A természetfeletti jelenségek sorában előkelő helyet foglalnak el az állati alakban felbukkanó kísértetekről szóló történetek, amelyek száma a „hagyományos” szellemekre vonatkozó beszámolók nagyságrendjét is megközelíti. Egyes kutatók szerint a kegyetlenül elpusztított állatok lelkei – az emberi kísértetekhez hasonlóan – a bosszúvágytól és az elkeseredettségtől vezérelve jelennek meg a földön, de gyakran az elhunyt emberek szellemei is különböző állatok képében térnek vissza a túlvilágról.

Az ősi barlangrajzok tanúsága alapján már évezredekkel ezelőtt élt elődeink is rendkívüli tisztelettel és félelemmel tekintettek az elejtett állatok lelkére, amit engesztelő áldozati szertartásokon „szolgáltattak vissza” a kényszerből megbolygatott természetnek. A természetfeletti erővel és hatalommal felruházott szent állatok szimbolikus jelentőségét mutatja, hogy napjainkban is számos természeti nép idézi meg az állati szellemeket, mert segítségükkel könnyen kapcsolatba léphet a túlvilággal.

A pokol kutyái

A Brit-szigetek egyik leghíresebb legendája egy vörösen izzó szemű kutyáról szól, amelynek testét bozontos, fekete szőr borítja. Az elhagyatott vidéki országutakon, sötét erdőségekben és lápvidékeken kóborló fenevad a kelet-angliai partvidéken a Black Shuck vagy Old Shuck nevet kapta, és a halál hírnökének szerepét tölti be. A skót felföldön és a környező szigeteken ismert – hasonló természetfeletti tulajdonságokkal felruházott – Faery Dog rendszerint falkákba csoportosul, és vérfagyasztó vonítása kilométerekkel távolabb is hallható. A pokoli teremtmény Dartmoorban ismert változata Sir Arthur Conan Doyle fantáziáját is megmozgatta, aki A sátán kutyája című Sherlock Holmes-történetben elevenítette fel a hátborzongató históriát.

Az 1720-as évek végén egy termetes, sötétszürke szellemkutya tartotta rettegésben a Skóciában élő William Sutor nevű földbirtokost és családját. A nyughatatlan kísértet – az idős farmer régen elhunyt nagybátyjának szelleme – egy 35 évvel korábban elkövetett gyilkosság tetteseként tért vissza a purgatóriumból, és arra kérte unokaöccsét, hogy keresse meg, majd tisztességgel temesse el a közeli erdőben elrejtett holttestet. A család tagjai néhány nappal később valóban megtalálták az áldozat csontjait, és a földi maradványokat örök nyugovóra helyezték a blairi temetőben. A szellemkutyával többet senki nem találkozott.

Az állati formában megjelenő kísértetek sorát gyarapítja a Németországban Werwolf névvel illetett farkasember, amelynek alakját nem csupán élő, hanem halott ember is felveheti. Az egyik legismertebb történet Földnélküli János (1167–1216) angol király nevéhez fűződik, aki hatalmának megerősítése és tekintélyének megtartása érdekében válogatott kínzási módszerekkel és kegyetlen gyilkosságokkal szabadult meg vélt vagy valós ellenségeitől. A hagyomány szerint az uralkodót egy fellázadt nemes mérgezte meg, és azóta farkasember képében tér vissza a túlvilágról, hogy felkeresse gyilkosának leszármazottait.

Évszázados legendának állít emléket az írországi Gormanston család címerében látható vörös róka is, amely azonban meglehetősen kétes „dicsőséget” örökít meg, ugyanis felbukkanása végzetes szerencsétlenséget jelent a família számára. A 12. őrgróf, Jenico Preston halálakor, 1860-ban több mint húsz róka verődött falkába a Dublin közelében fekvő kastély parkjában, 1876-ban pedig a haldokló 13. őrgróf ablaka alatt hangzott fel a vészjósló csaholás. Legközelebb 1907. október 28-án gyűlt össze a túlvilági állatsereglet, amely a külföldön tartózkodó 14. őrgróf halálát adta hírül a családnak. Két nappal később Richard Preston éppen apja ravatala mellett virrasztott, amikor egy róka homályos sziluettje bontakozott ki a kápolna ajtajában, majd nyomtalanul elenyészett a megdöbbent örökös előtt.

Nyughatatlan kísértetek

Az írországi néphit a mai napig rendkívüli tisztelettel övezi a pooka nevet viselő, félelmetes teremtményt, amely általában egy hosszú sörényű, sárga szemű ló alakját ölti magára, és alkonyat után rettenetes pusztítást végez: megrongálja a kerítéseket és a kapukat, letapossa a termést, veszélyt jelent a háziállatokra és ragályos betegségeket is terjeszt. A rosszindulatú és bosszúálló kísértet a magányos vándorokat sem kíméli: gyanútlan áldozatait az éj leple alatt, nesztelenül közelíti meg, majd a hátára hajítja, és vad vágtában elragadja őket. A néphagyomány úgy tartja, hogy a pooka a hegyvidéki erdőségekben található barlangokban bujkál, és kecske, sas vagy denevér képében is megjelenhet.

Az állati kísértetek sorából nem hiányozhat az angliai Dorset megyében garázdálkodó Stone Age Ghost, a hírhedt „kőkorszaki kísértet” sem, amely egy fekete ló hátán vágtatva, fejszével a kezében rémisztgeti az éjszakai utazókat. A Kirk Grimm néven ismert, szintén jellegzetes fantom időről időre más-más állat alakjában tér vissza, és régi templomkertekben vagy temetőkben bolyong. S talán nem meglepő, hogy a keresztény templomok „túlvilági vendégei” közé tartoznak az oltár alá temetett áldozati bárányok szellemei is, amelyek esetenként több száz hívő előtt jelennek meg a kórus padsorai között.

A végeláthatatlan észak-amerikai préri rendszeres „látogatója” a Fehér Ördög nevű túlvilági mén, amely egy tragédiával végződő szerelem emlékét őrzi. A 18. század végén egy indián harcos gyönyörű fehér lóval ajándékozta meg menyasszonyát, de a boldogság nem tartott sokáig: egy korábban kikosarazott kérő féltékenységből meggyilkolta a jegyespárt. A fehér lovon ülő lány nyughatatlan szelleme továbbra is visszatér a kanadai Winnipeg-tó vidékére, és „népszerűségét” bizonyítja, hogy a környező falvak lakói szobrot is állítottak a szélsebesen vágtató kísértetnek.

A hongkongi Happy Valley lóversenypályán 1960-ban terjedt el a szenzációs hír, amely szerint kísérteteket láttak a pályán és az öltözőhelyeken. A híres zsoké, Marcel Samarig állítólag olyan kegyetlenül megkorbácsolta lovát, hogy az állat ledobta a hátáról, és a lovas holtan terült el a földön. A következő alkalommal – több száz néző szeme láttára – egy fantomló is részt vett a versenyen, a pálya közelében pedig Samarig homályos alakját pillantották meg, amint ostorral a kezében sétálgat az öltözőkabinok között.

Az Egyesült Államok keleti partvidékén egy megvadult marhacsorda kísért, amely az 1870-es években több embert taposott halálra. A környéken élő farmerek napjainkban is gyakran hallják az ártatlan áldozatok fájdalmas kiáltásait a szellemcsorda elvonulásakor. A New Jersey közelében található Griggstown-tó árterületén egy magányos szarvasmarha szelleme vándorol. A négylábú kísértetet számos helyi vadász és kiránduló látta, de egyetlen alkalommal sem tudták annyira megközelíteni, hogy pontos leírást adjanak az állatról. 2002. november 23-án azonban váratlan fordulatot vett a „griggstowni marha” története: a nemzeti park munkatársai egy idős, lesoványodott bika tetemére bukkantak, amely feltehetően már életében „kísértetté vált”, és legalább három évtizeden keresztül sikeresen rémisztgette a turistákat.

Halálos figyelmeztetés

A „mágikus erővel felvértezett” macska alakja már évezredekkel ezelőtt is a sötét erőkhöz és a túlvilághoz kötődött. Ezt a kiismerhetetlenül zárkózott állatot hol istenként tisztelték, hol pedig máglyára vetették, mert éjszakai kóborlásait, nesztelen járását, sötétben világító szemét és ösztönös megérzéseit az ördög mesterkedésének tartották. A fekete macskákat – mint a fenyegető gonoszság megtestesítőit – évszázadokon keresztül különböző módszerekkel kínozták és pusztították, így nem meglepő, hogy szellemeik napjainkban is rendszeresen látogatják a hírhedt „macskamészárlások” helyszíneit.

Az éjszakai állatok közül a bagoly is szorosan kapcsolódik a túlvilághoz: a mitológiai Pallasz Athéné és Minerva szent madaraként a tudást és a bölcsességet jelképezi, ennek ellenére inkább természetfeletti tulajdonságokkal rendelkező madárként ismerik. Az általános hiedelem szerint a ház tetejére telepedő baglyokban a holtak lelkei öltenek testet, és vészjósló kuvikolásukkal a közeledő végzetre figyelmeztetik a ház lakóit.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2009. MÁJUSI SZÁMÁBAN

A révület útjain

 

Az állatok erejébe vetett hit a sámánizmusban is nélkülözhetetlen szerepet tölt be. A szibériai és közép-ázsiai sámánok közeli lelki rokonságot éreznek az állatokkal – medvékkel, bölényekkel, farkasokkal, sasokkal vagy baglyokkal –, és gyakran hívják segítségül őket, ha szellemeket idéznek vagy varázslathoz készülődnek. A sámán – aki elődeitől származó képességei révén teremt kapcsolatot a túlvilággal – rituális ruházata, testdíszítése és mozgása a természettel való összhangot jelképezi: fején szarvasagancsot és madártollakat visel, köpenyét szőrmével, csontokkal és különböző állatszimbólumokkal díszíti, sőt, még a révület elérését segítő sámándob membránját is állatbőrből készítik.

Különös teremtmények

Az elmúlt száz évben több ezer beszámoló jelent meg az újságokban szerte a világon, amelyek a tudomány számára ismeretlen, félelmetes lényekkel történt megdöbbentő találkozásokról tudósítottak. Jonathan Downes brit kriptozoológus „zooform” kifejezéssel jelölte azokat a rejtélyes teremtményeket, amelyek látszólag állatra emlékeztetnek, de inkább természetfeletti, mint valóságos élőlényeknek tekinthetők. A rejtőzködő állatokat kutató szakember szerint egyes túlvilági teremtmények olyan rendkívül bizarr alakot öltenek, hogy eleven lények nem is lehetnének, a rémült szemtanúk azonban teljesen valóságosnak látják őket.