A Földön kívüli értelem utáni kutatás jó fél évszázada eredménytelen, ezért a csillagászok már komolyan gondolkodnak az üzenetküldés lehetőségén. Kérdés, hogy siker esetén kik jönnek majd ide, és nem jutunk-e az indiánok sorsára – olvasható az Origo összeállításában.

„Ahogy nő az ismert exobolygók száma, úgy nőhetnek a reményeink, hogy rábukkanunk az intelligens földön kívüli életre” – véli a Space.com publicistája. Erről persze szó sincs, hiszen a földönkívüliek létezése nyilván nem attól függ, hogy felfedezzük-e az exobolygók elhanyagolhatóan csekély töredékét. Még ha az összes bolygót ismernénk is, csak kevés lenne alkalmas az általunk ismert élet hordozására, és valószínűleg ezeknek is csak töredékén fejlődne ki értelmes élet. A SETI program (Search for Extra-Terrestrial Intelligence, azaz a földön kívüli intelligencia keresése) az értelmes élet utáni kutatással foglalkozik.

A klasszikus SETI alapjait az 1960-as években fektették le. Az elvi alapokat a Frank Drake által felírt Drake-egyenlet jelenti, amely néhány logikusan összeválogatott tényező szorzataként megadja, hány civilizáció létezésére számíthatunk a Tejútrendszerben. Pontosabban megadná, ha a nyolc tényező értékét pontosan ismernénk. De nem ismerjük, és ezen aligha segít az, hogy a Kepler-űrtávcső jóvoltából az egyik tényezőre, vagyis a bolygók számára a korábbinál megalapozottabb becslést tudunk adni. A technikai alapelvek is változatlanok: pásztázzuk minél nagyobb rádiótávcsövekkel az égboltot, ésszerűnek tűnő elvek alapján kiválasztott frekvenciákon, találomra beállított irányokban, és próbáljunk olyan jelekre akadni, amelyek aligha lehetnek természetes eredetűek. Az eszközök óriási technikai fejlődése ellenére egyvalami állandó maradt: az eredménytelenség. Frank Drake egy 1961-es konferencián arra következtetett, hogy csak a Tejútrendszerben akár 50 ezer civilizáció létezhet. Ha ez igaz, akkor különös, hogy mégsem találunk rájuk. Ez az úgynevezett Fermi-paradoxon lényege.

A SETI hívei árgus szemekkel figyelik a Kepler-űrtávcső eredményeit, különösen azt, hány bolygó lehet átlagosan egy csillag körül, és ezek közül hány eshet a lakható zónába. Mások megpróbálják a Drake-formulát korszerűsíteni. Akadnak, akik a technikai alapelveket vonják kétségbe, mondván, nem is rádiójeleket kellene keresni. Elképesztő ötletekben sincs hiány: például ha a rádiójelek nem jönnek, próbáljuk meg az idegen űrhajók féknyomait megkeresni.

Ha viszont tényleg semmit sem találunk, de hiszünk abban, hogy léteznek a földönkívüliek, és mindenáron kapcsolatra vágyunk velük, akkor nincs mit tenni, nekünk kell üzennünk. Ez lenne az aktív SETI. Az első ilyen próbálkozást 1974-ben hajtották végre, amikor az arecibói obszervatórium 300 méteres rádiótávcsövének újjáépítés utáni avatása alkalmából kisugároztak egy üzenetet a 25 ezer fényévre lévő M13 gömbhalmaz felé. A frekvenciamodulált rádióhullámok mindössze 210 bájt üzenetet hordoztak, az adás 3 percig tartott. A célpontot azért választották, mert egyetlen jól irányzott nyalábbal rengeteg csillag érhető el. A sors iróniája, hogy a legújabb kutatások szerint a zsúfolt gömbhalmazokban az átlagosnál ritkábban fordulnak elő bolygók.

Az 1970-es évek végén a Voyager űrszondákon helyezték el az emberiség üzenetét. Olyan technológiát használtak, amely mára muzeális értékűvé vált, holott az egyik Voyager még éppen csak elérte a Naprendszer peremét. Emiatt az üzenet csak jelképesnek mondható, kizárt, hogy az néhány tízezer éven belül értelmes lény „kezébe” kerüljön.

A Gliese 581 jelű vörös törpecsillag körül 2005–2009 között több bolygót is találtak, közülük a Gliese 581d kis jóindulattal a lakható zónában kering. Ezen felbuzdulva egy interneten szerveződött közösség 2008 októberében az Ukrán Űrügynökség 70 méteres rádiótávcsövével elküldte a „világ első digitális időkapszulájának” nevezett üzenetét. Az üzenet azóta a csillag 20 fényévnyi távolságának már csaknem harmadát megtette. 2009-ben egy ausztrál folyóirat szervezett üzenetküldést szintén a Gliese 581 irányába. A világ 195 országából 25 880 darab SMS-hosszúságú üzenetet gyűjtöttek össze, majd összerakva kisugározták őket. Ez az üzenet is úton van. A dolog szépséghibája, hogy éppen az elmúlt hónapban komoly kételyek merültek fel a Gliese 581d létezését illetően. Úgy tűnik, a bolygó felfedezése csak „mérési hiba” volt, a másik három bolygó viszont a lakható zónán belül van. Az üzenet ettől persze fénysebességgel száguld tovább.

Stephen Hawking, a világhírű brit elméleti fizikus és kozmológus már egy néhány évvel ezelőtti nyilatkozatában a földönkívüliekkel való kommunikáció ellen foglalt állást. Véleménye szerint az idegenek veszélyt jelentenek a Földre. Az idegen civilizációval történő majdani találkozást Kolumbusz amerikai partraszállásához hasonlítja, ahol természetesen mi, földlakók jutnánk Amerika egykori őslakosainak a sorsára. Az aktív SETI-próbálkozásokra vonatkoztatva a hasonlat annyiban sántít, hogy annak idején az indiánok nem keresték maguknak a bajt különféle üzenetek küldésével.

Ugyanakkor Chris Impey, az Arizonai Egyetem csillagásza, Az asztrobiológia etikai alapjai és társadalmi következményei című könyv szerzője szerint ez az érvelés mesterkélt, az intelligens civilizációk olyan távol vannak egymástól, hogy a kapcsolat létrehozása bármelyik irányban roppant nehéz és valószínűtlen. A hagyományos, rádiójeleket kereső SETI helyett inkább a civilizációk környezetátalakító tevékenysége egyéb nyomainak a keresésére fektetné a hangsúlyt.

Steven Dick, a NASA és a Kongresszusi Könyvtár közös csillagászati tanszékének professzora a passzív SETI híve. Reménykedik, hogy húszévi szünet után az Egyesült Államok újra támogatni fogja a SETI kutatást, ugyanis az állami támogatás megszüntetése óta a SETI Intézet magánadományokból tartja fenn magát. A kutatást fontosnak tartja, mert a Földön kívüli értelem létezését a tudomány egyik legnagyobb, megoldatlan rejtélyének sejti. Helyteleníti, hogy a NASA asztrobiológiai programja csak a mikrobák keresésére koncentrál, az üzenetek küldésére viszont nem adnak állami támogatást. Szerinte előbb meg kellene találni az E. T.-ket, utána gondolkodhatna egy természet- és társadalomtudósokból álló csoport azon, mi lehetne egy elküldendő üzenet tartalma.

Üzenetet persze folyamatosan küldünk az űrbe, hiszen a rádió- és tévéadók, a radarok és sok más eszköz jelei a Földet elhagyva az űrben tovaterjednek, bár kétségtelen, hogy csillagközi távolságokba érve felfoghatatlanul gyengévé válnak. Dick véleménye szerint egy lakható exobolygó irányába kisugárzott, célzott üzenet egészen más minőséget képvisel, ezért indokolt – lenne, lett volna –, hogy az emberiség megfontoltan cselekedjék.