Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

HÉTKÖZNAPOK KRÓNIKÁSAI HÓCIPŐBEN

2019. október 30. - Prusi

Kabaréműsorral ünnepelte alapításának 30. évfordulóját az egyetlen hazai szatirikus kéthetilap. A Rádiókabaré szerkesztő- és szerzőgárdája által indított Hócipő első lapszáma 1989. október 5-én jelent meg.

20191030_illusztracio_1.jpg

FOTÓ: VAJDA JÓZSEF, NÉPSZAVA

A közéleti, társadalmi, művészeti kérdésekben szatirikus hangon állást foglaló, kéthetente szerdán megjelenő Hócipőt Farkasházy Tivadar, Gáti László, Kárpáti Miklós és dr. László András alapította a Ludas Matyi konkurenciájaként. Saját meghatározása szerint elsősorban a tájékozott emberek lapja, hiszen fotóinak aláírásai a képzelet szüleményei, a finom utalásokhoz pedig megfelelő alapismeretekkel és sok naprakész információval kell rendelkezni. Az alapító főszerkesztő, Farkasházy Tivadar és Sinkó Péter művészeti vezető először Rá/Dió/Kabarénak akarta elnevezni a lapot – azaz a Kabaré szó fölé helyeztek volna egy szem diót. Értik? Nem? Verebes István sem értette, legyintett és közölte: „Legyen inkább Hócipő! Az most úgyis mindenkinek tele van!” Alaposan beletrafált, a jövőbe is.

„Arra vágytam, hogy legyen egy olyan újságom, amit én olvasok. Abban reménykedtem, hogy mások is. Árkus Jóska, akivel egyébként jó barátságban voltunk, érthető módon nem akarta átengedni a rajzolókat a konkurenciának. Így fanyalodtunk rá a fotókra, eleinte karikatúrapótlékként, de hamarosan rájöttünk a fotók erejére. Szinte ráhibáztunk erre a lehetőségre. Mi nem azt írjuk a képek alá, hogy a politikusok mit mondtak, hanem azt, hogy mit gondoltak vagy szívük szerint mit mondtak volna. Az igazi arcukat próbáljuk megmutatni, és gyakran igen közel állunk a valósághoz. De egyre nehezebb a dolgunk, mert olyan blődségeket mondanak és csinálnak, amiket nem lehet felülmúlni. Humoristaként ezért haragszom a legjobban a mai politikusokra – emeli ki Farkasházy Tivadar, aki az újságírásban is hasonló tendenciát tapasztal. – Ha húsz évvel ezelőtt figyelmeztetett az ember egy kollégát, hogy valami nem úgy történt, ahogy megírta, akkor utánajárt, és kijavította a tévedést. Most meg csodálkozó szemekkel néznek rám, és nem értik, mi a probléma.”

20191030_illusztracio_2.jpg

A HÓCIPŐ ELSŐ SZÁMÁNAK CÍMLAPJA ÉS AZ 1989-ES KEZDŐCSAPAT: FARKASHÁZY TIVADAR, SINKÓ PÉTER, NAGY-BANDÓ ANDRÁS, VEREBES ISTVÁN, BONCZ GÉZA. FOTÓ: HÓCIPŐ-ARCHÍVUM

Farkasházy elmondása szerint mindig az előző, már túlhaladott műfajban kereste a lehetőségeket. „Amikor elkezdtem rádiókabarézni, mindenki azt mondta, hogy tévékabarét kell csinálni, mert az sokkal látványosabb és több embert érdekel. Hamarosan rájöttem, hogy a rádióban sokkal jobban tudok hatni a fantáziára. Amikor elkezdtem a Hócipőt, azt mondták, ez a Tolnai-féle képes újság, idejétmúlt, maradi dolog. Én meg azt mondtam, hogy ezekkel a képekkel meg lehet őrizni valamit, és nem izgat, hogy egy félig holt műfajban dolgozom.”

A Hócipő 1998-ig fekete-fehérben jelent meg, az azt követő öt évben fele színes, fele fekete-fehér változatban, 2003 őszétől már valamennyi oldal színes. 2005-ben 48 oldalra bővült az addig 32 oldalas terjedelem. Néhai kollégáik, a neves publicisták, humoristák és karikaturisták – Andrassew Iván (1952–2015), Brenner György (1939–1993), Boncz Géza (1944–2000), Déri János (1951–1992), Grausz Péter (1946–1996), Lehoczki István (1950–2007), Lehoczki Károly (1957–2012), Megyesi Gusztáv (1950–2016) – emlékét a mindenkori impresszum is őrzi. Déri János fényképe ma is mindig ott van egykori rovatának helyén, a 31. oldal tetején. „Ha azt kérdezik tőlünk, milyen szellemiségű a Hócipő, csak rámutatunk.”

20191030_illusztracio_3.jpg

LAPSZÁMOK AZ ELMÚLT NEGYEDÉVBŐL

Az alapító főszerkesztő által Bauhaus külleműnek aposztrofált kéthetilap tipográfiai szempontból alapvetően nem sokat változott az indulás óta. „Miután nem különálló rovatok vannak, hanem az egyes rovatok, cikkek, fotók válaszolgatnak egymásnak, egy dokumentumfilmhez tudnám hasonlítani az újságot. Nagy kedvem lenne mindenféle grafikai és tördelési vagánysághoz, de akkor az olvasó végleg elvesztené a fonalat.” Farkasházy úgy véli, a Hócipőnek még a papíralapú, lassan-lassan elhaló újságírásban is lenne jövője, de a legfőbb probléma, hogy nincs értéke a minőségnek. „Hiába lehet csodálatos dolgokat találni az interneten, gyakran egymás mellett van a gagyi meg a nagyszerű, és sokan hajlamosak ezt a kettőt azonosnak tekinteni.”

Farkasházy szerint az elmúlt három évtizedben alapvetően megváltozott, velük együtt öregedett az olvasótábor. Míg kezdetben főként értelmiségi, magasan képzett, 30-40 éves fiatalok járatták a lapot, ma nagyon sok olvasójuk zsákfaluban él, de olyan fontos számukra a Hócipő, hogy ha szerdán reggel nem viszi ki a postás, akkor délben már betelefonálnak a szerkesztőségbe. „Kéthetilap lévén soha nem tudunk frissek lenni, nem tudjuk elsőnek lecsapni a labdát, ezért inkább a hétköznapok krónikásává szegődtünk. Ezeket a hétköznapi krónikákat pedig nagyon jól meg kell írni ahhoz, hogy két vagy három héttel az események után is elolvassák őket, ezért mindig arra törekedtem, hogy nálam legyenek a legjobb publicisták. És a pozitív visszajelzések tartják életben a lapot meg az egyre fogyó energiáimat.”

süti beállítások módosítása