A Wesselényi utca 17. első emeleti díszterme felett míves berakású mozaikon olvashatjuk az építtető nevét és az építési dátumot: Székesfővárosi Czipész Ipartestület, 1905. A ház kezdettől fogva a pesti német vargacéh tulajdonát képezte: a 19. század második felétől szolgált „az ezen czéh legényei részére szálló és egyéb czélokra használandó helyül”.

A csaknem kétezres tagságot számláló utódnak, az 1886-ban alapított cipész-ipartestületnek azonban a század elején sem a helyiségek bővítésére, sem a tetőszerkezet felújítására nem volt pénzügyi fedezete. Így az 1904-ben tartott közgyűlés hosszas mérlegelés után az épület lebontását s amortizációs kölcsönökből való újjáépítését határozta el. A tervezést és az építkezés vezetését a neves fővárosi műépítészre, Kopeczek Györgyre bízták, aki a korabeli beszámoló szerint „ritka szakértelemmel, tapintattal és buzgó lelkiismeretességgel teljesítette a telek kicsinysége miatt nem könnyű feladatát s igazán genialitását árulta el azzal, hogy a szépet, jót és czélszerüt összeegyeztetni tudta a hasznot hajtó kihasználással”. A testület később érdemei elismeréséül tiszteletbeli tagjává választotta őt.

A szakipari munkákat olyan fővárosi mesterekre bízták, akik „körültekintő gondossággal minden, az épitkezésnél előforduló kérdésben egyedül az ipartestület érdekét iparkodtak érvényre juttatni”. A négy emelet kiépítésének folytatását egy szomszédos Kazinczy utcai ház, a 13. számú megvételével képzelték el, de a mostoha anyagi viszonyok miatt erről rövidesen le kellett mondaniuk. A földszinten üzleteket, az első és második emeleten a testület irodáit, míg a felső szinteken bérlakásokat alakítottak ki.

Az érdekesen aszimmetrikus külső homlokzat az eklektikus építészet jegyeit hordja magán, míg a bejárati kapu és a vasmunkák nagy része a szecessziós törekvéseket tükrözi. Figyelmet érdemel a ház szintjeinek változatossága: a neogótikus boltíveket és gipsz oszloputánzatokat majolika mozaikok tarkítják. A kovácsoltvas kapuból színes, virágos Róth Miksa-féle üvegajtó hívogat a tágas előtérbe, a zöldre festett kovácsoltvas korlátot pedig a lépcsőház ólomüveg ablakain beszűrődő fény világítja meg. Az emeleteken végigfutó U alakú függőfolyosók lezárásaként egy melléklépcső vezet a padlástérbe, másik végén egy toronyban lift működik.

Az ipartestület egészen a negyvenes évek végéig volt tulajdonos. A következő évtizedekben bérlők foglalták el az emeleti irodákat, például 1971-től a Ruházati Szövetkezetek Budapesti Szövetsége, majd ennek jogutódai. A Könnyűipari Vállalkozások Szövetsége csak az ezredfordulón költözött át egy jóval kisebb Üllői úti bérleménybe. „Bár az épület irodaházzá alakítására a nyolcvanas évek második felében több tervet is készítettek, az elképzelések közül végül egy sem valósult meg. Így a hajdan szebb napokat is megért székház ma mindössze három-négy lakóval és egyetlen üzlethelyiséggel büszkélkedhet. A hatvanas években több emeleti irodát és a nagy tanácstermet is élettel megtöltő filmstúdió utódját, a földszinti Fotoelektronikot az elköltöztetés veszélye fenyegeti” – írtam a Népszabadság 2000. július 27-i számában megjelent cikkben. Az épületet időközben felújították, napjainkban az Erzsébetvárosi Közösségi Ház, az Erzsébetvárosiak Klubja és egy házasságkötő terem működik az immár százéves falak között.

PRUSINSZKI ISTVÁN