A metrómegállók és az alagutak életvédelmi berendezéseinek és technikai eszközeinek ellenőrzése a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársainak egyik fontos feladata. Katasztrófahelyzet esetén mintegy 200 ezer embernek nyújtana védelmet Budapest legnagyobb óvóhelyrendszere, amelynek biztonságáról időről időre szimulációs gyakorlatokon győződnek meg a polgári védelmi szakemberek.

METRÓALAGÚT A LEZÁRT SZEKTORKAPUVAL. FOTÓ: VÖRÖS ATTILA

Nemrég például azt modellezték a katasztrófavédelem és a társszervezetek munkatársai, hogyan lehet átalakítani az észak–déli metróvonal egy szektorát – a Klinikák és az Ecseri út közötti szakaszt – több ezer ember befogadására alkalmas óvóhellyé. Vészhelyzetben majdnem 8500-an férnének el a mintegy másfél kilométer hosszú alagútban és az állomásokon, ahol a gyakorlat során több mint százan dolgoztak.

A BKV forgalomirányítási központjában történt eligazítást követően, éjfélkor indultunk el a Kálvin téri állomásra, ahol ezúttal – karszalagos ellenőrök helyett – egy különleges jármű, dízelmozdonnyal működő szerkezet várt minket. Ezzel a barnára és sárgára festett metróval döcögtünk keresztül a Ferenc körúton és a Klinikákon át, egészen a Nagyvárad térig, miközben teljes gőzzel folyt az előkészítő munka: az alagútrész óvóhellyé alakítása.

Képtelen feltételezésnek tűnik, de igaz: ha ebben a néhány órában netán atomcsapás érte volna a fővárost, jobbára azok menekültek volna meg, akik akkor a föld alatt tartózkodtak. A teljes biztonságot az adott szektorban kilenc elzárókapu garantálja. Ha legközelebb metróra szállnak, nézzék meg: a mozgólépcső aljánál, a kéregállomásokon pedig fent, a bejáratnál emelkedhetnek fel azok a 3–3,5 tonnás vasmonstrumok, amelyekkel katasztrófa esetén lezárhatóak az alagutak.

Föld alatti felfedezéseink java csak ezután következett: megtekinthettük a teljes elzárás céljából felszerelt gigantikus légszűrőket, a levegőcserét és bizonyos szintű légkondicionálást lehetővé tevő berendezéseket, valamint tanúi lehettünk annak, amikor az óvóhely szükség-áramforrásra vált át. Sőt – ki gondolta volna – még a vízszükségletet is önálló kutakból fedezik. A polgári védelmi szakemberek elmondták: egy főre naponta 3 liter ivóvíz és 27 liter egészségügyi víz jutna. Érdekesség, hogy a műszereket nem a legmodernebb számítógépekkel vezérlik, hanem a jó öreg szovjet gyártmányokkal: ezek ugyanis garantáltan megbízhatóak. S lehetett volna használni a mosdókat és az illemhelyiségeket, működött a vezetékes híradószolgálat és a térhangosító rendszer is. A gyakorlatot tehát sikeresnek tartották a katasztrófavédelmi szakemberek, s hajnali fél ötkor éppúgy megindult a metróközlekedés, mint bármikor máskor.

Természetesen megfordul az ember fejében, hogy „igazából”, „élesben” egyszer se kerüljön sor mindennek a gyakorlati alkalmazására! De azt se felejtsük el: soha nem lehet tudni.

PRUSINSZKI ISTVÁN