvet kapnak az elkészítésére.

Hozzávalók: másfél kiló nyersratyli, egy jókora pese, két csobolyó gönyézde – lehetőleg pöcörgősi –, és három csipet ciháta.

A nyersratylit fertályórát posvásztjuk, míg csurmot nem enged. Szépen höllyén kipicskázzuk, a nyesedékből pedig apró csulmákat gyúrunk, ezek kerülnek a koshadtba. Közben a pocadékot megpeccsentjük, a ratylit pedig hagyjuk slottyanni. Tüttyölni csak akkor kezdjük, ha már jó vatyálós. A pesét lesolyvasztjuk, aztán már csak töttyenthetjük, mert hamar odakaphat – ahová nem szeretnénk.

 

 

NOVEMBER 5. – UTOLSÓ MOHIKÁNKÉNT

Egy pótkézbesítés kapcsán kiderült, hogy „utolsó mohikán” lettem a 130 lakásos társasházban: novembertől már csak nekem jár nyomtatott napi- és hetilap. Az elmúlt években fokozatosan kihaltak az olvasók, illetve – anyagi okokból – mindenki lemondta a különböző előfizetéseket. Én most még újabb negyedévre meg tudtam hosszabbítani hármat – a Népszavát 8700 Ft-ért, Szabad Földet 2700 Ft-ért és az RTV Részletest 1650 Ft-ért –, mert egy utolsó mohikán tartson ki a végsőkig…

 

NOVEMBER 8. – ANONYMUS A VÁROSLIGETBEN

20131108_illusztracio.JPG

Száztíz évvel ezelőtt, 1903. november 8-án leplezték le Anonymus szobrát, Ligeti Miklós alkotását a Városligetben. Az avatóbeszédet gróf Tisza István miniszterelnök mondta. Az életnagyságnál nagyobb, ülő alak lehajtott fejét csuklya takarja, jobbjában írószerszámot, baljában nyitott könyvet tart. A Gesta Hungarorum szerzője nyugalmat, bölcsességet, titokzatosságot sugároz. Az emlékmű a mai napig Budapest egyik jelképe.

 

NOVEMBER 24. – FEJLESZTÉS A PILISI PARKERDŐBEN

Az Országos Kéktúra Magyarország leghosszabb és legrégebbi gyalogos túraútvonala, melyet kék sáv jelzések mutatnak az Írott-kőtől Budapesten át Hollóházáig. A Pilisi Parkerdő Zrt. a nyár és az ősz folyamán felújította az Országos Kéktúra erdőgazdasági területen futó 113 kilométeres szakaszát. A fejlesztés eredményeként a közkedvelt túraútvonal többi népszerű célpontja után mostantól az Árpád-kilátó is gazdag múltjához méltó külsővel és infrastruktúrával fogadja az ide érkezőket – írja honlapján a Pilisi Parkerdő Zrt.

 

NOVEMBER 26. – FELESLEGES DIPLOMA

Címlapon hozott az Index egy összeállítást „Íme, a legfeleslegesebb diplomák” címmel, amely azonban merő ferdítés. Mert nem az adott diploma „felesleges”, hanem a fizetés alacsony, s ez igazán nem mindegy. Ráadásul aki informatikus könyvtárosnak tanul – mint például én –, pontosan tudja, mire számíthat. Hasonlóan a tanárokhoz, ápolókhoz vagy szociális munkásokhoz. Lehet, hogy a végzettség megszerzését követően én sem „hagyományos” könyvtárosként dolgozom majd, de biztosan olyan munkakörben, amihez kell diploma, és hasznosíthatom az egyetemen megszerzett tudást. Nyilván soha nem leszek túlfizetve – talán még rendesen megfizetve sem –, de ettől még nem kell lenézni.

 

NOVEMBER 27. – LEGYŐZÖTT A REZSIDÉMON

Közalkalmazotti „álomfizetésem” – a garantált bérminimum emelése miatt – idén havi 3570 Ft-tal átlépi a 71 ezer forintos „álomhatárt”, így immár nem vagyok jogosult a havi 2500 Ft-os (!) normatív lakásfenntartási támogatásra, amit most kellett volna meghosszabbítani. De nem lehet, ahhoz már túlságosan jómódúnak számítok… Ez volt az utolsó támogatás, amit igénybe vehettem, hiánya éves szinten 30 ezer forint „veszteséget” jelent.

Ehhez képest „a rezsidíj csökkentésére vonatkozó kormányhatározat értelmében” a megtakarításom – 2013. január 1-je óta, november végi állapot szerint: a FŐTÁV-nál 21 212 Ft, az ELMŰ-nél 6097 Ft, a FŐGÁZ-nál 2256 Ft, a Vízműveknél július 1-je óta 509 Ft, a Csatornázási Műveknél 752 Ft; azaz a „nyereség” eddig összesen 30 826 Ft. Magyarán amit az egyik kéz ad, elveszi a másik – és fordítva. Ezt majd a szavazófülkében is értékelni fogom.

VALÓSÁGGÁ VÁLHAT AZ AVATAR

2013. november 28. - Prusi

Több milliárd lakható bolygó lehet galaxisunkban, a Tejútrendszerben – állapították meg amerikai csillagászok a NASA által felbocsátott Kepler űrteleszkóp adatainak elemzése nyomán. Így akár igaz is lehet James Cameron rendező álma, az Avatar. Elképzelhető, hogy a Földtől csupán néhány száz vagy ezer fényévnyire a filmbéli Pandorához hasonló, lakható égitestek találhatók.

20131128_illusztracio_1.jpg

Tovább

VISSZATEKINTÉS A SZÍNES UFO-RA

2013. november 27. - Prusi

Húsz évvel ezelőtt, 1993 decemberében jelent meg először a Színes UFO magazin, amelynek 2000-től megszűnéséig, 2007-ig voltam külső munkatársa. A Budapesti Kommunikációs Főiskola Továbbképzési Intézetének hallgatójaként 2003-ban „Szubkultúrák és réteglapok – A Színes UFO Ismeretterjesztő Képeslap elemzése” címmel írtam szakdolgozatot. Az évforduló kapcsán ezen tanulmány néhány részletét közlöm szerkesztett, rövidített formában, ezzel emlékezve arra a magazinra, ahol „még a kis szürkéket is színesben lehetett látni”.

20131120_illusztracio_1.JPG

Tovább

LÉGKÖRÜNK JÁRATLAN ÚTJAIT SZELTE ÁT

2013. november 25. - Prusi

Kvasz András neve a magyar repülés történetének lelkes kutatóin kívül másoknak aligha mond valamit. Pedig az éppen 130 éve, 1883. november 21-én született derék aviatikust nem csupán az 1910-es évek egyik legkiválóbb és legmerészebb pilótájaként tartják számon: munkásságához fűződik az első magyarországi bemutató repülések megszervezése is.

20131125_illusztracio_1.jpg

BALRA: A REPÜLŐTÉREN, KÖZÉPEN KVASZ ANDRÁS, JOBBRA: EGY LAP A PESTI NAPLÓ ALBUMÁBÓL. FORRÁS: FSZEK BUDAPEST GYŰJTEMÉNY

Tovább

TÚLVILÁGI ALTEREGÓ

2013. november 23. - Prusi

A természetfeletti lények között egészen különleges helyet foglalnak el azok a szellemek, amelyek az élő emberek tökéletes hasonmásaként jelennek meg az érintett személyek előtt, illetve rokonaik vagy ismerőseik körében. A „túlvilági alteregó” megjelenése azonban halálos ómen, hiszen akik megpillantják, biztosak lehetnek abban, hogy napjaik meg vannak számlálva.

20131123_illusztracio_1.jpg

Tovább

PAPUCSOT ÁRULÓ ATOMTUDÓSOK

2013. november 22. - Prusi

Ma délelőtt rendőrök és árusok gyűltek össze a józsefvárosi piacnál. Az álláspontok nem közeledtek, a MÁV képviselői ezért úgy döntöttek, ellehetetlenítik a piac működését, és lekapcsolják az áramot – írja a hvg.hu. A „Négy Tigris” végórái kapcsán egy hét évvel ezelőtt írt cikkemet elevenítem fel.

20131122_illusztracio.jpg

A JÓZSEFVÁROSI PIAC MADÁRTÁVLATBÓL. FOTÓ: KOVÁCS BENCE, NÉPSZABADSÁG

Az utóbbi években többször felröppent a hír, hogy a terület tulajdonosa, a MÁV bezáratja a Józsefvárosi piacot. A vasúttársaság azonban – a fejlesztési tervek kidolgozásáig – meghosszabbította az üzemeltetővel kötött szerződést, így a „Négy Tigris” egyelőre a helyén marad. S vele együtt maradnak a bódé- és raktárlabirintusok, a legális és illegális üzletek, no meg a véget nem érő razziák.

A Kőbányai úti Józsefvárosi piac fénykorában több ezer árusítóhelyéről látták el egész Kelet- és Közép-Európát olcsó ruházati cikkekkel. A négy tigrissel díszített kapun belépve – amit egyébként kidekoráltak a kitiltottak listájával és arcképével – hatalmas árumennyiséggel szembesülhet a 260 ezer négyzetméteres területre látogató.

Hétköznap és hétvégén egyaránt hatalmas a forgalom. Batyukat cipelő, bámészkodó emberek kerülgetik egymást és a kátyúkat a szűk, sikátorra hasonlító utcákon, s láthatóan békésen megférnek egymás mellett a magyarok, kínaiak, vietnamiak, romák, arabok, románok és törökök. Néha felhangzik a „Vigyázz, kocsi!” rendszerint akcentussal ejtett dörgedelme, s mi félreugrunk a portékát toló segédmunkás elől. A következő soron – magunk mögött tudva a cipőket, órákat, kávékat – a pólók és a pulóverek világába csöppenünk, majd a büfék bódélabirintusán hámozzuk át magunkat, ahol még kiköpött csirkecsontok is röpködnek néha.

A kereskedők zöme kínai, a Nagy Fal árnyékából „szöktek” ide. Még papucsot áruló atomtudósról is lehet hallani. Legtöbbjük bajosan töri a nyelvet, bár a pénzre vonatkozó kifejezéseket, a legalapvetőbb kereskedési szavakat, meg a szlenget is egyre inkább elsajátítják.

Persze a többi náció sem akar lemaradni a húsosfazék körüli nyüzsgésből. Valami portékája mindenkinek akad. Ha mást nem, a tízezreseket tehetséggel pörgetve a kezében, illegális pénzváltónak avanzsál. Másutt zsebesek róják görbe útjaikat, vám alól „mentesített” áruk keresik leendő gazdáikat, vagy helypénzt nem fizető árus battyog az ember mögött, s óvatosan kínálja csecsebecséit.

– Mindenütt plázák nőnek. Azok nem a kisembernek valók, mi csak ezt tudjuk megfizetni – mutat körbe egy nyugdíjas úr. – Alig 40 ezret kapok kézhez, ebből hónapokig kell spórolnom, hogy egyszer idejöhessek, és vehessek valami filléres hacukát magamnak. Sőt, még alkudni is lehet…

Persze téved, aki azt gondolja, hogy a piacra csak kispénzű nagycsaládosok vagy nyugdíjasok járnak vásárolni. A következő pillanatban egy huszonéves pár bukkan fel az egyik bódé mögül. Mint elmondják, havonta egyszer látogatnak ki. Innen öltözködnek. Sok a divatos cucc, és semmivel sem rosszabb, mint a belvárosi butikokban. Ráadásul gyakori vendégek itt a legnagyobb bevásárlóközpontok eladói is, hogy a nagy tételben megszerzett árun aztán két-háromszoros árért adhassanak tovább.

A Józsefvárosi piac évek óta jócskán ad munkát a rendőrségnek, az adóhivatalnak és a pénzügyőrségnek. Rengeteg a számla nélküli árusítás, és az APEH által végzett ellenőrzéseknél rendszerint semmilyen bérleti szerződést, beszerzést igazoló bizonylatot, foglalkoztatási igazolást nem tudnak felmutatni az eladók. A múlt évi razziák során több milliárd forint értékben foglaltak le hamis ruházati termékeket, tisztálkodó szereket, CD- és DVD-lemezeket, valamint zárjegy nélküli cigarettákat.

Bár a piac bezárását már évek óta rebesgetik, a MÁV vezetése a bérleti szerződés meghosszabbítása mellett döntött, hogy a tervezett fejlesztések megkezdéséig hátralévő időszakban se essen el a bérbeadásból származó bevételektől. Ha mégis a megszüntetés mellett döntenek, akkor szegényebbek leszünk egy hírhedt városnegyeddel – kinek örömére, kinek bánatára…

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT A VIII. KERÜLETI
HELYI TÉMA 2007. MÁRCIUS 14-I SZÁMÁBAN

ÖSSZEESKÜVÉSEKTŐL A HISZÉKENYSÉGIG

2013. november 21. - Prusi

Érdekes és aktuális összefoglaló írás jelent meg egy elsősorban jogi kérdésekkel foglalkozó honlapon „Támad a Mars?” címmel. „Napjaink válságokkal terhelt világának problémáit egyre többen varrják a földönkívüliek nyakába. Idén magasabb fokozatra kapcsoltak az UFO-kutatók, s tevékenységükhöz nem várt magas szintű támogatást kaptak Kanada egykori védelmi miniszterétől. Korunk legdivatosabb összeesküvés-elméletei tudományos köntösben hódítanak az arra fogékonyak körében” – írja a szerző, Szőnyi Szilárd, akinek írását változtatás nélkül közöljük.

20131121_illusztracio_1.jpg

Tovább

AZ UFO-K FŐVÁROSA

2013. november 20. - Prusi

Egy nemrégiben közzétett nemzetközi felmérés szerint a legtöbb azonosítatlan repülő tárgyat és fényanomáliát Angliában, a Glasgow-tól északra fekvő Bonnybridge-ben látják és fotózzák. Sehol a világon nem észlelnek annyi megmagyarázhatatlan jelenséget, mint itt: a statisztikák szerint évente több mint 300 esetbejelentés érkezik a környékről. Hogy miért, azt még az UFO-kutatók sem tudják…

20131120_illusztracio_1.jpg

Tovább

A „REPÜLŐ APÁCA” NYOMÁBAN

2013. november 12. - Prusi

Az Országház utca és a Petermann bíró utca sarkán, a budavári önkormányzat épületével átellenben található egyszintes ház homlokzata egy különleges műalkotással vonja magára a szemlélődő figyelmét. Az első emelet magasságában, a félköríves ablak alatt oldalán fekvő, elmélyülten imádkozó apáca majdnem ember nagyságú szobra látható, félig befalazva a téglavörösre festett ház két párkánya közé.

20131112_illusztracio.JPG

Tovább

BORZONGATÓ PIHENÉS

2013. november 07. - Prusi

Egy-egy luxushotel vonzereje nem csupán az exkluzív szolgáltatásokban és a csodálatos környezetben rejlik. Egy nevezetes esemény, híres személyiségek látogatása vagy egy titkos föld alatti bunker éppen úgy vonzza a vendégeket, mint az egykori tulajdonosokkal, illetve a visszajáró kísértetekkel kapcsolatos történetek. A mítoszokkal és legendákkal övezett épületek múltja természetesen a lakosztályok árait is jelentősen megemelheti, de a jómódú utazók többsége nem riad vissza egy kis borzongástól.

20131107_illusztracio_1.jpg

Tovább

VÁROSNÉZÉS SÁRVÁRON

2013. november 06. - Prusi

A Rába két partján fekvő nyugat-dunántúli kisváros nevét a vizekkel, mocsarakkal körülvett Árpád-kori földváráról kapta. Sárvár első okleveles említése 1288-ból származik. A vár uradalmát és Sársziget mezővárost Kőszegi János nádor hozta létre. Az 1532-ben sikeresen visszavert török ostrom után a a humanista műveltségű Nádasdy Tamás a pusztuló ország egyik kulturális központját hozta létre a mezővárosban, iskolát és nyomdát alapított. A nyomda első fennmaradt terméke a Sylvester János által írt latin–magyar nyelvtankönyv, a Grammatica Hungarolatina 1539-ből. A Sylvester János által magyar nyelvre fordított Újtestamentum, az első hazánkban nyomtatott magyar nyelvű könyv 1541-ben jelent meg a sárvár-újszigeti nyomdában. Az Újszövetség kiadásának nyomdai munkálatait az első képzett magyar nyomdász, Abádi Benedek végezte. Sárváron halt meg 1556-ban a végvári harcokat megéneklő Tinódi Lantos Sebestyén.

DSCN6663.JPG

Tovább

„LAKNAK-É A HOLDBAN EMBEREK?”

2013. november 05. - Prusi

Éppen három évtizede annak, hogy a kecskeméti református könyvtárban rendkívül érdekes kézírásos könyvre bukkant Bognár András író, kutató. A mindössze egyetlen példányban létező (!), vegyes tartalmú könyvet bizonyos F. Z. monogramú ismeretlen szerző írta Sárospatakon, 1811 decemberében, s – „Vizsgálódás arról, hogy laknak-é a Holdban emberek” cím alatt – harminc oldalon keresztül bizonygatja: a szomszéd égitesten földi élet van.

20131105_illusztracio_1.jpg

Tovább

ÚJRAINDULT A PERUI UFO-PROGRAM

2013. november 02. - Prusi

Újra megnyitotta a perui légierő az öt évvel ezelőtt ideiglenesen bezárt, UFO-észlelésekkel foglalkozó hivatalát. Az indoklás szerint az iroda célja a rendkívüli jelenségekről és objektumokról érkező bejelentések kivizsgálása, valamint a helyi média által szenzációként tálalt hírek leleplezése.

20131102_illusztracio_1.jpg

Tovább

MOHER SZIKLÁI

2013. október 22. - Prusi

Mereven álló, szigorú őrszemek védik Írország nyugati partvidékét a nyugtalan Atlanti-óceán könyörtelen támadásaitól. A mintegy 200 méter magas Moher-sziklák vidéke a brit szigetvilág legbarátságtalanabb, mégis talán legvarázslatosabb tája, amely beszédesen vall arról a korszakról, amikor még legendás ír hősök lépdeltek az impozáns szirtek tetején…

20131022_illusztracio_1.jpg

Tovább

BOLYGÓKÖZI KALANDOZÁS

2013. október 20. - Prusi

Az idén száztíz éve, hogy a Magyar Szalon című folyóirat folytatásokban közölt egy kisregényt, Hungária címmel. A Hungária nem más, mint – mai elnevezéssel – egy űrhajó, amely azzal a céllal indult el Földünkről, hogy felkeresi a Naprendszer mindegyik bolygóját és bolygókísérőjét, amelyen emberek élhetnek. Az olvasmányos történet nemcsak irodalmi értéke miatt érdekes, hanem azért is, mert pontosan megismerhetjük belőle, hogy a 19. század végén élt emberek mit tudtak és mit hittek a Naprendszerről, a bolygókról és az azokon lehetséges életjelenségekről.

20131020_illusztracio_1.jpg

Tovább

BORGES MÁGIKUS KÖNYVTÁRA

2013. október 12. - Prusi

Tételezzük fel, hogy az összes betűt és karaktert összekeverve, végtelen mennyiségű variáció lehetőségét felhasználva megalkotunk egy hatalmas könyvtárat, amely egy élet alatt sem bejárható, azonban rengeteg, felfoghatatlanul sok hajszálra egyforma terjedelmű és külsejű kötetet tartalmaz. Ez a könyvtár mindazt őrzi, amit valaha leírtak, elmondtak vagy ki fognak gondolni; minden nyelvet, amit beszélnek és amit már elfeledtek. És ez a hatalmas könyvtár az egész világ.

20131012_illusztracio_1.JPG

Tovább

AZ ÖTVÖSÖK SZORGOS ANGYALKÁI

2013. október 08. - Prusi

A Király utca 11. számú házban lakó idősebbek még bizonyára emlékeznek az 1956-ban történt nagyszabású renoválásra. A homlokzat felújításakor a vastag vakolatréteg alól évekkel korábban befalazott egyedi domborműveket szabadítottak fel. Hogy elrejtésükre pontosan mikor és milyen érthetetlen okból került sor, talán senki nem tudja már. Annyi viszont bizonyos, hogy a háromemeletes épületen látható tíz relief története valamikor a XIX. század első évtizedeiben kezdődött.

20131008_illusztracio_1.JPG

Tovább

CÍMLAPON AZ UFO-INVÁZIÓ

2013. október 07. - Prusi

A rendszerváltás óta a média révén napokon belül értesülhetünk arról, hogy hol, mikor és milyen UFO-észlelés, illetve az idegenekhez kapcsolódó rejtélyes esemény történt a világban. Az újságok, tévé- és rádióadók, valamint az internetes hírportálok beszámolói ma már egyszerű, hétköznapi híreknek számítanak, hiszen évente több száz, a témával foglalkozó tudósítás és riport jelenik meg a hazai sajtótermékekben. Ez azonban nem volt mindig így: a korábbi évtizedekben az UFO-król szóló hírek tabunak számítottak a magyar újságokban, s a közvélemény szinte egyáltalán nem értesült, nem értesülhetett a világban történt érdekfeszítő UFO-eseményekről.

20131007_illusztracio_1.jpg

Tovább

ELKÉPESZTŐ EMLÉKEZET

2013. október 06. - Prusi

Számos híres és hétköznapi emberről keringenek legendás történetek, akik nem mindennapi emlékezőtehetséggel rendelkeztek vagy rendelkeznek egy adott területen. Míg egyesek akár több száz évre visszamenőleg meg tudják mondani, hogy milyen napra esett egy bizonyos időpont, addig mások életük legapróbb eseményeit és legjelentéktelenebb részleteit is képesek pontosan visszaidézni.

20131006_illusztracio_1.jpg

Tovább

ÓVÓHELY A METRÓALAGÚTBAN

2013. október 05. - Prusi

A metrómegállók és az alagutak életvédelmi berendezéseinek és technikai eszközeinek ellenőrzése a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársainak egyik fontos feladata. Katasztrófahelyzet esetén mintegy 200 ezer embernek nyújtana védelmet Budapest legnagyobb óvóhelyrendszere, amelynek biztonságáról időről időre szimulációs gyakorlatokon győződnek meg a polgári védelmi szakemberek.

20131005_illusztracio.jpg

METRÓALAGÚT A LEZÁRT SZEKTORKAPUVAL. FOTÓ: VÖRÖS ATTILA

Tovább
süti beállítások módosítása