Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

BUDAPESTI FORGÁCSOK LIX.

2019. november 14. - Prusi

HIVATALI ÉLET A 70-ES ÉVEKBEN

1945 és 1970 között 25 év telt el. Ez idő alatt egy gyermek felnő, egy felnőtt – ha 25 éves korában elhelyezkedett a közigazgatásban – még aktív munkavállaló maradt. Meglepő módon jó néhány olyan kollégával dolgoztam együtt, aki még a régi (Horthy-) rendszerből „igazolt át” a megváltozott viszonyok közé. Ez a helyzet a köztudatban rögzült „tisztogatás” ellenére következhetett be. Természetesen nem a korábbi magasabb beosztású személyekre kell gondolnunk (pl. osztályfőnök, tanácsos), bár ezek közül is akadt egy-kettő, hanem a ténylegesen hivatali szakmunkát végzők tudták átmenteni magukat. Ha az ember valamelyik belső szervezeti részleggel került munkakapcsolatba, előbb-utóbb találkozott egy-egy „főelőadói” státuszban megrekedt, ősz hajú szakemberrel, aki mindent tudott, amit kellett.

Hihetetlenül fontos a tapasztalt és okos régi kollégák jelenléte a hivatalokban. Valahol olvastam (sajnos a szerzőjére nem emlékszem) a „hivatal emlékezete” összetett fogalmat, dicséretképpen: ez az emlékezet (nyilván) a régi munkatársak tevékenységében mutatkozhat meg. Érdemes beszélni azokról a kollégákról is, akik (1970-ben vagyunk!) megbízhatóságuk miatt kerülhettek a hivatalokba. Aki vezető lett, bár korábban esetleg egy textilgyár művezetőjeként működött, és nem volt fafejű, a szükséges ismereteket önképzéssel elsajátíthatta, ettől még a régi beosztott is szenvedett, de az új káder is. Az „eredmény” néha gyomorfekély lett, nem egy ilyen esettel találkoztam. A beosztottak segítőkészsége az új, gyakorlatlan, beosztott kollégával mindennapos volt, de miért is ne? Egy szobában ülve egy olyan villamosmérnökkel, aki saját bevallása szerint sem értett a begyűjtött szakmai jelentések elemzéséhez, de volt ereje (igen, ereje!) kérni, hogy „...segítsetek már, gyerekek!”, nos, az kapott segítséget.

bp_forgacs_20191114.jpg

AZ UVATERV EGYIK IRODÁJA 1972-BEN. ILLUSZTRÁCIÓ: FORTEPAN

Nem volt ritka, hogy a vezetői íróasztalnál kandidátus végezte a munkát, de ez még néha a beosztottaknál is előfordult. Sokan egyetemi/főiskolai óraadók voltak. Az egyik – általam jobban ismert – hivatal három elnökhelyettese közül ketten tudományos fokozattal rendelkeztek. Az elnökhelyettes a mai fogalmak szerint helyettes államtitkári beosztás lenne – nagyjából. (A jelenlegi helyzetet nem ismerem.)

A 70-es években a hivatali munkát (a mai felfogás szerint) kezdetleges technikai eszközök segítették. Volt számológép (mechanikus billentyűvel és „tekerővel”, majd piros számokat kiíró elektronikus változat). Én még láttam lyukkártyával siető kollégákat is.

A jogszabályok kikeresését a nagy fekete könyv, az évenkénti összeállítású jogszabálymutató biztosította, és a szakmai közlönyök összessége, természetesen papíron.

A gépíró kollégák igen nehéz munkát végeztek. Akkoriban kezdtek elterjedni úgy-ahogy a villanyírógépek (pl. az NDK-s Optima, az amerikai IBM), de ezek még nem a mai értelemben vett szövegszerkesztési munkára voltak alkalmasok. Ha a már leírt szöveg érdemben javításra szorult, pl. egy-két mondatot át kellett írni, akkor a gépíró az egész oldalt újból leírhatta. Még rémesebb volt, ha valamelyik főnök utólag világosodott fel, és oldalakat toldatott be vagy távolíttatott el, minden borult... De papír, az volt elég.

A hivatali életben természetesen számos más, itt most nem említett egyéb események is előfordultak – ezekről majd egyszer még olvashatunk.

süti beállítások módosítása