Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

LESZÁLLÓPÁLYA IDEGENEKNEK

2014. július 08. - Prusi

Az utóbbi években egyre nagyobb lendületet vett azoknak a repülőtereknek az építése, amelyeket kifejezetten a Földünkre látogató idegenek számára készítenek. Az első UFO-leszállópályát a kanadai Alberta államban adták át, a legismertebb reptér pedig Puerto Ricóban található.

20140708_illusztracio_1.jpg

A karibi szigetország egyik kihalt autóútja mentén díszesen kivilágított, repülő csészealjat ábrázoló zöld tábla jelzi a földönkívüliek leszállópályáját. A 27 ezres Lajas város lakosai meggyőződéssel állítják, hogy évtizedek óta rendszeresen látogatják őket az idegenek, ezért elhatározták: olyan repülőteret építenek, amely biztosítja számukra a kényelmes landolást.

A nem mindennapi ötlet gazdája, Reinaldo Rios általános iskolai tanító – aki állítása szerint már többször is kapcsolatot teremtett más bolygókról származó lényekkel – három évtizede kezdett el foglalkozni a szigeten történt titokzatos égi jelenségek vizsgálatával. Az immár tapasztalt ufológus 1993 óta táborokat is szervez, amelyeken az érdeklődők és a szakértők kamerákkal próbálják rögzíteni az UFO-k felbukkanását. Rios szerint a délnyugati országrészben fekvő Lajas környékén évente 30-40 alkalommal figyelnek meg azonosítatlan repülő tárgyakat. A kisváros polgármestere június 24-ét a nemzeti UFO-kutatás napjává nyilvánította, és a közelmúltban elérkezettnek látták az időt a különleges repülőtér létrehozására is. A település határában nemcsak a leszállóhelyet építették meg, hanem egy piramis alakú ellenőrző tornyot is emeltek, amely a helybéliek szerint hathatós segítséget nyújthat a landolásnál.

20140708_illusztracio_2.jpg

Az amerikai Nevada állam déli csücskében, több mint 200 kilométer hosszan húzódó 375-ös főúton olyan sokszor láttak már UFO-t, hogy az állam közlekedési minisztériuma hivatalosan is „földönkívüli országútnak” minősítette. Bob Miller kormányzó 1996-ban ünnepélyes ceremónia keretében leplezte le az űrbéli vendégek számára elhelyezett „ET-kompatibilis” táblákat, amelyek a környéken történő landolásra csábítják az idegeneket.

A hírhedt raeliánus szekta egyik tagja a kolumbiai Antioquia tartományban készülő UFO-repülőtérrel várja az idegeneket. Oscar Orozco és családja hamisítatlan vendégszeretettel – no meg egy 40 méter átmérőjű, kör alakú pályával – várja a földönkívülieket. Bár a leszállópálya még nem nyerte el végleges formáját, a szektavezért ismerve erre a következő években minden bizonnyal sor kerül, és erről első kézből kapunk majd információkat a bulvársajtón keresztül.

Természetesen azok a kozmikus látogatók sem csalódhatnak, akik Európában keresnek maguknak kiépített űrrepülőteret. A franciaországi Arès városában felépült leszállópálya ötletével a bordeaux-i repülőtéren dolgozó Robert Cotton mérnök állt elő, aki úgy vélte, hogy az idegenek űrhajói azért nem akarnak leszállni, mert a hagyományos repülőterek túlságosan zsúfoltak. Meggyőzte Arès elöljáróit, hogy a település határában bocsássanak rendelkezésre egy területet a leszállópálya céljára. „A landolás megkönnyítése érdekében feltűnő lámpákat és jelzéseket helyeztünk el, így reméljük, hogy az UFO-k pilótái könnyen észreveszik a területet” – nyilatkozta Christian Raymond, Arès polgármestere.

20140708_illusztracio_3.jpg

Svédországban, Németországban, Portugáliában és Olaszországban egyaránt találhatók kisebb UFO-repterek, amelyek lelkes amatőrök kitartó munkáját dicsérik. Igaz, egyik sem olyan látványos, mint a hollandiai Houten nevű kisvárosban kiépített vendégváró, amely egy körforgalom kellős közepén várja a kozmikus turistákat. Most már biztonságosan landolhatnak az idegenek – feltéve, ha értesülnek a földlakók vendégszeretetéről.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2008. JÚNIUSI SZÁMÁBAN

süti beállítások módosítása