A Bródy Sándor utca és a Puskin utca sarkán található Gschwindt-ház több mint száz éve áll szemben a Nemzeti Múzeum kertjével, a híres józsefvárosi palotanegyed központjában. Építtetője, Gschwindt György 1900-ban bízta meg P. Tóth Sándor építőmestert, hogy az akkor még üresen álló telek adottságaihoz alkalmazkodó „várkastély stílusú” épületet tervezzen. Két év sem kellett hozzá, és készen állt a háromszintes, díszes homlokzatú saroképület, amely kényelmes, világos emeleti helyiségekkel várta az első lakók beköltözését.

Gschwindt György a századforduló egyik legsikeresebb budapesti vállalkozója volt: jómódú polgár, aki megengedhette magának, hogy a kiépülőfélben lévő „mágnásfertály” kellős közepén építtessen magának házat. A hatalmas családi vagyont még édesapja, a Győrből Pestre költözött Gschwindt Mihály alapozta meg az 1850-es évek derekán azzal, hogy létrehozta az ország első, szeszfinomításra is berendezkedett üzemét. A Gschwindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyár két utcára néző hatalmas épülete a mai József körút és Üllői út sarkán állt, nagyjából ott, ahol ma a Corvin mozi. A gyár egyre többet jövedelmezett, vezetőinek elsődleges célja pedig az volt, hogy a részvények szépen lassan a család kezébe kerüljenek. Az így szerzett vagyont azután különböző ipari vállalkozásokba fektették. Gschwindt Mihály elnökségi tagja volt egy bőrgyári, valamint egy vasútépítő részvénytársaságnak, egy banknak és két gőzmalomnak. Élelmességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a gyártás során keletkező melléktermékek hasznosítására is nagy figyelmet fordított: a lepárlás során keletkezett forró vízzel 1869-ben a gyár területén megalapította Józsefváros első tisztasági közfürdőjét. A nyolcvanas évekre a közkedvelt fürdő vendégforgalma meghaladta az évi 70 ezret, ez a korabeli viszonyokhoz képest elég figyelemre méltó számadat. Az akkoriban még újdonságnak számító fenyőfürdő, az iszapos zuhany és a hideg vízzel gyógyító részleg mind a fiatalok, mind az idősebbek körében nagy népszerűségre tett szert.

A Gschwindt-cég vezetői nemcsak eredeti ötletekkel, hanem különleges italokkal is gyakran előrukkoltak. A legkedveltebb az Aqua Vitae, az élet vize volt, amelyet „zárdatitkok felhasználásával, különös füvekből” készítettek, és kis üvegcsékben palackoztak a józsefvárosi gyár avatatlan szemek elől elzárt helyiségeiben. A város azonban gyorsan terjeszkedett, és nem kímélte az egyre többet jövedelmező, jó hírnévnek örvendő üzemet sem. A század közepén még külvárosnak minősülő környéken gomba módra szaporodó lakóházak már-már fojtogatták a gyártelepet, amelyet 1908-ban le kellett bontani. Az új telephelyek az Ipar utcában és Budafokon épültek fel. Többszöri tulajdonosváltás után, és persze más néven, de itt működnek azóta is (akárcsak az 1894-ben alapított nagykőrösi pálinkafőzde – azzal a különbséggel, hogy annak üzemeiben már régóta nem szeszes italokat, hanem konzerveket gyártanak).

Az évek folyamán felhalmozódó vagyon és a virágzó üzlet örököse György lett, édesapja halála után. Nem kis tulajdon fölött rendelkezhetett ezután, amit az is jól mutat, hogy 14. helyen állt a főváros virilistáinak – vagyis legtöbb adót fizető személyeinek – listáján, és 17 fővárosi, többségében VIII. kerületi ingatlan szerepelt a nevén. Gschwindt György nemcsak jómódú gyártulajdonos és befolyásos vállalkozó, hanem közismerten nagy zenebarát is volt. Józsefvárosi palotájának alagsorában különtermet alakíttatott ki, ahová keskeny, szőnyeges lejáró vezetett, és ahol nemegyszer tartottak szimfonikus zenekari hangversenyt. Gschwindt gyakran meghívta ide barátait: arisztokratákat, tekintélyes politikusokat, nagytőkéseket is. Közülük többen – mint például gróf Szapáry Lajos vagy Felsőeöri Nagy Pál, Fejér megye főispánjának fia – a ház lakói voltak. Szintén neves bérlő volt Teleki Tibor, az utolsó koronaőrök egyike, akinek unokája az ezredfordulón még a házban élt.

Gschwindt György vendégei közül kevesen tudták, hogy a vállalkozó igencsak kedvelte az okkult tudományokat, még egy valódi alkimista laboratóriumot is berendezett magának az alagsorban, ahol a valódi „élet vizének” elkészítésén fáradozott. Természetesen a család igyekezett titokban tartani ezt a furcsa hóbortot és az elég kevés sikerrel kecsegtető kísérleteket. Egy napon azonban a barátai levelet kaptak, amelyben György örömmel adta hírül, hogy megtalálta az örök élet forrását. Mikor ismerősei odaértek, a házigazdát holtan találták a laboratóriumban. Nem tudni, hogy a különleges kotyvalék megkóstolása okozta-e a halálát, vagy egyszerűen szívinfarktust kapott, mivel a családtagok az összes feljegyzést azonnal megsemmisítették, a titkos alkimista rejtek lejáratát pedig örökre befalazták.

A Gschwindt família négy generáción át viruló vállalkozását a házasságok is tovább erősítették. György a jómódú polgárcsaládból származó Fauser Ernesztinát vette el, míg fia, Ernő – aki 1923-tól 1931-ig volt a Ferencvárosi Torna Club elnöke – Tőry Gusztáv igazságügy-minisztériumi államtitkár lányát vezette oltár elé. György nővére, Emília nagy múltú pesti könyvkereskedő dinasztia utolsó tagjához, Kilián Frigyeshez ment nőül.

A Bródy Sándor utcai ház homlokzata ma is őrzi a Gschwindt família emlékét. György ugyanis kőbe faragtatta húszéves fia portréját, amely kissé megkopva bár, de ma is ott őrködik a bejárat felett. A Bródy Sándor utcai homlokzat érdekes dísze a téglalap alakú domborműben látható napóra, amely valójában két puttó által tartott díszes szalag. Keleti oldalán kakast, a nyugatin baglyot láthatunk, árnyékvetője pedig egy sugaras Nap-arc homlokából ered.

Szerencsére sem a háborús ostrom, sem az 1956-os események nem okoztak helyrehozhatatlan károkat az épületben, amelyet legutóbb több mint negyven éve tataroztak. Időszerű lenne már ismét egy felújítás, amely nemcsak visszaadná ennek a gyönyörű sarokháznak a régi pompáját, hanem azt is mutatná, hogy ma is méltóképpen őrizzük a főváros egyik legnevesebb gyártulajdonosának emlékét.

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. JANUÁR 28-I SZÁMÁBAN