Idestova két évszázad telt el azóta, hogy lerakták a vízivárosi Batthyány utca 25. számú egyemeletes ház első kövét. Akkoriban még Bécsi kapu utcának hívták a Fő utcát és a Vérmező utcát összekötő házsor ezen fertályát, amely a XIX. század első felében kezdett lassan beépülni. A 25. számú épület első tulajdonosa minden bizonnyal jómódú budai szőlősgazda volt, aki az 1810-es évek közepén présházat is emelt a virágokkal beültetett, csendes udvar közepére, parányi palotájának utcai homlokzatát pedig hat kör alakú domborművel ékesítette.

Az egyszerű, keretezetlen földszinti ablakok feletti nyílásokban elhelyezett kőarcok egykedvűen nézegetik a siető járókelőket, a hegyoldalban száguldozó autókat, ám őket általában senki nem méltatja figyelemre. A klasszicista reliefek – amelyek a négy évszakot, valamint a Napot és a Holdat ábrázolják – leginkább színházi maszkokra emlékeztetnek, keletkezésükről és készítőjükről azonban szinte semmilyen adat nem maradt fenn. Szobrászuk talán az ókori drámák világát próbálta felidézni, de az is elképzelhető, hogy a domborművek megrendelője szabta feltételül a természeti motívumok megjelenítését. A sajátos hangulatú műalkotások olyan hatást keltenek, mintha egy görög színház szereplői pillantanának ki csodálkozva az útra néhány kőbe vésett, szűk ablaknyíláson. Az apró épület egyébként számos más érdekességet is rejteget: az íves, kőkeretes kapu, a hangulatos lépcsőház, az eredeti korlátok és a függőfolyosó régen letűnt kor hangulatát idézik, amelyet csak azok élhetnek át, akik kellő tapintattal és alázattal lépnek be a több mint kétszáz éves bejáraton.

„A Víziváros öreg házai között nagyon sok olyat találunk, amelyikre túlzás nélkül ráillik a regényes jelző – írta Mariay Ödön a Szépművészet című folyóirat egyik 1941-es számában. – Aki alaposan ismeri ezt a városrészt, aki sok vízivárosi ház kapuján bekukkantott, meglepődik azon a változatosságon, amit az udvarokban lát. A vén utcák, ahol száz évvel ezelőtt a sárga-fekete gyorskocsi zörgött Bécs felé, mindenféle furcsaságot rejtegetnek. Egyik-másik egyszerű, sárga ház kívülről nem mutat semmit, de ha halkan lenyomod a barokk kapu kilincsét, néha el kell ámulnod, olyan bájos kép kerül a szemed elé. Érdekes függőfolyosók az emeleteken, finom rajzú vaskorlátokkal ellátva, szegényes, impozáns bolthajtások a kapuk alatt, különös, titokzatos átjárók. Itt bájos domborművet látsz, amott egy érdekes üzlet- vagy fogadócímer integet, itt is, ott is, amott is megkapja a figyelmedet egy-egy kecses elgondolású erkély, egy-egy művészies ablakszemöldök…”

Talán nem véletlen, hogy a Batthyány utca 25. számú házban az elmúlt évtizedek során számos költő, író és festő talált békés, nyugodt otthonra. A telekkönyvi iratokból tudjuk, hogy az épület az 1890-es évek derekától a második világháború végéig a Szuly família tulajdonában volt, 1922-től – többek között – itt lakott Szuly Angyalka festőművész is. Az udvarban megbújó házikót már ekkoriban sem szőlőpréselésre használták, hanem lakásnak adták ki, ahol az utca zajától távol igazán kellemes, nyugodt körülmények között lehetett alkotni.

A Batthyány tértől negyedórányi kényelmes sétával juthatunk el a négy évszak vízivárosi palotájához, amelyet több mint ötvenéves elhanyagoltság után, a közelmúltban újítottak fel. Érdemes megfigyelni az apró díszítéseket és a hat domborművet, amelyek poros, fakó arca bizakodóan sugallja: ha elvont fogalomból emberré válhatnának, leereszkednének a magasból, hogy a Batthyány utcán végigsétálva, valódi érzelmeket mutatva részesei lehessenek a városi emberek mindennapjainak.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2003. ÁPRILIS 19-I SZÁMÁBAN