Budapesten már a két világháború között is neonreklámok ezrei emelték a világváros esti hangulatát, majd a hatvanas, hetvenes években ismét fogalommá vált a „neonfényes Budapest”. A rendszerváltás után folyamatosan épült le a fővárost oly meghatározó neonkultúra, köszönhetően az új, könnyedén változtatható cégtábláknak, reklámfeliratoknak. Több mint kétezer neonreklám pusztult el alig húsz év alatt, a neonmentésre szövetkezett civilek önkéntes munkája csak töredéküket tudta és tudja megmenteni. Az egykor reklámozásra hivatott neonmonstrumokból napjainkra alig kétszáz maradt a fővárosi épületek homlokzatain, s ezek töredéke működőképes csupán: többségükből funkció nélküli, omladozó vasszerkezet maradt. Sorozatom célja, hogy a város különböző pontjain készített saját fotókkal dokumentáljam a még látható egykori neonreklámokat és régen világító cégtáblákat – egy letűnt korszak jelképeit.

EGY ELFELEJTETT ALULJÁRÓ

A Kelenföldi pályaudvar (manapság: „vasútállomás”) új aluljárója csillog-villog, jó benne gyalogolni. Busz és villamos, négyes metró könnyen elérhető.

Gyerekkoromban is volt egy aluljáró a pályaudvar Déli pályaudvar felőli végénél (elejénél) a vasúti sínek alatt, de ez nem úszott fényárban, sőt egyes szakaszai a kiégett, védőhálóban búslakodó villanykörték miatt alig derengtek, inkább a messziről – a lejáraton – beszűrődő fény nyújtott némi támpontot az áthaladáshoz. Szerencsére az „úttest” sima volt, nem lehetett beleesni sehova. Az aluljáró kényelmesen széles volt, két oldalán emelt szintű külön „járda” húzódott végig a teljes hosszon, vaskorláttal. A bátrabbak – természetesen a gyerekek – a külön utat választották, bár ott a fal mellett vastag csövek, kábelek foglalták el a hely jó részét – olyan szervizút volt, ha jól emlékszem.

A méretek a biciklizést is lehetővé tették, akinek volt járműje, gyorsabban átjutott a széles vasúti felszín alatt. A lejáratoknál aztán fel kellett cipelni a nehéz gépeket, hol volt akkoriban kiépített bicikliút...

Ez az aluljáró hasznos összeköttetést biztosított a Sasadi út felől gyaloglók részére, ugyanis a Rimaszombati útról nyílt az egyik lejárat, és a kijutás a túloldalon lévő Vasút utcára volt lehetséges, éppen a 49-es villamos első megállójánál.

Később ezt az aluljárót lezárták (betemették?), a le(ki)járat helyét már megállapítani sem lehet – talán néhányan emlékeznek még erre a félhomályos, nedves, visszhangzó aluljáróra. (Meg az egykori tervrajzok biztosan megvannak valahol.)

FELÚJÍTOTT PERON, PUSZTULÓ ÁLLOMÁSÉPÜLET – A KELENFÖLDI PÁLYAUDVAR NAPJAINKBAN. FORRÁS: REGIONALBAHN.HU

Több mint száz évvel ezelőtt, 1906-ban Vidor Emil tervei szerint épült a Népszínház utca és a Kiss József utca sarkán álló négyemeletes palota, amely eredetileg a Polgári Serfőzde bérháza volt. A jelenleg fővárosi helyi védelem alatt álló épület homlokzatát díszítő, a „sörkészítés és sörivás dicséretét hirdető” mozaikfrízt Dudits Andor tervei alapján az üvegfestészet és a mozaikkészítés egyik legnagyobb hazai művésze, Róth Miksa készítette.

Már közel hét évtizeddel ezelőtt is számos magyarázat látott napvilágot az UFO-jelenség hátteréről. A roswelli UFO-katasztrófa évében történt titokzatos eseménysorozatról, a repülő csészealjak rejtélyéről a Képes Kurír 1947. július 24-i számában jelentetett meg érdekes cikket.

Több mint három évtizede nem tudják megdönteni tudományos érvekkel azt az orosz elméletet, amely szerint Holdunk belseje üreges, és benne idegen lények rejtőznek. A téma akkor került ismét középpontba, amikor a NASA mérnökei bejelentették, hogy legújabb kísérleteik szerint a Hold sokkal tömörebb a felszínen, mint a mélyben. Eszerint elképzelhető, hogy égi kísérőnk egyáltalán nem természetes eredetű égitest, hanem egy óriási, kozmikus Noé bárkája.

Nagy-Britannia és Írország egyes vidékein még napjainkban is félelmetes hírnév övezi a boggartnak nevezett rosszindulatú és ármánykodó házimanót, amely – a hagyomány szerint – előszeretettel tüntet el különböző tárgyakat, megzavarja az alvó embereket, magával ragadja a gyermekeket és megbénítja a háziállatokat. A boggart rendszerint hidak alatt vagy az út menti erdőkben él, és a magányos vándor számára is veszélyt jelent, aki nem fogadja kellő tisztelettel az üdvözlését.

A Wesselényi utca 17. első emeleti díszterme felett míves berakású mozaikon olvashatjuk az építtető nevét és az építési dátumot: Székesfővárosi Czipész Ipartestület, 1905. A ház kezdettől fogva a pesti német vargacéh tulajdonát képezte: a 19. század második felétől szolgált „az ezen czéh legényei részére szálló és egyéb czélokra használandó helyül”.

Kijelölte a NASA a Marshoz vezető út állomásait. Az április végén ismertetett grandiózus terv részletesen leírja, hogyan hidalhatná át az emberiség a Nemzetközi Űrállomás és a Mars-utazás közötti irdatlan szakadékot a 2030-as évekre – írja az Origo.

A Múzeum körút páratlan oldalán három átjáróház volt. A páros oldalon ilyen nincs.

Az átjáróházak – a Kossuth Lajos utca felől haladva – a 7., a 21. és a 35. szám alattiak voltak, és összekötötték a Múzeum körutat a Magyar utcával. Ezek az átjárási lehetőségek megkönnyítették a környék lakosainak a Duna irányába történő közlekedését. És még két apró célszerűség is volt.

A 7. szám alatti ház túloldali kapuja éppen a Reáltanoda utca torkolatával szemben található. Ebben az utcában van az Eötvös Gimnázium, amely így közvetlenül elérhető. Megjegyzem, hogy az ötvenes években a mai gimnázium épületében általános iskola is működött (hiteles tanú vagyok, mert oda jártam). Érdemes tudni, hogy az átjáróházat Ybl Miklós tervezte, 1852-ben épült, ezt a ház Magyar utcai oldalán lévő szerény tábla igazolja. Az épület elég megviselt állapotú, de ettől még az udvari járda fakockáin (!) való gyaloglás zavartalan.

A 21. szám alatti átjáróház nem egy épület, melynek két kapuja van, hanem két ház egymással háttal állva, középen az elválasztó építményen („téglakerítésen”) létesített egyszerű vaskapun lehet közlekedni. Az átjárással éppen a Károlyi-kerthez jutunk, így nem kell(ett) a fél Múzeum körutat megkerülni egy kis szórakozás érdekében.

A 35. szám alatti egyszerűen hozzásegít a kevesebb gyalogláshoz – de ez is valami.

Jelenleg már csak a 7. szám alatti (Ybl-ház) használható, a többit zárva tartják, nyilván közbiztonsági okokból, vagy a szemetelés és a zaj elkerülése céljából.

Egy érdekességet még megemlítek: a 33. számú ház helyén (feltehetően a háborús pusztítás következményeként) üres telek volt, melyen egy időben postai autók parkoltak, majd sportpályát alakítottak ki, és a másik oldalon (esetleg a kapus elnéző pillantását kihasználva) ki lehetett jutni a Magyar utcába. De ez nem volt bevett gyakorlat.

A MÚZEUM KÖRÚT 7. SZÁM ALATTI ÁTJÁRÓHÁZ. FOTÓ: P. I.

A Föld éghajlatának változása évtizedeken belül elháríthatatlan katasztrófával fenyegeti az emberiséget. A klímaváltozás következtében fellépő vízhiány már most is érezteti hatását: Egyiptomtól Izaelig, Törökországtól Indiáig folynak fegyveres összetűzések a vízforrásokért, amelyek akár véres háborúkat is eredményezhetnek.

Az Apáczai Csere János utca 3. számú ház klasszicista körlépcsőháza nem csupán a nagy árvíz előtti Pest hangulatát idézi fel, hanem az ókori görög mitológia egyik gyönyörű nőalakjának emlékét is őrzi. A lift helyét ugyanis immár több mint egy évszázada birtokolja Démétér lányának, Perszephonénak a szobra. Embermagasságú, minden apró részletében elbűvölő szobor, melynek eredetére még a ház legidősebb lakói sem emlékeznek, és amelynek restaurálása már hosszú évek, évtizedek óta várat magára.

Az állandóan zárt kapu miatt nem könnyű bejutni a ház leghíresebb „lakójához”, akinek testét gránitból és a legfinomabb, legsimább hófehér márványból formázta meg alkotója. A rózsacsokrot tartó Perszephoné szelíd mosollyal hajtja fejét oldalra: ez az utánozhatatlan mosoly pedig arra utal, hogy a római szobrász, Benno Elkan célja – a hagyománytól eltérően – aligha lehetett a szomorú mitológiai történet felelevenítése. E szerint Perszephonét még kislány korában rabolta el és vitte magával sötét országába az alvilág ura, Hádész. Az aggódó anya, aki el sem búcsúzhatott gyermekétől, nem bírt beletörődni az isteni döntésbe, ezért Zeusz, a főisten – hogy enyhítsen az anya szenvedésein – megparancsolta Hádésznak, hogy haladéktalanul hozza vissza Perszephonét az alvilágból. Ám ekkorra Perszephoné már megízlelte azt a gránátalmát, amelyet Hádész a nász jeléül adott neki, és amelyet elfogadni egyenlő volt a házasságba való beleegyezéssel. A mítosz szerint Zeusz úgy oldotta meg a kényes helyzetet, hogy Perszephoné minden esztendő kétharmad részét fenn, a föld színén tölthette édesanyjánál, tavaszi verőfényben és nyári örömben, az év egyharmadát azonban lenn, az árnyak országában kellett leélnie. Hádész feleségeként, férje oldalán parancsolt a sötétségnek, féken tartotta a történelem előtti korok alvilági szörnyeit és az elhunytak lelkét, meghallgatta és végrehajtotta az emberek átkait. Az ókori római költők szerint ő volt az, aki a halandók hajából egy-egy fürtöt levágva a halálnak szentelhette őket.

Az ókori ábrázolások, festmények és szobrok is mint az árnyak sötét pillájú asszonyát ábrázolták Perszephonét: olyan elbűvölő – félig földi, félig földöntúli – lényként, aki halovány orcájával mélán üdvözölte az alvilágba érkező lelkeket, de ha szükség volt rá, az isteni törvények alkalmazásától sem riadt vissza. Ám az Apáczai Csere János utca 3. számú ház homályba burkolózó, rideg folyosóján egészen más Perszephoné – az egykori elbűvölő szépségű, viruló fiatal lány – mosolyog ránk. S alakját elnézve nem nehéz beleélni magunkat az ókori görögök rég letűnt, de még mindig ezernyi titkot rejtő világába.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. ÁPRILIS 6-I SZÁMÁBAN

Világszerte gyorsan szaporodik azoknak a – különböző funkciót betöltő – modern épületeknek a száma, amelyek a leggyakrabban megfigyelt UFO-típusok valósághű utánzatai. A megszállott tervezők évről évre több látványos, extravagáns lakóházat álmodnak meg, hogy ki-ki eldönthesse, hol élné le szívesen az életét. Repülni ugyan nem tudnak, de cserébe egész nap a Földön kívül érezheti magát az ember…

Budapesten már a két világháború között is neonreklámok ezrei emelték a világváros esti hangulatát, majd a hatvanas, hetvenes években ismét fogalommá vált a „neonfényes Budapest”. A rendszerváltás után folyamatosan épült le a fővárost oly meghatározó neonkultúra, köszönhetően az új, könnyedén változtatható cégtábláknak, reklámfeliratoknak. Több mint kétezer neonreklám pusztult el alig húsz év alatt, a neonmentésre szövetkezett civilek önkéntes munkája csak töredéküket tudta és tudja megmenteni. Az egykor reklámozásra hivatott neonmonstrumokból napjainkra alig kétszáz maradt a fővárosi épületek homlokzatain, s ezek töredéke működőképes csupán: többségükből funkció nélküli, omladozó vasszerkezet maradt. Sorozatom célja, hogy a város különböző pontjain készített saját fotókkal dokumentáljam a még látható egykori neonreklámokat és régen világító cégtáblákat – egy letűnt korszak jelképeit.

A természetfeletti jelenségek sorában előkelő helyet foglalnak el az állati alakban felbukkanó kísértetekről szóló történetek, amelyek száma a „hagyományos” szellemekre vonatkozó beszámolók nagyságrendjét is megközelíti. Egyes kutatók szerint a kegyetlenül elpusztított állatok lelkei – az emberi kísértetekhez hasonlóan – a bosszúvágytól és az elkeseredettségtől vezérelve jelennek meg a földön, de gyakran az elhunyt emberek szellemei is különböző állatok képében térnek vissza a túlvilágról.

VIGYÁZTAM!

Manapság egy vásárcsarnokban az áru mozgatása már nem olyan nehéz, mint régebben. Bár a rekeszeket, dobozokat, zsákos krumplit stb. most is meg kell fogni, de a szállítást már elektromos targonca végzi, jól kiépített utak segítik a haladást.

Én a Vámház körúti „bevásárlóközpontot” ismerem – 1951 óta, akkor költöztünk a környékre, azóta járok (jártam) oda vásárolni. Régebben a „főút” és az „oldalút” (az épület határoló falai melletti út) között még egy közbenső út is volt – persze szűkebb, mint a nagyok, de ezeket a legutóbbi felújításkor megszüntették. Nos, ezeken az utakon kellett az árut mozgatni. Ez történhetett egyszerű négykerekű kézikocsival vagy a hagyományos, mára már teljesen elfelejtett, klasszikus kétkerekű hordárkocsival (taligával). Megjegyzem, a főútra teherautók is behajthattak, amikről molnár-targoncával hordták a rekeszeket a kereskedőhöz. A taligát húzták a hordárok, az árut (rekeszeket) félelmetes magasra „stószolták” a rakfelületen. A hordár a taliga két „karját” fogva, a két kar által határolt ívelt bemélyedés előtti széles bőrszíjat a derekával (hasával) feszítve húzta a tetemes raksúlyt. És közben félelmetesen harsogta: „Vigyáztam!...” Ettől aztán minden idős néni és bácsi rémülten húzódott félre. A taliga a lovas kocsi kerekeihez hasonló, kisebb (nem gumi) kerekeken csattogva, érces hangon gördült a flaszteron. Karambolt soha nem láttam, ügyesek voltak a hordárok – és vigyáztak.

A FŐVÁM (DIMITROV) TÉR 1965-BEN, SZEMBEN A VÁMHÁZ (TOLBUHIN) KÖRÚT ÉS A KÖZPONTI VÁSÁRCSARNOK. FORRÁS: FORTEPAN

A józsefvárosi Vas utca 12. számú ház a Festetics família megbízásából épült 1912-ben. Bár a neves grófi család – melynek sarja volt György (1754–1819), a keszthelyi Georgikon alapítója is – csak a század első felében birtokolta az épületet, címerük ma ugyanúgy díszíti a bejárat fölötti részt, mint évtizedekkel ezelőtt. A vasba öntött nemesi jelképet azonban – a kapu rácsozatával együtt – a közelmúltban feketére mázolták, így a címer motívumai és a család jelmondata sajnos már alig kivehető.

Őseink megszámlálhatatlan talányos, a mai ember számára érthetetlennek tűnő alkotást hagytak maguk után. A világ különböző pontjain rejtőző titokzatos szobrokat, templomokat vagy piramisokat csodálva csupán találgatni tudjuk, kik és milyen céllal készítették őket. A kutatók pedig egyre gyakrabban szembesülnek a kellemetlen kérdéssel: elképzelhető, hogy az emberi történelem folyamán más, eddig ismeretlen, fejlett civilizációk is léteztek?

Ismét búcsúzni kellett egy villamosvonaltól – szerencsére csak a számától. A Frankel Leó utcában és a Bécsi úton a pályakorszerűsítés után is közlekedik majd a villamos, a 17-es járatszám azonban 2014. április 13-án üzemzáráskor megszűnt. Az utolsó kocsi 23:48-kor indult a Bécsi úttól, és 00:12-kor érkezett a Széll Kálmán térre, ahol én szálltam le „menetrend szerinti” utolsó utasként. Az alábbiakban az iho.hu beszámolójával és fotóival emlékezem arra a vonalra, amelyhez engem is több személyes emlék fűz.

UTOLJÁRA LÁTJUK ITT EZT A SZÁMOT ÉS A HUROK MARADVÁNYÁT VILLAMOSSAL.
A MAI NAPRA KÜLÖNLEGES VISZONYLATTÁBLÁK IS KÉSZÜLTEK.
FOTÓ: BERKY DÉNES, IHO.HU

Hétfőtől építkeznek a Margit híd és a Bécsi út között, már csak pótlóbusz jár a villamosvonal helyén. Az utolsó körre a Margit hídi végállomástól 23.30-kor indult a 17-es villamos, azonban 2014. április 13-án ez nemcsak egy átlagos utolsó indulás volt, tényleg ez volt az utolsó 17-es. Maga a vonal nem szűnik meg, ám a Budai fonódó villamoshálózat projekt keretében ismét létrejön a kötöttpályás kapcsolat a Batthyány tér és a Margit híd budai hídfője között, illetve a Török utcai vágányok ismét életre kelnek. Ezzel együtt a 17-es viszonylatszám megszűnik, helyét a 19-es, 41-es és 61-es villamosok veszik át, ezzel jócskán növelve a kötöttpályás kínálatot Óbudán.

AZ UTOLSÓ 17-ES VILLAMOS A LUKÁCS FÜRDŐNÉL.
FOTÓ: BERKY DÉNES, IHO.HU

Most tehát nem villamosvonalat, csak egy viszonylatszámot búcsúztattunk, azonban egy olyan számot, amely nagyon régóta része Buda közlekedésének. Az utolsó menetet a 1330-as pályaszámú KCSV7-es teljesítette. Este fél tizenkettőkor az átlagosnál több emberrel, de még több fotóssal indult el a Margit híd budai hídfő végállomásról, és pattogott végig a Bécsi útig a már igencsak leromlott állapotú pályán, ám ez ekkor senkit sem zavart. Sok utas kérdezgette, hogy mi ez, hogy utolsó, miért fotózzuk, de voltak, akik nem közlekedésrajongásból, egyszerűen csak a vonal szeretetéből voltak ott. Láttunk útközben is állványokkal felszerelkezett fotósokat, sőt még kerékpárral is követték a menetet, és a Bécsi úti végállomáson is sokan vártak az utolsó járatra. Visszaútban több fotómegállásra is volt lehetőség, de ezekről beszéljenek inkább a képek. Ez a menet már nem ment el a Margit hídig, helyette a Török utcán és a Nagykörúton át a Széll Kálmán térig szállította az utasokat. Itt mindenki elkészíthette felvételeit a tizenhetesről a Combinókkal, majd beálló kocsiként a leglelkesebb fotósok a Nagykörút–Jászai Mari tér–Közvágóhíd–Mester utca–Könyves Kálmán körút útvonalon végigutazhattak a Ferencváros kocsiszínig, ahova utoljára tért be 17-es jelzéssel villamoskocsi.

FORRÁS: IHO.HU

ELTŰNT NEVEK, MEGSZŰNT ÜZLETEK

A szokás hatalma nagy úr, de nemcsak Londonban, ahol a magyar turista reflexszerűen balra néz a járdáról lelépni készülődve – örülhet, ha megússza a „balra hajts” szigetországi gyakorlatát. A szokás hatalma sokáig befolyásolta a belvárosi régi évjáratú mamákat és nagymamákat, akik húsért a „Brauch”-hoz, felvágottért a „Meinl”-hez,, szögért a „Zirkelbach”-hoz, virágért pedig a „Gelb Malvin”-hoz jártak vagy küldtek engem, pedig akkor már régen államosították ezeket az üzleteket.

A Brauch (új névvel: Hús és Hentesáru) a Tolbuchin (így, ch-val írták) körút végén – a mai Vámház körút 2. szám alatt –, a Vásárcsarnokkal szemben működött. Mindig csodáltam a gyönyörű, díszes csempékkel borított falait, a körbe-körbe erősített húskampókat, amiken persze hús alig lógott, ami kevés volt, azért rengeteget álltam sorba. A bolt már megszűnt, de a helyén működő gyorsétterem falán még látható néhány eredeti csempe. Akit érdekel a korabeli hangulat, a Mester utca közepén egy ugyancsak egykori Brauch boltban még megtekinthető a régi berendezés – szinte csoda, hogy ennyi év után megmaradt.

A Kálvin tér 4. szám alatti Meinl boltban feltehetően a korábbi alkalmazottak egy része végezte a munkát, legalábbis az idősebbek, akik utánozhatatlan hangsúllyal érdeklődtek kívánságom iránt, visszafogott mosollyal és gyors kézzel (késsel!) szeletelték a veronait (az olasz felvágottat még így hívták), vagy vágták ketté a gyárilag 10 dekásra csomagolt vajat, hogy vihessem az öt dekát. Ez a bolt a Csemege nevet viselte sokáig, aztán bezárt.

Ha szögre vagy egyéb vasra volt szükség, a Veres Pálné utca 37. szám alatti saroképület falai hatalmas betűkkel hirdették a Zirkelbach vaskereskedést. Hogy ez a felirat még „élő” volt vagy csak ott maradt, nem tudom. Minden volt benne, ami egy háztartáshoz kellett – az ’50-es évek színvonalához mérten. Régen megszűnt a bolt.

Ha virág kellett, irány Gelb Malvin boltja, a Múzeum körút 23. szám alatt. A földszintes bolt nagy kirakattal, belül hatalmas térben, oszloppal és elegáns pultokkal kínálta a növényeket évekig, persze már Virágboltként. Aztán elbontották, helyébe többemeletes ház épült, nyoma sincs a virágoknak.

A természet megszámlálhatatlan látványos és félelmetes jelenséggel bizonyítja rendkívüli erejét, azonban csak kevés ér fel a tornádó intenzitásával és pusztító hatásával. Az elmúlt évtizedekben több ezer fénykép- és videofelvételt készítettek a Föld legerősebb viharairól, de mindössze két amerikai farmernek adatott meg, hogy belülről is megfigyelje a feje fölött végigsöprő tornádó tölcsérét!

Az ufológia egyik leghátborzongatóbb rejtélyét képezik azok az ötödik típusú találkozások, amelyek során nagy testű háziállatok, főként szarvasmarhák megcsonkított tetemére bukkannak a szántóföldeken. Számos esetben figyelték már meg az állatokat elragadó ismeretlen repülő szerkezeteket, és arra is akadt példa, hogy egy-egy eltérített az idegen űrjármű fedélzetén tanúja volt a földönkívüliek által véghezvitt, horrorfilmbe illő állatcsonkításoknak.

Két évszázaddal ezelőtt Lipótváros széles házsorait még igencsak átjárta a Duna felől fújó csípős nyugati szél. Nem véletlenül nevezték a rakparttal párhuzamos, a mai Kossuth térre vezető Nádor utcát Szél utcának. 1826. október 5-én azonban fogadó nyílt a ma 5. számmal jelölt házban: a Tigris, amely rövidesen az utca új névadójaként is bevonult Budapest névtárába.

A Pilisi Parkerdő Zrt. március 28-án átadta a pilismaróti Miklós-deák-völgyi tavak vizes élőhelyének gátrendszerét. A rekonstrukcióra 90 millió forintot fordítottak, a beruházás egy 240 millió forintos természetvédelmi program része volt – írja közleményében a Pilisi Parkerdő.

FOTÓ: PILISI PARKERDŐ ZRT.

A 2012-ben megindult munkálatok során lebontották a régi gátakat és zsilipeket, így az egykor három tóból és egy hordaléklerakó területből álló vizes élőhelyet új, természetvédelmi szempontból megfelelő műtárgyak építésével állították helyre. Ezeket a tájba illeszkedő műtárgyakat a folyóvízi fajok életkörülményeit figyelembe véve alakították ki.

A tavak alapvető szerepe az volt, hogy nagyobb csapadékok idején lehetővé tegyék a patakon lezúduló víznek még az erdőben történő visszatartását, így védjék a környék településeit az árvíz okozta károktól, és az egykori, közeli csemetekert vízellátását is ezek a tavak biztosították. De az elmúlt évek nagy árhullámai annyira megrongálták a tórendszer létesítményeit, a zsilipeket és gátakat, hogy sem tározó funkcióját nem tölthette be, sem a halak és védett kétéltű fajok számára nem nyújthatott tovább élőhelyet.

A legrégebbi, 1800-as évek végén épült gátnál ipartörténeti értékei miatt megőrizték a létesítmény eredeti jellegét. A rekonstrukciót követően a tórendszer ismét képes megtartani a patak vizét, így az felhőszakadás esetén nem veszélyezteti Pilismarótot. A patak felső és alsó folyása között kiépítettek egy megkerülő csatornát, mely a kisebb élőlények számára átjárhatóvá teszi a gátakkal szabdalt részt. A megújult terület most már különleges élővilággal, az élővilágot bemutató hat információs táblával és padokkal várja a látogatókat.

A Miklós-deák-völgyi tavak rekonstrukciója a „Természetvédelmi fejlesztések a Pilisi Parkerdőben” elnevezésű, 240 millió forint összköltségvetésű pályázat egyik része. Ennek keretében visszaszorították az erdőkben nem őshonos fafajokat – ilyen például az akác vagy a bálványfa –, valamint helyreállítottak több kisebb tavat is. A Pilisi Parkerdő Zrt. 2013-ban és 2014-ben turistaház-felújítási programmal, az Országos Kéktúra 113 kilométeres útvonalának felújításával, a Rám-szakadék Tanösvény létesítésével és még számos fejlesztéssel igyekszik a Pilisbe csábítani a turistákat.

Negyed századdal ezelőtt, 1991. november 5-én jelentették be a megdöbbentő hírt, amely szerint Robert Maxwell üzletember, sajtómágnás és többszörös milliárdos eltűnt a Kanári-szigetek közelében hajózó jachtjáról, s nem sokkal később megtalálták holttestét a tengerben. Máig nem sikerült végérvényesen megállapítani, hogy Maxwell – aki a brit gazdaságtörténet legnagyobb csődjét hagyta maga után – öngyilkosságba menekült, meggyilkolták, vagy esetleg rosszul lett, s azért esett a vízbe éjnek évadján.

A mindennapi életünket végigkísérő csillogó-villogó neonreklámok és óriásplakátok mellett szinte elbújhatnak a Fő utca 10. számú épület és a Bajcsy-Zsilinszky út 3. számú lakóház apró díszítései. Pedig az alig észrevehető kovácsoltvas ékességek egy régen megszűnt, hajdan országszerte ismert cég, a Pesti Első Hazai Takarékpénztár szolgáltatásait hirdetik jóval megszűnése után is. A két tekintélyes vízivárosi és terézvárosi palota lelkiismeretes tervezőinek köszönhető, hogy a méhkaptárra emlékeztető faragványok és a kapuk fölött elhelyezett monogramok az utókornak is mesélnek a híres takarékpénztár múltjáról.