AMIKOR MÉG NEM VOLT LÁGYMÁNYOSI LAKÓTELEP

Talán a helybeli lakosok sem mind tudják, hogy valamikor a mostani Lágymányosi lakótelep felépítése előtt rét, legelő, veteményeskertek, szétszórtan álló kisebb házak és keserűvízkutak foglalták el a tájat.

A rét a Nagykikinda utca (jelenleg is meglévő) négy – bár a két-két ház közötti foghíjtelek azóta történt beépítése miatt már öt – háza után, az Albert utcától kezdődött, és tartott egészen a Kelenföldi pályaudvarig. A rét közepén az Etele út húzódott, de a túloldalon a Bártfai utcából erre nyíló keresztutcák (mint pl. a Zámori utca) végén már kukoricatáblák zárták el a továbbhaladást. A mostani Bikás park legelőként funkcionált a környék tehenei részére, télen pedig a lapály mélyedésében befagyott víz pompás korcsolyapálya lett.

A keserűvízkutak kerítését a háború erősen megviselte, így a kíváncsi gyereksereg akadálytalanul tudott belenézni a kútba, amelynek vízfelülete egyébként nem volt mélyen, és amelynek vaslemez zárófedele megrongálódott vagy eltűnt.

A Bartók Béla útról nyíló, a villamosremíz környékéről vezető kis mellékutcák konyhakertekbe futottak, jobbára az akkori Beszkárt- (majd FVV-, majd BKV-, manapság bizonytalan vagyok az elnevezésben...) alkalmazottak szorgos kezeit dicsérve.

Visszatérve a Nagykikinda utcához és környékéhez: az említett négy ház már a háborús időszak alatt épült, amikor a harci cselekmények még távol voltak az országtól. A házaknak szerencséjük volt, mert megúszták a pusztítást (az államosítást nem). A lakótelep építésekor az új épületek körbefogták a háború tanúit, a környező ipari jellegű létesítményeket azonban elbontották. Az utca a Fehérvári útig húzódott, a sarkon egy kiégett, romos épület emlékeztetett a világháborúra. Vele szemben a másik sarkon földszintes kis ipari üzem működött, melyben petróleumfőzőket, petrofortokat gyártottak. A házakkal szemközt a túloldalon volt a lovas kocsik „garage”-a, hatalmas istálló, nagy szabad terület a kocsik részére, szénapajta és néhány használaton kívüli öreg szemeteskocsi színesítette a látványt. Itt aztán lehetett játszani, pláne hogy az istállómester jószívű, kedélyes ember volt, ott aludt az istállóban, kényelmesnek tűnő vaságyon. Ha valaki (gyermek) elég bátor volt, az istállómester úr felkapta, és a széles hátú muraközi lovak egyikének hátára ültette, így akár huszárnak is képzelhette magát az emberfia. (Nehogy tévedjünk: a ló bekötve álldogált az állásban, és békésen vacsorázott.)

A Nagykikinda utca 12/a. szám alatti házban lakott egy ideig Paul Potassy (Potássy Pál), a később világhírűvé vált bűvész és családja. Innen nem messze, az Albert utca és a Bikszádi utca sarkán (most is meg)lévő emeletes ház lakója volt akkoriban a kiváló (régebben úgy mondták: all round) sportember, Szathmári Aba, aki atlétikában (gerelyhajítás), kosárlabdában és síugrásban is a hazai élvonalba tartozott. Válogatott versenyző, bajnokságokat nyert csapatok tagja volt. A GSE (Goldberger Sport Egyesület), a BEAC, majd a Vasas mesteredzőjeként vonult nyugalomba.

Hát ilyen környék vette körül a Nagykikinda utcát.

Itt töltöttem életem első hét évét.

KISS ISTVÁN 1980-BAN KÉSZÍTETT BIKASZOBRAI NAPJAINKBAN, A KELENFÖLDI LAKÓTELEP SZÍVÉBEN TALÁLHATÓ BIKÁS PARKBAN. FORRÁS: GEOCACHING.HU

A katolikus egyház az elmúlt években többször is megpróbálta bizonyítani, hogy halad a korral és a tudományos felfedezésekkel. A Vatikán először az inkvizíció által elítélt tudósokról, majd a darwini evolúcióelméletről alkotott korábbi álláspontját bírálta felül, a közelmúltban pedig a földönkívüli élet elfogadását illetően döntött le újabb tabut. Az első alkalommal megrendezett asztrobiológiai konferencia arra kereste a választ, hogyan készüljön fel a keresztény világ egy fejlett idegen civilizáció felfedezésére, valamint a földönkívüliekkel történő kapcsolatfelvételre, és teológiai érvekkel igazolta, hogy a Biblia szövegét és az évszázadokon át hirdetett katolikus tanokat teljesen új nézőpontból is meg lehet közelíteni.

Az emberiség évezredek óta használja a hangrezonanciát gyógyítás céljából. A különböző hangszíneken megszólaltatott „éneklő edényeket” közismerten tibeti zengőtálaknak nevezik, de előszeretettel alkalmazzák őket Nepálban és Indiában is. A hosszan tartó, ütemes kongatás által előidézett transzállapot nem csupán kellemes, nyugodt ellazulást eredményez, hanem enyhíti a fájdalmakat, gyorsítja a felépülést és erősíti az immunrendszert. Az „érintés nélküli masszázs” Európában is egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

A XIX. század első felében kiépült klasszicista Duna-part házainak többségével ma már csupán a korabeli metszeteken találkozhatunk. A Pollack Mihály tervezte Vigadót a szabadságharc idején Hentzi ágyúi pusztították el, néhány lakóházra pedig az 1800-as évek végén, illetve a második világháborúban mondták ki a halálos ítéletet. A korzó szállodasora mögötti Apáczai Csere János utca három épülete szerencsésen átvészelte az elmúlt két évszázad viszontagságait. A 3. számú Szemerédy-ház Hofrichter József elképzelése szerint 1812-ben épült, és ugyancsak ő tervezte a ma 5. számmal jelölt Gyürky-házat 1814-ben. A Türr István utca sarkán álló Kardetter-ház, az Apáczai Csere János utca 7. pedig több mint kétszáz éve, 1812-ben készült el.

A KARDETTER-HÁZ 1900 KÖRÜL, WEINWURM ANTAL FELVÉTELÉN

JÚNIUS 4. – MENETREND A TOLBUHIN UTCÁBAN

Délelőtt Martonvásáron a Tolbuhin utcában (!) szálltam fel a pesti buszra. Szerencsére nem a kint maradt 1987-es menetrend szerint (nem) érkezett...

De ki volt Tolbuhin? „Fjodor Ivanovics Tolbuhin (1894–1949) szovjet marsall. Szolgált a cári hadseregben. 1918-ban csatlakozott a Vörös Hadsereghez, és végigharcolta a polgárháborút. A második világháborúban előbb a krími front parancsnoka (1941–42), majd az 57. hadsereg vezetője a sztálingrádi csatában (1942–43). 1943–45 között frontparancsnok. 1943-ban a Donyec-medence több jelentős városát is visszafoglalta a németektől, majd Jerjomenkoval együttműködve felszabadította a Krím-félszigetet. 1944 májusától a 3. ukrán front vezetője, ezúttal Malinovszkij fegyvertársa, a iasi-kisinyovi nagy győzelmet követően mindketten megkapták a marsallbotot. Ezután Tito partizánjaival együttműködve részt vett a belgrádi hadműveletben. Csapatait ezt követően Magyarországra rendelték, ahol azok főszerepet játszottak Budapest bevételében és a balatoni csatában. A háború után a délkelet-európai szovjet erők, később a Kaukázusontúli Katonai Körzet parancsnoka volt” – írja a Ki kicsoda.

JÚNIUS 12. – MÉG NAGYOBB A NYOMOR

Tavaly 87 510 forint volt a létminimum összege, ennyi pénz kellett egy felnőttnek a létfenntartáshoz szükséges igények kielégítésére – közölte a KSH-ra hivatkozva a Világgazdaság. Két aktív korú felnőttnek egy gyermekkel már 210 024 forintra volt szüksége a minimális igények biztosítására, a nyugdíjasoknak 78 759 forintra. A létminimumhoz 134 ezer forintos bruttó fizetésre volt szükség. A minimálbér bruttó összege 98 ezer forint volt, ebből 64 190 forintot vihettek haza. Nyolc órás közmunkáért nettó 47 ezer forint járt, a szociális segély összege 22 800 forint. Eközben egyre nagyobb a nyomor, még a munkavállalók negyedének keresete sem éri el a létminimumot – írja a Népszava.

JÚNIUS 13. – MAGYARORSZÁG NAPJAINKBAN

JÚNIUS 15. – EGYENESEN TOVÁBB

– Elnézést, ez a busz elkanyarodik? – fordult hozzám egy termetes asszonyság a 181-esen.
– Hát előbb-utóbb valamerre nyilván kanyarodik majd – válaszoltam informatívan.– Miért, hová szeretne menni, az Aszódi vagy a Távíró utca felé?
– Egyenesen – hangzott az értelmes felelet, miközben a busz élesen jobbra fordult.
– Egyenesen a…?
– Hát tovább.
Ez nem komplett, mondom magamban.
– Nézze, ha úgy vesszük, az út végén végül mindenki egyenesbe kerül – vetettem oda a napi bölcsességet, és leszálltam a következő megállónál.

JÚNIUS 28. – ELHUNYT HEGYI IMRE

Nyolcvankét éves korában elhunyt Hegyi Imre karnagy, újságíró, riporter. Építészhallgatóként az alakuló Állami Népi Együttesbe került, hivatásos énekes volt, majd betanító karnagy harmincöt éven át. Pászti Miklóssal az első magyar profi oratórium-énekkart szervezte meg. A Magyar Rádióban tényfeltáró, oknyomozó dokumentumműsorokat készített 1965-től. Nevéhez fűződik a Névjegy című portréműsor és a Kovalik Mártával közösen készített Húszas Stúdió több ezer, egyórás műsora, a magyar dokumentumműfaj kiemelkedő alkotásai, mint például a Kék vér kutyabőr és a Vállalom. A Józsefváros című lap szerkesztője 1995-től volt. Az Állami Népi Együttes, a Magyar Rádió és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége örökös tagja. Munkásságát egyebek mellett SZOT-díjjal, Pour l’Ensemble-díjjal, Magyar Rádiózásért díjjal, Pulitzer-emlékdíjjal és többször Tolerancia-díjjal jutalmazták, megkapta a Magyar Rádió nívódíját és a MÚOSZ Aranytoll díját is. Hegyi Imrét a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. saját halottjának tekinti. A Fortepanon elérhető fotón Kovalik Márta szerkesztő és Hegyi Imre riporter a Magyar Rádió VIII. stúdiójában 1980-ban.

JÚLIUS 12. – PÁLOS CÍMER A REFORMÁTUS TEMPLOMON

Pilismarót református egyháza 1560 és 1590 között alakult meg, amikor is templomot emeltek a falu közepén lévő dombtetőn. A főutcáról kétszáz lépcső vezet a templomig, amelynek kőkeretes kapuját a pálos rend címere díszíti, míg a bejárat feletti évszám az 1686-os átépítésre utal. A maróti földbirtokot 1493-ban II. Ulászló adományozta a pálosoknak, és a falu közel háromszáz évig, a rend 1786-os feloszlatásáig a szerzetesi közösség tulajdonában maradt. Ezt követően, több évtizedes bujkálás és nélkülözés után szerveződött újjá a református gyülekezet. A Szent Lőrinc tiszteletére felszentelt templomot 1820-ban Feigler Ferenc építőmester tervei szerint klasszicista stílusban átalakították, húsz méter magas tornya 1921-ben épült újjá egy tűzvész után.

JÚLIUS 30. – BABITS MIHÁLY NYARALÓJÁNÁL

Esztergomban található Babits Mihály (1883–1941) egykori nyaralója, emlékfalán kortársainak, barátainak, íróknak, költőknek, művészeknek az aláírásaival. Babits közel 60 műve született a présházból átalakított előhegyi villában, amelyet 1924-ben vett meg, és egészen haláláig itt töltötte a nyarakat feleségével, Török Sophie-val.

AUGUSZTUS 1. – VÉRADÁS A KAROLINA ÚTON

Ma délután – életemben másodszor – véradáson voltam az Országos Vérellátó Szolgálat Karolina úti központjában. Kértem véradó igazolványt, a „nemes cselekedet” honoráriuma pedig egy 500 Ft-os étkezési utalvány. Évente legfeljebb ötször lehet vért adni, és két teljes véradás között legalább 56 napnak kell eltelnie.

AUGUSZTUS 13. – ÚJ DIMENZIÓ A FOTÓZÁSBAN

Pontosan négy évet és húszezer fotót bírt ki az eddigi fényképezőgépem, és ahhoz képest, hogy a Nikon Coolpix L21 akkor a legolcsóbb kompakt gép volt, bőven kihoztam belőle a maximumot, sőt időnként még annál is többet… Most elérkezett az idő a váltásra.

Nagypapámtól kaptam 50 ezer forintos keretet, amiből három héttel ezelőtt a WestEnd Media Marktban vettem egy Sony DSC-H300 típusú gépet, de szinte azonnal bekrepált. Nem tudtam három napon belül visszavinni, így már csak javításra vették vissza. Két hetet kellett várnom az üzenetre, miszerint a fényképezőgép javíthatatlan, de kicserélik. Persze ugyanilyen típusúból addigra már nem maradt, így visszaadták a pénzt... Végül a Mammutban gond nélkül sikerült beszereznem, ráadásul kevesebb adminisztrációval, normális eladók közreműködésével. Sőt – legnagyobb meglepetésemre – pontosan ötezer forinttal, azaz 10%-kal olcsóbban! Mint megtudtam, az egyes Media Marktok árai eltér(het)nek egymástól, erre eddig nem is gondoltam. Lényeg, hogy tulajdonképpen nem is jártam rosszul!...

Ezzel egy „kicsit” jobb élmény lesz a fotózás, mint az eddigi kompakt géppel, amit a mai napon végleg nyugdíjba küldök. Fotós soha nem leszek, de „egyre jobban fotózó ember” egészen biztosan...

Világszerte egyre nagyobb területeket veszélyeztetnek a föld alatti szénbányákban parázsló tüzek, amelyek megfékezése még napjainkban is szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a szakembereket. A gyakorlatilag elolthatatlan szénmezők – az értékes erőforrások elvesztésén túl – felbecsülhetetlen mértékű környezetszennyezéssel fenyegetnek.

CSINN-BUMM CIRKUSZ – A RÁDIÓFELVÉTEL „TITKAI”

Az ötvenes évek vasárnap délelőttjeinek egyik vidám eseménye a heti rendszerességgel jelentkező Csinn-bumm Cirkusz közvetítése volt, amely a rádióból szólt. Ilyenkor a fiatalság apraja-nagyja – gyakran a szülő is – lekucorodott a világvevő (vagy a néprádió – ismeri-e még valaki ezt a különleges készüléket?) elé, és harsány nevetéssel honorálta az egyik főszereplő, Bilicsi Tivadar cirkuszi hahotáját. Most nem a Cirkusz ismert szereplőiről és a rádió által közvetített előadás hangulatáról szeretnék írni, hanem az esemény hátteréről, melynek egyik résztvevője lehettem.

Osztályfőnök nénink – mi olyan 8-9 évesek lehettünk – bejelentette, hogy a héten az egész osztály ellátogat a Magyar Rádióba (iskolánk nem volt messze a céltól), és megnézzük a Csinn-bumm Cirkuszt. Ez a program nagyszerűnek ígérkezett, izgult is mindenki, mert – természetesen – sem a Rádióban nem voltunk, sem az előadást nem láttuk még, csak hallgattuk. Mivel kisdobosok (?) voltunk, felkötöttük a kék nyakkendőt, sötétkék rövidnadrágot húztunk (szerencsére jó idő volt), és az egész osztály fantasztikus rendben, halkan masírozott keresztül az egyik Múzeum körúti átjáróházon (ld. Budapesti forgácsok VI.), majd a Múzeum körúton, és végül a Bródy Sándor utcán egészen a Rádióhoz. (A „rendben és halkan masírozás”-t elősegítette a komoly figyelmeztetés, hogy ti. aki rossz lesz, azonnal hazamegy, semmi cirkusz.)

A rádiós bejárati szertartás a szigorú fegyveres őrség láttán lelohasztotta legkisebb kihágási kezdeményt is, olyanok lettünk, mint az angyalok. Átszellemült arccal vonultunk az ismeretlen (és talán egy kicsit fenyegető) környezetben, de végül elértünk egy tornaterem nagyságú, vastribünös emelvényekkel teli – ahogy kifüleltük – „stúdióba”, és elhelyezkedtünk izgulva. Vajon milyen lesz egy igazi Csinn-bumm Cirkusz, nézve, látva az ismert szereplőkkel?

A „porond” üres térsége mikrofonállvány-erdővel volt tele, felettünk is lógtak a vezetékek – alig bírtuk ki csendben, osztályfőnök nénink szigorú emlékeztető pillantásaival kísérve.

Egyszer csak előttünk a magasban kigyulladt, majd kialudt egy nagy villanytábla, és egy fiatal bácsi elénk állva felmutatott: „Látjátok?” „Igeeen!” „Ha elkezdjük az előadást, és kigyullad a tábla fénye, tapsoltok, igen?” „Igeeen!” Arra nem emlékszem, hogy nevetni kellett-e.

És aztán elkezdődött az előadás. Sajnos a szereplők hétköznapi ruhában voltak, papírról olvasták a szövegüket, és semmiféle cirkusz nem lett. Mi tapsoltunk, amikor kellett, nevettünk is – de valahogy a rádiót hallgatva más élményt jelentett az előadás.

Így ismerkedtünk meg egy rádiófelvétel hátterével. Egy tapasztalattal okosabbak lettünk 9 éves korunkra.

Megépítésekor a lipótvárosi Wurm-udvar a város legnagyobb bérháza volt. A mai Apáczai Csere János utca 15. számú hatalmas klasszicista épület alapozását 1814-ben ifj. Zitterbarth Mátyás elképzelései szerint kezdték el, de a második emeletet már Pollack Mihály tervei alapján fejezték be 1821 telén.

A WURM-UDVARBÓL LETT DOROTTYA-PALOTA NAPJAINKBAN.
FORRÁS: FANINFO.HU

Az Új-Zélandon élő maori néppel egykor szoros összefüggésbe hozott mágikus tehetség napjainkban sem merült feledésbe: a csendes-óceáni őslakosok nemzedékről nemzedékre adják át a hagyományos rítusok titkait. A fehér és a fekete mágia gyakorlása során kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a különböző varázsigéknek és átkoknak, jóslataik beigazolódása pedig több alkalommal is bizonyította nem mindennapi képességeiket.

Világszerte egyre több oktatási intézményben és szakmai képzésen szerepel a tananyag részeként a földönkívüli élet kutatása és az UFO-jelenség értelmezése. Az érdeklődők megtanulhatják, hogyan kell tanulmányozni az idegen életformákat, elmélyülhetnek az UFO-kutatás eredményeiben, sőt, még a sci-fi filmek kulisszái mögé is bepillantást nyerhetnek.

Miután az 1950-es évek végén befejezték az ostromban súlyosan megsérült Vármegyeháza helyreállítását, az újjáépítést vezető mérnökök javaslatára valóságos múzeumot rendeztek be itt a főváros különböző pontjairól összegyűjtött szobrokból, épületdíszekből. A görög mitológia kőbe faragott alakjai – Hermész, Hébé és Uránia – mellett az első és második udvar közötti átjáróban egy fémszobor is helyet kapott.

A fáklyát tartó női alakot ábrázoló műalkotás – melynek alkotója ismeretlen – a XIX. század derekán még a pesti Európa Szálló kapucsarnokát díszítette, így hosszú évtizedeken keresztül csábította betérésre a messziről érkező, művészetkedvelő utazókat. A Hild József által tervezett szálloda homlokzata ugyanis Pest egyik legforgalmasabb piacára, a Lánchíd pesti hídfőjénél elterülő Kirakodó térre nézett. Nem messze innen állt a Pesti Kereskedelmi Testület egykori székháza, a későbbi Lloyd-palota, melynek sorsa a világháború után szintén a bontócsákánnyal pecsételődött meg. Az ötvenes években innen is több szobrot és gyönyörűen megmunkált erkélyrácsot mentettek át a Vármegyeházába.

A jobb kezében fáklyát emelő, meglehetősen lenge öltözetet viselő hölgy életnagyságú szobra mellett a Vármegyeháza udvarait, átjáróit és falait számos kőtábla díszíti. A világháborúban elesett hősök emléke mellett Fáy András, Kölcsey Ferenc és Dalmady Győző nevével is találkozunk, sőt ha figyelmesen végigsétálunk a hatalmas udvarokon, azt is megtudhatjuk, hogy a hajdani börtöncellák egyikében „ült fogságban nehéz vasban Jókai hőse: Rab Ráby”. Táblák utalnak a Vármegyeháza évszázados történetének egy-egy kiemelkedő mozzanatára is: „ezen ódon falak nyögték a nagy szultánok világverő hadait, de látták Buda és Pest felszabadítását is az idegen járom alól 1686-ban” – olvashatjuk a harmadik udvarban. Néhány méterrel távolabb egy újabb feliratba ütközik szemünk, amely szerint „e ház alapzata látta a Czeglédre vonuló Dózsa Györgyöt és kereszteseit, majd Rákóczi Ferenc kuruc hadait is”.

A Pest megyei önkormányzat székházának falai között több reformkori épület díszítményeit is őrzik: a Két törökhöz címzett, háború után lebontott Deák téri fogadóból például a falikút medencéjét, erkélyrácsokat és pilléreket mentettek át ide, a Dorottya utca 12. számú házból egy öntöttvas kutat, az egykori Újépületből pedig egy férfifejet ábrázoló zárókövet, amellyel később a második udvar átjárójának boltívét ékesítették. A Vármegyeházában található többek között az 1848-as főispán, Károlyi István első feleségének márvány síremléke, és egy kandalló az 1905–1906-os alkotmányválság és nemzeti ellenállás hőseinek emlékére.

A Városház utcáról és a Semmelweis utcáról egyaránt megközelíthető épület három hatalmas udvarában számos olyan egyedülálló műalkotás rejtőzik, amely a XIX. században még egy-egy messze földön híres pesti fogadó vagy lakóház homlokzatát, esetleg belső udvarát vagy lépcsőházát díszítette. A mitológiai témájú szobrok, a fáklyát tartó nőalak és a kisebb-nagyobb tárgyi emlékek pedig segítenek elképzelni, milyen lehetett a másfél évszázaddal ezelőtti pesti utcák és klasszicista épületek hangulata.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 24-I SZÁMÁBAN

Az elmúlt években több mint harminc rejtélyes eltűnést és gyilkosságot jelentettek különböző luxus-óceánjárókról, amelyek a közelmúltban a nemzetközi rendőri szervek figyelmét is felkeltették. A titokzatos bűncselekmények felderítése azonban nem éppen egyszerű feladat. Mivel a luxushajózás hatalmas üzlet, a hajózási társaságok elképesztően magas összegeket áldoznak arra, hogy a kínos incidensek kárvallottjai és tanúi tartsák a szájukat…

Az elmúlt hétvégét a Salgótarjánhoz közeli Kazáron töltöttem. Két nap alatt több mint 30 kilométert sétáltunk a környéken, járt és járatlan utakon, erdőkön, mezőkön és szántóföldeken át. Szombaton az elhagyott kőszénfejtő és egy bányató érintésével jutottunk el a Magyarországon egyedülálló riolittufához – ahol éppen salgótarjáni tévések készítettek drónnal felvételeket –, vasárnap pedig a falutól délre kirándultunk a dombok között, egy hangulatos fenyőerdő alatt fekvő kis tavacskához.

Számtalan megdöbbentő röntgenfelvétel bizonyítja az eltérítettek szervezetébe ültetett implantátumok létezését, amelyek vélhetően az emberi test működéséről, cselekedeteinkről és szokásainkról továbbítanak értékes információkat a földönkívüliek számára. Ennek ellenére kevesen gondolnak arra, hogy a Földet ellenőrzés alatt tartó idegen fajok a miniatürizálás más formáit is felhasználhatják az emberiség megfigyelésére. Pedig a megoldást – ezúttal szó szerint – talán éppen a szárnyaló fantázia jelentheti!

Az elefántcsontból vagy aranyból készült rövid, szertartásos kard egész Indonéziában elterjedt, spirituális hatalommal felruházott fegyver. A nemzedékeken át öröklődő „kris” felszentelt pengéjét a hiedelem szerint az ősök szellemei irányítják: a különleges tárgy képes megőrizni előző tulajdonosainak erejét, és megsebzi vagy akár meg is öli azt a tolvajt, aki a gondos felügyelet ellenére megpróbálja ellopni.

Héliosz, Szeléné, Hébé és Uránia mellett Hermész is nem kevesebb, mint fél évszázada „lakója” a belvárosi Vármegyeháza udvarának. A görög istenek követének alakját a XIX. század első harmadában faragta kőbe Huber József, és – mitológiai társaihoz hasonlóan – a második világháború előtt még a Két törökhöz címzett ház udvarának ékességéül szolgált. Különlegessége azonban nem csupán ebben rejlik. Mint a Mitológiai séta a Belvárosban című könyvből megtudhatjuk, meglehetősen ritkák az ehhez hasonló ábrázolások, amelyek a szárnyakkal díszített kalapon kívül pánsíppal is jelzik Hermész kilétét.

Hermésznek – aki a mitológiában az utasok védelmezőjének és a holt lelkek vezetőjének tisztét is betöltötte – csupán másodlagos feladata volt a pásztorkodás oltalmazása, a nyájak szaporítása. Nemcsak pánsípján szeretett játszani, az ókori görögök elképzelése szerint egy teknősbéka páncéljából ő készítette el az első héthúrú lantot is, amelyen később előszeretettel rögtönzött fülbemászó dallamokat. Később Hermész Apollónnak ajándékozta sípját és lantját, cserébe azonban egy olyan aranypálcát kapott, amelynek segítségével könnyedén elsajátíthatta a jóslás tudományát. A kései ókorban már Triszmegisztoszként, vagyis a „háromszor nagy Hermészként” emlegették az elhunytak védőjét, s az okkult tudományok mellett az ő alakjához kapcsolták a hermetikus – vagyis csak a beavatottak számára hozzáférhető – művek keletkezését is.

A Vármegyeháza udvarán látható Hermész-ábrázolás ahhoz a kevésbé ismert történethez kapcsolódik, amely szerint kisfiú korában, amikor anyja tanácsára még kerülte az olümposzi istenek társaságát, Hermész Árkádiában időzött az egyszerű pásztorok között. Őket vidította találmányaival, többek között a nádból készített pásztorsíppal, amely olyannyira kedvenc hangszerévé vált Pán pásztoristennek, hogy róla nevezték el pánsípnak. A hajdani fogadó számára készült szobor talán az utazóknak kínált egyszerű körülményeket volt hivatott jelezni. Ezt nemcsak egyszerű, levetett ruhája hangsúlyozza, hanem a kezében tartott, mosodákban használt simító, és az fatörzs is, amelyen ül.

Huber József 1827-ben másik életnagyságú Hermész-szobrot is készített Wurm József vaskereskedő számára, aki mecénásként komoly szerepet játszott a pesti szobrász pályafutásában. Erről a műalkotásról – amely ma a Kiscelli Múzeumban tekinthető meg – a Pedagógiai Szeminárium című folyóirat egyik 1937-es száma is beszámolt, megemlítve, hogy „a neves pozsonyi magyar szobrász ezzel a szép emlékkel az amúgy is szegényes neoklasszikus gyűjteményünket gazdagította. Ez az óbudai szobor a Schmidt-kastély mögötti kertrészben van elhelyezve, így megtekintéséhez éppen úgy magánengedélyre van szükségünk, mint a fővárosi Zichy-kastély megnézéséhez, ahol a lépcsőházban vannak remek szobrászati emlékek.”

Az Óbudán kiállított szoborhoz hasonlóan a Vármegyeháza udvarán elhelyezett Hermész is bizonyítja: a budapesti utcákat és házakat járva is elmerülhetünk az ókori görög mitológia ezernyi titkot rejtő, izgalmas világában.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 17-I SZÁMÁBAN

A Miklós-deák-völgyi patak a pilismaróti Malom-patak mellékága, a Duna közvetlen vízgyűjtőjéhez tartozik. A Miklós-deák-völgyi legalsó tó víztározóként működött 1960-ig. A gát építése a millennium időszakára tehető, Magyarország ezeréves fennállásának állít emléket a közelben épült emlékmű is.

A környéken egyhektáros csemetekert is létesült, amelynek épített vízrendszere segítségével lehetséges volt az ott nevelt csemeték öntözése. A gáton két zsilip volt, az egyik a vízszint szabályozását szolgálta, a másik a csemetekertbe vezette a vizet.

1960 táján a meglévő tó felvízi oldalán épült egy másik tó, halászkunyhóval a partján. A tavak ekkor protokollhorgászatot biztosítottak, állandó őr látta el az ottani munkákat. Miután egy harmadik tó is épült, ezek védelmére egy hordalékfogó gátat létesítettek kb. 300 méterre a felvízen, így működött 1985-ig a tórendszer. Az üzemelésnél a legköltségesebb feladat a meder három-négyévenkénti iszapmentesítése, kotrása és az állandó őrzés volt.

A vízfolyáson az utóbbi évtizedekben több nagy árhullám vonult le, amely a létesítmények jelentős részét használhatatlanná tette. Az utolsó, 1999-ben levonult rendkívüli árhullám átszakította az alsó gátat. Ezt követően a tavakat nem lehetett üzemeltetni, ennek hiányában kiszáradtak.

A tórendszer átalakítását 2012-ben kezdte meg, és 2013 őszén fejezte be a Pilisi Parkerdő Zrt. a KEOP „Természetvédelmi fejlesztések a Pilisi Parkerdőben” európai uniós finanszírozású program keretében. A munkák célja a vízfelület-létesítés, a vízvisszatartás (tározó szerep) és a vízfolyás átjárhatóságának biztosítása volt. A tórendszer feletti mederszakasz és a tórendszer alatti mederszakasz átjárhatóságát (vízi állatfajok, pl. a kövi rák számára) a tavakkal párhuzamosan kiépített, országos szinten különlegesnek mondható megkerülő csatorna biztosítja.

A tórendszer három víztározó tóból és egy, a tavak felvízi oldalán kb. egy kilométer távolságban lévő negyedik, nagy területű, hordaléklerakásra alkalmas területből áll. Nagyobb vízhozam esetén a tavakba lehet irányítani a patak felesleges vizét. Szélsőségesen magas vízhozam esetén a lezúduló hordalék a patak magasabban lévő szakaszán kialakított hordaléklerakó területen, a 4. számú tóban raktározódik, a vízhozam itt csillapítódik, megvédve így a patak faluban futó szakaszát és Pilismarótot.

SZÖVEG: A MIKLÓS-DEÁK-VÖLGYI TAVAK TÁJÉKOZTATÓ TÁBLÁI
FOTÓK: PRUSINSZKI ISTVÁN

MOTORVERSENYEK A FŐVÁROSBAN

Egy régi motorverseny rengeteg élményt adott a nézőnek: a nyitott kipufogóból kisüvöltő, hörgő, robajló, sikító-vinnyogó motorzaj, az egymást centikkel előző versenyzők lélegzetelállító küzdelme, a néha előforduló esések (bukások) libabőrző látványa és a csodálatos győzelmek élménye mind megannyi emlék maradt a nézőben. Mindezeket az utcai versenyek során szó szerint testközelből lehetett élvezni, hiszen az 50-es évek versenyeit a budapesti utcákon rendezték, ahol másfél-két méterre zúgtak el a gépek a kötélkordonon át kihajló kíváncsi emberektől.

MOTORKERÉKPÁR-VERSENY 1950-BEN A BUDAI VÁR OLDALÁBAN.
FORRÁS: FORTEPAN

Miután engem érdekeltek a motorok, kisiskolás korom óta végigkísértem a különböző helyszíneken rendezett versenyeket. Manapság nehéz elképzelni, milyen környezetben zajlottak azok a régi versenyek.

Nézzük a gyorsasági versenyek helyszíneit: a budai Vár és környéke, Hármashatárhegy, Városliget, Népliget, és egy kicsivel kijjebb az ún. „budaörsi háromszög”. A terep- (újabban: cross)motorosok a Népligetben és a Farkasvölgyben versenyeztek. A salakosok a népligeti Vasas, majd – miután cseréltek az Építőkkel – az (új elnevezéssel) Építők pályán szórták a salakot.

A gyorsasági versenyeket legtöbbször a Városligetben rendezték. Ez a pálya jól ötvözte a kanyarokat és a hosszú egyeneseket. Mivel a hazai versenyzők versenygépekkel való ellátása igencsak akadozott, a hiányzó motorteljesítményt vezetéstechnikai bravúrokkal lehetett pótolni. Ez sokszor sikerült is, nem egyszer a híres cseh és német versenyzőkkel szemben is. A magyar kiválóságok (Kurucz György, Hernádi András, Szabó I. és Szabó II., Cserkúti) számos alkalommal győzedelmeskedtek, bár a nagyszerű motorokkal és versenyzői kvalitással rendelkező osztrák (Gerold Klinger), német (NSZK-s Horst Kassner, NDK-s Walter Brehme) vagy cseh (Helikar, Cada, Srna) menők bizony legyőzhetetlenek voltak.

A Népligetben rendezett terepmotor-versenyek idején még látni lehetett egy-egy megmaradt „vurstli” építményt.

A népligeti Vasas-pálya salakmotor-versenyei igen népszerűek voltak. Abban az időben többfajta motorral is indultak: az angol JAP, a csehszlovák ESO és a lengyel FIS gépek mindig óriási küzdelmet vívtak a győzelemért.

Mítoszok és városi legendák sora fűződik azokhoz a titokzatos, ismeretlen föld alatti rendszerekhez, amelyeket egykor a közművekhez, a hadviseléshez és a közlekedéshez kapcsolódóan építettek ki, és napjainkra szinte egész Budapestet behálózzák. Annak ellenére, hogy e rejtelmes világ szerves része a nyüzsgő főváros mindennapi életének, nagyrészt mégis rejtve marad, misztikus félhomályba burkolózik. E különleges helyszínek felfedezésére induljanak velünk rendhagyó sétára!

A belvárosi Vármegyeháza udvarain megbújó, mitológiai témájú szobrok és domborművek között több olyan is van, amelyet eredetileg a Két törökhöz címzett házban helyeztek el. A második világháború után lebontott Deák téri fogadóból nemcsak kőből készült oszlopfejeket és erkélyrácsokat mentettek át a Pest megyei önkormányzat épületébe, hanem egy Urániát ábrázoló életnagyságú szobrot is. A csillagászat múzsájának alakját 1824 körül formázta meg Huber József (1777–1832), akinek művei ma is több pesti bérház és vidéki templom díszéül szolgálnak.

A pozsonyi születésű szobrászművész előbb apja, Huber Ferenc műhelyében, majd bécsi művésziskolákban végezte tanulmányait. 1795-ben vándorútra indult, ám egy évvel később visszatért az osztrák fővárosba. Az itt töltött évek alatt számos mesternél dolgozott, mialatt a barokk kori műhelygyakorlatból az akadémiai képzettségű, külföldön is elismert szobrász rangjára emelkedett. Az 1800-as évek elején több alkalommal megfordult Párizsban, ahol román és korinthoszi oszlopfejeket készített a Louvre épületére. 1818-ban letelepedett és önálló műhelyt nyitott Pesten. Kezdetben vidéki templomok számára faragott szobrokat, majd pesti bérházak – mint a ma is álló Wurm-udvar – díszítményeinek és a korízlésnek megfelelő síremlékek elkészítésével bízták meg.

A tekintélyt sugárzó kontyot és sejtelmes köpenyt viselő Uránia kútszobra sem véletlenül állt a hajdani fogadó udvarán. A neves szobrász ugyanis a szokványos éggömb mellett kormánylapátot is adott Uránia kezébe, míg a lába alatt kifaragott kővel a múzsa alatt hullámzó tengert jelölte. Ez pedig világos utalás a csillagászatnak a hajózásban, az utazók – vagyis a fogadó vendégeinek – életében betöltött szerepére.

Az ókori görögök elképzelése szerint mind a kilenc olümposzi múzsa Zeusznak és az emlékezet istennőjének, Mnémoszünének leánya volt. Uránia, „az égi” és Klüó, „a dicsőitő” kivételével valamennyien az ének, a tánc, a zene és a különféle műélvezetek egyedüli pártfogói voltak, olyannyira, hogy súlyos és kegyetlen büntetéssel sújtották mindazokat, akik versenyezni mertek velük. A Helikón hegyén lakozó múzsák a múlt, a jelen és a jövő titkait egyaránt ismerték, s éppen ezért az ő feladatuk volt az istenek valamennyi nemzedékének dicsőítése is. Életükben meghatározó szerepet játszott Poszeidón gyermeke, Pégaszosz. A mitológia szerint ugyanis az isteni származású szárnyas paripa a források tiszta vizét szerette, és ahol nem talált ilyet, ott kemény patáját vágta a sziklába, s menten víz fakadt a lába nyomán. Így keletkezett a híres Hippukréné, vagyis a „Lóforrás” a Helikón ormán, amely később a múzsák kedvelt fürdőhelyévé vált, sőt ebből merítettek ihletet a dalnokok is. Az olümposzi világ rendjétől elválaszthatatlan múzsák a görögök mindennapi életében is fontos szerepet játszottak, hiszen ők vigasztalták, nevelték és biztatták a szomorú, kétségbeesett embereket. S amíg az ókorban a múzsák erősítették meg a jövőbe vetett hitet, addig a XIX. századi pesti fogadóban Uránia kútszobrának megpillantása öntött lelket az itt megszálló utazókba.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 10-I SZÁMÁBAN

Nem mindennapi rejtély tartja izgalomban az angliai Woolsery város lakóit, akik egy ismeretlen lény nyomait fedezték fel a friss hótakaróban. A különös teremtmény ráadásul nem először látogatta meg a környéket: másfél évszázaddal ezelőtt több mint 160 kilométeren keresztül vezettek a mostanival tökéletesen megegyező patanyomok Devon megyében.

A Földön kívüli értelem utáni kutatás jó fél évszázada eredménytelen, ezért a csillagászok már komolyan gondolkodnak az üzenetküldés lehetőségén. Kérdés, hogy siker esetén kik jönnek majd ide, és nem jutunk-e az indiánok sorsára – olvasható az Origo összeállításában.

Önnek mennyit fizetne a biztosítója, ha egy súlyos baleset után hetekig tartó kórházi kezelésre szorulna? Mekkora összeget kapna viharban megrongálódott családi háza felújításához, vagy éppen a gépkocsijában keletkezett károk kijavítására? Néhány tíz-, esetleg százezer forintot? Gondolt már arra, hogy mennyivel jobban járhat, ha idegen lények által elkövetett emberrablás esetére is biztosítja magát?

A Városház utcáról és a Semmelweis utcáról egyaránt megközelíthető Vármegyeháza három udvarában a világháborút követő újjáépítés során különböző kő- és fémszobrokat, oszlopfőket, domborműveket és erkélyrácsokat helyeztek el. Ezek egy részét olyan lebontásra ítélt, híres belvárosi házakból mentették át ide, mint a Deák téren álló, Két törökhöz címzett épület vagy a Kereskedők Házaként is emlegetett Lloyd-palota.

Hajdan a Lloyd udvarának díszéül szolgált az a Hébé-szobor is, amely az 1945-ös helyreállítás óta a Vármegyeháza második udvarában foglal helyet. Még 1830 körül készítette Huber József, a XIX. századi klasszicizmus nagymesterének, Bertel Thorvaldsen dán művésznek híres Hébé–Ganümédesz szoborpárja nyomán, annyira hűen, hogy e műve mintegy másolata a mintául vett alkotásnak – tudhatjuk meg az Építés-Építészet című folyóirat egyik 1950-es számából. (Horváth Henrik egy évtizeddel korábban kiadott, Budapest művészeti emlékeit feldolgozó tanulmánykötetében ismeretlen szobrásznak tulajdonítja a szerinte 1828 és 1831 között készült műalkotást.)

Az ifjúság görög istennőjének, Zeusz és Héra lányának szobra klasszikus egyszerűséggel emeli ki a mitológiai Hébé mindkét funkcióját – olvashatjuk a Mitológiai emlékek a Belvárosban című könyvben. A kezében tartott oinokhé, azaz kancsó és külix, vagyis ivócsésze a Ganümédesz pohárnokká emelése előtt betöltött szerepére utal, miszerint ő töltögette az olümposzi istenek lakomáin a halhatatlanság italát, a nektárt. Arcának, alakjának szépsége, gyönyörűen redőzött ruhája, pánttal díszített hajviselete emlékeztet arra, hogy előbbi szerepének elvesztése után is az ifjúság megszemélyesítője és védő istennője maradt. S hogy a főisten felesége mennyire kedvelte őt, jól mutatja az a legendás történet, amely szerint a sértődött Héra lányának mellőzése miatt haragudott meg Ganümédesz népére, a trójaiakra. Megdicsőülése után Héraklész vette feleségül Hébét, hőstettei jutalmául és annak jeléül, hogy Héra, aki egész életén át üldözte, kibékült a hőssel.

Hébé alakja kedvelt motívuma mind az antik költészetnek, mind a későbbi korok képzőművészetének: Szapphó, Pindarosz, Ovidius megénekelték, Thorvaldsen, Canova, Pajon és Reynolds pedig szobrokban, illetve festményeken örökítették meg a görög istennőt. A 18. század második felében a mítoszt hízelgő célzattal is alkalmazták, vagyis a szobrászok a megrendelő hölgyeket rendszerint az ifjúság istennőjeként jelenítették meg.

Egy időben még Budapesten is akadt társa Hébének. Véletlenül bukkantam a Budai Krónika egyik 1938-as számára, amely az alábbi terjedelmes címmel közölt cikket: „Egy iskolaudvaron a hólében hevert egész télen át Buda egyik legrégibb szobra, a várbéli Hébé-kút”. Természetesen nem ugyanarról az alkotásról van szó, hiszen az ismeretlen művész ún. Kétkagylós Hébéje vasból készült, és eredetileg a Kapisztrán téren, majd 1936-ig a Vörös Sün ház előtt állt, ezt követően – mivel már láthatóan kikezdte az idő – átszállították a közeli iskolaudvarra. Bár a budai szobor restaurálására a harmincas években több tervet is kidolgoztak, további sorsáról nem találtam forrásokat. De ha a budai Hébé-kútban nem is gyönyörködhetünk, a Huber Józsefnek tulajdonított Hébé-szoborban és mitológiai társaiban annál inkább.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. AUGUSZTUS 3-I SZÁMÁBAN

Az emberiséggel szinte egyidős az a vélekedés, miszerint a Föld belül üres, és a belsejében élő fejlett civilizációkat az Északi-, illetve a Déli-sarkon található hatalmas lyukakon keresztül lehet megközelíteni. Ez az elmélet ugyan ellentmond jelenlegi világképünknek, mégis több utazó állítja, hogy már járt a föld alatt, és kapcsolatba lépett az ott rejtőző társadalmakkal. Az első meggyőző bizonyítékra azonban egészen 1968-ig kellett várni, amikor egy amerikai műhold döbbenetes felvételt készített az Északi-sarkról...