Megépítésekor a lipótvárosi Wurm-udvar a város legnagyobb bérháza volt. A mai Apáczai Csere János utca 15. számú hatalmas klasszicista épület alapozását 1814-ben ifj. Zitterbarth Mátyás elképzelései szerint kezdték el, de a második emeletet már Pollack Mihály tervei alapján fejezték be 1821 telén.
A WURM-UDVARBÓL LETT DOROTTYA-PALOTA NAPJAINKBAN.
FORRÁS: FANINFO.HU
Az Új-Zélandon élő maori néppel egykor szoros összefüggésbe hozott mágikus tehetség napjainkban sem merült feledésbe: a csendes-óceáni őslakosok nemzedékről nemzedékre adják át a hagyományos rítusok titkait. A fehér és a fekete mágia gyakorlása során kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a különböző varázsigéknek és átkoknak, jóslataik beigazolódása pedig több alkalommal is bizonyította nem mindennapi képességeiket.
Világszerte egyre több oktatási intézményben és szakmai képzésen szerepel a tananyag részeként a földönkívüli élet kutatása és az UFO-jelenség értelmezése. Az érdeklődők megtanulhatják, hogyan kell tanulmányozni az idegen életformákat, elmélyülhetnek az UFO-kutatás eredményeiben, sőt, még a sci-fi filmek kulisszái mögé is bepillantást nyerhetnek.
Miután az 1950-es évek végén befejezték az ostromban súlyosan megsérült Vármegyeháza helyreállítását, az újjáépítést vezető mérnökök javaslatára valóságos múzeumot rendeztek be itt a főváros különböző pontjairól összegyűjtött szobrokból, épületdíszekből. A görög mitológia kőbe faragott alakjai – Hermész, Hébé és Uránia – mellett az első és második udvar közötti átjáróban egy fémszobor is helyet kapott.
A fáklyát tartó női alakot ábrázoló műalkotás – melynek alkotója ismeretlen – a XIX. század derekán még a pesti Európa Szálló kapucsarnokát díszítette, így hosszú évtizedeken keresztül csábította betérésre a messziről érkező, művészetkedvelő utazókat. A Hild József által tervezett szálloda homlokzata ugyanis Pest egyik legforgalmasabb piacára, a Lánchíd pesti hídfőjénél elterülő Kirakodó térre nézett. Nem messze innen állt a Pesti Kereskedelmi Testület egykori székháza, a későbbi Lloyd-palota, melynek sorsa a világháború után szintén a bontócsákánnyal pecsételődött meg. Az ötvenes években innen is több szobrot és gyönyörűen megmunkált erkélyrácsot mentettek át a Vármegyeházába.
A jobb kezében fáklyát emelő, meglehetősen lenge öltözetet viselő hölgy életnagyságú szobra mellett a Vármegyeháza udvarait, átjáróit és falait számos kőtábla díszíti. A világháborúban elesett hősök emléke mellett Fáy András, Kölcsey Ferenc és Dalmady Győző nevével is találkozunk, sőt ha figyelmesen végigsétálunk a hatalmas udvarokon, azt is megtudhatjuk, hogy a hajdani börtöncellák egyikében „ült fogságban nehéz vasban Jókai hőse: Rab Ráby”. Táblák utalnak a Vármegyeháza évszázados történetének egy-egy kiemelkedő mozzanatára is: „ezen ódon falak nyögték a nagy szultánok világverő hadait, de látták Buda és Pest felszabadítását is az idegen járom alól 1686-ban” – olvashatjuk a harmadik udvarban. Néhány méterrel távolabb egy újabb feliratba ütközik szemünk, amely szerint „e ház alapzata látta a Czeglédre vonuló Dózsa Györgyöt és kereszteseit, majd Rákóczi Ferenc kuruc hadait is”.
A Pest megyei önkormányzat székházának falai között több reformkori épület díszítményeit is őrzik: a Két törökhöz címzett, háború után lebontott Deák téri fogadóból például a falikút medencéjét, erkélyrácsokat és pilléreket mentettek át ide, a Dorottya utca 12. számú házból egy öntöttvas kutat, az egykori Újépületből pedig egy férfifejet ábrázoló zárókövet, amellyel később a második udvar átjárójának boltívét ékesítették. A Vármegyeházában található többek között az 1848-as főispán, Károlyi István első feleségének márvány síremléke, és egy kandalló az 1905–1906-os alkotmányválság és nemzeti ellenállás hőseinek emlékére.
A Városház utcáról és a Semmelweis utcáról egyaránt megközelíthető épület három hatalmas udvarában számos olyan egyedülálló műalkotás rejtőzik, amely a XIX. században még egy-egy messze földön híres pesti fogadó vagy lakóház homlokzatát, esetleg belső udvarát vagy lépcsőházát díszítette. A mitológiai témájú szobrok, a fáklyát tartó nőalak és a kisebb-nagyobb tárgyi emlékek pedig segítenek elképzelni, milyen lehetett a másfél évszázaddal ezelőtti pesti utcák és klasszicista épületek hangulata.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 24-I SZÁMÁBAN
Az elmúlt években több mint harminc rejtélyes eltűnést és gyilkosságot jelentettek különböző luxus-óceánjárókról, amelyek a közelmúltban a nemzetközi rendőri szervek figyelmét is felkeltették. A titokzatos bűncselekmények felderítése azonban nem éppen egyszerű feladat. Mivel a luxushajózás hatalmas üzlet, a hajózási társaságok elképesztően magas összegeket áldoznak arra, hogy a kínos incidensek kárvallottjai és tanúi tartsák a szájukat…
Az elmúlt hétvégét a Salgótarjánhoz közeli Kazáron töltöttem. Két nap alatt több mint 30 kilométert sétáltunk a környéken, járt és járatlan utakon, erdőkön, mezőkön és szántóföldeken át. Szombaton az elhagyott kőszénfejtő és egy bányató érintésével jutottunk el a Magyarországon egyedülálló riolittufához – ahol éppen salgótarjáni tévések készítettek drónnal felvételeket –, vasárnap pedig a falutól délre kirándultunk a dombok között, egy hangulatos fenyőerdő alatt fekvő kis tavacskához.
Számtalan megdöbbentő röntgenfelvétel bizonyítja az eltérítettek szervezetébe ültetett implantátumok létezését, amelyek vélhetően az emberi test működéséről, cselekedeteinkről és szokásainkról továbbítanak értékes információkat a földönkívüliek számára. Ennek ellenére kevesen gondolnak arra, hogy a Földet ellenőrzés alatt tartó idegen fajok a miniatürizálás más formáit is felhasználhatják az emberiség megfigyelésére. Pedig a megoldást – ezúttal szó szerint – talán éppen a szárnyaló fantázia jelentheti!
Az elefántcsontból vagy aranyból készült rövid, szertartásos kard egész Indonéziában elterjedt, spirituális hatalommal felruházott fegyver. A nemzedékeken át öröklődő „kris” felszentelt pengéjét a hiedelem szerint az ősök szellemei irányítják: a különleges tárgy képes megőrizni előző tulajdonosainak erejét, és megsebzi vagy akár meg is öli azt a tolvajt, aki a gondos felügyelet ellenére megpróbálja ellopni.
Héliosz, Szeléné, Hébé és Uránia mellett Hermész is nem kevesebb, mint fél évszázada „lakója” a belvárosi Vármegyeháza udvarának. A görög istenek követének alakját a XIX. század első harmadában faragta kőbe Huber József, és – mitológiai társaihoz hasonlóan – a második világháború előtt még a Két törökhöz címzett ház udvarának ékességéül szolgált. Különlegessége azonban nem csupán ebben rejlik. Mint a Mitológiai séta a Belvárosban című könyvből megtudhatjuk, meglehetősen ritkák az ehhez hasonló ábrázolások, amelyek a szárnyakkal díszített kalapon kívül pánsíppal is jelzik Hermész kilétét.
Hermésznek – aki a mitológiában az utasok védelmezőjének és a holt lelkek vezetőjének tisztét is betöltötte – csupán másodlagos feladata volt a pásztorkodás oltalmazása, a nyájak szaporítása. Nemcsak pánsípján szeretett játszani, az ókori görögök elképzelése szerint egy teknősbéka páncéljából ő készítette el az első héthúrú lantot is, amelyen később előszeretettel rögtönzött fülbemászó dallamokat. Később Hermész Apollónnak ajándékozta sípját és lantját, cserébe azonban egy olyan aranypálcát kapott, amelynek segítségével könnyedén elsajátíthatta a jóslás tudományát. A kései ókorban már Triszmegisztoszként, vagyis a „háromszor nagy Hermészként” emlegették az elhunytak védőjét, s az okkult tudományok mellett az ő alakjához kapcsolták a hermetikus – vagyis csak a beavatottak számára hozzáférhető – művek keletkezését is.
A Vármegyeháza udvarán látható Hermész-ábrázolás ahhoz a kevésbé ismert történethez kapcsolódik, amely szerint kisfiú korában, amikor anyja tanácsára még kerülte az olümposzi istenek társaságát, Hermész Árkádiában időzött az egyszerű pásztorok között. Őket vidította találmányaival, többek között a nádból készített pásztorsíppal, amely olyannyira kedvenc hangszerévé vált Pán pásztoristennek, hogy róla nevezték el pánsípnak. A hajdani fogadó számára készült szobor talán az utazóknak kínált egyszerű körülményeket volt hivatott jelezni. Ezt nemcsak egyszerű, levetett ruhája hangsúlyozza, hanem a kezében tartott, mosodákban használt simító, és az fatörzs is, amelyen ül.
Huber József 1827-ben másik életnagyságú Hermész-szobrot is készített Wurm József vaskereskedő számára, aki mecénásként komoly szerepet játszott a pesti szobrász pályafutásában. Erről a műalkotásról – amely ma a Kiscelli Múzeumban tekinthető meg – a Pedagógiai Szeminárium című folyóirat egyik 1937-es száma is beszámolt, megemlítve, hogy „a neves pozsonyi magyar szobrász ezzel a szép emlékkel az amúgy is szegényes neoklasszikus gyűjteményünket gazdagította. Ez az óbudai szobor a Schmidt-kastély mögötti kertrészben van elhelyezve, így megtekintéséhez éppen úgy magánengedélyre van szükségünk, mint a fővárosi Zichy-kastély megnézéséhez, ahol a lépcsőházban vannak remek szobrászati emlékek.”
Az Óbudán kiállított szoborhoz hasonlóan a Vármegyeháza udvarán elhelyezett Hermész is bizonyítja: a budapesti utcákat és házakat járva is elmerülhetünk az ókori görög mitológia ezernyi titkot rejtő, izgalmas világában.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 17-I SZÁMÁBAN
A Miklós-deák-völgyi patak a pilismaróti Malom-patak mellékága, a Duna közvetlen vízgyűjtőjéhez tartozik. A Miklós-deák-völgyi legalsó tó víztározóként működött 1960-ig. A gát építése a millennium időszakára tehető, Magyarország ezeréves fennállásának állít emléket a közelben épült emlékmű is.
A környéken egyhektáros csemetekert is létesült, amelynek épített vízrendszere segítségével lehetséges volt az ott nevelt csemeték öntözése. A gáton két zsilip volt, az egyik a vízszint szabályozását szolgálta, a másik a csemetekertbe vezette a vizet.
1960 táján a meglévő tó felvízi oldalán épült egy másik tó, halászkunyhóval a partján. A tavak ekkor protokollhorgászatot biztosítottak, állandó őr látta el az ottani munkákat. Miután egy harmadik tó is épült, ezek védelmére egy hordalékfogó gátat létesítettek kb. 300 méterre a felvízen, így működött 1985-ig a tórendszer. Az üzemelésnél a legköltségesebb feladat a meder három-négyévenkénti iszapmentesítése, kotrása és az állandó őrzés volt.
A vízfolyáson az utóbbi évtizedekben több nagy árhullám vonult le, amely a létesítmények jelentős részét használhatatlanná tette. Az utolsó, 1999-ben levonult rendkívüli árhullám átszakította az alsó gátat. Ezt követően a tavakat nem lehetett üzemeltetni, ennek hiányában kiszáradtak.
A tórendszer átalakítását 2012-ben kezdte meg, és 2013 őszén fejezte be a Pilisi Parkerdő Zrt. a KEOP „Természetvédelmi fejlesztések a Pilisi Parkerdőben” európai uniós finanszírozású program keretében. A munkák célja a vízfelület-létesítés, a vízvisszatartás (tározó szerep) és a vízfolyás átjárhatóságának biztosítása volt. A tórendszer feletti mederszakasz és a tórendszer alatti mederszakasz átjárhatóságát (vízi állatfajok, pl. a kövi rák számára) a tavakkal párhuzamosan kiépített, országos szinten különlegesnek mondható megkerülő csatorna biztosítja.
A tórendszer három víztározó tóból és egy, a tavak felvízi oldalán kb. egy kilométer távolságban lévő negyedik, nagy területű, hordaléklerakásra alkalmas területből áll. Nagyobb vízhozam esetén a tavakba lehet irányítani a patak felesleges vizét. Szélsőségesen magas vízhozam esetén a lezúduló hordalék a patak magasabban lévő szakaszán kialakított hordaléklerakó területen, a 4. számú tóban raktározódik, a vízhozam itt csillapítódik, megvédve így a patak faluban futó szakaszát és Pilismarótot.
SZÖVEG: A MIKLÓS-DEÁK-VÖLGYI TAVAK TÁJÉKOZTATÓ TÁBLÁI
FOTÓK: PRUSINSZKI ISTVÁN
MOTORVERSENYEK A FŐVÁROSBAN
Egy régi motorverseny rengeteg élményt adott a nézőnek: a nyitott kipufogóból kisüvöltő, hörgő, robajló, sikító-vinnyogó motorzaj, az egymást centikkel előző versenyzők lélegzetelállító küzdelme, a néha előforduló esések (bukások) libabőrző látványa és a csodálatos győzelmek élménye mind megannyi emlék maradt a nézőben. Mindezeket az utcai versenyek során szó szerint testközelből lehetett élvezni, hiszen az 50-es évek versenyeit a budapesti utcákon rendezték, ahol másfél-két méterre zúgtak el a gépek a kötélkordonon át kihajló kíváncsi emberektől.
MOTORKERÉKPÁR-VERSENY 1950-BEN A BUDAI VÁR OLDALÁBAN.
FORRÁS: FORTEPAN
Miután engem érdekeltek a motorok, kisiskolás korom óta végigkísértem a különböző helyszíneken rendezett versenyeket. Manapság nehéz elképzelni, milyen környezetben zajlottak azok a régi versenyek.
Nézzük a gyorsasági versenyek helyszíneit: a budai Vár és környéke, Hármashatárhegy, Városliget, Népliget, és egy kicsivel kijjebb az ún. „budaörsi háromszög”. A terep- (újabban: cross)motorosok a Népligetben és a Farkasvölgyben versenyeztek. A salakosok a népligeti Vasas, majd – miután cseréltek az Építőkkel – az (új elnevezéssel) Építők pályán szórták a salakot.
A gyorsasági versenyeket legtöbbször a Városligetben rendezték. Ez a pálya jól ötvözte a kanyarokat és a hosszú egyeneseket. Mivel a hazai versenyzők versenygépekkel való ellátása igencsak akadozott, a hiányzó motorteljesítményt vezetéstechnikai bravúrokkal lehetett pótolni. Ez sokszor sikerült is, nem egyszer a híres cseh és német versenyzőkkel szemben is. A magyar kiválóságok (Kurucz György, Hernádi András, Szabó I. és Szabó II., Cserkúti) számos alkalommal győzedelmeskedtek, bár a nagyszerű motorokkal és versenyzői kvalitással rendelkező osztrák (Gerold Klinger), német (NSZK-s Horst Kassner, NDK-s Walter Brehme) vagy cseh (Helikar, Cada, Srna) menők bizony legyőzhetetlenek voltak.
A Népligetben rendezett terepmotor-versenyek idején még látni lehetett egy-egy megmaradt „vurstli” építményt.
A népligeti Vasas-pálya salakmotor-versenyei igen népszerűek voltak. Abban az időben többfajta motorral is indultak: az angol JAP, a csehszlovák ESO és a lengyel FIS gépek mindig óriási küzdelmet vívtak a győzelemért.
Mítoszok és városi legendák sora fűződik azokhoz a titokzatos, ismeretlen föld alatti rendszerekhez, amelyeket egykor a közművekhez, a hadviseléshez és a közlekedéshez kapcsolódóan építettek ki, és napjainkra szinte egész Budapestet behálózzák. Annak ellenére, hogy e rejtelmes világ szerves része a nyüzsgő főváros mindennapi életének, nagyrészt mégis rejtve marad, misztikus félhomályba burkolózik. E különleges helyszínek felfedezésére induljanak velünk rendhagyó sétára!
A belvárosi Vármegyeháza udvarain megbújó, mitológiai témájú szobrok és domborművek között több olyan is van, amelyet eredetileg a Két törökhöz címzett házban helyeztek el. A második világháború után lebontott Deák téri fogadóból nemcsak kőből készült oszlopfejeket és erkélyrácsokat mentettek át a Pest megyei önkormányzat épületébe, hanem egy Urániát ábrázoló életnagyságú szobrot is. A csillagászat múzsájának alakját 1824 körül formázta meg Huber József (1777–1832), akinek művei ma is több pesti bérház és vidéki templom díszéül szolgálnak.
A pozsonyi születésű szobrászművész előbb apja, Huber Ferenc műhelyében, majd bécsi művésziskolákban végezte tanulmányait. 1795-ben vándorútra indult, ám egy évvel később visszatért az osztrák fővárosba. Az itt töltött évek alatt számos mesternél dolgozott, mialatt a barokk kori műhelygyakorlatból az akadémiai képzettségű, külföldön is elismert szobrász rangjára emelkedett. Az 1800-as évek elején több alkalommal megfordult Párizsban, ahol román és korinthoszi oszlopfejeket készített a Louvre épületére. 1818-ban letelepedett és önálló műhelyt nyitott Pesten. Kezdetben vidéki templomok számára faragott szobrokat, majd pesti bérházak – mint a ma is álló Wurm-udvar – díszítményeinek és a korízlésnek megfelelő síremlékek elkészítésével bízták meg.
A tekintélyt sugárzó kontyot és sejtelmes köpenyt viselő Uránia kútszobra sem véletlenül állt a hajdani fogadó udvarán. A neves szobrász ugyanis a szokványos éggömb mellett kormánylapátot is adott Uránia kezébe, míg a lába alatt kifaragott kővel a múzsa alatt hullámzó tengert jelölte. Ez pedig világos utalás a csillagászatnak a hajózásban, az utazók – vagyis a fogadó vendégeinek – életében betöltött szerepére.
Az ókori görögök elképzelése szerint mind a kilenc olümposzi múzsa Zeusznak és az emlékezet istennőjének, Mnémoszünének leánya volt. Uránia, „az égi” és Klüó, „a dicsőitő” kivételével valamennyien az ének, a tánc, a zene és a különféle műélvezetek egyedüli pártfogói voltak, olyannyira, hogy súlyos és kegyetlen büntetéssel sújtották mindazokat, akik versenyezni mertek velük. A Helikón hegyén lakozó múzsák a múlt, a jelen és a jövő titkait egyaránt ismerték, s éppen ezért az ő feladatuk volt az istenek valamennyi nemzedékének dicsőítése is. Életükben meghatározó szerepet játszott Poszeidón gyermeke, Pégaszosz. A mitológia szerint ugyanis az isteni származású szárnyas paripa a források tiszta vizét szerette, és ahol nem talált ilyet, ott kemény patáját vágta a sziklába, s menten víz fakadt a lába nyomán. Így keletkezett a híres Hippukréné, vagyis a „Lóforrás” a Helikón ormán, amely később a múzsák kedvelt fürdőhelyévé vált, sőt ebből merítettek ihletet a dalnokok is. Az olümposzi világ rendjétől elválaszthatatlan múzsák a görögök mindennapi életében is fontos szerepet játszottak, hiszen ők vigasztalták, nevelték és biztatták a szomorú, kétségbeesett embereket. S amíg az ókorban a múzsák erősítették meg a jövőbe vetett hitet, addig a XIX. századi pesti fogadóban Uránia kútszobrának megpillantása öntött lelket az itt megszálló utazókba.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 10-I SZÁMÁBAN
Nem mindennapi rejtély tartja izgalomban az angliai Woolsery város lakóit, akik egy ismeretlen lény nyomait fedezték fel a friss hótakaróban. A különös teremtmény ráadásul nem először látogatta meg a környéket: másfél évszázaddal ezelőtt több mint 160 kilométeren keresztül vezettek a mostanival tökéletesen megegyező patanyomok Devon megyében.
A Földön kívüli értelem utáni kutatás jó fél évszázada eredménytelen, ezért a csillagászok már komolyan gondolkodnak az üzenetküldés lehetőségén. Kérdés, hogy siker esetén kik jönnek majd ide, és nem jutunk-e az indiánok sorsára – olvasható az Origo összeállításában.
Önnek mennyit fizetne a biztosítója, ha egy súlyos baleset után hetekig tartó kórházi kezelésre szorulna? Mekkora összeget kapna viharban megrongálódott családi háza felújításához, vagy éppen a gépkocsijában keletkezett károk kijavítására? Néhány tíz-, esetleg százezer forintot? Gondolt már arra, hogy mennyivel jobban járhat, ha idegen lények által elkövetett emberrablás esetére is biztosítja magát?
A Városház utcáról és a Semmelweis utcáról egyaránt megközelíthető Vármegyeháza három udvarában a világháborút követő újjáépítés során különböző kő- és fémszobrokat, oszlopfőket, domborműveket és erkélyrácsokat helyeztek el. Ezek egy részét olyan lebontásra ítélt, híres belvárosi házakból mentették át ide, mint a Deák téren álló, Két törökhöz címzett épület vagy a Kereskedők Házaként is emlegetett Lloyd-palota.
Hajdan a Lloyd udvarának díszéül szolgált az a Hébé-szobor is, amely az 1945-ös helyreállítás óta a Vármegyeháza második udvarában foglal helyet. Még 1830 körül készítette Huber József, a XIX. századi klasszicizmus nagymesterének, Bertel Thorvaldsen dán művésznek híres Hébé–Ganümédesz szoborpárja nyomán, annyira hűen, hogy e műve mintegy másolata a mintául vett alkotásnak – tudhatjuk meg az Építés-Építészet című folyóirat egyik 1950-es számából. (Horváth Henrik egy évtizeddel korábban kiadott, Budapest művészeti emlékeit feldolgozó tanulmánykötetében ismeretlen szobrásznak tulajdonítja a szerinte 1828 és 1831 között készült műalkotást.)
Az ifjúság görög istennőjének, Zeusz és Héra lányának szobra klasszikus egyszerűséggel emeli ki a mitológiai Hébé mindkét funkcióját – olvashatjuk a Mitológiai emlékek a Belvárosban című könyvben. A kezében tartott oinokhé, azaz kancsó és külix, vagyis ivócsésze a Ganümédesz pohárnokká emelése előtt betöltött szerepére utal, miszerint ő töltögette az olümposzi istenek lakomáin a halhatatlanság italát, a nektárt. Arcának, alakjának szépsége, gyönyörűen redőzött ruhája, pánttal díszített hajviselete emlékeztet arra, hogy előbbi szerepének elvesztése után is az ifjúság megszemélyesítője és védő istennője maradt. S hogy a főisten felesége mennyire kedvelte őt, jól mutatja az a legendás történet, amely szerint a sértődött Héra lányának mellőzése miatt haragudott meg Ganümédesz népére, a trójaiakra. Megdicsőülése után Héraklész vette feleségül Hébét, hőstettei jutalmául és annak jeléül, hogy Héra, aki egész életén át üldözte, kibékült a hőssel.
Hébé alakja kedvelt motívuma mind az antik költészetnek, mind a későbbi korok képzőművészetének: Szapphó, Pindarosz, Ovidius megénekelték, Thorvaldsen, Canova, Pajon és Reynolds pedig szobrokban, illetve festményeken örökítették meg a görög istennőt. A 18. század második felében a mítoszt hízelgő célzattal is alkalmazták, vagyis a szobrászok a megrendelő hölgyeket rendszerint az ifjúság istennőjeként jelenítették meg.
Egy időben még Budapesten is akadt társa Hébének. Véletlenül bukkantam a Budai Krónika egyik 1938-as számára, amely az alábbi terjedelmes címmel közölt cikket: „Egy iskolaudvaron a hólében hevert egész télen át Buda egyik legrégibb szobra, a várbéli Hébé-kút”. Természetesen nem ugyanarról az alkotásról van szó, hiszen az ismeretlen művész ún. Kétkagylós Hébéje vasból készült, és eredetileg a Kapisztrán téren, majd 1936-ig a Vörös Sün ház előtt állt, ezt követően – mivel már láthatóan kikezdte az idő – átszállították a közeli iskolaudvarra. Bár a budai szobor restaurálására a harmincas években több tervet is kidolgoztak, további sorsáról nem találtam forrásokat. De ha a budai Hébé-kútban nem is gyönyörködhetünk, a Huber Józsefnek tulajdonított Hébé-szoborban és mitológiai társaiban annál inkább.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 3-I SZÁMÁBAN
Az emberiséggel szinte egyidős az a vélekedés, miszerint a Föld belül üres, és a belsejében élő fejlett civilizációkat az Északi-, illetve a Déli-sarkon található hatalmas lyukakon keresztül lehet megközelíteni. Ez az elmélet ugyan ellentmond jelenlegi világképünknek, mégis több utazó állítja, hogy már járt a föld alatt, és kapcsolatba lépett az ott rejtőző társadalmakkal. Az első meggyőző bizonyítékra azonban egészen 1968-ig kellett várni, amikor egy amerikai műhold döbbenetes felvételt készített az Északi-sarkról...
EGY TEMPLOM ROMJAI
Gyerekkorom egy részét Kelenföldön töltöttem. Nagyanyámmal együtt jártunk a kelenföldi katolikus templomba, a vasútállomás utcájába. Kis templom volt, a környékbeliek látogatták, szinte mindenkit ismertünk. Az épület a maga egyszerűségével magától értetődő otthonosságot és barátságot sugárzott. A bejárat a harangtorony alatt, egy kis előtéren keresztül vezetett az imaterembe. A világosra festett falak, a padok, a friss virágok, a közös éneklés soha el nem múló emlék marad. Milyen boldogan mondtam én is a hívekkel együtt az „Et cum spiritu tuo”-t, noha nem tudtam, mit jelent, hiszen kisgyerek voltam.
A templomtól kicsit messzebb, a mostani új építésű plébánia helyén, a Bartók Béla út végén földszintes házsor tartozott az akkori plébániához. Kis imaterem, lakóház volt ott. Szüleim – bár a belvárosban laktunk – ide írattak be az első áldozás és a bérmálás ismereteinek elsajátítása céljából. A „tanfolyam” ebben a kis imateremben történt, a szertartásokat már a plébániatemplomban rendezték. Ott álltunk a templom kis kertjében, és megilletődve vártuk a püspöki vizitációt.
Ez volt az emlék, és amikor most legutóbb arra jártam, a valóság látványa lehangolt. Ha jól olvastam a leírásokban, ezt a (régi) templomot 1930-ban építették, vagyis az idő még nem adhatott okot arra, hogy ilyen, szinte bombatámadásra emlékeztető valóság árválkodjon ott a kis utcában. Bedeszkázott ajtó, kitört ablakok, összeomlott tetőzet, őserdei dzsungel a kis kertben.
Egy gyerekkori emlék szomorú valósága sosem lehet vidám.
Összesített túraútvonal: Pilisszentlélek, Hármashíd – Barát-kúti erdészház – Csurgó-berek – Hosszú-hegy – Kerek-berek – Hegymeg – Csikó-kút – Sas-hegy – Arany-hegy – Kis-Kúria-hegy – Hármas-szikla – Vaskapu – Brill Gyula-menedékház – Mély-völgy – Fári-kút – Kerektó – Búbánatvölgy
Az utóbbi években egyre nagyobb lendületet vett azoknak a repülőtereknek az építése, amelyeket kifejezetten a Földünkre látogató idegenek számára készítenek. Az első UFO-leszállópályát a kanadai Alberta államban adták át, a legismertebb reptér pedig Puerto Ricóban található.
UNITÁRIUS TEMPLOM A FERENCVÁROSBAN
Budapesten három unitárius templom van: a Nagy Ignác utcában, a pestszentlőrinci Szervét Mihály téren és a ferencvárosi Hőgyes Endre utcában.
Az unitárius vallás a XVI. század óta az egyedüli magyar alapítású vallás, amely először Erdélyben szerveződött, első püspöke Dávid Ferenc volt, akinek emléktáblája a róla elnevezett utcában, a XI. kerületben található.
A ferencvárosi unitárius templom a Hőgyes Endre utca 3. szám alatti épületben működik, amelynek története és egyéb kapcsolatai érdekesek. A Hőgyes Endre utcát a századforduló tájékán Rákos utcának hívták. Abban az időben ez az utca földszintes kis házak sorát jelentette, melyeket az Iparművészeti Múzeum építésekor elbontottak. Az akkori házak egyikéről (a Rákos utca 3. szám alattiról) mintázta Molnár Ferenc Nemecsekék otthonát A Pál utcai fiúk című ifjúsági regényében – amelynek helyén, a mostani Hőgyes Endre utcában a jelenlegi templom található.
Ha az épülettel szembeni járdára átmegyünk, az épület homlokzatán rögtön feltűnik az „unitárius templom” felirat, felette pedig egy kétnyelvű szöveg olvasható: „Angol–magyar amerikai unitárius testvériség örök emléke, 1923”. Az egykori lakóépületet angol–amerikai összefogásból vásárolták meg, és átépítés után, 1929-ben avatták misszióházzá. A misszióház a templomot, a gyülekezeti termet, a lelkészi lakásokat és az Erdélyből Magyarországra utazó tanulóifjúság számára kialakított szálláshelyeket foglalta magába.
A templom a Bartók Béla Unitárius Egyházközség önálló gyülekezeti életének megvalósítását teszi lehetővé. A templom mennyezetét kazettás kialakítással népi motívumok díszítik. A gyülekezeti teremben Szinte Gábor festőművész nagyméretű Bartók Béla-portréja látható. Az egyházi közösség számos alkalommal rendezett képzőművészeti kiállításokat a templomban.
Túraútvonal az országos kék jelzésen: Cserhátsurány – Szécsényi út – Hegyes-major – Nógrádsipek – Malom-völgy – Csóka-hegy – Pusztavár-hegy – Keresztes-hegy – Földvár – Dobogó-tető – Gyertyános – Hollókő; összesen 18,4 km
A Pest megyei önkormányzat épületének – közismertebb nevén a Vármegyeházának – Semmelweis utcából nyíló udvara egy olyan, mitológiai témájú domborművet őriz, amelyhez hasonlóval ritkán találkozni a budapesti házfalakon. Egy kőből faragott napóra bújik meg a harmadik emeleti ablakok között, rajta a görög Héliosz napisten és Szeléné holdistennő ábrázolásával. Ha figyelmesebben megnézzük a két kis reliefet, több apró részletet is felfedezhetünk rajtuk, melyek arra utalnak, hogy készítőjük nem a saját fantáziájára támaszkodott: bizonyára jól ismerte az ókori istenképeket, mégsem szerette volna hűen lemásolni őket.
A megyeháza óráját díszítő napistent – aki szájában tartja a pontos időt mutató pálcát – ugyanaz a fénykorona övezi, mint a Schliemann által Trójában megtalált, több mint kétezer éves domborműven látható Hélioszt. Ám a görög Nap fiatalos, vidám mosolyát ezúttal inkább egy öregember komikusba hajló nevetése helyettesíti. Szeléné arcára pillantva is észrevehető hasonlóság az antik vázákra, cserepekre festett holdistennővel. Őt ugyanis – akárcsak római megfelelőjét, Lunát – tündöklő szépségű nőnek ábrázolta az ókor, a holdsarló rendszerint csak a fejdísz szerepét töltötte be. Ennek megfelelően a napóra domborművén is egy női arc jelenik meg, azzal a különbséggel, hogy itt a holdsarló belsejéhez simulva mutatja ugyanazt a gúnyos mosolyt, mint a felette lévő Nap.
Hélioszt, aki a mitológia szerint az Ókeánosz keleti partján lakott ragyogó palotájában, az ókori és az újabb kori művészek többsége egyaránt égő és félelmetes tekintetűnek ábrázolta, így már csak ezért is szokatlan a belvárosi épület falán mosolygó Nap. Az antik elképzelés szerint Héliosz minden egyes napon négy tüzes paripa vonta aranyozott kocsiján hajózik végig az égbolton, hogy azután este alászálljon, és átevezve az Ókeánoszon ismét eljusson égi vándorútjának kiindulópontjára. Mivel magasan az égen jár, látja az istenek és a halandók tetteit, főként a rossz cselekedeteket, és büszke lehet utódaira, akik nemegyszer kitűntek vakmerő természetükkel és páratlan varázserejükkel. A mítosz szerint Thrinakia mitikus szigetén legeltek Héliosz hófehér hízott marhái, melyeket a tilalom ellenére Odüsszeusz és társai elloptak. A napisten egyik lánya rögtön jelentette ezt apjának, akinek kérésére Zeusz egy villám segítségével összetörte Odüsszeusz hajóját. Héliosz testvérének, Szelénének szintén fontos szerep jutott az ókori Görögországban: hozzá fohászkodtak ugyanis az emberek, ha meg akarták nyerni szerelmesük szívét, sőt azt vallották, hogy a varázslás holdtöltekor a leghatásosabb, amikor Szeléné teljes fényében ragyog az égen.
Héliosznak és Szelénének a görög hitben betöltött funkcióját nemcsak a több száz antik vázafestmény, dombormű és szobor mutatja, hanem a nagyszámú újkori ábrázolás is. Köztük a Vármegyeháza udvarán elhelyezett napóra, amely derült égbolt esetén napjainkban ugyanolyan pontosan mutatja az időt, mint másfél évszázaddal ezelőtt, amikor még Kossuth és Széchenyi tartott beszédeket az ódon falak között.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. JÚLIUS 20-I SZÁMÁBAN
Az elvetélt és a kereszteletlenül meghalt gyermekek szellemeivel kapcsolatos történetek jelentősen különböznek a „hagyományos” kísértethistóriáktól. A kertek alatt vagy az árokparton, egyszerű faládában elhantolt csecsemők kísértetei általában a szülői ház környékén kóborolnak vagy elhagyott sírjukban szomorkodnak a végítélet napjáig. A hiedelem szerint a sajnálatra méltó, szerencsétlen apróságok időnként „túlvilági összejöveteleket” is rendeznek, hogy kölcsönösen vigasztalják egymást tragikus sorsuk miatt.
