Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

BUDAPESTI FORGÁCSOK XII.

2014. július 12. - Prusi

EGY TEMPLOM ROMJAI

Gyerekkorom egy részét Kelenföldön töltöttem. Nagyanyámmal együtt jártunk a kelenföldi katolikus templomba, a vasútállomás utcájába. Kis templom volt, a környékbeliek látogatták, szinte mindenkit ismertünk. Az épület a maga egyszerűségével magától értetődő otthonosságot és barátságot sugárzott. A bejárat a harangtorony alatt, egy kis előtéren keresztül vezetett az imaterembe. A világosra festett falak, a padok, a friss virágok, a közös éneklés soha el nem múló emlék marad. Milyen boldogan mondtam én is a hívekkel együtt az „Et cum spiritu tuo”-t, noha nem tudtam, mit jelent, hiszen kisgyerek voltam.

A templomtól kicsit messzebb, a mostani új építésű plébánia helyén, a Bartók Béla út végén földszintes házsor tartozott az akkori plébániához. Kis imaterem, lakóház volt ott. Szüleim – bár a belvárosban laktunk – ide írattak be az első áldozás és a bérmálás ismereteinek elsajátítása céljából. A „tanfolyam” ebben a kis imateremben történt, a szertartásokat már a plébániatemplomban rendezték. Ott álltunk a templom kis kertjében, és megilletődve vártuk a püspöki vizitációt.

Ez volt az emlék, és amikor most legutóbb arra jártam, a valóság látványa lehangolt. Ha jól olvastam a leírásokban, ezt a (régi) templomot 1930-ban építették, vagyis az idő még nem adhatott okot arra, hogy ilyen, szinte bombatámadásra emlékeztető valóság árválkodjon ott a kis utcában. Bedeszkázott ajtó, kitört ablakok, összeomlott tetőzet, őserdei dzsungel a kis kertben.

Egy gyerekkori emlék szomorú valósága sosem lehet vidám.

bp_forgacs_20140712.JPG

süti beállítások módosítása