Még állt a régi Pest egyik híressége, a Hatvani kapu, közelében pedig – a mai Astoria tájékán – a pesti románcokban és színművekben gyakran szereplő Zrínyi kávéház, amikor 1867-ben az egykori Kerepesi úton (a mai Rákóczi út 5. számú épületében) megnyílt a Pannonia Szálloda. E helyen már a XVIII. század végétől működött fogadó: a Griff, amelynek kocsmájában vándorszínészek, erre vetődő postakocsisok és a vásárba igyekvő vidéki gazdák gyűltek össze esténként társalogni egy-egy pohár bor mellett.
Miután a kis földszintes fogadót 1865-ben tűz pusztította el, akkori tulajdonosa új, jóval nagyobb épület tervezésével bízta meg Pán József építőmestert. Neki köszönhetően már két évvel később megkezdhette működését az utcai frontján három emeletes és hetvenkét szobás Pannonia. A szálló modernizálása Glück Frigyes nevéhez fűződik, aki az 1880-as évek derekán édesanyjától, Glück Károlynétól örökölte az épületet. Frigyes jóvoltából egy évtized múltán a száztizenöt szobásra bővített Pannoniát már Pest egyik legelőkelőbb vendégfogadójaként emlegették. Az első budapesti szálló volt, amelynek éttermébe és kávéházába központi gőzfűtést vezettek be, és amelyben – a Grand Hotel Hungáriát követve – szintén „villanyos fölhúzónak” nevezett lift szállította a vendégeket. Az elegáns hallból díszes lépcsősor vezetett az első emeleti bálterembe, míg a földszinten alakították ki az egyedi tervezésű bútorokkal berendezett, eltolható üvegkupolájú Pálmakertet. Messze földön ismerték a hatalmas könyvtárat is, ahol Glück Frigyes a maga felbecsülhetetlen értékű, több száz éves szakácskönyveit őrizte.
„Nagy költséggel történt a berendezés, nem csoda hát, ha a budapesti vendég szépnek találja a Pannoniát – méltatta a felújított szállodát A Hét című folyóirat egyik 1898-as száma. – Mint érzi tehát magát, amikor belépve a vendéglőbe, a pinczér elszedi kalapját, ernyőjét és a ruhatárba teszi? Ha fal mellett ül, nem hull a fejére czilinder, eső idején az új jövevény ernyőjéről nem csurog tányérjába víz. Ez mind szép, de olyan családi jellege van, mintha privát házba jönne. A padlót pedig egészében értékes szőnyeg borítja. Az ördögbe is, ide sáros lábbal nem lehet jönni, mert nyoma elárulja bennünk a faragatlanságot. Odabent pedig kényelmes, széles asztalok és sok hely a székek között, hogy felkelve nem rúgjuk oldalba a mögöttünk ülőket. S micsoda mód ebben a tisztességben. Micsoda abrosz! Erre igazán nem szabad vörösbort önteni. S míg az ételre várunk, a szemünk ezer apróságra vetődik, amit érdemes megnézni. A maroquin pamlagok, a székpárnák gyönyörű hímzései, a mennyezet nemes színlendülete, a buffet tükrében megduplázódó remekmű fayence-óra és villamos lámpatartók, a drága korsók művészi faragásokkal és az egész karaktere, mintha egy nagy úri háznak egyéni ízlés szerint berendezett ebédlőjében volnánk.”
A Pannonia élete a közeli Sándor utcai régi képviselőház, az 1913-ban lebontott szomszédos Nemzeti Színház és a mellette székelő Írók és Művészek Társasága révén szorosan összefüggött a XIX. század második felének jelentős politikai és színházi eseményeivel, annál is inkább, mert a környéken nem volt versenytársa – olvashatjuk A vendéglátás emlékei című könyvben. „A Pannoniában találkozunk” – ez volt a színjátszás apostolainak gyakori jelszava. Ide címeztették postájukat, a kávéházban működött a színészbörze, emellett színházjegyeket is árusítottak itt. A törzsvendégek társaságába nemcsak színészek, operaénekesek, színigazgatók, hanem primadonnák és segédszínésznők, a közeli Beleznay-kert artistái és énekesei, tollforgatók, szobrászok, festők, üzletemberek, sőt lókupecek is tartoztak (a finom művésztársaság és a bárdolatlan, lármás ügynökök remekül megfértek egymás mellett).
A Nemzeti Színház próbáinak szünetében – előadás előtt és után – gyakran bukkantak fel a Pannoniában a színpadról ismert arcok. A szálloda kávéházában két hosszú „foglalt” asztal is volt a színészeknek. Mindennapos vendégként járt ide Latabár Endre, a híres színészdinasztia megalapítója, Gabányi Árpád, a nagy jellemszínész, aki – meggyőződéses spiritiszta lévén – nemcsak színpadi partnereivel, hanem a túlvilággal is előszeretettel társalgott, továbbá Szigligeti Ede, korának egyik legnépszerűbb drámaírója és Csiky Gergely, a szintén kedvelt színműíró. Gyakran üldögélt a kerek márványasztal mellett Ady Endre, Vajda János, Reviczky Gyula és a múlt század elején gyors népszerűségre emelkedett fiatal író, Bródy Sándor.
Zárt kocsiján a Pannoniából indult versenyekre és kártyacsatákra, s a télikertben muzsikált esténként Radics Béla, az egykori pesti bálok híres cigányprímása. Az emeleten élte különös és költekező életét csodálatos műkincsei között, furcsa környezetben és titokzatos magányban Szemere Miklós, aki regényhőssé emelkedett: Krúdy Gyula róla mintázta meg vörös postakocsi történeteinek híres főalakját, Alvinczi Eduárdot. Nem kevésbé érdekes figurája volt a korabeli Pestnek a szálló másik nevezetes állandó lakója, a szredistyei nábob. Ezzel a névvel illették Lazarevits Mihály dúsgazdag bácskai földbirtokost, aki mulatós, könnyelmű életével jó néhány ezer hektár földet vert el, hogy aztán New Yorkban haljon meg koldusszegényen.
Bár a második világháború szerencsére nem okozott komolyabb károkat a Pannonia épületében, 1947-ben az addigra lassan népszerűségét vesztett szállót mégis bezáratta az új tulajdonos, és irodaépületté alakíttatta át. A ma is álló patinás belvárosi épület egy évtizeddel később már az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákszállójaként funkcionált, majd falai között az ELTE egyes tanszékeit helyezték el. Elköltöztetésük után, 2000-ben pályázatot írtak ki az egykori hotel eladására, s felmerült az ötlet, hogy újra szállodát nyissanak a nevezetes épületben, de a nagyszabású terveket végül elvetették. Így a 2006-ban befejeződött felújítást követően ismét az egyetem vehette birtokba a nagy múltú palotát – falai között a Germanisztikai Intézetet és az Angol–Amerikai Intézetet helyezték el, míg földszintjén étterem nyílt –, bár mementóként meghagyták az oromzatot ékesítő Pannonia feliratot.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. JÚLIUS 18-I SZÁMÁBAN
RÁKÓCZI EMLÉKTÁBLÁJA
Miután 1906-ban hazahozták II. Rákóczi Ferenc hamvait, az akkor már városatyaként tevékenykedő Glück Frigyes is részt vett a vitában, merre haladjon a menet. Javaslatára végül a hosszabb úton, a Kiskörúton vitték a fejedelem hamvait a Keletiből a Nyugati pályaudvarra, így a menet elhaladt a szálloda előtt. Ebből az alkalomból a neves vendéglős az épület homlokzatára egy ma is látható márványtáblát tétetett Rákóczi domborművű képmásával. Az emléktábla avatásáról természetesen a korabeli napilapok is beszámoltak. A Budai Napló cikkírója például e szavakkal emlékezett meg a jeles alkalomról: „Glück Frigyes, aki egész világéletében haladt a korral, most az egyre erősbödő magyar világváros lüktető életéhez méltó módon alakította át régi szállodáját, amelyet megújhodott alakjában még mult év december végén avatott fel barátainak és tisztelőinek intim kis serege. Glück, aki a legkényesebb ízlésű műgyűjtő, a Pannonia szálló első emeletének erkélyes ablaka fölé ruskicai fehér márványból Rákóczi emléktáblát készíttetett. Az emléktábla közepére Horvay János szobrászművész készítette el Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem aranyozott bronz mellképét, mely a híres Mányoki-kép mása. A táblát a következő felírással készítették: 1676. március 27. – 1735. április 8. Hazajöveteled 1906. október 28-án diadalút volt, melynek emlékét őrzi a Rákóczi út. Hirdesse e tábla hűséges néped háláját és reményét.”
REJTEKÚT A TITKOS BOROSPINCÉBE
Az épületben több mint fél évszázad elteltével, napjainkban is sok apró emlék idézi fel a régi Pannonia szálló hangulatát: ilyenek például a lépcsőház oszlopfőinek PSZ monogramjai és eredeti lépcsőkorlátjai. A kapualjban látható a belépőt jobb oldalról fogadó hatalmas belga tükör is, amelynek alsó párkánya az egykori tulajdonos nevét jelzi. Glück Frigyesnek a szálloda, a szakma és a város szolgálatán kívül maradt ideje a művészetek pártolására is. Műtárgyainak gyűjteményét valóságos múzeumként tartották számon: 12. századi arany evőeszközök, 13-17. századi serlegek, kulcsok és értékes festmények kaptak benne helyet.
A kiváló szállótulajdonos személyéhez és a Pannonia Szálló épületéhez különböző anekdoták is fűződnek. Korabeli visszaemlékezések szerint például az étterem konyhájának kellős közepét egy dobogó foglalta el, rajta egy asztallal és egy székkel, amelyen Glück Frigyes felesége ült naphosszat, és jegyezte a konyhából kivitt ételek és italok mennyiségét. Egy-egy kiválasztott vendégnek azt is megmutatták, mi rejtőzik a dobogó alatt. Ha levették róla a bútorokat, rejtekajtó csapódott fel, amely Glück legritkább borainak titkos gyűjteményébe vezetett.
„Vajon megtalálható-e még az egykori rejtett borospince? Minden bizonnyal. De komoly expedíciót kell szerveznie annak, aki szeretne eljutni a hajdani konyha alatt megbújó helyiséghez. A pince ugyanis napjainkban az Eötvös Loránd Tudományegyetem raktáraként funkcionál. Lépten-nyomon selejtezésre váró padokba, szekrényekbe, asztalokba botlunk, a keresett kamrának azonban se híre, se hamva. Pedig Budapesti Városvédő Egyesület munkatársai az 1980-as években olyan föld alatti szobácskára bukkantak, amelynek falát Nagy-Magyarországot ábrázoló dombormű díszítette. Az ELTE műszaki szakértői szerint a pincét azóta minden bizonnyal befalazták, de ha mégis megtalálnánk a sötét alagsorban, akkor is csak limlomokra bukkannánk benne. Glück Frigyes rejtett helyisége kétségkívül létezett. A Pannonia szálló ódon falai azonban továbbra is hűen őrzik az évszázados borospince titkát” – írtam a Népszabadság 2002. november 2-i számában megjelent cikkemben.
Az említett majolika csupán négy évvel később, az épület 2007-ben lezárult tatarozásakor „került elő” – a mellékelt fotót 2013 őszén készítettem –, az alagsori helyiség a felújítás óta tanteremként funkcionál. S bár a rejtély ezzel látszólag megoldódott, ettől még tartogat titkokat az egykori Pannonia...
