HIVATALI ÉLET A 70-ES ÉVEKBEN

1945 és 1970 között 25 év telt el. Ez idő alatt egy gyermek felnő, egy felnőtt – ha 25 éves korában elhelyezkedett a közigazgatásban – még aktív munkavállaló maradt. Meglepő módon jó néhány olyan kollégával dolgoztam együtt, aki még a régi (Horthy-) rendszerből „igazolt át” a megváltozott viszonyok közé. Ez a helyzet a köztudatban rögzült „tisztogatás” ellenére következhetett be. Természetesen nem a korábbi magasabb beosztású személyekre kell gondolnunk (pl. osztályfőnök, tanácsos), bár ezek közül is akadt egy-kettő, hanem a ténylegesen hivatali szakmunkát végzők tudták átmenteni magukat. Ha az ember valamelyik belső szervezeti részleggel került munkakapcsolatba, előbb-utóbb találkozott egy-egy „főelőadói” státuszban megrekedt, ősz hajú szakemberrel, aki mindent tudott, amit kellett.

Hihetetlenül fontos a tapasztalt és okos régi kollégák jelenléte a hivatalokban. Valahol olvastam (sajnos a szerzőjére nem emlékszem) a „hivatal emlékezete” összetett fogalmat, dicséretképpen: ez az emlékezet (nyilván) a régi munkatársak tevékenységében mutatkozhat meg. Érdemes beszélni azokról a kollégákról is, akik (1970-ben vagyunk!) megbízhatóságuk miatt kerülhettek a hivatalokba. Aki vezető lett, bár korábban esetleg egy textilgyár művezetőjeként működött, és nem volt fafejű, a szükséges ismereteket önképzéssel elsajátíthatta, ettől még a régi beosztott is szenvedett, de az új káder is. Az „eredmény” néha gyomorfekély lett, nem egy ilyen esettel találkoztam. A beosztottak segítőkészsége az új, gyakorlatlan, beosztott kollégával mindennapos volt, de miért is ne? Egy szobában ülve egy olyan villamosmérnökkel, aki saját bevallása szerint sem értett a begyűjtött szakmai jelentések elemzéséhez, de volt ereje (igen, ereje!) kérni, hogy „...segítsetek már, gyerekek!”, nos, az kapott segítséget.

AZ UVATERV EGYIK IRODÁJA 1972-BEN. ILLUSZTRÁCIÓ: FORTEPAN

Nem volt ritka, hogy a vezetői íróasztalnál kandidátus végezte a munkát, de ez még néha a beosztottaknál is előfordult. Sokan egyetemi/főiskolai óraadók voltak. Az egyik – általam jobban ismert – hivatal három elnökhelyettese közül ketten tudományos fokozattal rendelkeztek. Az elnökhelyettes a mai fogalmak szerint helyettes államtitkári beosztás lenne – nagyjából. (A jelenlegi helyzetet nem ismerem.)

A 70-es években a hivatali munkát (a mai felfogás szerint) kezdetleges technikai eszközök segítették. Volt számológép (mechanikus billentyűvel és „tekerővel”, majd piros számokat kiíró elektronikus változat). Én még láttam lyukkártyával siető kollégákat is.

A jogszabályok kikeresését a nagy fekete könyv, az évenkénti összeállítású jogszabálymutató biztosította, és a szakmai közlönyök összessége, természetesen papíron.

A gépíró kollégák igen nehéz munkát végeztek. Akkoriban kezdtek elterjedni úgy-ahogy a villanyírógépek (pl. az NDK-s Optima, az amerikai IBM), de ezek még nem a mai értelemben vett szövegszerkesztési munkára voltak alkalmasok. Ha a már leírt szöveg érdemben javításra szorult, pl. egy-két mondatot át kellett írni, akkor a gépíró az egész oldalt újból leírhatta. Még rémesebb volt, ha valamelyik főnök utólag világosodott fel, és oldalakat toldatott be vagy távolíttatott el, minden borult... De papír, az volt elég.

A hivatali életben természetesen számos más, itt most nem említett egyéb események is előfordultak – ezekről majd egyszer még olvashatunk.

Kabaréműsorral ünnepelte alapításának 30. évfordulóját az egyetlen hazai szatirikus kéthetilap. A Rádiókabaré szerkesztő- és szerzőgárdája által indított Hócipő első lapszáma 1989. október 5-én jelent meg.

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF, NÉPSZAVA

A közéleti, társadalmi, művészeti kérdésekben szatirikus hangon állást foglaló, kéthetente szerdán megjelenő Hócipőt Farkasházy Tivadar, Gáti László, Kárpáti Miklós és dr. László András alapította a Ludas Matyi konkurenciájaként. Saját meghatározása szerint elsősorban a tájékozott emberek lapja, hiszen fotóinak aláírásai a képzelet szüleményei, a finom utalásokhoz pedig megfelelő alapismeretekkel és sok naprakész információval kell rendelkezni. Az alapító főszerkesztő, Farkasházy Tivadar és Sinkó Péter művészeti vezető először Rá/Dió/Kabarénak akarta elnevezni a lapot – azaz a Kabaré szó fölé helyeztek volna egy szem diót. Értik? Nem? Verebes István sem értette, legyintett és közölte: „Legyen inkább Hócipő! Az most úgyis mindenkinek tele van!” Alaposan beletrafált, a jövőbe is.

„Arra vágytam, hogy legyen egy olyan újságom, amit én olvasok. Abban reménykedtem, hogy mások is. Árkus Jóska, akivel egyébként jó barátságban voltunk, érthető módon nem akarta átengedni a rajzolókat a konkurenciának. Így fanyalodtunk rá a fotókra, eleinte karikatúrapótlékként, de hamarosan rájöttünk a fotók erejére. Szinte ráhibáztunk erre a lehetőségre. Mi nem azt írjuk a képek alá, hogy a politikusok mit mondtak, hanem azt, hogy mit gondoltak vagy szívük szerint mit mondtak volna. Az igazi arcukat próbáljuk megmutatni, és gyakran igen közel állunk a valósághoz. De egyre nehezebb a dolgunk, mert olyan blődségeket mondanak és csinálnak, amiket nem lehet felülmúlni. Humoristaként ezért haragszom a legjobban a mai politikusokra – emeli ki Farkasházy Tivadar, aki az újságírásban is hasonló tendenciát tapasztal. – Ha húsz évvel ezelőtt figyelmeztetett az ember egy kollégát, hogy valami nem úgy történt, ahogy megírta, akkor utánajárt, és kijavította a tévedést. Most meg csodálkozó szemekkel néznek rám, és nem értik, mi a probléma.”

A HÓCIPŐ ELSŐ SZÁMÁNAK CÍMLAPJA ÉS AZ 1989-ES KEZDŐCSAPAT: FARKASHÁZY TIVADAR, SINKÓ PÉTER, NAGY-BANDÓ ANDRÁS, VEREBES ISTVÁN, BONCZ GÉZA. FOTÓ: HÓCIPŐ-ARCHÍVUM

Farkasházy elmondása szerint mindig az előző, már túlhaladott műfajban kereste a lehetőségeket. „Amikor elkezdtem rádiókabarézni, mindenki azt mondta, hogy tévékabarét kell csinálni, mert az sokkal látványosabb és több embert érdekel. Hamarosan rájöttem, hogy a rádióban sokkal jobban tudok hatni a fantáziára. Amikor elkezdtem a Hócipőt, azt mondták, ez a Tolnai-féle képes újság, idejétmúlt, maradi dolog. Én meg azt mondtam, hogy ezekkel a képekkel meg lehet őrizni valamit, és nem izgat, hogy egy félig holt műfajban dolgozom.”

A Hócipő 1998-ig fekete-fehérben jelent meg, az azt követő öt évben fele színes, fele fekete-fehér változatban, 2003 őszétől már valamennyi oldal színes. 2005-ben 48 oldalra bővült az addig 32 oldalas terjedelem. Néhai kollégáik, a neves publicisták, humoristák és karikaturisták – Andrassew Iván (1952–2015), Brenner György (1939–1993), Boncz Géza (1944–2000), Déri János (1951–1992), Grausz Péter (1946–1996), Lehoczki István (1950–2007), Lehoczki Károly (1957–2012), Megyesi Gusztáv (1950–2016) – emlékét a mindenkori impresszum is őrzi. Déri János fényképe ma is mindig ott van egykori rovatának helyén, a 31. oldal tetején. „Ha azt kérdezik tőlünk, milyen szellemiségű a Hócipő, csak rámutatunk.”

LAPSZÁMOK AZ ELMÚLT NEGYEDÉVBŐL

Az alapító főszerkesztő által Bauhaus külleműnek aposztrofált kéthetilap tipográfiai szempontból alapvetően nem sokat változott az indulás óta. „Miután nem különálló rovatok vannak, hanem az egyes rovatok, cikkek, fotók válaszolgatnak egymásnak, egy dokumentumfilmhez tudnám hasonlítani az újságot. Nagy kedvem lenne mindenféle grafikai és tördelési vagánysághoz, de akkor az olvasó végleg elvesztené a fonalat.” Farkasházy úgy véli, a Hócipőnek még a papíralapú, lassan-lassan elhaló újságírásban is lenne jövője, de a legfőbb probléma, hogy nincs értéke a minőségnek. „Hiába lehet csodálatos dolgokat találni az interneten, gyakran egymás mellett van a gagyi meg a nagyszerű, és sokan hajlamosak ezt a kettőt azonosnak tekinteni.”

Farkasházy szerint az elmúlt három évtizedben alapvetően megváltozott, velük együtt öregedett az olvasótábor. Míg kezdetben főként értelmiségi, magasan képzett, 30-40 éves fiatalok járatták a lapot, ma nagyon sok olvasójuk zsákfaluban él, de olyan fontos számukra a Hócipő, hogy ha szerdán reggel nem viszi ki a postás, akkor délben már betelefonálnak a szerkesztőségbe. „Kéthetilap lévén soha nem tudunk frissek lenni, nem tudjuk elsőnek lecsapni a labdát, ezért inkább a hétköznapok krónikásává szegődtünk. Ezeket a hétköznapi krónikákat pedig nagyon jól meg kell írni ahhoz, hogy két vagy három héttel az események után is elolvassák őket, ezért mindig arra törekedtem, hogy nálam legyenek a legjobb publicisták. És a pozitív visszajelzések tartják életben a lapot meg az egyre fogyó energiáimat.”

Éppen három évtizeddel évvel ezelőtt, 1989. október 23-án kiáltotta ki a Magyar Köztársaságot az átmenetileg köztársasági elnöki teendőket is ellátó Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke. Este a Kossuth téren tízezrek ünnepelték meg az eseményt.

Sok szeretettel várjuk az érdeklődőket a Magyarországon először megrendezendő exkluzív aranylemez-konferenciára, 2020. október 10-én 10 és 17 óra között a KMO Művelődési Központban, a Meridián Csoport szervezésében!

Két hónapos várakozást és több körös szervizelést követően tegnap visszakaptam az újjávarázsolt Peugeot 106 Mistralt – ismét élmény vezetni a hosszú kihagyás után! De nemcsak az autót vezetem, hanem a statisztikát is.

Több mint egy évtizedes szünet után, három és fél évvel ezelőtt lettem újra autótulajdonos. Az 1999-ben gyártott Peugeot 106 1.0 Mistralt – azaz Missyt – immár 50 ezer kilométert vezettem, és az érdekesség kedvéért a kezdetektől írom az összes költségét.

Eddig 2600 liter benzint tankoltam 963 ezer forint értékben, tehát a vegyes fogyasztás nem sokkal haladja meg az 5 litert, a tankolt benzin átlagára pedig 370 forint volt az elmúlt három évet tekintve. Kötelező biztosításra, útdíjra, parkolási és egyéb díjakra 255 ezer forintot fordítottam.

Egy ilyen koros autó mindig tartogat izgalmakat; 106-osom is gondoskodik arról, hogy legyen mit dokumentálnom. Karbantartásra, szervizelésre és kiegészítőkre összesen 830 ezer forintot kellett költeni, a főbb tételeket autómentés és lakatolás, az elektromos és a fékrendszer, a kipufogó és a kuplung többszöri javítása, az akkumulátor és a generátor cseréje, valamint két műszaki vizsgáztatás, műszaki vizsgára felkészítés jelentette. A legkevésbé pénztárcabarát – az anyagi csődhöz képest vidáman felfogott – kalandot a múlt téli autómentés jelentette Körmendről Visegrádra, míg 20. „születésnapjára” összesen 320 ezer forint értékben (!) javíttattam az autót. Mindennel együtt jelenleg 2 millió 48 ezer forintnál áll a számláló, vagyis Missy fenntartási, üzemeltetési költsége eddig tokkal-vonóval átlagosan napi 1590 Ft, havi 47 600 forint volt.

Missyről Az Autó című szaklap 2016. júniusi számában jelent meg használtautó-teszt „Kezdőjátékos” címmel. Egy másik autós magazin használt autókkal foglalkozó, 2019-es különkiadványa „Innen indul az autózás” címmel közöl tesztet a Peugeot 106-osról. „Értékes, de pénzzé alig tehető”, „gazdaságos és elpusztíthatatlan” – emelik ki más tesztekben és tematikus fórumokon is. „Kicsi francia? Készítsd a lóvét!” – olvasható az érem másik oldalán. De ahhoz képest, hogy Missy eddig közel 200 ezer kilométert futott, megkímélt állapota miatt nem is olyan rossz a helyzet – sőt, erősen gyanítom, hogy jelenleg az egyik legjobb állapotban, napi használatban lévő Peugeot 106 Mistral Magyarországon. Előbb-utóbb szinte minden ki lesz cserélve, fel lesz újítva benne, így remélem, még évek múlva is biztonsággal használhatom.

Húszezer levezetett kilométer után írt véleményemet továbbra is fenntartom, Budapesten nem szívesek vezetek, de városon kívül kihasználom az alig fogyasztó kisautó nyújtotta előnyöket. Az alsóbb rendű utak gyalázatos állapotáról – egy konkrét útszakasz kapcsán – Túlélőpróba a halálúton című posztomban írtam, Háromperces kálvária címmel pedig arra mutattam rá, hogy a bürokrácia útvesztői is legalább ennyire rázós meglepetésekkel szolgálhatnak. Szerencsére az autó nyújtotta szabadság és az országjárás során szerzett megannyi pozitív élmény a legkellemetlenebb tapasztalatokat is felülírta. Maradjon is így sokáig!

Éppen három évtizeddel ezelőtt, 1989. október 3-án jelent meg a Prince of Persia című platformjáték az akkor 21 éves Jordan Mechner jóvoltából, aki a testvérével közösen alapított, Broderbund nevű cégben kezdte a fejlesztést, és animációja mérföldkőnek számított a videojátékokban. Rendkívüli sikert ért el, kétmilliónál is több példány kelt el belőle – ez az akkori viszonyok közt hatalmas teljesítmények számított –, és szinte az összes jelentősebb platformra megjelent.

Mint az Index visszatekintésében olvasható, Mechnert az Ezeregyéjszaka meséi és A bagdadi tolvaj című, 1940-es film ihlette meg. A halálos csapdákat és a perembe kapaszkodás mozdulatát Az elveszett frigyláda fosztogatói első tíz perce inspirálta, a kardozós jeleneteket régi Errol Flynn- és Douglas Fairbanks-filmek ihlették. A Prince of Persia történetét a játékmotorral készült mozibetétek jelenítették meg, ami akkoriban még egyáltalán nem volt megszokott. A Herceg animációját Mechner rotoszkóp technikával készítette: VHS-kazettára vette, ahogy öccse, David fehér ruhában ugrál és rohangál, majd a képkockák után készítette el az animáció fázisait. A családból más is besegített: Mechner apja írta meg a játék zenéjét. Ezek után már csak néhány jól megtervezett pálya kellett sok csapdával, lezuhanó padlóelemekkel, trükkös kapcsolókkal, meg olyan ötletekkel, mint a varázsitalok, a nehezen legyőzhető dagadt őr vagy a Herceg tükörből kiugró képmása – és már kész is volt a kasszasiker.

A Prince of Persia főszereplője a Herceg nevezetű karakter, akit irányítva a játékos különféle ügyességi és logikai feladatokat hajthat végre, de a harcnak is fontos szerep jut. Miután a szultán külföldi hadjáratra indul, tanácsosa magához ragadja a hatalmat. Jaffarnak a trón megszerzésében csak a szultán lánya jelent akadályt, akit a tornyába zárat, és megfenyegeti, ha nem lesz a felesége, akkor kivégezteti, szerelmét pedig a katakombákba veti. A játékosnak innentől egy óra áll rendelkezésére, hogy kiszabaduljon, legyőzze Jaffart, és eljusson a hercegnőhöz.

A cselekmény valós időben játszódik, így a játékot szünet nélkül kell teljesíteni azokon a platformokon, ahol nem volt mentési pont a pályák elején. Amennyiben a játékos meghal, akkor az előző mentési ponttól folytathatja, általában az adott pálya elejétől. A játékot csak akkor kell teljesen újrakezdenie, ha kifut a rendelkezésre álló 60 percből.

A Herceg adott számú életerővel rendelkezik; a kisebb esések, leeső kövek, kék üvegcsék és az ellenfél kardcsapása eggyel csökkenti az életerejét, míg a csapdákban, nagyobb eséseknél, vagy ha kardja előrántása előtt az ellenfele lesújt, az összes életereje elfogy. A maximális életerő a nagyobb piros üvegcsék megtalálásával növelhető, a kisebbek egy életerőt töltenek vissza. A negyedik pályán egy varázstükör szétválasztja lelkét, és a sötét tükörképét csak úgy győzheti le az utolsó pályán, ha elteszi a kardját, és újraegyesülnek. Az utolsó pályán Jaffarral is meg kell küzdeni.

A Prince of Persia 1989-ben eredetileg Apple II-re jelent meg, majd a nagy sikerre való tekintettel rövidesen a PC-s változat is a boltokba került. Később felújított, 256 színt felvonultató verzió készült belőle, majd 3D-motort és új epizódokat kínált a megszállott játékosoknak. Mechner a 30. évfordulóra könyvet írt a játék készítéséről, és nyáron úgy nyilatkozott, hogy nem zárkózna el egy újabb POP-résztől. Ez persze a brand jogtulajdonosán, a Ubisofton is múlik, amely kilenc éve nem adott ki új játékot a Herceg kalandjaiból.

A mezővárossá kinevezett Vázsonyba 1478-ban Kinizsi Pál telepített pálosokat. A pálos rendi Szent Mihály-kolostort a legendás törökverő hadvezér és apósa, Magyar Balázs, a fekete sereg híres hadvezére alapította a Bakony ősrengetegében, a „csend honában”, Vázsony várától nyugatra 1483-ban.

A mondai hagyomány szerint a nagyvázsonyi pálos kolostor Kinizsi Pál egyik török rabjának váltságdíjából épült. Szent Mihály tiszteletére felszentelt templomában temették el 1494-ben Kinizsi Pált és 1508-ban felesége, Magyar Benigna második férjét, Horváth Márkot. Az 1543-ban elnéptelenedett kolostor sorsát megpecsételte Veszprém várának török kézre kerülése. Az itteni magyar várőrség 1552-ben – a többi környékbeli kolostorral együtt – felrobbantotta az épületet, nehogy a törökök erődítménnyé alakítsák, s ezzel fenyegethessék a közeli vázsonyi végvárat. Köveit részben a vázsonyi vár 16-17. századi építkezéseihez, részben a 18. századi falu házainak építéséhez hordták el. A falutól viszonylag távol eső templom helyreállítását plébániatemplom céljára nem találták alkalmasnak, helyette a település központjában épült barokk plébániatemplom. A kolostor romjainak állagmegóvására, kisebb kiegészítésekre 1959-ben került sor.

A kolostorban élő, művelt szerzetesek munkálkodásának gyümölcsei közül máig fennmaradt négy kézzel írott kódex. Az egyik a veszprémvölgyi apácamonostor számára íródott, az 1494 körül alkotott Festetich-kódex és az 1513-ban írt Czech-kódex Magyar Benigna számára készült, a Peer-kódexet a feltételezések szerint a szomszédos Csepely faluban élt, Simon nevű kisnemes kapta 1518 körül. Középkori írásos emlékeinkből meglehetősen kevés maradt ránk, ezért különleges értéket képviselnek a vázsonyi pálos kolostorban íródott kódexek. Az ásatások tanúsága szerint egykor magas művészi szinten dolgozó könyvkötők is tevékenykedtek itt.

A Káli-medence leglátványosabb természeti nevezetessége a Szentbékkálla község melletti kőtenger. A hatalmas kőtömbökkel borított, ligetes erdőben fekvő terület a Balaton-felvidék egyik legfontosabb geológiai kincse. Igazi élmény a látványos sziklaalakzatok közötti séta, fel is lehet mászni az impozáns homokkő formációkra, sőt a híres ingókövet még billegtetni is tudjuk.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó Káli-medence kiemelkedő természeti értékei a Szentbékkállai-kőtenger kövei. Az itt fekvő, kisebb ház nagyságú és furcsa formájú sziklák a Pannon-tengerben lerakódott homokból képződtek, melyet idővel a feltörő kovasavas oldatok átjártak, összecementáltak. A szilícium-dioxid-tartalmú, nagyon kemény kőzetekből az évmilliók alatt az erózió szép lassan eltüntette a puhább részeket, így jöttek létre a ma is látható, változatos formák.

Az egyedülálló geológiai formakincs beleékelődik az Országos Kéktúra útvonalába Badacsonytördemic és Nagyvázsony között. Az egyik közismert, gigantikus kőtömb a Kelemen-kőnek keresztelt ingókő, amelyet képesek billegtetni a látogatók, mivel a csak három ponton nyugvó monstrum valójában egy tíztonnás kőpad. A természetvédelmi terület mintegy védeni látszik nemcsak az itt élő flórát és faunát, de magukat a szinte eredeti épségükben megmaradt köveket is. Egészen a 19. század végéig malomköveket vágtak a kőtenger „gyümölcseiből”, a közeli Kővágóörs is innen kapta nevét.

A 136 méter magas vonyarcvashegyi Szent Mihály-domb tetején a 13. században kis vár épült, amely a történelem viharában szinte teljesen megsemmisült. A néphit szerint a kápolnát 1729-ben építtette az a 40 halász, akik szerencsésen megmenekültek egy pusztító balatoni viharból. A műemlék jellegű épület Magyarország egyetlen halászkápolnája, környékéről gyönyörű kilátás nyílik a Keszthelyi-hegységre és a Balatonra, a keszthelyi öböltől a berényi partokig, csodálatos a panoráma a „tanúhegyekre” Szigligettől Badacsonyig.

A dolomitdombot egykor víz választotta el a környező földterületektől, szigetként emelkedett ki a Balatonból. Már a kora bronzkorban lakott terület volt, a középkorban pedig vár állt a mai kápolna helyén. Az épület 1946-os restaurálása során bukkantak azokra a barokk freskótöredékekre, melyekből kiderül, hogy már 1622-ben is a ma is látható épület volt a minden irányban gyönyörű kilátással rendelkező magaslaton. E táj csodálatos szépsége, a kápolna és legendája sok írót és költőt megihletett.

A restaurálás évében tűnt el az eredeti fogadalmi kép, amely egy úszó jégtáblán szorongó embereket ábrázol a következő szöveggel: „A jó Isten segedelmével negyven ember egy jégdarabrul megmenekült 1739.” A korabeli feljegyzések szerint 46 halász ment ki a viharos, téli Balatonra halászni, közülük hatan a jeges vízbe vesztek, de negyvenen megmenekültek. Szerencséjükre a szél a part felé fújt, így egy úszó jégtáblán sodródtak ki a szárazföldre.

A néphittel ellentétben nem ők építették a kápolnát, azonban hálájuk jeléül megfestették a megmenekülésük történetét, és a már álló épületet is kijavították. Ma az eredeti fogadalmi kép másolata látható itt. A természet erőivel küzdő, halászokat ábrázoló domborművet a régi halottasház fejújított fülkéjében helyezték el. Később, 1776-ban remeték laktak itt a barlangjaikban, erre utal a „remetekert” elnevezés is a domb alján, de a nagy balatoni utazó, Eötvös Károly 1885-ben már a nyomukat sem találta. A kápolna körüli romantikus hangulatú sírkert az 1950-es évekig a vashegyi polgárok temetkezési helye volt. Napjainkban hagyományosan minden év augusztusában megemlékezést tartanak a legendáról, egyben tisztelegnek a régi és a mai halászok előtt.

SZÖVEG FORRÁSA: VONYARCVASHEGY.HU,
ISMERTETŐ TÁBLA A KÁPOLNA MELLETT

JÚNIUS 8. – KUTYAKIKÉPZÉS SZÜNETÉBEN SZŐDÖN

JÚNIUS 16. – MEGKÉSETT VÉGTISZTESSÉG

Harminc évvel ezelőtt, 1989. június 16-án a kommunizmusból a demokráciába vezető magyar átmenet egyik legnagyobb hatású, szimbolikus eseménye volt Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnökének és társainak újratemetése. Negyedmillióan vettek részt a Hősök terén tartott gyászszertartáson, és rótták le tiszteletüket 1956 hősei előtt. A Műcsarnok lépcsőjén Nagy Imre koporsója mellé került Maléter Pál, Gimes Miklós, Losonczy Géza és Szilágyi József koporsója is, és ott volt a „hatodik koporsó” is, ami a forradalom többi áldozatát jelképezte. Ekkor mondta el a szocializmusban óriási vihart kavart, történelmi jelentőségű beszédét Orbán Viktor. A gyászszertartás után a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájában helyezték örök nyugalomra a forradalom miniszterelnökét és társait. Nagy Imrét három héttel az újratemetés után, július 6-án rehabilitálta a Legfelsőbb Bíróság, Kádár János ugyanazon a napon meghalt.

JÚLIUS 2. – MEGSZŰNIK AZ UTOLSÓ ODEON-VIDEOTÉKA

Régen az Odeon volt az egyik legnagyobb név a magyar videotékák és VHS-kiadók között, mára már csak egy maradt meg közülük. Mint az Indexen olvasható, a Művész tékája volt az egyetlen, amely az Odeon hányattatásai ellenére talpon maradt, minden nap 14-től 22 óráig tartó nyitvatartással. Mostantól már csak péntekenként 15-től 18 óráig lesz nyitva, így az utolsó Odeon is megszűnik eredeti valójában létezni, július 1-től archívummá alakul.

JÚLIUS 19. – NEGYVENÉVES A HETI VILÁGGAZDASÁG

Az elmúlt 40 évben a HVG több mint kétezer alkalommal jelent meg. Megközelítőleg százezer cikk mellett fényképekkel, ábrákkal, infografikákkal igyekezett érthetővé tenni a körülöttünk zajló eseményeket. A 40 éves HVG történelme egyúttal Magyarország – és kicsit a világ – utóbbi négy évtizedének a történelme is. „A Kádár-kori sajtóirányítás afféle bakijaként, a puha diktatúrában született HVG most a kemény autokráciában igyekszik hű maradni elveihez – önmagához. Immár négy évtizede politikai széljárástól függetlenül kérjük számon azoknak az értékeknek a betartását, amelyekért a HVG-t annak idején elindítottuk” – olvasható a jubileumi visszatekintésben.

AUGUSZTUS 11. – HÚSZ ÉVE VOLT A TELJES NAPFOGYATKOZÁS

Százezrek lepték el az utakat, a vonatokra nem lehetett jegyet kapni, sok helyen rendkívüli munkaszünet volt 1999. augusztus 11-én. A 2 perc 23 másodperces teljes napfogyatkozást a Szombathely–Szeged vonal 55 kilométeres sávjából lehetett megfigyelni, családommal – kalandos buszozás után – Pápáról követtem az eseményt. Az 1999-es esemény évfordulójára a Capa Központ kiállítást is szervezett Fekete fény címmel. Ezt megelőzően 1842. július 8-án takarta ki a Hold árnyéka teljesen a napkorongot, legközelebb 2081-ben lesz Magyarországról megfigyelhető teljes napfogyatkozás.

AUGUSZTUS 15. – LEGENDÁS FESZTIVÁL WOODSTOCKBAN

Ötven évvel ezelőtt rendezték meg a New York állambeli Bethel városa mellett a legendás Woodstock Fesztivált, minden idők legikonikusabb élőzenei eseményét, amely egy egész generáció gondolkodására hatással volt, és ennyi év távlatából is minden hasonló zenei rendezvény alapvető viszonyítási pontja. Az esős hétvégén, a szabad ég alatt harminckét előadó és zenekar lépett fel mintegy 500 ezer néző előtt.

AUGUSZTUS 19. – PÁNEURÓPAI PIKNIK A FERTŐ TÓNÁL

Harminc évvel ezelőtt, 1989. augusztus 19-én rendezték meg a Páneurópai Pikniket Sopron közelében, a Fertő tó melletti Fertőrákoson. Miután Ausztria és Magyarország háromórányi időtartamra szimbolikusan megnyitott egy határátkelőt Szentmargitbánya és Sopronkőhida között, mintegy 300 NDK-állampolgárnak sikerült a jogi és fizikai határkaput egyszerre áttörve átszöknie a határon. Az esemény bekerült a világsajtóba, mert a határőrök nem nyitottak tüzet, így folytatódhatott a felszabadult ünneplés. Mindez természetesen nem oldotta meg a hazánkban várakozó, nyugatra vágyó keletnémetek ügyét, bár a rendezvényt követően több százan döntöttek úgy, hogy zöldhatáron lépnek át a szomszédos országba. Még egy hónapot kellett várni arra, hogy szeptember 11-én éjfélkor hivatalosan is megnyíljon a magyar határ a nyugatra távozni szándékozó több tízezer keletnémet állampolgár előtt. A rozoga határkapu áttörése fontos előzményévé vált az Európát kettéosztó vasfüggöny végleges eltűnésének, Németország egyesítésének és az Európai Unió keleti bővítésének. Az ideiglenes átkelőhelynél történt határáttörés helyszínén emlékparkot alakítottak ki, ahol minden évben megemlékeznek a Páneurópai Piknik és határáttörés évfordulójáról.

HOGYAN TANULTUNK OROSZUL?

A postán a sorba beállva rögtön éreztem, hogy átizzadt ingemre a magas plafonról kondicionált hideg levegő zúdul, ennek nem lesz jó vége, nem vagyok már mai fiatal, csináljunk a helyzettel valamit. Előttem alacsony, idős néni gyönyörű fehér kalapban várakozott. Előrébb léptem, kikerülve a sort, és mentegetődzve bevallottam a jéghideg levegő előli menekülésemet, és azt, hogy természetesen majd visszaállok a sorba, ha megindul a menet. „Ó – rebegte a néni –, érteni, de csak egy kicsi beszélni magyar, tessék csak álldogálni fiatalember úr!” – mosolygott rám a néni, és utána még valamit mondott oroszul, amire rámosolyogtam, és elkezdtünk oroszul beszélni. Merthogy a néni orosz volt, én pedig jól törtem az egykor tíz évig tanult világnyelvet. A sorban álló néző- és hallgatóközönség rémülten figyelte a számukra érthetetlen beszédet. Olyan 30 és 40 év közötti fiatalemberek voltak, nyilván csak az angolt beszélték folyékonyan...

Bár az én korosztályom – mint említettem – legalább tíz évig tanulta az orosz nyelvet, természetesen (?) nem tanulta meg, aminek sok oka volt. Hát miért is tanulta volna meg? Sem lelki, sem érdemi kapcsolat nem volt az oroszul beszélő népekkel. Az állami propaganda ugyan erőteljesen igyekezett a testvéri szovjet (nem orosz – ezt nyugodtan leszögezhetjük) viszonyokat példának felhozni, de ennek eredményessége elhanyagolható volt.

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

Tanultuk az orosz nyelvet az általános iskola ötödik osztályától kezdve az iskola befejezéséig. Ez a 8. osztályt jelentette, illetve a középiskolai évek végét, vagy az esetleges egyetemi évekből még két évet. A gimnáziumban oroszból érettségizni is kellett, ami nekem jól sikerült, de mit kezdhettem volna vele? Turistáskodni? A Szovjetunióba egyénileg utazni szinte lehetetlen volt. Orosz regényt olvasni oroszul? Teljesen felesleges lett volna, hiszen a legjobb műveket – a régieket is – lefordították (újrafordították).

Az 56-os forradalom után oroszt az év végéig már nem kellett tanulnunk. Helyette mi angolt tanultunk, de választhattunk volna más nyelvet is, kivéve az oroszt. A következő évben angol helyett németet oktattak, majd helyreállt a régi rendszer, visszajött az orosz.

Persze a többéves nyelvtanulási küzdelem nem múlott el nyomtalanul. A postán várakozó orosz nénivel a rég nem gyakorolt egyszerűbb szavak előtörtek a feledésből, és vidáman búcsúztunk el egymástól. Lám, valami valamire mindig jó.

Kellemes erdei sétával lehet eljutni Balatongyörökről a Keszthelyi-hegységben fekvő Vállushoz közel, a Szent Miklós-forrás felett található egykori pálos rendi kolostor romjaihoz, ahol idén folytatódnak az ásatások és a több mint 600 évvel ezelőtt épült templom feltárása.

A 15. századból ismert leírás szerint a település felett, a mai szentmiklósi völgyben kis pálos kolostor állt. Az egyetlen magyar alapítású rend itteni kis rendházát a források alapján Szent Miklós tiszteletére szentelték, s a völgy is feltehetően a kolostorról kapta a nevét. Mellette templom helyezkedett el, nyomaik még ma is felfedezhetők az erdőben. Az 1930-as években az épületek maradványa kőrakásszerű romhoz hasonlított, mely mára szinte teljesen eltűnt. A pálos kolostor régészeti kutatása 2016-ban kezdődött meg. A Göcseji Múzeum régészei a második ásatási évadot követően a falakat visszatemették, de a remények szerint 2019-ben már megkezdődhet a templom konzerválása.

A keszthelyi dolomittömb északi és déli részei közötti vízválasztó gerincének két oldalán források fakadnak. A vízválasztótól délre ered a Büdöskúti-forrás, északra pedig a Szent Miklós-forrás, amely egykoron a kolostor és halastavának vizét is adta. A legenda szerint Szent Miklós lelkét 342. december 6-án angyalok vitték végső nyughelyére, ahol egy tiszta forrás eredt. Ebből a tiszta forrásból áradó szeretettel küldi a magyar gyerekekhez utódját, akit Mikulásként ismerünk.

Korszerű installációval, újszerű szemléletmóddal tárja a látogatók elé a „magyar tenger” jelenkori és régi világát a keszthelyi Balatoni Múzeum 2011-ben nyílt, Aranyhíd című állandó kiállítása. A múzeum római és középkori kőtára a Balaton-felvidékről és a Kis-Balaton környékéről származó leletekből nyújt ízelítőt.

A Balaton mindenkinek mást és mást jelent: egy felejthetetlen nyaralást, a bor zamatát, a csodálatos tájat, nagy kirándulásokat, hegyek ormán trónoló várakat, sportélményeket… A Balatoni Múzeum állandó kiállítása is ezt a sokféleséget ragadja meg és tárja a látogató elé, tizenegy termen keresztül kíséri végig a tó és környékének történetét.

Az első terem a Balaton keletkezését és geológiáját mutatja be, az elmúlt évtizedek több új, jelentős kutatási eredményét felvonultatva, amelyek új megvilágításba helyezték a tó születésének kérdését. A második terem a Balaton és ember kapcsolatát elemzi a tó környéke benépesedésének és szabályozásának tükrében. A harmadik terem nagy diorámákon keresztül a Balaton élő- és növényvilágát tárja elénk, a témát három tematikus egységre osztva (víz alatti világ, vízpart, hegyvidék). A negyedik és ötödik teremben a Balaton környékének őskori, római kori és középkori váraival, erődjeivel ismerkedhet meg a látogató. A hatodik terem „virtuális tudáspontként” szolgálja a látogatókat, akik számítógépek segítségével mélyülhetnek el a tó történetében. A hetedik terem a balatoni ember egyik legősibb élelemszerzési módjával, a halászattal foglalkozik. Diorámák jelenítik meg a nyári kisvízi halászatot és a téli jeges nagyhalászatot. A vitrinekben az őskortól a 19. század végéig használt halászeszközök láthatók. A terem közepén egy lélekvesztőnek nevezett bödönhajó várja a látogatókat.

A nyolcadik és kilencedik teremben az újkori balatoni fürdőélet alakulásával és a sokak számára a legutóbbi évtizedekre jellemző helyszínekkel ismerkedhet a látogató. A Balaton felfedezésétől és az üdülőtelepek kialakulásától kezdve több, hazai viszonylatban is ritkán bemutatott téma kerül elő: sportok, gyermektáborok, vendéglátás, szüret és szőlőhegyek, népművészet és emléktárgyak, szállók és üdülők, fizetővendéglátás. A fürdőruhák évszázados divatját egy, az egykori keszthelyi Szigetfürdőt megidéző épített fa fürdőházban lehet megtekinteni, körülötte a sétányon a nyaralóhelyi kirakatokkal és jelenetekkel.

A tizedik és tizenegyedik terem a balatoni hajózás múltjával foglalkozik. Az őskortól napjainkig tartó áttekintést sok fénykép és illusztráció teszi szemléletessé, és más, hajózási témájú kiállításokhoz képest a teherszállítás és a révátkelés is bekerült a témák közé. A hajómodellek bemutatják a Festetics-gályáktól kezdve a klasszikus lapátkerekes és csavaros gőzhajókat, de nem maradnak ki a motoros hajók sem. A balatoni sportok közül itt tanulmányozható a vitorlázás története. A teljes kiállítás végére érve a forgatható kormánykerékkel és kivetítővel élményszerűvé tett fedélzeten lehet pihenni és összegezni. Az Aranyhíd című állandó kiállításához kapcsolódik a tó élővilágát bemutató akvárium.

SZÖVEG FORRÁSA: BALATONIMUZEUM.HU
FOTÓK: PRUSINSZKI ISTVÁN

Mai napig rengeteg vita övezi az egyes középkori legendák szerint Attila hun király által alapított Sicambria létezését. Már a turistatérképen is megtalálunk egy feltételezett helyszínt a Budakalásztól a Kevély-nyereghez vezető zöld jelzés mentén, amely azok érdeklődését is felkeltheti, akik korábban még nem hallottak az ősi városról szóló elméletekről.

Manapság egyre többet hallani a misztikus Ősbudáról, amelyet Sicambriaként vagy Etzelburgként is emlegetnek az amatőr történelemkutatók. Ősbuda sokak számára Attila hun király elfeledett, megsemmisített pilisi városát, egyben a magyar kultúra és az állam bölcsőjét is jelenti. Egyesek kutatják, mások tudni vélik hollétét, a történelemtudomány viszont kritikus Attila városával, illetve Árpád vezérünk nyughelyével kapcsolatban. Noha az összeesküvés-elméletektől sem mentes elképzelések egyre népszerűbbek a történelem iránt érdeklődők körében, ezek a teóriák gyakran teljes egészében figyelmen kívül hagyják a tudományos tényeket, és állításaikat pusztán „kitalálójuk” véleményével vagy más megalapozatlan hipotézisekkel támasztják alá.

A középkori magyar elbeszélő források nyomán egyesek úgy vélik, hogy Sicambria – amely azonos az ősi Buda városával – valahol Budapesttől északnyugatra vagy a Pilis hegységben található. Sashegyi Sándor amatőr régész Pomáz határában, a Klissza-dombon lévő romokban vélte felfedezni az ókori, majd középkori város maradványait. Noszlopi Németh Péter újságíró Pilismarót közelében vélte megtalálni Ősbudát és Sicambriát, amit a település közelében lévő Castra ad Herculem római romjaival azonosított. Könyvének posztumusz megjelenését követően számos teória látott napvilágot Sicambria hollétét illetően. Lánszki Imre ökológus az egykori Sicambriát Budakalász határában, a Nagy-Kevély oldalában véli megtalálni, és várat, kolostort, templomot, királyi fürdőt, temetkezési helyet feltételez a helyszínen, amely 1256-ig a magyar királyság székhelye lehetett. Meglátása szerint Árpád fejedelem nem véletlenül települt ide, hanem tudatosan kereste azt a helyet, ahol egykor Attila palotája állt.

Sicambria feltételezett romjainak egyik helyszíne, a Nagy-Kevélytől keletre található, 274 méter magas Monalovac Üröm Sadove városrésze felől vagy Budakalászról a zöld turistajelzésen közelíthető meg. Az erdészeti sorompótól meredek ösvény vezet a hegytetőre, ahol meglehetősen érdekes, hatalmas kövekkel, sziklákkal tarkított, ritkásabb fenyőerdős területen néhol egészen nagy, függőleges sziklafalak alatt vagy éppen azok tetején sétálhatunk. Mindenfelé szokatlanul nagy kövek és kétségtelenül valamikor, valamilyen céllal emberkéz által összehordott kőhalmok hevernek, már-már szürreális látványt nyújtva az idetévedt kirándulóknak. A Monalovac tetején – egyértelműen a közelmúltban – még egy kövekből kirakott „zarándokhelyet” is kialakítottak. Bár a „budakalászi Ősbuda” helyszíne inkább egy felhagyott kőbányának tűnik, mintsem királyi vár vagy város maradványának, érdemes körülnézni a területen: egy rövid, kényelmes túrát mindenképpen megér.

A Kispest önálló településsé nyilvánításának 148. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi képviselő-testületi ülésen Kispest Díszpolgára címet vehetett át dr. Bálint György kertészmérnök, aki – mindenki Bálint gazdájaként – ma is rendszeresen és közérthetően adja át tudását kertészeti témákban. Folyamatosan figyelemmel kísérte, tanácsaival segítette a Kispesten kialakuló közösségi kertek életét, különösen az Első Kis-Pesti Kerttel tart szorosabb kapcsolatot. Dr. Bálint Györggyel kispesti kötődéseiről, valamint a kertművelés és az önellátás fontosságáról beszélgettünk.

FOTÓ: ZIH ZSOLT, MTVA

MÁRCIUS 12. – HARMINCÉVES AZ INTERNET

„Bizonytalan, de izgalmas.” Ezzel a mondattal értékelte főnöke a svájci CERN részecskefizikai kutatóközpontban dolgozó Tim Berners-Lee tervezetét, melyben azt vázolta fel, hogy egy informatikai hálózattal miként lehetne segíteni az egymástól távol dolgozó fizikusok közös munkáját. Az akkor 33 éves szoftvermérnök éppen 30 éve, 1989. március 12-én adta be javaslatát, ez a dátum tekinthető tehát a world wide web születésnapjának – írja a hvg.hu. Berners-Lee az alapok felvázolása után egy működő modellt fejlesztett a hálózatból, megalkotta a HTML-nyelvet, a HTTP-protokollt, valamint a WorldWideWeb.app nevű szoftvert, amely a világ első böngészőprogramja és weboldalszerkesztője volt. A web és az annak technológiai megoldásaira „ráültetett” internet minden lehetséges aspektusában átalakította életünket.

MÁRCIUS 14. – NEMZETKÖZI PI-NAP

Harmincegyezer milliárd számjegyig adta meg a pi értékét a Google cég egyik alkalmazottja, megdöntve a korábbi rekordot, amely 22 ezer milliárd számjegy volt – jelentette be a vállalat a nemzetközi pi napon. A japán Emma Haruka Iwao számításához 170 terabyte mennyiségű adatra és 25 virtuális gép 121 napi munkájára volt szükség – írta a BBC hírportálja. A pi a matematika egyik leggyakrabban használt állandója, a kör kerületének és átmérőjének hányadosaként definiált transzcendens szám. Értéke kerekítéssel 3,14159, ezért tartják a nemzetközi pi napot március 14-én (3-14). A sok számjegyű pit egyebek mellett számítógépek ellenőrzéséhez lehet használni, hiba esetén ugyanis a hányados valamelyik számjegye nem stimmel. A matematikusokat régóta izgatja az irracionális és transzcendens szám, amelyben a tizedesjegyek ismétlődés nélkül, véletlenszerűen követik egymást. Az Iwao által megadott 31,4 ezer milliárd számjegy kimondása több mint 332 ezer évbe telne.

MÁRCIUS 23. – I. KÁRPÁT-MEDENCEI KORREKTORVERSENY

Első alkalommal rendezett Kárpát-medencei korrektorversenyt a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda a budapesti Duna Palotában. A szövegjavításból és helyesírási tesztből álló vetélkedőn – amelynek célja a sajtó helyesírási kultúrájának emelése volt – összemérhették tudásukat a korrektorként elhelyezkedni kívánó egyének és az egyes médiumoknál már korrektorként tevékenykedők. A korrektorverseny szakmai hátterét és minőségi színvonalát a magyar helyesírás legjobb szakembereiből álló bírálóbizottság biztosította.

MÁRCIUS 31. – HÚSZÉVES A MÁTRIX

Két évtizeddel ezelőtt, 1999. március 31-én mutatták be az Egyesült Államokban a Mátrix című, amerikai–ausztrál koprodukcióban készült sci-fi filmet Lana és Lilly Wachowski írásában és rendezésében, Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss, Joe Pantoliano és Hugo Weaving főszereplésével. A 2000-ben négy Oscar-díjban – legjobb vágás, legjobb hang, legjobb hangvágás, legjobb vizuális effektek – részesült film egy olyan disztopikus jövőt fest meg, melyben az érzékelt világ valójában a Mátrix, egy szimulált valóság, amelyet a mesterséges intelligenciával rendelkező gépek alkottak meg, és kibernetikus csatlakozókkal kapcsolják rá az emberek agyát, az embereket pedig a gépek tenyésztik, azzal a céllal, hogy saját energiájuk forrásaként hasznosítsák őket. A film számos utalást tartalmaz a cyberpunk és hacker szubkultúrákra, valamint filozófiai és vallási elméleteket is felvonultat. A Mátrix időtállónak bizonyult, vizuális effektjei, tempója meghaladta a korát, útmutató volt műfajában, mondanivalója és gondolatvilága pedig örökké aktuális.

ÁPRILIS 2. – KÜLÖNÖS ADATSZOLGÁLTATÁS

Vajon hogyan ítélünk meg egy olyan embert, aki még a saját nevét is képtelen – helyesen – leírni? És egy olyan intézményt, vállalkozást, szolgáltatót, amelynek már a neve is „gyanús”? A Belügyminisztérium által idén indított, rövid időn belül igen népszerűvé vált „Jármű Szolgáltatási Platform (JSZP)” kifejezés mögött valóban hasznos szolgáltatás áll. Az első két szót természetesen egybe kell(ene) írni, csakhogy a „platform” – ennél szebben csengő, ősi magyar kifejezést sem találhattak volna – nevével ellentétben nem járműveket szolgáltat, hanem a járművekről adatokat… Az új rendszer segítségével járműveket nem tudunk igényelni, de azok adatait le tudjuk kérdezni egy adatbázisból, tehát a Hazai Járműadatbázist használjuk – rövidítve: HJA, persze.

ÁPRILIS 19. – PARÁZZSAL A PILISMARÓTI DUNA-PARTON

MÁJUS 9. – HARMINCÉVES A 168 ÓRA

Három évtizeddel ezelőtt, 1989. május 9-én jelent meg a standokon a nyomtatott 168 Óra, a rendszerváltás korszakának egyik meghatározó közéleti hetilapja. A lap előzménye a Magyar Rádió azonos nevű, szombatonként délután 16 órakor jelentkező, másfél órás belpolitikai magazinműsora, valamint a vasárnaponként reggel 6 és fél 9 óra között sugárzott műsora volt, amelyeket Mester Ákos és Bölcs István szerkesztett abban az időszakban. A hetilap eredetileg e műsorokban elhangzottak szerkesztett változatait közölte. 1991-ben Joseph Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki a lap szerkesztőségét. 2015-ben a lapot megjelentető Telegráf Kiadó Kft. nevű cégben többségi tulajdont szerzett a Brit Média Befektetési Kft. A nemzetközi antirasszista napon 2018-ban a MEASZ Radnóti Miklós Antirasszista Díjat adományozott a 168 Óra szerkesztőségének.

MÁJUS 10. – ÉLŐLÁNCOS TÜNTETÉS A SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁRÉRT

Nagyjából kétszáz résztvevője volt a kormányzati tervek nyomán kilakoltatásra ítélt Országos Széchényi Könyvtár melletti kiállásnak, amelyet a legutóbb a nyelvvizsga-törvény elleni tiltakozásban is résztvevő Diákvagyok mozgalom szervezett az OSZK Budai Várban található épületénél. Az élőlánc felállítása után a tüntetők a Miniszterelnöki Hivatalnak otthont adó Karmelita kolostorhoz vonultak. „Nem az a baj, hogy elköltöztetik az OSZK-t a Várból, hanem hogy nem akarnak a nemzet könyvtárának egy méltó épületet adni” – mondta el beszédében az egyik felszólaló, Katona Andrea, az OSZK korábbi főigazgatója. A szervezők az esemény végén jelezték, aláírásgyűjtést indítanak, hogy a könyvtár méltó helyre kerülhessen. Az OSZK egyébként már 20 éve kinőtte a várbeli székhelyét, de csak most lett sürgős a költözés, amikor a Budai Palota felújítása elérte az épületet, amivel nyilvánvalóan tervei vannak a kormánynak. Az eseményről a Mérce nyomán a HVG és a Népszava is beszámolt, utóbbi fotósa, Tóth Gergő minket is megörökített.

MÁJUS 14. – KÖNYVTÁR VAGY STADION?

Életem során a legtöbbet az Országos Széchényi Könyvtárban tanultam – magamtól! Mert ott senki nem kötelezett rá, milyen dokumentumokat keressek, mit olvassak, miből tanuljak. Én ezért érzem szívügyemnek a magyar nemzeti könyvtár sorsát. A könyvtárosok – egyebek mellett – az írott szellemi örökséget gondozzák és ápolják: pótolhatatlan dokumentumok őrzői, nyomtatott és elektronikus formában. A könyvtár múzeum is egyben: a múlt, a jelen, a jövő múzeuma. Őrzőit anyagilag, erkölcsileg mégsem becsüli az állam. Kispesten most közel 12 milliárdért építik az új Bozsik stadiont. Válaszoljanak őszintén: Önök szerint ez a 12 milliárd nem sok? Tarthatják jogosnak is, csak tudják: az összeg Kispest önkormányzatának teljes éves költségvetésénél is több. És nem ez az egyetlen új épülő stadion mostanában. Költői kérdés: nem lehetne egy új futballstadion árából egy új nemzeti könyvtárat építeni?

Vajon megsértődnének-e bármely futballklub szurkolói, ha tudnák, hogy azért nem jut pénz új stadionjuk építésére, mert a nemzet könyvtárát kell renoválni, netán átköltöztetni? Önök el tudják képzelni, hogy tömegesen utcára vonulnak szurkolók, drukkerek – egy nemzeti könyvtár építése ellen? Egy pótolhatatlan sporttörténeti emlékeket, dokumentumokat is őrző nemzeti könyvtár ellen? Ha választaniuk kellene, mi lenne a fontosabb? Egy új stadion építése vagy a nemzet örökségének megőrzése? Ha csak két választásuk lehetne: megmentik a nemzeti könyvtárat a pusztulástól, vagy kapnak egy új stadiont – Önök mit választanának?

MÁJUS 15. – ÉRETTSÉGIBOTRÁNY A RENDSZERVÁLTÁS ELŐTT

Harminc évvel ezelőtt, 1989-ben több budapesti és Pest megyei középiskolában már napokkal a május 15-ével kezdődő hétre kitűzött írásbeli érettségik időpontja előtt megtudták a negyedikes diákok a matematikaérettségin megoldandó feladatok sorszámát. Kiszivárogtak a magyar érettségi tételek témái is, valamint más tantárgyak érettségijeivel is adódtak problémák. Az érettségi szervezését koordináló minisztérium vezetői úgy döntöttek, egyetlen diák matekdolgozatát sem értékelik, az érettségi bizonyítványokba a negyedik év végi matekjegy került. Hasonló, érettségihez kapcsolódó kiszivárgások korábban és később is előfordultak, az 1989-es eset mégis igen nagy port kavart. Az ekkoriban már egyre erősödő rendszerváltó hangulat közepette sokak az érettségi botrány megtörténtét is a rendszer fellazulásának biztos jeleként értékelték. Az eset felbukkan a Moszkva tér című, 2001-es magyar játékfilmben is.

MÁJUS 22. – EGY ÚJ KORSZAK HATÁRÁN

Interaktív időszaki fotókiállítás nyílt „Emlékképek ’89 – Egy új korszak határán” címmel a rendszerváltás személyes emlékeiből az Országos Széchényi Könyvtárban. A pártállami rendszer bukása 1989-ben nemcsak a politikai környezetet változtatta meg, és hozta el a diktatúra évei után a demokráciát Magyarországra, hanem átalakította hétköznapjainkat is. E történelmi fordulat nem mindig jelentett pozitív változást: eltűntek ugyan a diktatúra emlékművei, jelképei, utcanevei, azonban ma is elfeledetten és kihasználatlanul tátongó épületek, gyárak, egykori vállalati üdülők, laktanyák, szórakozóhelyek romjai jelzik még a változást. Az OSZK kézirattárának kiállítóterében rendezett tárlat a rendszerváltásra tekintett vissza személyes nézőpontokból, privát emlékekből megszerkesztve.

MÁJUS 25. – IRÁNY A MARS!

Bár még évekbe fog telni, hogy ember lépjen a Marsra, a NASA lehetőséget ad a nagyközönség számára, hogy legalább a nevüket felküldjék a vörös bolygóra. A NASA Mars 2020 rovere – amely az emberiség első, egy másik bolygót célba vevő oda-vissza útjának úttörője – mikrochipeken fogja magával vinni a feliratkozó emberek neveit. A marsjáró várhatóan 2020 júliusában kezdi meg útját, a Marsra pedig terv szerint 2021 februárjában érkezik. A már működő rendszerben szeptember 30-ig lehet hozzáadni a nevünket a listához, melyhez szuvenír beszállókártya és „törzsutaspontok” is járnak. Mindez egy közösségi kampány része, melynek keretein belül a NASA Holdat, illetve Marsot célzó küldetéseit szeretnék szélesebb körben ismertebbé tenni – írja a csillagaszat.hu.

FORRADALOM ALATT

1956. október 24-én hajnalban arra ébredtünk, hogy mindenféle fegyverropogás hallatszik az utcáról: puska, gépfegyversorozatok, robbanások dörrentek. Na, szépen vagyunk! Ez lett az előző napi tüntetésekből. Zárójelben: 23-án este még javában nézelődtünk a Múzeum körúti ház előtt, amikor az egyik lakó kijött a házból, és izgatott hangon közölte, hogy a pince lejáratában egy nagy aktatáskába botlott, ami tele van katonai, rendőri igazolványokkal és villamosbérletekkel (!). Persze megnéztük és elképedtünk. Mi lesz itt! Másnap reggelre – ha jól emlékszem – a táska és tartalma eltűnt.

Kitört a forradalom. A Múzeum körút hadszíntér lett.

Az ablakhoz nem merészkedtünk, szüleim pedig gyorsan felöltözködtek, és próbáltak érdeklődni a többi lakónál a helyzetről. Azt sejtettem, hogy iskolába nem kell mennem, és nagyon valószínű volt, hogy apám sem megy Újpestre dolgozni.

Szüleim terepszemléje után villámgyorsan összekaptuk magunkat, és irány a félemeleti udvari lakás, ahol apám egyik régi kollégája lakott, menjünk csak oda, ajánlotta Ernő bácsi, ott biztonságban leszünk. Ez valóban így volt, sőt pár napig még ott is aludtunk náluk, megúsztuk így az óvóhelyre költözést.

Természetesen a ház udvarán izgatott lakók tépelődtek a helyzeten. A házból kimenni nem lehetett. Hál’ istennek a bejárati ajtó hatalmas fa-, olyan várkapuszerű monstrum volt, ablak nélkül. Idős házmester bácsink az alig több mint tíz éve múlt világháborús emlékeit ismertette a hallgatósággal, hogy ti. a becsapódó bombák, lövedékek, omlás ellen a legjobb védelem a boltívek alá állni. A légnyomás is veszélyes, mert kiveri az ablaküveget, ezért ki kell nyitni az ablakokat, akkor megússza a lakó a kárt és az üvegcserepeket.

SZOVJET TANKOK A MÚZEUM KÖRÚT ÉS A KOSSUTH LAJOS UTCA KERESZTEZŐDÉSÉNÉL, AZ ASTORIÁNÁL. ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

Több se kellett az utcai lakásokban lakóknak, sokan elindultak, hogy az ablakokat kinyissák, így az én szüleim is. Pár perc múlva aztán szüleim szaladtak vissza holtsápadtan és meséltek: ahogy nyitották ki a két ablakot, az utcán álldogáló fegyveresek nyilván látták az ablaküveg megcsillanását, és rálőttek az ablakra. Az üveg ripityára tört, szüleimet valami csoda folytán elkerülték a lövedékek, ők pedig lebuktak az ablakpárkány alá, így nem lett tragédia a helyzetből. A lövedékek nyomai hónapokig ott éktelenkedtek a falakon és az ablakkeret fájában.

Az ablakok a légnyomást megúszták, a lövéseket nem. Ennek következtében családunk ott rekedt a félemeleten, hiszen október végén ablak nélkül nem lehetett létezni, de szerencsére Ernő bácsiéknál úgy laktunk, mint otthon. Összecsukható pótágy – egy második emeleti lakó adta kölcsön, valahonnan megmaradt szalmazsák – a házmesterék ajándéka: így aludtunk az alkóvban, izgalmas volt, mint egy háborús szovjet filmben.

Egyszer behoztak a házba egy lábon megsérült sebesültet, akit a földszinten lakó ágyrajáró ápolónővér tanuló tökéletesen bekötözött, igaz, nagyon felkészült a munkára, mert már előző nap, amikor kint nézelődtünk a ház előtt, telerakta a kötényét gézzel és vattával, hátha akad páciens a felfordulás következtében.

A sebesült aztán a fegyverek elcsendesülése alatt – valószínűleg jól felfogott érdekből – elsántikált a házból.

A harcok okozta zajok közben a hétköznapi tennivalókra próbáltak áttérni szüleink és a többi házban rekedt lakó. Ki gondolta volna előző nap, hogy több napra elegendő kenyeret vásároljon, elvégre nem szombat volt. Mert a kenyér veszedelmesen fogyott, mi lesz itt nélküle? Hát – ahogy a filmekben láttuk – majd sütünk. Gáz és villany még volt, liszt is, tojás is, só is, az egyik szomszéd néninek maradt még pár deka száradt élesztője. Tej ugyan nem volt, de jó lesz a víz is. Az asszonyok nekiláttak a sütéshez.

Végül is a megsült masszát meg lehetett enni, az udvariasabb hozzátartozók és a megkínált szerencsés lakók még dicsérték is az ízetlen, ragacsos terméket; mi, gyerekek József Attila szavaival élve „még őszinte emberek” voltunk, a „kenyeret” pocséknak minősítettük, és kóstolás után már nem is ettünk belőle.

A forradalom alatti felnőttbeszélgetésekkel, véleményekkel, örömökkel és szorongó tekintetekkel mi, gyerekek nem foglalkoztunk. Be voltunk zárva a házba, kint dörögtek a fegyverek, mi lesz vacsorára – ennél mélyebbre nem nagyon jutottunk, de azért vártuk a szabadságot a magunk módján.

Feleségemmel és kutatótársainkkal közösen április első hétvégéjén ismét visszatértünk Perlaki Zsuzsanna Éva „A jel” című, 2018-ban bemutatott dokumentumregényének helyszínére. Immár ötödik alkalommal jártunk itt a sok szempontból egyedülálló, szerteágazó nyomozáshoz kapcsolódóan.

Ismerős vidéken kalandoztunk az erdélyi Máramaros megyében, de Kapnikbánya környéke ezúttal szomorú arcát mutatta: a múlt ősszel erre tomboló, teljes erdőrészeket letaroló szélvihar kegyetlen pusztítására gyökerestől kifordult és lombjuktól megfosztott fák emlékeztettek. Helyenként több mint félméteres hóval borított turistautakon és meredek ösvényeken kaptattunk felfelé a Keleti-Kárpátok vonulataira páratlan panorámát biztosító Gutin északi lejtőin, ahol már kibújtak a földből a tavasz első hírnökei. Hosszú idő után végre ismét csend, békesség és nyugalom vett körül minket, kellően távol a civilizáció háttérzajaitól és negatív energiáitól. Az 1438 méter magas Kakastaréj alatti, hófödte dombokon spirituális töltődéssel, közös meditációval hangolódtunk rá egy újabb kozmikus kapcsolatfelvételre és következő küldetéseink céljaira.

Az egészségtudatos gondolkodás népszerűsítésére, a szűrővizsgálatokra, az idősellátás fejlesztésére és az eszközpark folyamatos korszerűsítésére szeretne hangsúlyt fektetni a következő években a Kispesti Egészségügyi Intézet új főigazgatója. Dr. Kumin Marianna 1994-től dolgozik neurológus főorvosként az intézményben, amelynek másfél évtizedig orvos igazgatója is volt. Örömmel számolt be arról, hogy idén nyáron teljesen megújul az intézet földszinti fogadótere, újabb modern röntgengépek segítik a diagnosztizálást, és az elektronikus betegelőjegyzés bevezetését is tervezik.

A „helyszínen váltott vonaljegy” nevére vonatkozó észrevételemet a BKK Zrt. „köszönettel vette”, az értelmetlen kifejezést a „minél rövidebb megnevezés alkalmazásával” indokolják. „Helyszín nélkül” továbbra sem lehet jegyet venni, a „helyszínen” viszont csak száz forintos felárral.

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: WIKIPEDIA

Elsősorban szakközépiskolásoknak és szakgimnazistáknak nyújt alternatív időtöltési és tanulási lehetőséget a Kispesti Vigadó épületében múlt év végén megnyílt Deviszont Közösségi Tér. Az újszerű kezdeményezés megálmodói – Birtalan Gergő, Fernengel Ági, Jagodits Eszter, Major Magda, Susánszky Péter, Szarka Alexandra és Tóth Kinga – fiatal szociális munkások, pedagógusok és társadalomtudósok, akik csapatmunkával, készségfejlesztéssel és élményalapú tanulással segítik a tizenéveseket az őket körülvevő világ alaposabb megismerésében és értelmezésében. Két alapító taggal, Szarka Alexandrával és Susánszky Péterrel a Deviszont létrehozásának előzményeiről, küldetéséről és programjairól beszélgettünk.

Újságírói munkámhoz kapcsolódóan több mint másfél évtizedig aktívan részt vettem a hazai ufós szubkultúra bizonyos szegmenseiben, és szomorúan tapasztaltam, hogy a rendszerváltás óta „szervezett” magyar ufókutatás az elmúlt negyed évszázad alatt tapodtat nem mozdult előre: az „ufókutatással” foglalkozó szervezetek és klubok többsége egy zsákutcába futott, áltudományos irányvonalat konzervál, s ezzel a széles közvélemény előtt lejáratta, nevetségessé és hiteltelenné tette ezt az amúgy rendkívül érdekes, gondolkodásra ösztönző, izgalmas kérdéseket feszegető témát. Véleményem szerint a földönkívüli létformák keresését és az intelligens idegen civilizációkkal való kapcsolatteremtést teljesen más nézőpontból kell megközelíteni. Ez a – hosszú távú célok irányába tartó – meggyőződés és lelkesedés vezetett az ELTE BTK informatikus könyvtáros hallgatójaként 2017-ben írt szakdolgozatom elkészítéséhez, amelyben az ufókérdés tudományos megítélését vizsgáltam speciális – könyvtár-, információ- és kommunikációtudományi – megközelítésből.

KÁVÉHÁZ ÉS EGYEBEK

Az Irányi utca, a Cukor utca és a Károlyi (korábban Egyetem) utca által határolt háztömb aljában kávéház működik, így volt ez a háború előtt is. A Centrál kávéházról szó esett már a XXXIV. forgácsban is, és bővebben az internet adhat felvilágosítást, én másról szeretnék írni, más „fontatlanságról”. Ez a szó Hegedűs Géza kiváló írónk nyelvi leleménye (lásd: Fontatlanságok, Trezor Kiadó, 1996.) Ugyanis ahogy Hegedűs Géza meghatározta: „Ami pedig nem fontos, az nyelvtanunk szabályai szerint: fontatlan” (5. oldal). Ezekről természetesen az internet nem tesz említést.

Mire is tudták használni korábban ezt a helyiségkomplexumot?

Amikor még kötelező volt a katonai szolgálat (sorkötelezettség!), a sorozást megelőzte az ún. összeírás. Aki betöltötte a 18. életévét, azt „felmérték”, vagyis elhívták a lakóhelyük szerinti érdekelt ifjakat egy közös adatfelvételre. Ez a belvárosi fiatalok egy részének esetében a Metro Klubban történő kötelező megjelenést jelentette. Aki pedig kihúzni merészelte volna magát a megjelenési kötelezettség alól, hát annak aztán irgum-burgum, de nagyon! Abban az időben (1962-ben jártunk) a Centrál kávéháznak híre-hamva sem volt, helyette a Metro Klub üzemelt. Az ajtón belépő ifjakat egy alacsony termetű, harsány hangú százados elvtárs az alagsorba irányította. Amikor úgy tűnt, hogy a megjelenésre előírt időpont lejárt, a tiszt elvtárs utánunk jött a „pincébe”. A százados elvtárs harci öltözéke (antantszíj, csizma, fejfedő – pisztolytáskára nem emlékszem – és szigorú hangja kellő fegyelemre késztette a hozzám hasonló naiv fiatalokat, hát még az elkéső, szégyenkezve besomfordálókat, akik kaptak aztán eligazítást a katonai fegyelemről a miheztartás végett. Megtudtuk azt is, hogy nemsokára közénk érkezik a parancsnok elvtárs is, és akkor aztán...

Akkor aztán megismertük őt is, az alezredes elvtársat, aki hasonló mokány termetű volt, mint eddigi principálisunk, s aki – öles léptekkel fel s alá járkálva előttünk – öt perc alatt összefoglalta az összes katonai tennivalót, amiben majd részünk lesz. A többi ott lefolytatott hivatalos cécóról nem érdemes szót ejteni.

Én így ismerkedtem meg a régi kávéház és a klub alagsorával. Mi mindenre jó egy eseménytelen hétköznap délelőttjén üresen álló, kulturált pincehelyiség...

AZ EÖTVÖS KLUB (KORÁBBAN ÉS MA CENTRÁL KÁVÉHÁZ) ÉPÜLETE A FERENCIEK TERE FELŐL, BALRA A KÁROLYI UTCA, JOBBRA A CUKOR UTCA A HETVENES ÉVEK VÉGÉN KÉSZÜLT FOTÓN. FORRÁS: FORTEPAN

A katonaság után visszatért a civil élet. Késő délután a klub tevékenysége kulturális területre csoportosult. A hosszú teremből mozi lett: elöl filmvászon, oldalt függönyök az illetéktelen bekukucskálók ellen, és széksorok, ahol érkezési sorrendben ülhettek a nézők. A belépőjegy – ha jól emlékszem – 2 Ft volt, ami olcsóbb árfekvés, mint a Belváros többi igazi mozijában. A filmvetítés a környék összes általános iskoláinak diákjai között osztatlan örömöt okozott, mert a klub jegyszedői nagyvonalúan alkalmazták a „Csak 16 éven felülieknek” tilalmat, és így a szigorúbb moziktól elzavart kiskorúak fantasztikus filmeket nézhettek. (Nem kell rosszra gondolni: egy-egy öt másodpercnél hosszabb csók már súrolta a tilalmat! Hol volt akkor még a horror, szoftpornó stb.!)

A Metro Klubot néhány év múlva felváltotta az Eötvös Klub elnevezés. Ebben a korszakban déltájban megélénkültek az események. Az ELTE Jogi Karának hallgatói számára a földszinti terület menzaként üzemelt. Zaj, tolongás, pára, ételszag és evés. Nagyon rossz ebédeket kaptunk, csak a legelszántabb és több napja nem evett hallgatók találtak élvezetet az abrakolásban. Persze, mint minden, ez is viszonyítás kérdése – én csak magamról beszélek.

Ha manapság valaki elsétál a megjelölt utcákon, és benéz a kávéház nagy ablakain, nem biztos, hogy tudja, mi mindenre volt jó ez a kellemes helyiség.

DECEMBER 4. – MEGJELENT A KÖRMENDI FIGYELŐ 19. SZÁMA

A Körmendi Kulturális Műhely szervezésében bemutattuk a Körmendi Figyelő 19. számát a Batthyány-kastély aulájában. A Meridián Csoport alapító tagjaiként vettünk részt a rendezvényen, tanulmányaink idén először kaptak helyet a Körmendi Figyelő hasábjain. Az Eőry Szabó Ferenc által szerkesztett kiadványban az olvasó a körmendi gyökerektől indulva egészen az univerzum végtelenjéig szárnyalhat. A remek hangulatú eseményen többek között megismerkedhettünk a Körmendi Figyelő szerzőinek munkáival, és csodálatos baráti beszélgetéssel egybekötött estét tölthettünk együtt.

DECEMBER 12. – HUSZONÖT ÉVE HUNYT EL ANTALL JÓZSEF

„Kormánya eleve bukásra volt ítélve, de ez várt volna mindenkire, aki a hatalomátadós rendszerváltás után Magyarország vezetésére vállalkozik. Antall József miniszterelnöki tevékenységének megítélése mindazonáltal máig vitatott. Egyesek szerint az ő megfontoltságára volt szüksége az országnak a békés átmenethez, mások viszont úgy vélik, az ezredfordulóhoz közeledve inkább a múlt felé fordult példákért, mintsem egy korszerű Magyarországot építsen. Akárhogy is legyen, kormányzása idején az ország döntő lépéseket tett azért, hogy a nyugati világhoz közeledjen, ebben elévülhetetlen érdemei vannak. Kormánya bukását már nem élte meg. Súlyos beteg volt, de a gyógyulás helyett ő vállalt feladatát választotta, a gyilkos kór pedig végzett vele” – emlékezett vissza a HVG az éppen 25 éve elhunyt Antall Józsefre. Az Antall József halálának bejelentése miatt félbeszakított Kacsamesékre ebben a posztban emlékezem vissza.

JANUÁR 21. – HATVANÉVES AZ ELSŐ MAGYAR SZÁMÍTÓGÉP

Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1959. január 21-én számolt be az Esti Hírlap az első magyar elektronikus számítógép – korabeli szóhasználattal: „számológép”–, az M-3 elkészültéről. Ez igazán kerek évforduló, a magyar informatika születésnapja. Az ünnepelt gép közel tíz évig működött, Budapesten, majd Szegeden, ahol végül 1968-ban leselejtezték. A magyar technikatörténet unikális értékének fontos darabjai láthatóak a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Kiállításán, további darabjai pedig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában; a gép leírása, műszaki adatai, története jól feldolgozott az NJSZT Informatikatörténeti Adattárában is. A még élő munkatársak közül Dömölki Bálinttal, Németh Pállal és Szelezsán Jánossal, a magyar informatika kiemelkedő alakjaival Képes Gábor beszélgetett.

FEBRUÁR 5. – ELKEZDŐDÖTT A DISZNÓ ÉVE

A kínai holdnaptár szerint február 5-én vette kezdetét az új év, amely a Disznó éve lesz. A disznó a jólét és a szerencse szimbóluma a helyi kultúrában. A kínai újévet, más néven tavaszünnepet nemcsak Kínában, de több kelet-ázsiai országban is megtartják. A világ népességének egynegyede számára ez az év legnagyobb ünnepe. A kínai asztrológia szerint a Disznó éve a hivatás és az anyagi bőség időszaka, a Disznó évében született személy a legnyitottabb és legegyenesebb az állatövben.

FEBRUÁR 14. – KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT AZ ÍRÓGÉP FELTALÁLÓJA

Kétszáz éve, 1819. február 14-én született Christopher Latham Sholes amerikai újságíró, politikus, az első praktikus írógép és a ma is használatos QWERTY billentyűzetkiosztás megalkotója. Az írógépet a történelem során számos alkalommal találták fel, de csak a sorban ötvenkettedik Sholesnak sikerült a gyakorlatban is használható és kereskedelmileg sikeres masinát terveznie – írta a HVG.

Az indulás óta eltelt hét évben összesen több mint 900 ezren olvasták a blogjaim virtuális hasábjain megjelent közel 600 bejegyzést. A Prusi Dosszié 2019-ben újabb mérföldkőhöz érkezett: a korábban önálló címeken elérhető tematikus blogjaim beolvadását követően három új rovattal bővült, így immár valódi komplex blogként, a korábbiaknál jóval szélesebben tükrözi az érdeklődési körömet.

A 2012. március 14-én, a – monogramomra utaló – nemzetközi π-napon indult Prusi Dosszié létrehozásával kettős cél vezérelt: utánközlések formájában elérhetővé tenni az ezredfordulótól kezdve nyomtatásban – a helyi, regionális és országos sajtóban – megjelent érdekesebb írásaimat, illetve „klasszikus posztokban” aktuális véleménycikkekkel, újabb tanulmányokkal, fotóalbumokkal színesíteni a személyes tartalmat. Az elmúlt években kapott olvasói visszajelzések igazolták, hogy megérte a blog indítása mellett dönteni, ahol a mindenkori újságírói, szerkesztői munkáimtól függetlenül, szabadon publikálhatok, és természetesen az arculati, grafikai elemeket is magam tervezem.

A Prusi Dosszié szerteágazó tematikájú komplex blog, afféle egyszemélyes webújság, amelyre tökéletesen illik a webkettes definíció: „a szerző egy blog alá integrálja különféle tevékenységét, ugyanott – csak más rovatba sorolva – teszi közzé például személyes, magánéleti bejegyzéseit, szakmai jellegű cikkeit, fotóit, netán közéleti, politikai észrevételeit”.

Eddigi tíz legnépszerűbb bejegyzésem között megtalálható az 1987-es nagy havazást felidéző fotóalbum, az elfeledett kőbányai metróállomást bemutató képriport és a Budapest legnagyobb óvóhelyrendszeréről írt tudósítás, a Kőbánya–Kispest vasútállomáson uralkodó balkáni állapotokról szóló jegyzet, a dr. Almár Iván csillagász–űrkutatóval készített interjú a SETI-kutatásról, a Pomáz környékén tett egyik gyalogtúrám „képes itinere”, forgalomból rejtélyesen kivont autóm története, a szégyenletes hazai kátyúhelyzet és a vasúthálózat gyalázatos állapota miatti bosszankodás, valamint a Pilismaróti-öbölben található egykori hajótemető bemutatása.

Az elmúlt hét évben számos változáson, arculati frissítésen átesett blog a kezdetektől hirdetésmentes és nonprofit, s ezen egyelőre nem kívánok változtatni. „Cserébe” le kellett mondanom arról, hogy az Index címlapon ajánlja ki egy-egy érdekesebb bejegyzésemet – amire amúgy számos példa akadt –, ezt a lehetőséget ugyanis újabban csak a megosztott hirdetéses blogok szerzői számára biztosítják.

A Prusi Dosszié alapítása után egy évvel, 2013. január 5-én két másik, kifejezetten tematikus blogot indítottam Idegen Zóna és Misztikus Zóna címmel, ezeken a felületeken nyújtottam válogatást a határtudományos és szórakoztató témákkal foglalkozó, eredetileg különböző réteglapokban megjelent cikkeimből, tanulmányaimból, összeállításaimból. Ez a megoldás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, így – az időközben megszüntetett – két blogot 2019-ben ebbe a blogba integráltam: az Idegen Zóna és a Misztikus Zóna a Prusi Dosszié egy-egy rovataként él tovább, és Tiltott Zóna címmel új, kapcsolódó rovatot is létrehoztam. Az archívum feltöltését követően mindhárom rovatban friss tartalommal, aktuális bejegyzésekkel jelentkezem.

Az Idegen Zóna keretein belül – a bulvármételybe süllyedt, lejáratott „ufókutatás” helyett – elsősorban a földönkívüli létformák és intelligens idegen civilizációk keresésének valós alternatíváival, űrkutatási és csillagászati aktualitásokkal foglalkozom: az irányvonalat az Álhírektől a tudományig az ufókutatásban című bejegyzésemben vázoltam. Hasonlóan „ingoványos” terepen, a Misztikus Zóna és a Tiltott Zóna rovatban pedig a tudományosan nem vizsgált, megmagyarázatlan jelenségekkel, titkokkal és rejtélyekkel, összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos írásaimat jelentetem meg.

Blogom megújulásának részét képezi az Idegen Zóna Facebook-oldalának átnevezése, amely a továbbiakban Prusi Dosszié néven található meg a közösségi oldalon, így ezen a felületen is a korábbinál jóval szélesebb körű válogatást tudok nyújtani a „blogtermésből”.

Köszönöm olvasóim érdeklődését és biztató visszajelzéseit, tartsanak velem továbbra is!

PRUSINSZKI ISTVÁN