A Veres Pálné utca 17-19. számú épület díszes kapubejárata fölött latin és cirill betűs felirat hirdeti, hogy hajdanán ezen a helyen működött a Magyarországon élő szerb ifjak kollégiuma, a Tökölyanum. A szerb templomtól néhány lépésnyire található ház múltjának egy-egy szelete – három domborműnek köszönhetően – a homlokzatról is leolvasható. A második és harmadik emeleti ablakok között még az építéskor helyezték el azt a három reliefet, amely egy-egy nevezetes eseményt idéz fel az intézet több mint másfél évszázados történetéből.

A falusias Belváros alacsony, többnyire földszintes házait a XIX. század elejére egy-két emeletes épületek váltották fel. Ennek a szép, harmonikus városképnek ma már sajnos csak a nyomaival találkozhatunk: egy-egy apró házacska őrzi mindössze a kétszáz évvel ezelőtti Pest hangulatát. Az egyik ilyen kicsiny épület az 1815-re elkészült Nyáry Pál utca 8. Korábbi vagy vele egyidős, épségben fennmaradt lakóház öt-hatnál több nem akad Pesten.

A Fő utca 20. számú egyemeletes palota nemcsak Buda legrégebbi épületeinek egyike, de a környék legdíszesebb műemlék lakóháza is. Története Mátyás király koráig vezethető vissza, amikor a Pala utcai oldalon és ezen a telken még apró vályogviskó állt.

Az épületet a török korban több ízben átépítették és felújították, majd Buda ostroma során kis híján a földdel vált egyenlővé. A XVII. század végi tulajdonosok azonban időt és pénzt nem sajnálva tatarozták – a Fő utcai oldalon több szobával ki is bővítették – a házat, melynek következő újjáépítésére 1811-ben került sor. Mai homlokzatát Kapisztory József görög kereskedő építtette át klasszicista stílusban Dankó Andrással, aki az emeletre henger alakú, zárt erkélyt, míg az ablakok fölé copf füzéreket tervezett. A saroképület legfőbb ékességei mégsem az akkortájt gyakran alkalmazott építészeti formák és motívumok, hanem azok a domborművek, amelyek végigvonulnak a Fő utcára néző falon.

Az apró mélyedésekben részben különböző indadíszítések, részben alakos jeleneteket ábrázoló művészi reliefek bújnak meg, amelyek a természethez közel élő emberek mindennapjaiból vett pillanatok mellett mitológiai állatokat, kereskedelmi jeleneteket és megszemélyesített fogalmakat ábrázolnak. Az épület a második világháborúban súlyos belövéseket szenvedett el, ám a tucatnyi műalkotás többsége szerencsésen vészelte át az elmúlt két évszázad viszontagságait, s máig őrzi a rég elfeledett vízivárosi kereskedő emlékét. Napjainkban – szemben a Francia Intézettel – egy francia étterem működik benne.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2004. ÁPRILIS 1-JEI SZÁMÁBAN

A vízivárosi Corvin tér keleti oldalának kicsiny házai udvarukkal a Duna, bejáratukkal és mutatós homlokzatukkal pedig az utca irányába fordulnak. Az évszázadokkal ezelőtt épült, s azóta többször átalakított épületek szinte mindegyike magán viseli a múlt emlékeit, díszítései kapcsolódnak a tér hajdani és mai névadóihoz. Az 5. számú ház archaizáló domborművei például Mátyás királyt jelenítik meg, a néhány lépésnyire található 2. számú ház bejárata fölötti zárókő pedig Corvin János kedvelt madarát, a hollót ábrázolja.

Amikor a svájci származású, ám hazánkban meggazdagodott molnár, Haggenmacher Henrik (1827–1917) megbízta Lotz Antalt egy ötemeletes gőzmalom építésével, rossz álmában sem gondolta, hogy a méregdrágán felhúzott épületkomplexumot három évtizeddel később bontásra ítéli az idő. Az akkori Tüköri gát–Honvéd utca–Balaton utca–Szemere utca által határolt hatalmas telken 1865 őszén kezdtek hozzá a tekintélyes malom felépítéséhez, és két év múlva már teljes pompájában várta az őrlésre váró gabonát a Haggenmacher-féle üzem.

Manapság nehéz elképzelni, hogy a Szent István körút itt idézett fertályán a XIX. század második felében még nem impozáns lakóházak tekintettek le a járókelőkre, hanem egy külvárosi gabonafeldolgozó. Nem is uralhatta sokáig a környéket a molnárlegényből bérlővé avanzsált Haggenmacher dölyfös malma: 1873-ban tomboló tűzvész döntötte romba. A biztosítási kártérítés ugyan elegendőnek bizonyult a teljes újjáépítéshez, de 1899-ben a városrendezés megadta a kegyelemdöfést az alig több mint harminc évet megélt malombirodalomnak: lebontásra ítélték.

Haggenmacher Henrik ezt követően két részre osztotta a telket, és a század első éveiben három szomszédos lakóházat építtetett azokra. Egyikük a Szent István körút 13. számú négyemeletes épület, amelynek homlokzata napjainkban is őrzi a malom emlékét. A tető alatt kiemelkedő oromfal közepén egy aratási jelenetet ábrázoló dombormű látható – a legjobban talán a körút túloldaláról, a Vígszínház bejáratától. A 12 méter hosszú, 3 méter magas reliefet olyan magasra helyezték, hogy csak az igazán figyelmes szemek különböztethetik meg rajta az arató férfiakat és a háttérben őrölő malmokat. Ez a kőbe vésett tájkép emlékeztet már csak a hajdan országszerte híres, kiváló lisztet készítő Haggenmacher-malomra: a híres dinasztia gyors véget ért vállalkozására.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2004. FEBRUÁR 11-I SZÁMÁBAN

Aki először veszi szemügyre a Corvin tér 4. számú épület homlokzatát, valószínűleg nem is sejti, hogy az ablakok alatt és fölött elhelyezett apró domborművek Mátyás királyt, illetve egy alkimistaműhely berendezését ábrázolják. Magyarázó felirat és útbaigazítás híján csupán régi újságokra és iratokra hagyatkozhatunk, ha szeretnénk megfejteni, mikor kerültek az egyemeletes vízivárosi ház falára, és milyen kapcsolatban állnak egymással az aprólékos munkára valló reliefek.

„A Sörház utca Pest szabad királyi város első és legrégibb serfőzőházáról kapta nevét. A mai Újvárosháza helyén állott serfőzőházban a város 1698-tól 1825-ig tartotta fenn serfőzői jogát.” Egy évszázados utcanév, egy erősen megkopott mozaikberakásos emléktábla és a fenti néhány soros magyarázó szöveg: csupán ennyi emlékeztet Pest egyik első és legrégibb intézményére, a pontosan 117 évig fennálló serfőzdére.

A Szabadság híd pesti hídfőjének vidékén a XIX. század második feléig a környékbeli mesteremberek, kereskedők apró viskói sorakoztak. A város eme fertályán, a mai Fővám tér 4. szám alatt indította el vállalkozását 1881-ben korának egyik ismert nyomdásza, Süssz Dávid.

Egyemeletes üzemépületének eredeti homlokzata a régi felvételeken szinte rejtőzik a tucatnyi cégtábla alatt: a földszinten hatalmas betűk hívták fel a figyelmet a falak között található papírraktárra, papírzacskógyárra, nyomdai műintézetre, könyvkötészetre és az elsősorban cégfeliratokat gyártó szalagnyomdára, míg a ház jobb oldalán külön bejárattal és saját kirakattal „Magyar királyi dohány- és szivaráruda” működött. Nem meglepő, hogy hamar szűkösnek bizonyult a mindössze kétszintes ház, amelynek helyére éppen száz évvel ezelőtt, 1913-ban jóval nagyobbat, négyemeleteset húztak fel.

A napjainkban is álló szecessziós stílusú nyomdapalota oromzatára egy évvel később félkör alakú színes mozaikot készítettek, amely Hermészt, a görög istenek hírvivőjét, az ékesszólás, a kereskedelem és a tolvajok istenét ábrázolja, amint egy nyomdász és egy könyvkötő lába elé önti a pénzt bőségszarujából. Süssz Dávid ezúttal is kikötötte, hogy a homlokzati díszítés fölé jól láthatóan véssék fel az akkor már három évtizedes múltra visszatekintő vállalkozására utaló „Szalagnyomda” feliratot.

A Fővám téri palotát 1934-ben fia, a szintén nyomdász István örökölte, aki a második világháborút követően Sallaira változtatta nevét, és röviddel cégének államosítása előtt Ausztriába emigrált. Noha a Fővám téri nyomda története ekkor visszavonhatatlanul véget ért, a mozaikon pompázó Hermész rendületlenül őrzi a régi vállalkozás emlékét.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2004. MÁRCIUS 9-I SZÁMÁBAN

A kiegyezés utáni Pesten a lakosság számának ugrásszerű növekedésével párhuzamosan felgyorsult a többemeletes házak építésének üteme. Az akkori Lipót és Tél utca sarkán készült el 140 évvel ezelőtt, 1873-ban eklektikus stílusban a belváros első négyemeletes épülete. A mai Váci utca 79. ebben a minőségében élvez műemléki védettséget az ezredforduló óta.

Az ezredfordulón felújított, reprezentatív igényességgel kialakított vízivárosi Corvin tér déli sarkában ősöreg, földszintes lakóház bújik meg. Dacolva a természet és az ember pusztító „ráhatásaival”, több mint két évszázada őrzi titkát: a kapuja feletti zárókövön látható feliratot és egy gazdagon díszített kovácsoltvas rácsot.

Idestova két évszázad telt el azóta, hogy lerakták a vízivárosi Batthyány utca 25. számú egyemeletes ház első kövét. Akkoriban még Bécsi kapu utcának hívták a Fő utcát és a Vérmező utcát összekötő házsor ezen fertályát, amely a XIX. század első felében kezdett lassan beépülni. A 25. számú épület első tulajdonosa minden bizonnyal jómódú budai szőlősgazda volt, aki az 1810-es évek közepén présházat is emelt a virágokkal beültetett, csendes udvar közepére, parányi palotájának utcai homlokzatát pedig hat kör alakú domborművel ékesítette.

A Kálvin térről indulva a keskeny, csendes Képíró utcán keresztül is el lehet jutni a közeli Királyi Pál utcába. A korabeli iratok tanúsága szerint a Kecskeméti utcából nyíló, alig észrevehető rövid házsor még a XVIII. század derekán kapta mai nevét. Névadója az utca minden bizonnyal leghíresebb lakója volt: az 1775-ben született és 1809-ben elhunyt Schoefft József festő, a nyelvújítás korában elterjedt szóval: képíró.

A belvárosi Magyar utca 26. számú ház előtt gyakran látni kíváncsian, értetlenül bámészkodó fiatalokat és időseket, akik a földszint és az első emelet között elhelyezett, egyre szürkébb feliratot próbálják meg betűzni és értelmezni. Vajon hányan emlékeznek még arra a cégre, „Molnár és Moser Laboratoriumára”, amelynek neve idestova nyolcvan éve díszíti a homlokzatot?

Mátyás király tekintélyt parancsoló bronzszobra 1902 óta pillant le a járókelőkre a Rákóczi út 19. számú ház második emeleti homlokzatáról.

Mayer Ede alkotása a hajdan e helyen működő fogadó emlékét őrzi, amely 1835-ben nyitotta meg kapuját, és közel egy évszázadon keresztül állt a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó vendégek szolgálatában. Vendégköre a józsefvárosi és erzsébetvárosi iparosok, kereskedők köréből toborzódott, akik gyakran betértek ide, hogy felhajtsanak egy-egy meszely bort vagy krigli sört, muzsikát hallgassanak, s megcsodálják a betérő művészeket, írókat és más hírességeket.

Többször megszállt itt Déryné Széppataki Róza, akinek utazókocsija az 1838-as nagy pesti árvíz idején a fogadó udvarán vált használhatatlanná. „Midőn megérkeztünk, mindjárt által küldtem a Mátyás fogadóba, ahonnan a kosztot hordattam, s kérdeztettem: nincsen-e baja az utazókocsimnak? Már afelől csak Istennel lehet számolni, mert oly lapos, mint egy jó vastag palacsinta, ahogy ráomlott a nagy nehéz fészer vastag oszlopaival” – írja visszaemlékezésében korának legnépszerűbb színésznője. Az 1848-49-es szabadságharc idején az épületben működött a Honvéd Tüzérparancsnokság székhelye, ahová Petőfi Sándor is címeztette a leveleit. Karl Müller 1855-ben kiadott verses pesti útmutatójában ekképpen örökítette meg a neves fogadót: „Mátyás király-ba ha belépsz, rumos teát kapsz menten, / A Kellner máris hozza ezt, rögtön, gyorsan, kéretlen, / Céhháza ez a rác s görög sörtvéskereskedőknek, / A rumba ők szokás szerint egy pár csöpp teát töltnek!”

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A VIII. KERÜLETI HELYI TÉMA
2007. AUGUSZTUS 29-I SZÁMÁBAN

A Bródy Sándor utca és a Puskin utca sarkán található Gschwindt-ház több mint száz éve áll szemben a Nemzeti Múzeum kertjével, a híres józsefvárosi palotanegyed központjában. Építtetője, Gschwindt György 1900-ban bízta meg P. Tóth Sándor építőmestert, hogy az akkor még üresen álló telek adottságaihoz alkalmazkodó „várkastély stílusú” épületet tervezzen. Két év sem kellett hozzá, és készen állt a háromszintes, díszes homlokzatú saroképület, amely kényelmes, világos emeleti helyiségekkel várta az első lakók beköltözését.

A titokzatos, méltóságteljesen zárkózott szfinxek immár 130 éve hevernek az Operaház bejáratának két oldalán. A carrarai márványból faragott oroszlántestű női alakok készítője az akkor 26 éves Stróbl Alajos (1856‒1926) volt, aki sikerrel szerepelt a homlokzati szobrokra kiírt pályázaton is. A karmaik között maszkot és babérkoszorút őrző szfinxekhez különböző – ma már kevéssé ismert – kalandos történetek fűződnek.

A Károly körút 22. szám alatti házat az előző századfordulón még Röser-bazárként ismerték a környéken élők. Homlokzatát közel 120 éve ékesíti az eredeti funkciójára utaló, fekete márványlapon aranyozott felirat. Udvarában ma is tucatnyi üzlet működik, közülük a legrégebbi több mint fél évszázada.

Még állt a régi Pest egyik híressége, a Hatvani kapu, közelében pedig – a mai Astoria tájékán – a pesti románcokban és színművekben gyakran szereplő Zrínyi kávéház, amikor 1867-ben az egykori Kerepesi úton (a mai Rákóczi út 5. számú épületében) megnyílt a Pannonia Szálloda. E helyen már a XVIII. század végétől működött fogadó: a Griff, amelynek kocsmájában vándorszínészek, erre vetődő postakocsisok és a vásárba igyekvő vidéki gazdák gyűltek össze esténként társalogni egy-egy pohár bor mellett.

Ma délelőtt erre sétáltam, és szerencsémre nyitva volt a szerb templom kertje, mert éppen misét tartottak. Rendkívül érdekes, különleges hely, az 1688-ban épült templommal és a több száz éves sírkövekkel együtt. Kevesen ismerik, pedig a város kellős közepén található, a Kálvin térről gyalog néhány percre. Egyszer írtam róla egy kis cikket a Népszabadság Budapest mellékletébe, most előkerestem, 2002. április 3-án jelent meg. Már akkor is megfogott a hangulata.

Néhány évtizeddel ezelőtt szinte nem volt olyan budapesti ember, aki meg ne állt volna fél percre a Műegyetem Múzeum körúti épülete előtt, és össze ne igazította volna karóráját az árkádok alatt ketyegő, mindig pontosan járó órával. Ezt a vasrácsokkal védett, egyszerű órát mindenki kedvelte, és bizonyos tisztelettel nézett rá, mert az egyetlen hiteles és tökéletesen megbízható szerkezetnek tekintették a fővárosban.

Különös lények tekintenek le a széles járdára a Múzeum körút 7. számú lakóház első emeleti ablakai alól. Félelmetes arckifejezésük, villámló szemük, lógó nyelvük, éles foguk nyomasztó, kellemetlen benyomást kelt, amit csak fokoz a hatalmas szárnyak látványa. A görög mitológiában szereplő alvilági rév környékén tanyázó szörnyetegek, a sasfejű griffek több mint másfél évszázada, 1852 óta díszítik az úgynevezett Unger-ház homlokzatát.