Az idén száztíz éve, hogy a Magyar Szalon című folyóirat folytatásokban közölt egy kisregényt, Hungária címmel. A Hungária nem más, mint – mai elnevezéssel – egy űrhajó, amely azzal a céllal indult el Földünkről, hogy felkeresi a Naprendszer mindegyik bolygóját és bolygókísérőjét, amelyen emberek élhetnek. Az olvasmányos történet nemcsak irodalmi értéke miatt érdekes, hanem azért is, mert pontosan megismerhetjük belőle, hogy a 19. század végén élt emberek mit tudtak és mit hittek a Naprendszerről, a bolygókról és az azokon lehetséges életjelenségekről.

Az 1800-as évek második felében a legkülönbözőbb és legmerészebb elképzelések születtek a földönkívüli élettel kapcsolatban, amelyeknek a korabeli magyar sajtó is készséggel adott helyet, terjedelmes tanulmányok vagy éppen érdekfeszítő elbeszélések formájában. „Mily elképzelhetetlenül előrehaladottabb lehet az élet azokon a világtesteken, melyek még a Föld keletkezése előtt jöttek létre! A tudósok kutatásai azt bizonyítják – írta 1901-ben a Vasárnapi Újság –, hogy a mi Földünkön 500 millió éve van élet, de más égitesteken bizonyára végtelenül tökéletesebb lények laknak, elképzelhetetlenül fölöttünk álló szellemi képességekkel, melyek talán már régen megkísérelték, hogy velünk összeköttetésbe jussanak, ha ugyan nem látták be ennek lehetetlenségét éppúgy, mint ahogy mi nem próbálunk szellemi összeköttetésbe jutni a földön mászó rovarokkal. Magában véve az ilyen összeköttetés más világokkal éppúgy lehetséges, mint ahogy manapság Marconi távírója segítségével kilométerekre tudunk érintkezni egymással drót nélkül. Meglehet, hogy csak a nyitját nem tudjuk sokféle jeleknek, melyeket talán felénk küldenek más világok lakói, szánakozva a mi korlátoltságunkon, hogy nem vesszük észre őket.”

Minden bizonnyal hasonlóképpen gondolkodtak a képzeletbeli Hungária utasai – tudósok, valamint szakirányban semmihez sem értő, de amúgy kifogástalan viselkedésű „magánzók”, tehát úriemberek – is, akik elhatározták, hogy saját építésű járművükkel kozmikus útra indulnak. Természetesen koruk tudományos eredményei alapján ismerték a Naprendszert, így nem kételkedtek abban, hogy a Nap csillag, a többi általuk ismert égitest pedig bolygó. Planétának nevezték a Holdat is, noha tisztában voltak azzal, hogy a Föld kísérője. Mivel a felszínén szabad szemmel látható sötét foltokat már az ókorban is tengereknek hitték, a képzeletbeli expedíció tagjai úgy gondolkodtak, hogy akkor a nem sötét részek természetesen szárazföldek, amelyeken emberek élnek. Méghozzá az övékéhez hasonló civilizációban, bár technikai elmaradottságban, hiszen ők utaznak hozzájuk, s nem a Hold lakói a Földre.

Amikor 1877-ben a Mars korongján vékony, egyenes vonalak hálózatára bukkantak, amelyeket egyre erősödő hittel öntözőcsatornáknak tartottak, úgy tetszett, felfedezték bolygónk párját a Naprendszerben. A Hungária utasai természetesen leszálltak a Marson is, megcsodálták az ottani civilizációt, barátságokat kötöttek a helybéliekkel, akik megosztották velük hatalmas tudásukat – aztán gyorsan repültek tovább, hiszen bőven akadt még látnivaló. Mivel akkoriban már tudták, hogy a Jupiter óriási kiterjedésű felhőrétegében – szilárd felszín híján – nem élhetnek emberek, a Hungárián utazók a körülötte keringő négy hold egyikén, az Európán szálltak le, s itt leltek emberi civilizációra, amelynek létezésében már az odaút során sem kételkedtek. Ez pedig azért is megdöbbentő a mai olvasó számára, mert csak alig néhány évvel ezelőtt tűnt ki, hogy az Európa „tengereiben” előfordulhat földi értelemben vett életjelenség!

A Hungária, amely a Merkúrt, a Vénuszt, a Szaturnuszt, az Uránuszt és a Neptunuszt is meglátogatta, csupán a Plútón nem szállt le. Ezen természetesen nem csodálkozhatunk, hiszen erről a bolygóról – amit ráadásul a közelmúltban „visszaminősítettek” kisbolygóvá – utasai egész egyszerűen nem tudtak. Mi persze elnézően mosolygunk a Hungária utasain, amiért a Plútó létét még csak nem is sejtették. De vajon száz év múlva nem ugyanezt teszik-e utódaink, amikor azt olvassák, hogy a Naprendszer olyan, amilyennek ismerjük?

Alig több mint négyszáz éve tudjuk bizonyosan, hogy nem a Föld a világ középpontja. Csupán másfél száz éve állítjuk teljes bizonyossággal, hogy a Nap nem egyedülálló jelenség a Világegyetemben, hanem csak a sok millió csillag egyike. Mindössze jó fél évszázada tudjuk, hogy a Tejútrendszer is csak a kozmosz rengeteg galaxisának egyike. S még nincs nyolcvan éve annak, hogy tudomást szereztünk a Plútó létezéséről. Vajon hová – és hogyan – jut majd el a száz év múlva elképzelt Hungária űrhajó, ha útját a kor tudományos eredményeire alapozza a szerző?

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2007. JANUÁRI SZÁMÁBAN