Egy amerikai kutató szerint talán az „orrunk” után menve nagyobb szerencsével járnánk, és kiszimatolhatnánk az idegeneket! Persze nem szó szerint, hanem olyan különleges fehérjemolekulák keresésével, amelyek egyértelműen összekapcsolhatók az élet jelenlétével. Ehhez csupán egy chipen elhelyezhető parányi mikrolabort kellene szerkeszteni, és útnak indítani az űrbe.

Az elmúlt évek látványos felfedezései révén ma már tudományos módszerekkel is tanulmányozható, milyen lehetőségek adottak a földihez hasonló élet kialakulására a különböző égitesteken. Ám a földönkívüli élet kutatásában eddig sem a „szemünk” – vagyis a távcsövek –, sem a „fülünk” – azaz a rádiótávcsövek vagy a SETI-program – nem vezettek kézzelfogható eredményre. A gigantikus rádióteleszkópok és a világ különböző obszervatóriumai ugyan gyakran észlelnek ismeretlen eredetű rádiójeleket, később azonban minden esetben tévesnek minősítik őket. Maguk a csillagászok sem tagadják tehát, hogy elenyészően kevés az esély rádióhullámok segítségével kapcsolatba lépni egy másik civilizációval. Éppen ezért egyre többen keresik, milyen forradalmian új módszerekkel lehetne az idegenek nyomára bukkanni a végtelen kozmoszban.

Marylin Fogel, a washingtoni Carnegie Intézet asztrobiológusa például az „élet katalógusának” összeállításán dolgozik. A gyűjtemény azokat a makromolekulákat – köztük fehérjéket – tartalmazná, amelyeket a természetben csakis biológiai folyamatok állítanak elő. Az ezredfordulón elkezdett munka gyümölcseként rövidesen elkészülnek az első olyan mikrochipek, amelyek felismerik a katalógusban szereplő molekulákat. Fogel elmondása szerint az ötlet akkor született, amikor meghallotta, hogy a NASA mintákat akar a Marsról a Földre hozni, hogy megvizsgálja, vannak-e bennük életnyomok. „Nekem úgy tűnt, mintha a szekeret fognánk a lovak elé – nyilatkozta az ABC News-nak. – Szerencsésebbnek vélném, ha a robot már a Marson megválogatná a mintákat. Ehhez persze megfelelő eszköz szükséges. De ha van ilyen, akkor sokkal olcsóbb azt elküldeni, mint egy sor értéktelen mintát visszahozni a Földre.”

Az asztrobiológus arra gondolt, hogy egy chipen elhelyezkedő parányi mikrolaboratóriumot kellene szerkeszteni, amelyhez hasonlókat orvosi célokra már alkalmaznak. Ezek olyan hiperérzékeny „orrok”, amelyek összetett keverékekből is képesek kiszimatolni a keresett összetevőket. A Fogel által elképzelt berendezés lényegében egy tömegspektrométer, amely súlyuk szerint válogatja szét a molekulákat. Az aminosavak például könnyű molekulák, de a belőlük felépülő fehérjék már sokkal nehezebbek. A földi élethez az aminosavak nélkülözhetetlenek, ám jelenlétük még nem feltétlenül mutat az élet jelenlétére. Ezzel szemben a fehérjék létezése már azt mutatja, hogy az aminosavak összeálltak, s kialakították az élethez nélkülözhetetlen szerkezeteket.

S hogy ezek milyenek lehetnek? Nos, annyi biztos, hogy egy élőlénynek – bárhol is legyen a galaxisban – szilárd testtel kell rendelkeznie, egy gázokból vagy folyadékokból álló teremtmény ugyanis könnyen felbomlana. Szervezetének pedig valószínűleg a szénre kell épülnie, mert ez az elem amellett, hogy igen elterjedt a világűrben, változatos vegyületek kialakítását is lehetővé teszi. A szén vetélytársaként a szilíciumot szokták emlegetni, de a szilícium nem alkalmas bonyolult molekulaláncok kialakítására, ezért nem valószínű, hogy az élő anyagok építőköveként a szénhez hasonló fontosságú lehetne. Nem kizárt az sem, hogy az idegenek – a földi növényekhez hasonlóan – saját csillaguk fényét használják fel az életben maradáshoz, ráadásul sokkal szélsőségesebb időjárási és földrajzi viszonyok teszik próbára őket.

A természet persze furcsa trükkökre is képes: mutatják ezt az elhíresült ALH84001 marsi meteoritban talált rúd alakú kristályok, amelyekről máig vitatják, vajon biológiai vagy geológiai eredetűek-e. Ismertek olyan molekulák, melyeket nem biológiai folyamatok is létrehozhatnak: ezért nélkülözhetetlen egy olyan katalógus, amely egyértelműen különbséget tesz az élő anyag és az abiotikus folyamatok termelte molekulák között. Ha ez elkészült, technológiailag már nem okoz nehézséget a megfelelő „szuperorr” elkészítése, amely aztán elküldhető a Marsra, a Jupiter Europa nevű holdjára – amelynek jege alatt szintén élet jelenlétét gyanítják –, vagy a világűr bármely pontjára, ahol nagy valószínűséggel bukkanhatunk idegen életformára.

A tervek szerint a robotszondák újabb generációit úgy alakítják majd ki, hogy egyre jobban alkalmazkodjanak az űrbéli életkörülményekhez. Így azon túl, hogy az élet nyomait keresik majd, bizonyos értelemben maguk is „élők” lesznek, mesterséges intelligenciával, nagyfokú autonómiával, rugalmassággal, önjavítással, sőt, adott esetben szaporodási képességgel is felruházva.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2007. FEBRUÁRI SZÁMÁBAN