A Városház utcáról és a Semmelweis utcáról egyaránt megközelíthető Vármegyeháza három udvarában a világháborút követő újjáépítés során különböző kő- és fémszobrokat, oszlopfőket, domborműveket és erkélyrácsokat helyeztek el. Ezek egy részét olyan lebontásra ítélt, híres belvárosi házakból mentették át ide, mint a Deák téren álló, Két törökhöz címzett épület vagy a Kereskedők Házaként is emlegetett Lloyd-palota.

Hajdan a Lloyd udvarának díszéül szolgált az a Hébé-szobor is, amely az 1945-ös helyreállítás óta a Vármegyeháza második udvarában foglal helyet. Még 1830 körül készítette Huber József, a XIX. századi klasszicizmus nagymesterének, Bertel Thorvaldsen dán művésznek híres Hébé–Ganümédesz szoborpárja nyomán, annyira hűen, hogy e műve mintegy másolata a mintául vett alkotásnak – tudhatjuk meg az Építés-Építészet című folyóirat egyik 1950-es számából. (Horváth Henrik egy évtizeddel korábban kiadott, Budapest művészeti emlékeit feldolgozó tanulmánykötetében ismeretlen szobrásznak tulajdonítja a szerinte 1828 és 1831 között készült műalkotást.)

Az ifjúság görög istennőjének, Zeusz és Héra lányának szobra klasszikus egyszerűséggel emeli ki a mitológiai Hébé mindkét funkcióját – olvashatjuk a Mitológiai emlékek a Belvárosban című könyvben. A kezében tartott oinokhé, azaz kancsó és külix, vagyis ivócsésze a Ganümédesz pohárnokká emelése előtt betöltött szerepére utal, miszerint ő töltögette az olümposzi istenek lakomáin a halhatatlanság italát, a nektárt. Arcának, alakjának szépsége, gyönyörűen redőzött ruhája, pánttal díszített hajviselete emlékeztet arra, hogy előbbi szerepének elvesztése után is az ifjúság megszemélyesítője és védő istennője maradt. S hogy a főisten felesége mennyire kedvelte őt, jól mutatja az a legendás történet, amely szerint a sértődött Héra lányának mellőzése miatt haragudott meg Ganümédesz népére, a trójaiakra. Megdicsőülése után Héraklész vette feleségül Hébét, hőstettei jutalmául és annak jeléül, hogy Héra, aki egész életén át üldözte, kibékült a hőssel.

Hébé alakja kedvelt motívuma mind az antik költészetnek, mind a későbbi korok képzőművészetének: Szapphó, Pindarosz, Ovidius megénekelték, Thorvaldsen, Canova, Pajon és Reynolds pedig szobrokban, illetve festményeken örökítették meg a görög istennőt. A 18. század második felében a mítoszt hízelgő célzattal is alkalmazták, vagyis a szobrászok a megrendelő hölgyeket rendszerint az ifjúság istennőjeként jelenítették meg.

Egy időben még Budapesten is akadt társa Hébének. Véletlenül bukkantam a Budai Krónika egyik 1938-as számára, amely az alábbi terjedelmes címmel közölt cikket: „Egy iskolaudvaron a hólében hevert egész télen át Buda egyik legrégibb szobra, a várbéli Hébé-kút”. Természetesen nem ugyanarról az alkotásról van szó, hiszen az ismeretlen művész ún. Kétkagylós Hébéje vasból készült, és eredetileg a Kapisztrán téren, majd 1936-ig a Vörös Sün ház előtt állt, ezt követően – mivel már láthatóan kikezdte az idő – átszállították a közeli iskolaudvarra. Bár a budai szobor restaurálására a harmincas években több tervet is kidolgoztak, további sorsáról nem találtam forrásokat. De ha a budai Hébé-kútban nem is gyönyörködhetünk, a Huber Józsefnek tulajdonított Hébé-szoborban és mitológiai társaiban annál inkább.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 3-I SZÁMÁBAN