A Reviczky utca 7. számú palota a 19. század utolsó harmadában gróf Bánffy György tulajdonában állt. Földszintjén megkopott, domborműves, szürke kőtábla utal kétségtelenül leghíresebb lakójára: Babits Mihályra, aki 1916 és 1932 között feleségével, Tanner Ilonával lakott itt.

A REVICZKY UTCA 7. SZÁM ALATTI LAKÓHÁZ NAPJAINKBAN.
FOTÓ: JOZSEFVAROS.HU

A Nyugat szerkesztésével ismertté vált Babits Mihály (1883–1941) józsefvárosi kötődéseiről meglepően sok költemény, újságcikk és visszaemlékezés tanúskodik. A híres költő 1912 és 1916 között a tisztviselőtelepi Széchenyi Gimnáziumban tanított, s eközben lakója volt a Kendeffy (ma Győrffy István) utca 12. és a Szabóki (ma Bíró Lajos) utca 54. számú házaknak is. 1911 és 1913 között született meg a Haza a telepre című, kerületi vonatkozású verse, amelyben említést tesz a józsefvárosi kocsmákról, a szeszgyárról, a Ganz-gyárról, a kálváriáról és a Nagykörútról is.

„Józsefváros a legszolidabb, de van benne valami a belvárosból is – írta Babits a Pesti Napló 1925. december 25-i számában megjelent cikkében. – A város közepe: szomszédságában az életveszélyes Kálvin térnek, és mégis: arisztokratikus csönd. Kocsik nemigen járnak erre, csak autók. Villamos se. Napos időben egy öreg grófnő sétáltatja két apró kutyáját. Nemcsak a csönd arisztokratikus. A házak is azok. Csupa grófi palota, csak egy vagy két bérház, abban is kevés lakó, komoly lateiner emberek. Üzlet nincs ebben az utcában. Kávéház se. A Mikszáth téren van egy kis kocsma, meg egy könyvkereskedő, aki inkább csak imakönyvet árul és szentképeket. Ha kihajolok az ablakomon, jobbra a teret látom ecetfáival, amelyek tavaszon oly jó illatúak, és a várkastélyszerű vörös házzal, amit egész Pesten ismernek. Balra pedig, a házak vállán kilátszik egy kis karaj a Gellért-hegy lombjaiból.”

Babits Mihályt a sikerek mellett számos rossz élmény érte a Reviczky utcában: megaláztatások, a betegség első riadalmai. De a versekben ez az utca, ez a lakás mindig napos, mindig boldog. S ilyennek látták őt a Nyugatnál jelentkező fiatal költők, barátai és ismerősei is, akik közül Vas István a Beszélő házak című könyvben így emlékezett vissza: „Téli délután volt, sötétedés előtti félhomály, sárgásszürke köd. De fönt, a könyvtárszobában már teljesen sötét volt, illetve villany égett: a szoba közepén egy kovácsoltvas állólámpa, amely nem világított meg mást, csak a könyvek egy részét a falon, a lámpa körül a bőrgarnitúrát és Babits sápadt arcát, szenvedélyes szemét, barna színű, hosszú ujjú kezét, minden egyebet sötétben hagyott. Úgy éreztem, mintha kincses barlangba léptem volna, ahol egy régi és üldözött vallás rejtőzik és folytatódik, s annak a főpapjával állnék, illetve ülnék szemben a gömbölyű, kényelmes, kissé már kopott bőrfotelben.”

A Reviczky utcai épület falán elhelyezett emléktáblát a költő születésének 65. évfordulóján leplezték le, Babits Mihály profilból ábrázolt arcmását Zsákodi Csiszér János szobrász mintázta.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A JÓZSEFVÁROS ÚJSÁG 2005. MÁRCIUS 5-I SZÁMÁBAN