Hirdetés

Hirdetés

Facebook-oldal

Névjegy

prusidosszie_profilkep.jpg 

E-mail: prusiblog@gmail.com

 

Prusinszki István 2003-ban szerzett újságíró szakképesítést a BKF-en, 2018-ban végzett az ELTE BTK informatikus könyvtáros BA szakán. Középiskolás korától több nyomtatott hírlap és folyóirat munkatársa, 2012-től komplex blogot is vezet. Kerületi lapszerkesztő és autós kiadványok olvasószerkesztője; ifjúsági sajtódíjas és katasztrófavédelmi emlékérmes újságíró. Érdekli a kommunikáció- és információtudomány, a földönkívüli létformák keresésének alternatívái és a tudomány jelenlegi állása szerint megmagyarázatlan jelenségek, hobbija a természetjárás és a fotózás. A Meridián Csoport alapító tagja, a MÚOSZ, a MANT és az MKE PEMEKSZ tagja.

Ajánló

prusi_dosszie_fb_banner.png

 

prusi_dosszie_twitter_banner.png

 

retrospektiv_hird.jpg

 

alhir_dosszie.jpg

 

idegen_zona_hird.jpg

 

misztikus_zona_hird.jpg

 

tiltott_zona_ujhird.jpg

 

ismerd_meg_hazadat_hird.JPG

 

pislogas_hirdetes.jpg

Adatvédelem

adatkezeles_banner.jpg

Látogatottság

prusidosszie_olvasottsag_202003.jpg


KÉZBESÍTÉS MINDENÁRON?

Prusi 2019.11.30. 12:30

Újabban ismét a kispesti állandó lakcímemhez tartozó levélszekrénybe dobják be az egykori élettársamnak és a lányának szóló postai levélküldeményeket. Érthetőbb úgy, hogy spammel a Magyar Posta? Nem is kicsit.

20191130_illusztracio.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ: RAWPIXEL.COM

Már nem emlékszem, talán nem is akarom megtalálni az iratokat, mikor történt a kényszerkijelentés, de az biztos, hogy akkor a Postának is jeleztem, ismeretlen helyre költöztek. Mostanában viszont feltűnt, hogy egyre sokasodnak a kéretlen küldemények, s hiába tettem ki azokat kezdetben a postaládák tetejére „Vissza a feladónak!” jeligével, a borítékra írt kedves vagy épp keresetlen szavakkal, nem hatottam meg a postást… Ebből elég!

– Miért spammel a Magyar Posta, mi az oka a kéretlen levélcunaminak, lehetne-e valamit tenni ellene? – fordultam kérdésemmel személyesen a kispesti főposta munkatársaihoz.

– Valószínűleg több mint öt éve tette a kézbesítéssel kapcsolatos bejelentést – hívta fel a figyelmemet az egyik kedves ügyintéző.

– De én úgy emlékszem, határozatlan idejű volt.

– Nyilván nem olvasta el a kisbetűs részt. Hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy – idézem – „a határozatlan idejű bejelentésben foglaltakat is azok alkalmazásának megkezdésétől számított ötödik év végéig veszi figyelembe a Posta (ezen túlnyúló időtartamra vonatkozó bejelentés esetén annak tartalmát szükségszerűen új bejelentéssel meg kell újítani)”.

– Így már mindent értek! – kiáltottam fel. – Önök bizonnyal joggal feltételezik, életszerűnek és észszerűnek tartják, hogy ha a címzett ismeretlen, öt év alatt megismerhetem… Netán bújtatottan biztatnak arra, hogy újra ismerkedjünk? Nehogy elfelejtsem?... Mennyire reális, ha a címzett elköltözött, öt év után visszaköltözik?… És ha a címzett meghalt, mekkora az esélye, hogy öt éven belül feltámad? Ezek után mi lehet az „egyéb”?...

Költői kérdéseim után cinikus mosollyal töltöttem ki az újabb formanyomtatványt.

Miközben a nekem címzett küldeményeket rendre elnyeli a logisztikai központ Bermuda-háromszöge, vajon a Magyar Posta munkatársai miért – és legfőképp kinek – akarnak fantomkézbesíteni mindenáron?

 

A Magyar Posta „válasza”

Fenti észrevételeimet, kérdéseimet november 27-én elküldtem a Magyar Postának, ahonnan 48 órán belül válaszoltak ugyan – csak nem a kérdéseimre.

 

„Tisztelt Magyar Posta Zrt.!

Fel(ve)tett kérdéseimre szeretnék Önöktől releváns választ kapni. És egy összetett kérdéssel kiegészíteni a sort: tervezi-e a Magyar Posta, hogy változtat ezen az életszerűtlen rendszeren? Ha igen, mikor? Ha nem, miért nem?

Válaszukkal – amit változtatás nélkül közölnék – szeretném keretes anyagban kiegészíteni a szubjektív blogbejegyzést.

Bízom mihamarabbi érdemi visszajelzésükben.

Köszönettel és üdvözlettel:
Prusinszki István”

 

„Kedves István!

Az Ön által leírtakat a munkatársaink megvizsgálták, és sajnálattal tapasztaltuk, hogy munkahiba fordult elő, ezért a szükséges intézkedéseket megtettük a posta felé.

A kellemetlenség miatt elnézést kérünk.

Üdvözlettel:
Magyar Posta Zrt.
Társasági Kommunikációs Osztály”

Címkék: Szubjektív

ÖTVENEZER KILOMÉTER A MAGYAR UTAKON

Prusi 2019.10.05. 10:38

Két hónapos várakozást és több körös szervizelést követően tegnap visszakaptam az újjávarázsolt Peugeot 106 Mistralt – ismét élmény vezetni a hosszú kihagyás után! De nemcsak az autót vezetem, hanem a statisztikát is.

20191005_illusztracio.jpg

Több mint egy évtizedes szünet után, három és fél évvel ezelőtt lettem újra autótulajdonos. Az 1999-ben gyártott Peugeot 106 1.0 Mistralt – azaz Missyt – immár 50 ezer kilométert vezettem, és az érdekesség kedvéért a kezdetektől írom az összes költségét.

Eddig 2600 liter benzint tankoltam 963 ezer forint értékben, tehát a vegyes fogyasztás nem sokkal haladja meg az 5 litert, a tankolt benzin átlagára pedig 370 forint volt az elmúlt három évet tekintve. Kötelező biztosításra, útdíjra, parkolási és egyéb díjakra 255 ezer forintot fordítottam.

Egy ilyen koros autó mindig tartogat izgalmakat; 106-osom is gondoskodik arról, hogy legyen mit dokumentálnom. Karbantartásra, szervizelésre és kiegészítőkre összesen 830 ezer forintot kellett költeni, a főbb tételeket autómentés és lakatolás, az elektromos és a fékrendszer, a kipufogó és a kuplung többszöri javítása, az akkumulátor és a generátor cseréje, valamint két műszaki vizsgáztatás, műszaki vizsgára felkészítés jelentette. A legkevésbé pénztárcabarát – az anyagi csődhöz képest vidáman felfogott – kalandot a múlt téli autómentés jelentette Körmendről Visegrádra, míg 20. „születésnapjára” összesen 320 ezer forint értékben (!) javíttattam az autót. Mindennel együtt jelenleg 2 millió 48 ezer forintnál áll a számláló, vagyis Missy fenntartási, üzemeltetési költsége eddig tokkal-vonóval átlagosan napi 1590 Ft, havi 47 600 forint volt.

Missyről Az Autó című szaklap 2016. júniusi számában jelent meg használtautó-teszt „Kezdőjátékos” címmel. Egy másik autós magazin használt autókkal foglalkozó, 2019-es különkiadványa „Innen indul az autózás” címmel közöl tesztet a Peugeot 106-osról. „Értékes, de pénzzé alig tehető”, „gazdaságos és elpusztíthatatlan” – emelik ki más tesztekben és tematikus fórumokon is. „Kicsi francia? Készítsd a lóvét!” – olvasható az érem másik oldalán. De ahhoz képest, hogy Missy eddig közel 200 ezer kilométert futott, megkímélt állapota miatt nem is olyan rossz a helyzet – sőt, erősen gyanítom, hogy jelenleg az egyik legjobb állapotban, napi használatban lévő Peugeot 106 Mistral Magyarországon. Előbb-utóbb szinte minden ki lesz cserélve, fel lesz újítva benne, így remélem, még évek múlva is biztonsággal használhatom.

Húszezer levezetett kilométer után írt véleményemet továbbra is fenntartom, Budapesten nem szívesek vezetek, de városon kívül kihasználom az alig fogyasztó kisautó nyújtotta előnyöket. Az alsóbb rendű utak gyalázatos állapotáról – egy konkrét útszakasz kapcsán – Túlélőpróba a halálúton című posztomban írtam, Háromperces kálvária címmel pedig arra mutattam rá, hogy a bürokrácia útvesztői is legalább ennyire rázós meglepetésekkel szolgálhatnak. Szerencsére az autó nyújtotta szabadság és az országjárás során szerzett megannyi pozitív élmény a legkellemetlenebb tapasztalatokat is felülírta. Maradjon is így sokáig!

Címkék: Szubjektív

„HELYSZÍNI” JEGYVÁLTÁS FELÁRRAL

Prusi 2019.03.29. 17:37

A „helyszínen váltott vonaljegy” nevére vonatkozó észrevételemet a BKK Zrt. „köszönettel vette”, az értelmetlen kifejezést a „minél rövidebb megnevezés alkalmazásával” indokolják. „Helyszín nélkül” továbbra sem lehet jegyet venni, a „helyszínen” viszont csak száz forintos felárral.

20190329_illusztracio.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: WIKIPEDIA

Címkék: Szubjektív

ÚJ ROVATOKKAL BŐVÜLT A DOSSZIÉ

Prusi 2019.02.15. 18:48

Az indulás óta eltelt hét évben összesen több mint 900 ezren olvasták a blogjaim virtuális hasábjain megjelent közel 600 bejegyzést. A Prusi Dosszié 2019-ben újabb mérföldkőhöz érkezett: a korábban önálló címeken elérhető tematikus blogjaim beolvadását követően három új rovattal bővült, így immár valódi komplex blogként, a korábbiaknál jóval szélesebben tükrözi az érdeklődési körömet.

20190215_illusztracio.jpg

A 2012. március 14-én, a – monogramomra utaló – nemzetközi π-napon indult Prusi Dosszié létrehozásával kettős cél vezérelt: utánközlések formájában elérhetővé tenni az ezredfordulótól kezdve nyomtatásban – a helyi, regionális és országos sajtóban – megjelent érdekesebb írásaimat, illetve „klasszikus posztokban” aktuális véleménycikkekkel, újabb tanulmányokkal, fotóalbumokkal színesíteni a személyes tartalmat. Az elmúlt években kapott olvasói visszajelzések igazolták, hogy megérte a blog indítása mellett dönteni, ahol a mindenkori újságírói, szerkesztői munkáimtól függetlenül, szabadon publikálhatok, és természetesen az arculati, grafikai elemeket is magam tervezem.

A Prusi Dosszié szerteágazó tematikájú komplex blog, afféle egyszemélyes webújság, amelyre tökéletesen illik a webkettes definíció: „a szerző egy blog alá integrálja különféle tevékenységét, ugyanott – csak más rovatba sorolva – teszi közzé például személyes, magánéleti bejegyzéseit, szakmai jellegű cikkeit, fotóit, netán közéleti, politikai észrevételeit”.

Eddigi tíz legnépszerűbb bejegyzésem között megtalálható az 1987-es nagy havazást felidéző fotóalbum, az elfeledett kőbányai metróállomást bemutató képriport és a Budapest legnagyobb óvóhelyrendszeréről írt tudósítás, a Kőbánya–Kispest vasútállomáson uralkodó balkáni állapotokról szóló jegyzet, a dr. Almár Iván csillagász–űrkutatóval készített interjú a SETI-kutatásról, a Pomáz környékén tett egyik gyalogtúrám „képes itinere”, forgalomból rejtélyesen kivont autóm története, a szégyenletes hazai kátyúhelyzet és a vasúthálózat gyalázatos állapota miatti bosszankodás, valamint a Pilismaróti-öbölben található egykori hajótemető bemutatása.

Az elmúlt hét évben számos változáson, arculati frissítésen átesett blog a kezdetektől hirdetésmentes és nonprofit, s ezen egyelőre nem kívánok változtatni. „Cserébe” le kellett mondanom arról, hogy az Index címlapon ajánlja ki egy-egy érdekesebb bejegyzésemet – amire amúgy számos példa akadt –, ezt a lehetőséget ugyanis újabban csak a megosztott hirdetéses blogok szerzői számára biztosítják.

A Prusi Dosszié alapítása után egy évvel, 2013. január 5-én két másik, kifejezetten tematikus blogot indítottam Idegen Zóna és Misztikus Zóna címmel, ezeken a felületeken nyújtottam válogatást a határtudományos és szórakoztató témákkal foglalkozó, eredetileg különböző réteglapokban megjelent cikkeimből, tanulmányaimból, összeállításaimból. Ez a megoldás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, így – az időközben megszüntetett – két blogot 2019-ben ebbe a blogba integráltam: az Idegen Zóna és a Misztikus Zóna a Prusi Dosszié egy-egy rovataként él tovább, és Tiltott Zóna címmel új, kapcsolódó rovatot is létrehoztam. Az archívum feltöltését követően mindhárom rovatban friss tartalommal, aktuális bejegyzésekkel jelentkezem.

Az Idegen Zóna keretein belül – a bulvármételybe süllyedt, lejáratott „ufókutatás” helyett – elsősorban a földönkívüli létformák és intelligens idegen civilizációk keresésének valós alternatíváival, űrkutatási és csillagászati aktualitásokkal foglalkozom: az irányvonalat az Álhírektől a tudományig az ufókutatásban című bejegyzésemben vázoltam. Hasonlóan „ingoványos” terepen, a Misztikus Zóna és a Tiltott Zóna rovatban pedig a tudományosan nem vizsgált, megmagyarázatlan jelenségekkel, titkokkal és rejtélyekkel, összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos írásaimat jelentetem meg.

Blogom megújulásának részét képezi az Idegen Zóna Facebook-oldalának átnevezése, amely a továbbiakban Prusi Dosszié néven található meg a közösségi oldalon, így ezen a felületen is a korábbinál jóval szélesebb körű válogatást tudok nyújtani a „blogtermésből”.

Köszönöm olvasóim érdeklődését és biztató visszajelzéseit, tartsanak velem továbbra is!

PRUSINSZKI ISTVÁN

Címkék: Szubjektív Idegen Zóna Misztikus Zóna Tiltott Zóna

KACSAMESÉS VAKUEMLÉK

Prusi 2018.12.12. 18:08

Egy generáció traumatikus élménye a félbeszakított Kacsamesék, amelynek pillanatnyi körülményei bennem is „vakuemlékként” rögzültek. Huszonöt évvel ezelőtt, 1993. december 12-én, a Walt Disney bemutatja című műsort megszakítva jelentette be Boross Péter belügyminiszter, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Antall József miniszterelnök.

20181212_illusztracio.jpg

Vasárnap kora este több tízezer kisgyerek rutinszerűen leült a televízió képernyője elé, hogy megnézze a Kacsamesék sorozaton belül A gonosz bálna epizódot. A megszakítást megelőző utolsó jelenetben a dühös Dagobert bácsi az asztalon ugrálva azt kiabálta: „Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!” Ezt követően, 18:08-kor a kép elsötétült, de még lehetett hallani Niki, Viki és Tiki hangját: „Fogjuk le!” Majd megjelent az MTV logója, és több percen keresztül Chopin Gyászindulója szólt. Az adást a kettes csatornán is megszakították. Mivel az esemény váratlanul történt, ráadásul egy epizód egyik izgalmas pontján, a hirtelen, egyes gyermekek számára érthetetlen váltás értetlenséget, dühöt okozott, ami aztán mélyen elraktározódott bennük, és évtizedekkel később is könnyen felidézhető számukra.

A logó után Boross Péter belügyminiszter bejelentette Antall József halálhírét, majd hosszú ideig Beethoven-koncertet adtak. Később beszélt Göncz Árpád is. Este hét órakor „A Hét” első tizenöt percében megemlékeztek Antall Józsefről, utána az eredetileg tervezett programmal ment le a műsor. A Hét című műsor után – a visszaemlékezések többségével ellentétben – egy Olasz Ferenc-filmet adtak le, majd 22 óra után az adást befejezték. Később az akkori MTV-ben belső vita indult, sokan kritizálták azt, hogy a televízió nem volt megfelelően felkészülve az akkor már várható eseményre. Pálfy G. István, az MTV híradójának akkori főszerkesztője már korábban, a Walt Disney bemutatja előtt be akarta jelenteni Antall József halálát, de várni kellett, amíg a kormányülésről megérkezik az MTV-be Boross Péter belügyminiszter.

A pontos nézőszám nem ismert, az országos mérések csak egy évvel később kezdődtek. 1993-ban csak két országos csatorna, a Magyar Televízió egyes és kettes műsora működött Magyarországon. Az eseményt az EX Symposion című folyóirat egy, a rendszerváltással és azon belül is az akkori gyerekekkel foglalkozó tematikus kiadványában mint „generációs élményt” említik, amely „kohéziós erővel bír a nyolcvanas évek szülöttei számára.”

Két évvel korábban, 1991. augusztus 18-án II. János Pál pápa Máriapócson tartott beszédének élő közvetítése miatt hasonlóan megszakították a Walt Disney bemutatja adását. Akkor a Csipet csapat Újabb kalózkaland című epizódja lett megszakítva, az elsötétülés után Takács Marika jelentette be a pápa beszédének a kezdetét.

Az említett Kacsamesék-epizódot egyébként 2000-ben az RTL Klub adta le vágatlanul, megszakítás nélkül.

FORRÁS: WIKIPEDIA
ILLUSZTRÁCIÓ: ÚJSÁGMÚZEUM

 

Boross Péter belügyminiszter beszéde az adás megszakítása után

„Honfitársaim! Magyarok, itthon és szerte a nagyvilágban! Fájdalmas kötelességet rótt rám a sors. Dr. Antall József, Magyarország miniszterelnöke ma délután, 5 óra után elhunyt. Hősies küzdelmet vívott a betegséggel, az ország sorsa iránti elkötelezettségéből merített erőt, és a legutóbbi időkig teljesíteni tudta kormányfői feladatait. A váratlanul rátört újabb betegségen már közismert akaratereje sem tudott úrrá lenni. Halála nagy veszteség mindnyájunk számára. Emlékét államférfiként, és hosszú idő után az első demokratikusan választott kormány elnökeként a történelem megőrzi. Szívünkben tovább él a nagy tudású ember, és a nehéz helyzetben is magabiztosan dönteni tudó politikai személyiség emléke. Olyan ország született újjá kormányfői ténykedése során, amelyet a régióban joggal neveznek a stabilitás szigetének. Magyarország elismertsége szorosan kapcsolódik ahhoz a személyes tekintélyhez, amelyet a nemzetközi politikai közéletben kormányfőként kivívott magának. Antall József kötelezettséget hagyott ránk. Őrizzük meg az ország alkotmányos rendjét és nyugalmát. A kormány e kötelezettségét teljesíteni fogja.”

Címkék: Szubjektív Retrospektív

SZUBJEKTÍV REZSICSÖKKENTÉS

Prusi 2018.11.24. 17:38

A valódi problémákat nem oldották meg, annál több kérdést generáltak a diszkriminatív „téli rezsicsökkentéssel”. Lesz-e valaha arányos támogatási rendszer?

20181124_illusztracio.jpg

Tegnap kaptam kézhez a legújabb számlát a fővárosi távhőszolgáltató vállalattól, amelyben többek között arról tájékoztatnak, hogy „a rezsidíj csökkentésének eredményeképpen az Ön megtakarítása 2013. január 1-je óta összesen 268 838 Ft”, s csak ebben az elszámolt időszakban 4358 Ft. Mindeközben: idén először „a téli rezsicsökkentés keretében egyszeri természetbeni támogatást nyújt Magyarország Kormánya azoknak, akik rezsicsökkentésben korábban nem részesültek, mert a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot használnak”. Ez a „téli rezsicsökkentés” 12 ezer forintot jelent majd az igénylőknek, plusz hivatali ügyintézés és kiszállítási díj…

Eddig nem igényeltem, mégis alanyi jogon kaptam az elmúlt közel hat évben összesen 268 ezer forint – tehát évi átlagosan 45 ezer forint – kedvezményt a távfűtéssel rendelkező állandó lakcímemre, de – idén először – 12 ezer forintnyi támogatást kellett volna külön igényelnem, csak azért, mert fával és/vagy brikettel fűtök a – nem budapesti – tartózkodási helyemen.

Természetesen örülök annak, hogy Magyarország kormánya hat év után rádöbbent arra: akadnak ám ebben az országban a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot használó háztartások is. De mielőtt ezen néhány család nevében is felteszem a költői kérdést – „Lesz-e valaha arányos támogatási rendszer?...” –, megnézem a hőmérőt, s örömmel konstatálom: napi két csomag, azaz 20 kiló tölgy- és bükkfabrikett felhasználásával, 1800 forint értékben ma este is kényelmes 22-23 °C uralkodik a lakás kályhával fűtött részében, a többi helyiséget – természetesen szintén nem ingyen – elektromosan „tuningoljuk”.

Az állami rezsicsökkentést nem vettük igénybe, számításaim szerint ezért – időjárástól függően – közel egy hónapig kell majd 22-23 °C helyett átlagosan 19-20 °C fokon kibírnunk itthon, ha „bújtatva” mégis élni szeretnénk a lehetőséggel. Mivel sokat dolgozom otthon, legfeljebb két pulóvert veszek majd fel. Volt már erre példa a távfűtött kispesti lakásban is a „korszerűsítés” előtti években: emlékszem, a leghidegebb időszakban 18 fokban dideregtem a harmadik emeleti panellakásban – a távhőszolgáltató vállalat mérései szerint persze akkor is minden rendben volt, papíron biztosították az „otthon melegét”.

Már-már unalmas leírni, hogy megint hülyének néznek, hogy igazságtalan a rendszer, s hogy a csillagokat is lehazudják az égről – ismerjük a mesét.

A valódi problémákat nem oldották meg, annál több kérdést generáltak a diszkriminatív „téli rezsicsökkentéssel”. Mielőtt megfagyunk, köszönettel tartozunk ezért is.

PRUSINSZKI ISTVÁN

Címkék: Szubjektív

DOKUMENTUMREGÉNY A KOZMIKUS KAPCSOLATFELVÉTELRŐL

Prusi 2018.07.28. 10:50

Sok szempontból egyedülálló, szerteágazó nyomozásának részleteit és eredményeit, egy 1974-es erdélyi ufóeset sikeres rekonstruálásának történetét osztja meg az olvasókkal Perlaki Zsuzsanna Éva „A jel” című dokumentumregényében. A Meridián Csoport újonnan induló sorozata, a Meridián-könyvek első kötetét július 24-én mutattuk be a FSZEK kispesti könyvtárában.

FOTÓK: ERDŐS LÁSZLÓ

Címkék: Szubjektív Idegen Zóna

KŐBÁNYA–KISPEST VÉGSŐ ÁLLOMÁSA

Prusi 2018.04.01. 22:58

Immár az egykor balkáninak nevezettnél is rosszabb állapotban várja a megmenekülést a végső pusztulástól Budapest egyik legforgalmasabb vasútállomása. A KÖKI-n állandósult helyzetet a legnagyobb jóindulattal sem lehet áprilisi tréfának venni.

A tegnapi újabb özönvízszerű esőzés eredményeként még ma késő délután is csöpögött a mennyezetből, s szó szerint bokáig ért a víz a KÖKI vágányai feletti gyalogosátjáróban, a horpadt perontetőkről pedig köbméterekben lehetett volna szivattyúzni a felgyülemlett csapadékot. Az állomásra érkező vagy onnan induló utasok kikerülhetetlen tócsákkal találták szembe magukat: sokan áldozták fel cipőjüket annak érdekében, hogy ne rekedjenek örökre a peronok közötti lépcsősorokon.

Az utasváróban uralkodó évtizedes mocsok és az orrfacsaró bűz miatt eszem ágában nem volt ott várakozni a vonatom érkezésére, így nem maradt más választásom: a heves széllökésektől és emberi léptektől egyaránt folyamatosan remegő, minden pillanatban leszakadni próbáló átjáróba kényszerültem.

A négyes vágány felett vacogva ismét alkalmam nyílt alaposan megfigyelni környezetemet: a töredezett és deformálódott lépcsőket, az üzembiztosnak éppen nem nevezhető mozgólépcsőt, a soha nem takarított armatúrákat, az ízléstelen graffitikkel maszatolt, rozsdás fémfelületeket, a kitört és hiányos, ugyancsak összefirkált plexifalakat, a madárürülékkel gazdagon borított szegélyeket, egyszóval az irdatlan szutykot. S egy-egy vonat érkezését követően szomorúan láttam az előttem elsiető fáradt, meggyötört embereket is: többségükről bizony lerítt, hogy az ünnep ellenére munkából érkeztek – és feltehetően nem a Rózsadombra utaztak tovább.

Időnként néhány bizonytalanul kóválygó, jókora bőröndöket cipelő külföldi turista is feltűnt a tömegben: köztük nyilván olyanok is, akik Kőbánya–Kispesten szerezték első megrázó élményeiket Budapestről, mielőtt folytathatták volna az utazást a nyugati országokban már régen ipari hulladéknak számító metrószerelvényeken.

Józan paraszti ésszel fel nem fogható, miért kell mindig megvárni az elfogadhatatlan amortizációt, a gyalázatosra süllyedt állapotokat, a kis híján végső pusztulást.

Hazánk egyik legnagyobb forgalmat lebonyolító vasúti terminálja jelenleg több szempontból is hűen tükrözi az egész ország állapotát.

Állítólag már nem sokat kell várni a KÖKI felújítására, avagy inkább újraépítésére.

Hát valóban ideje lenne végre a tettek mezejére lépni, mielőtt mindent és mindenkit elmos a következő felhőszakadás.

Címkék: Szubjektív

SZÁZHATVANNAL TURULFÖLDÖN

Prusi 2018.03.29. 01:12

Magyarország több mint 8000 km hosszú vasúthálózatán jelenleg összesen 300 km-en (!) lehet személyszállító vonatokkal a maximális sebességgel, 160 km/h-val „száguldani” – igaz, ezeken a szakaszokon sem az uniós szabványú biztosítóberendezés használatával. Legutóbbi soproni utazásom során kétszer is majdnem elértük ezt a kozmikus sebességet – a kezdeti öröm azonban hamar ürömbe csapott át.

20180329_illusztracio_1.jpg

Az első 158 km/h-s etap alig egy percig tartott, s máris beütött a krach: Tatabánya előtt folyamatosan lassulva haladtunk, végül – mint a kijelzőn is követni lehetett – több mint 20 percen át 14 km/h-s (!) átlagsebességet tartva döcögtünk tovább. Legalább nem visszafelé gurulunk – konstatáltuk tárgyilagosan utastársaimmal, miközben azért imádkoztunk, nehogy nullára redukálódjon ez az adat.

E szédületes tempóban bőven nyílt időnk megcsodálni Turulváros ipar- és szegénynegyedét. A mocskos ablaküvegen keresztül csupán egy-egy homályosan kivehető óriásplakát cáfolt rá a „valóságra”, s figyelmeztetett arra, hogy ebben az országban csakis Soros-bérencek lehetnek elégedetlenek azzal, amit látnak és tapasztalnak.

A drámai fordulat a 19. percben következett be, amikor a kalauz magyar hangján megszólaló humán utastájékoztató rendszer közölte, hogy Szárliget–Tatabánya között meghibásodott a biztosítóberendezés, így várhatóan 25 percet késünk majd. „Esetleges kárigényükkel forduljanak a… fordulhatnak a… forduljanak fel” – visszhangozta recsegve a hangosbemondó. Ekkor már több okból is kissé aggódni kezdtem a késés miatt, de a „biztosítóberendezés” szó hallatán enyhe félmosoly ült ki az arcomra. Valamit biztosan nem jól hallottam.

„Biztosítóberendezés, ugyan már. Ezek már nem győznek mit kitalálni. Nyilván megint migránsok sztrájkolnak a síneken” – sóhajtott fel lemondóan a mellettem ülő hölgy, majd rezignáltan a Magyar Idők olvasásába mélyedt.

Komárom megye székhelyét elhagyva ismét hipersebességre kapcsolt az InterCity, és immár közel húsz perc késéssel, de újra 158 km/h-val száguldottunk Győr felé. Ahová természetesen nem érkeztünk meg időben – a GYSEV Győr–Sopron személyvonata azonban megvárta a csatlakozást. Ennek okaira a cégfilozófiában található válasz: nem nehéz megfejteni, csak ki kell bontani és minél szélesebb összefüggésben értelmezni a „GYSEV” mozaikszót. Sokan elvéreztek már ezen…

A kényelmes ülésben hamar elszenderedtem, ám nehezen tudtam szabadulni MÁV-os emlékeimtől. Egy néhány évvel ezelőtti szürreális utazás képei villantak fel egyre erősebben.

Az Esztergom és Almásfüzitő közötti szárnyvonalon 2009-ben – „gazdaságossági okokra” hivatkozva – megszüntették a személyszállítást, de az egy évvel később újonnan hivatalba lépett Orbán-kormány büszkén újranyitotta a vonalat. Esztergom és Komárom között mindössze két vonatpár, Bzmot motorvonat szállított utasokat, a pálya rossz állapota miatt Esztergom–Kertváros és Almásfüzitő között 15 százalékos kedvezménnyel, ún. regionális menetjeggyel. Az oda-vissza mintegy 100 kilométer megtételéhez három óra kellett. Az „elképesztő forgalmat lebonyolító” esztergomi vasútállomásról ketten indultunk útnak. Nem is lepődtünk meg, hiszen napjainkra a mellékvonal által érintett szinte összes településen megszűnt az ipari termelés. Az egykor virágzó Duna-parti iparvidék sorsukra hagyott, elhanyagolt régi üzemépületei világvége-hangulatot idéző környezetben várják a végső pusztulást. S mindezt „kedvezményesen” megtekinthettük a Fidesz-kormány „vasútfejlesztésének” egyik példájaként felhozott Esztergom–Almásfüzitő közötti szakaszon döcögve…

20180329_illusztracio_2.jpg

Nosztalgikus szendergésemből a GYSEV kellemes hangú jegyellenőre ébresztett fel.

De a gondolat nem hagyott nyugodni. Vajon mi lehet most, közel egy évtizeddel később az ominózus – földrajzilag nem is oly távoli – vasútvonallal?

Kérdésemre a MÁV internetes menetrend-keresője és telefonos ügyfélszolgálata együttesen adott választ. Nem lepődtem meg túlságosan… Hiszen mégsem állíthatjuk, hogy az „elmúltnyolcévben” nem változott a helyzet – ugyanis még tovább nőtt a menetidő. Lépésben ismerd meg hazádat.

Elmélkedésem közben megérkeztünk a hűség városába. Hiába indult tízperces késéssel a GYSEV személyvonata, mégis pontosan érkezett a soproni végállomásra.

„Az a gyanús, ami nem gyanús, neked pedig kuss a neved” – lépett elém váratlanul egy migránsbérenc, és a Soros György által vezetett, százhatvannal száguldó InterStop elé lökött.

Állítólag egy csirkefejű ember mentette meg az életem. Többre nem emlékszem.

PRUSINSZKI ISTVÁN

Címkék: Szubjektív

HÚSZEZER KILOMÉTER A MAGYAR UTAKON

Prusi 2017.12.10. 19:19

„Kapaszkodj, szívem, menten elszállunk!” – kiáltottam fel váratlanul, de végül utolsó pillanatban sikerült elkapnom a kormányt, így elkerültem az autópálya közepén tátongó krátert. Miközben minden idegszálammal arra koncentráltam, hogy tengelytörés nélkül elérjük úti célunkat, fel-felvillantak az elmúlt másfél év legemlékezetesebb pillanatai és tanulságai autós szemmel.

20171209_illusztracio.JPG

MISSYVEL A MÁTRÁBAN IDÉN NOVEMBERBEN

Több mint egy évtized kihagyás után, 2016 márciusában ültem újra volán mögé, és – nem meglepő módon – egyik pillanatról a másikra a mélyvízben találtam magam. A rutin visszaszerzéséhez kellett az elmúlt másfél évben, a legváltozatosabb közlekedési, időjárási és terepviszonyok között összesen megtett húszezer kilométer. Bár autós berkekben ez egyáltalán nem számít soknak – hiszen viszonylag gyakran élek a P+R lehetőségekkel –, azért apropót biztosít egy rövid összegzésre.

Budapesten továbbra sem szívesek vezetek – bár a dugóban araszolgatás „alternatívája” legfeljebb a szakadt Ikarusokon, füstölgő metrón, működő légkondi nélküli „légkondis” járműveken, alkoholistáktól és drogosoktól „fűtött” járatokon, penetráns szagú véglények társaságában történő utazás lehet –, de városon kívül egyre gyakrabban használom ki az alig fogyasztó kisautó nyújtotta előnyöket. S nem is kérdés, hogy anyagilag megéri-e. Két hete például a 300 kilométerre fekvő Körmenden jártunk, és önmagáért beszél, hogy kettőnknek közel 30 ezer forintot kellett volna fizetni oda-vissza a vonatjegyért – a tankolás ennek a harmadába (!) került.

Külön Excel-táblázatban vezetem az autó fenntartásának és üzemeltetésének költségeit – tankolás, kötelező biztosítás, gépjárműadó, útdíj, szervizelés, parkolás és egyéb költségek –, ezen nyilvántartás alapján az elmúlt egy évben 25 665 forintot fizettem az éves Pest megyei és az alkalmankénti országos úthasználatért. Egyébként a felső határ – az éves országos autópálya-matrica ára – 42 980 forint. Egészen elképesztő és vérlázító, hogy ezért az összegért „cserébe” az ország döntő részén kátyúkkal sűrűn szabdalt, hevenyészve tömedékelt, néhol aszfalt helyett betonnal toldozott, a legócskább kockás abroszra emlékeztető sztráda rázza ki az ember lelkét, bizonyos autópálya-szakaszokon és autóutakon kilométereken át meteoritkrátereket kell kerülgetni – és imádkozni a tengelytörés elkerüléséért.

Az alsóbb rendű utak gyalázatos állapotára – egy konkrét útszakasz kapcsán – Túlélőpróba a halálúton című korábbi posztomban világítottam rá, Háromperces kálvária címmel pedig arra mutattam rá, hogy a bürokrácia útvesztői is legalább ennyire rázós meglepetésekkel szolgálhatnak.

S mintha nem lehetne másként: a hazai úthálózat állapotához tökéletesen passzol a legendásan hírhedt magyar közlekedési morál is. Időnként úgy érzem magam, mintha én lennék a hibás azért, mert betartom a KRESZ szabályait, különös tekintettel „vesszőparipámra”, a sebességkorlátozásokra. Erre a legjobb példa a 4-es főutat és Péterit összekötő, általam gyakran használt 31112-es út, ahol az M4-es gyorsforgalmi út építése miatt kialakított ideiglenes aszfaltozott úton a kanyarban 30, majd 40 km/h-val lehet haladni. Mondanom sem kell, ezt rajtam kívül gyakorlatilag senki nem tartja be: a legtermészetesebb módon előznek nyolcvannal a záróvonalon át, s még örülhetek is, ha nem tolnak le az útról. Milliókat kaszálhatna a rendőrség – itt is – a traffizással!

A hozzám hasonlóan szabályosan vezető sofőrök mélységes egyetértésével, tengeri kígyó hosszúságúan sorolhatnám az utakon és a városi forgalomban nap mint nap tapasztalt szabálysértéseket. Mintha a KRESZ csupán ajánlás lenne: egyesek úgy érzik, minél több ponton szegik meg, annál „vagányabbak”, mások batár autóik miatt gondolják úgy, hogy nekik mindent szabad. És röhögnek a markukba, amikor életükért imádkozó gyalogosok rohannak át előttük a zebrán, amikor centikre suhannak el az árokba borulást kockáztató biciklisek mellett, amikor más autósokat hirtelen lassításra kényszerítve előznek – mindenáron – ezeken az ócska utakon.

A vezetési tapasztalattal nem rendelkezőknek fogalmuk nincs arról, mennyi mindenre kell figyelni a volán mögött ülve az autó irányításán kívül, milyen mérhetetlen információmennyiséget kell befogadnia az összes érzékszervnek – és adott esetben a pillanat tört része alatt döntést hozni élet-halál kérdésében.

Számos összetett kérdésre villantottam rá ezzel a poszttal, amellyel reményeim szerint nem csupán elgondolkodtatom és véleménynyilvánításra sarkallom, hanem a közlekedési szabályok betartására is ösztönzöm olvasóimat.

Bár a tanulságot mindenkinek magának kell levonnia, abban minden bizonnyal egyetértünk: az utak állapotán lehet javítani – az elvesztett emberélet viszont pótolhatatlan.

Címkék: Szubjektív

„NEM CSAK AZ ÚT FOGY EL, AZ UTAZÓ IS EGYRE KEVESEBB”

Prusi 2017.11.18. 18:18

Országos problémára hívtam fel a figyelmet egy konkrét útszakasz kapcsán, a Gomba és Úri községet összekötő 3113-as út állapotáról írt blogbejegyzésemben.

20171118_illusztracio.jpg

NOVEMBERBEN A GOMBAI HATÁRBAN. FOTÓ: LEHOTA VILMOS

Miután – legnagyobb örömömre – másfél nap alatt több mint kilencezren (!) olvasták a posztot, úgy gondoltam, a téma valóban közérdeklődésre tarthat számot, ezért a bejegyzés linkjét egy rövid kísérőszöveggel elküldtem Gomba község elöljárójának, Lehota Vilmosnak. A közel háromezres lélekszámú Pest megyei település független polgármestere még aznap válaszolt: ezt követő levélváltásunkban engedélyt adott arra, hogy alábbi levelét – amelyben szerintem igencsak tanulságos gondolatokat fogalmazott meg – teljes terjedelmében idézzem.

„Tisztelt Prusinszki Úr!

Köszönöm az ajánlót, így már én is elolvastam. A többi olvasóhoz – főleg a számosságukhoz – pedig gratulálok.

Örülök a citátumnak, de figyelmébe ajánlom az alábbi sorokat is a 2014. márciusi polgármesteri tájékoztatómból:

»9. hét – 2014. február 24. – március 2.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. átadta a munkaterületet az útburkolat felújítását végző kivitelezőnek. A műszaki leírás ellentmondásos volt, mivel a 0+0-tól a 2+100 km-szelvényig, de a település vége tábláig kell elvégezni a burkolatfelújítást, de a település végét jelző tábla a 2+164 km-szelvénynél található. Az MKN Zrt.-t képviselő Pintér Ferenc azzal oldotta fel az ellentmondást, hogy a műszaki átvételnél a „település vége tábla” megjelöléshez fog ragaszkodni. A bejáráson egyértelműsítette az átadó képviselője, hogy a szakaszon érintett buszöblöket aszfaltozni kell. Az átadási jegyzőkönyv mellett külön észrevételt nem tettem, a beavatkozás pontos időpontját rögzítve a települési honlapon tettük közzé a megszerzett információkat.«

Ez egy kissé árnyalja a blogban szereplő szövegrészeket, ugyanis az út első 2164 méterét már sikerült kijavíttatni, így a falu lakói kevésbé érzik az út problémáit, nem élnek már az első 550 méterre vonatkozó sirámaim. Úri és Gomba között meg nemcsak az út fogy el, de az utazó is egyre kevesebb. Lassacskán már csak az jár arra, aki másként nem tehet, továbbá az útdíjat kikerülő teherautók (ha nem fizetnek útdíjat, hamarosan út sem lesz alattuk).

Önnel együtt sajnálom a 3113-as jelű országos összekötő út 2+164 és 7+400 kilométerszelvényei között utazókat, viszont – sajnos – számomra a fő oka is egyértelmű: nem jutott Pest megyének elegendő forrás a nagy uniós pénzesőből, mert egy régióként határozták meg a fővárossal, így az ország lakosságának 30 (!) százaléka egy dobozba került, a többi 70% meg hatfelé oszlott (!). Ráadásként ez a „nagy doboz” már nem szorult felzárkóztatásra, csak aprópénzt kapott a többihez képest, és még azt is elvitték a fővárosi beruházások, élükön a „négyesmetró-panamával”. Ebből kifolyólag nem kell túl messze menni a fővárostól, hogy balkáni körülményekkel találkozzunk (eső után köpönyeg, hogy a kormányzat 2015-ben döntött a Központi régió szétválasztásáról, mert mire ez számszerűsíthetővé válna, addigra már nem lesz osztandó a műveletben).

Gondolom, a 3113-as úton végig tudott autózni. Érdemes a két végére szánt felújítási forrásokat összevetni, mert meglepő eredményre juthatunk. Az Úri és Sülysáp területén lévő ~7 kilométer és a gombai 2 kilométer fajlagos költsége messze nem ugyanaz, ahogyan a műszaki tartalom sem. Véleményem szerint meg kellett volna találni azt a közbülső műszaki tartalmat, amivel a teljes 14,2 km megújulhat egyszerre. 2007-ben csak az út második felére készült terv a teljes útszakasz felújítási pénzének felhasználására. Én ezt is látom a probléma mögött, de az egészséges irigységre is rá tudom fogni…

Nem akarom semmissé tenni a problémát, ámbár javaslom, hogy erről a vacak 3113-as útról a falu közelében letérve tegyen egy gyalogtúrát a dombok közötti változatos völgyekben. Gombán még kellemes élményekkel is gazdagodhat, és az arról szóló írások is felhívhatják a figyelmet a településünkre. Teljesen máshogy és egészen másra.

Tudom, hogy a negatív reklám is reklám, de településvezetőként a másiknak jobban tudok örülni.

Köszönettel és üdvözlettel:
Lehota Vilmos”

Polgármester úrnak küldött válaszlevelemben megígértem: jövő tavasszal, amikor ismét szép idő lesz, „bakancsos turistaként” is elmegyek majd Gombára, és egészen más oldaláról is bemutatom a falut és környékét. „Túrázni viszont ilyenkor is érdemes, én is most értem haza a gombai határból. Küldök egy mai mobilos fotót a mostani állapotról – csak kedvcsinálónak” – írta válaszában Lehota Vilmos.

Ezúton is köszönöm, az ajánlást megfogadom, és – miközben bízom abban, hogy hosszú idő után az út is újjáépül, az utazó is egyre több lesz – tanulságként engedtessék meg egy szubjektív megjegyzés, a szavak legnemesebb értelmében: így is lehet.

Így is lehet válaszolni, így is lehet kommunikálni, ily módon is elő lehet segíteni társadalmilag fontos ügyek intézését – vagy legalábbis megpróbálni.

Címkék: Szubjektív

TÚLÉLŐPRÓBA A HALÁLÚTON

Prusi 2017.11.14. 20:32

Csupán centikkel kerültem el az ütközést a szembejövő Ikarusszal a kanyarban, majd iszonyatos csattanás hallatszott a hátsó tengely felől. Nem „egyszerű” kátyúba futottam: szó szerint megnyílt a föld az autó alatt.

20171114_illusztracio.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ: MTI-FOTÓ, JÁSZAI CSABA

„A munkások képzeletek szerint országutat készítenek, melly minden tréfán kivül hazánkban sok helyen búza alá alkalmasabb lenne, mint utazók s társzekerek számára”. Széchenyi István 1830-ban megfogalmazott gondolatai jutottak eszembe, miután Dakar-raliba illő körülmények között sikerült végigzötykölődnünk a Pest megyei Úri és Gomba községet összekötő 3113-as úton.

Az elméletileg megengedett – itt több mint megmosolyogtatónak ható – 90 km/h-s sebesség legfeljebb harmadával szlalomoztunk a szétmorzsolódott aszfaltmaradékon kátyúból kátyúba, gödörből gödörbe, kráterből kráterbe a mindkét oldalon töredezett útszélek között, attól rettegve, melyik pillanatban esik atomjaira alattunk az amúgy dzsiplelkű francia autó.

Ez az „országos összekötő útként” definiált, de még szekérútnak sem nevezhető, alig több mint hat kilométeres szakasz az egymást követő hajtűkanyarokkal, helyenként egy tengelytávnyira szűkülő szélességével, gyalázatosan lekopott burkolati jelzéseivel tökéletesen mutatja „Magyarországnak mai állapotját”: egyeseknek a döbbenettől, másoknak a halálfélelemtől ugrik ki a helyéről a szíve, törnek a tengelyek, repülnek a kerekek, hullanak az alkatrészek, őszülnek az emberek.

Mint arra Gomba község polgármestere a Magyar Közút Kht. Regionális Főmérnökségének 2010-ben (!) írt levelében is rámutatott: a méltatlanul mellőzött út állapota több mint vállalhatatlan: a „kátyúzásnak” nevezett szakszerűtlen aszfaltos tömedékelés teljesen eredménytelennek bizonyul, a Volánbusz Zrt. autóbuszainak és a tanyagondnoki szolgálat naponta többször erre közlekedő járműveinek futóművei záros időn belül, újra meg újra teljes felújításra szorulnak, gyakorlatilag „a 3113-as jelű országos összekötő út első kilométerén közlekedni lassacskán lehetetlen, de mindenképpen veszélyes”.

Nehezen találom a szinonimákat erre a szégyenletesen gyatra útszakaszra, s azon csodálkozom, hogy még nem tört ki lázadás a nap mint nap erre közlekedők körében.

De abban az országban, ahol az autópályák is úgy néznek ki a sok kátyútól, mint egy kockás abrosz, mégis súlyos ezreket gombolnak le a sztrádahasználatért… Abban az országban, ahol tucatjával épülnek az út menti stadionok, ahol úton-útfélen sorozós plakátokat látni, ahol a „balkáni” nem jelző, hanem intézményesített állapot, ahol állítólag minden fontos, csak épp a lényeg sikkad el – ott már valóban csak a csodában lehet bízni. Vagy – mint oly sok esetben – komolyabb tragédiának kell bekövetkeznie ahhoz, hogy végre feleszméljenek az illetékesek?...

Ha ezt nem szeretnék megvárni, inkább kaparják fel egy lapáttal a maradék aszfaltot, és építsenek kisvasutat ezen a nyomvonalon, máshoz úgysem értenek – Úrit pedig már a nevéből adódóan is vonzó turisztikai célponttá lehetne tenni.

 

„Nem csak az út fogy el, az utazó is egyre kevesebb”

 

Miután – legnagyobb örömömre – másfél nap alatt több mint kilencezren (!) olvasták a posztot, úgy gondoltam, a téma valóban közérdeklődésre tarthat számot, ezért a bejegyzés linkjét egy rövid levél kíséretében elküldtem Gomba község elöljárójának, Lehota Vilmosnak. A közel háromezres lélekszámú Pest megyei település független polgármestere még aznap válaszolt: ezt követő levélváltásunkban engedélyt adott arra, hogy levelét – amelyben szerintem igencsak tanulságos gondolatokat fogalmazott meg – teljes terjedelmében megjelentessem.

Címkék: Szubjektív

ROMANTIKUS SÉTA AZ ILONA-VÍZESÉSHEZ

Prusi 2017.11.13. 06:22

Házaspárként tett első kirándulásunk helyszínéül tökéletes választásnak bizonyult az idilli fekvésű parádfürdői Ilona-völgy, ahol Magyarország legnagyobb természetes zuhataga található.

Nem csupán gyermekkori emlékeket, hanem közös élményeket is idézett számunkra Parádfürdő környéke, hiszen múlt tavasszal már jártunk a Károlyi-kastélynál és a legendákkal övezett – 2015-ben kidőlt – hatalmas kocsányos tölgynél, a több mint 300 éves Rákóczi-fánál. Az innen mintegy 5 kilométerre fekvő Ilona-völgyi-vízeséshez vezető, hangulatos rétek között futó aszfaltos utat százéves vadgesztenyékből és hársakból álló szépséges fasor övezi, a várbükki elágazást követően az ősszel különösen szép színekben pompázó bükkösben haladtunk tovább. Útközben több foltos szalamandrát is láttunk: a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján szereplő faj eszmei értéke 50 ezer forint.

A kezdetben kényelmes, széles gyalogút szorosan a patak mellett vezet, többször is átszeli azt, majd egyre keskenyebbé és kövesebbé válva, kanyarogva kapaszkodik fel a vadregényes, sziklás völgyben egészen a vízesésig. Hazánk legnagyobb szintkülönbségű zuhatagának vize az Ilona-völgy függőleges sziklafalának V alakú felső hasadékából, vékony sugárban zúdul alá 10 méteres magasságból.

„Örökkön örökké és még azután is” bízom abban, hogy itt elhangzott kívánságunk meghallgattatásra talál, szerelmünket a Mátra elapadhatatlan pozitív energiái táplálják tovább.

Címkék: Szubjektív Hazai tájakon

ÁLHÍREKTŐL A TUDOMÁNYIG AZ UFÓKUTATÁSBAN

Prusi 2017.09.02. 18:52

Hosszú idő telt el azóta, hogy – Különvélemény címmel – utoljára írtam blogbejegyzést az Idegen Zónán. Pedig az elmúlt több mint egy év korántsem telt eseménytelenül az általam megálmodott Meridián Csoport számára, miközben újabb régi vágyamat váltottam valóra: sikeresen megvédtem az álhírekkel, alternatív elméletekkel és ufókutatással foglalkozó egyetemi diplomamunkámat.

20170903_illusztracio.jpg

Címkék: Szubjektív Idegen Zóna Álhírdosszié

JÁRATLAN UTAKON A VÉGSŐ ÁLLOMÁSIG

Prusi 2017.06.27. 20:17

A tanulmányi rendszerben kapott tájékoztatás szerint „informatikus könyvtáros képzésének tanulmányi státusza változtatásra került aktív státuszról abszolvált státuszra”.

20170627_illusztracio.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ: JOSEPH KOSUTH – ONE AND THREE CHAIRS (1965)

Az államvizsgára a rengeteg munka miatt nem volt időm rendesen felkészülni, ezért két lehetőség közül választhattam: méltatlan érdemjeggyel „letudom” a diplomát most – vagy a jeles reményében a következő szemeszterre halasztom a záróvizsgát. Utóbbi mellett döntöttem. Mert „Csak akkor születtek nagy dolgok / Ha bátrak voltak, akik mertek / S ha százszor tudtak bátrak lenni / Százszor bátrak és viharvertek”.

Természetesen így is sikeresen ért véget az aktív hallgatói időszak. Jelest kaptam az információk hitelességének mérlegeléséről szóló diplomamunkámra, amit meg is védtem, így – szerkesztett formában, terjedelme miatt több részben – rövidesen megjelentetem a blogomon. És ez csak a kezdet, hiszen folytatom a kutatást és az adatgyűjtést, középtávon szakmai publikáció(k) és tanulmánykötet is épül majd a szakdolgozatra, emellett szabadidőmben újabb izgalmas „tudományos–fantasztikus” projekteken is dolgozom.

Már az egyetemi alapképzésre történő jelentkezésemkor felmerült bennem, hogy érdemes tudományos igénnyel foglalkozni az „ufótémával”, azóta is ezen a hosszú úton taposom az ösvényt egy rendkívül meredek hegyoldalon. Nem könnyű feladat, mert folyamatosan szedegetnem kell a tüskéket és vagdosnom a rám akaszkodó liánokat – de könnyebbséget jelent, hogy újabban mindig magamnál tartom az ellenszérumot mérges kígyókra.

Szakdolgozatom készítése és értékelése erősített meg a legjobban abban, hogy érdemes elhagyni a járt utat a járatlanért, magabiztosan lépdelni az ingoványos terepen is. És lesz az a pont, ahol én tűzöm majd ki először a zászlót.

Címkék: Szubjektív

SIKERES SZAKMAI RENDEZVÉNY NEONFÉNYBEN

Prusi 2017.06.03. 14:52

Évekkel ezelőtt személyes érdeklődéstől hajtva kutattam fel és fotóztam végig a „neonfényes Budapest” hírmondóit. Várostörténeti dokumentációs munkám dr. Fodor János adjunktus úrnak és hallgatótársaimnak köszönhetően az elmúlt tanévben izgalmas és tartalmas – a témában egyedülálló – egyetemi projektté nőtte ki magát. Gyűjteményünket, a projekt hátterét és eredményeit május 26-án szakmai rendezvény keretein belül mutattuk be az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében.

20170603_illusztracio.jpg

A Neon Budapest című webprojekt alapgyűjteményemre építve, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet Tartalomszolgáltatás-kutató Műhelyének két féléves munkájával készült el. A Budapesten még látható neonokat megörökítő, néhány éves fotósorozat témáit BA és MA hallgatótársaim ősszel újrafotózták, helyszínrajzot készítettek, regisztrálták a változásokat blogban, térképen és adattáblában. 2017 tavaszán gazdag információs kontextust gyűjtöttünk várostörténeti, kulturális, technikai területen, országos, nemzetközi és múltbéli szakirodalmi kitekintéseket állítottunk össze, a honlap arculatát Patkós Luca tervezőgrafikussal véglegesítettük.

A projektbemutatón is a téma komplexitásának érzékeltetésére törekedtünk: tanulságos nemzetközi összehasonlításra adott módot David S. Hill, a varsói Neonmúzeum igazgatója, a történészi, várostörténeti, bölcsész nézőpontot Zeke Gyula író képviselte. A technológia múltjáról dr. Antal Ildikó, az Elektrotechnikai Múzeum igazgatója tartott előadást, érdekes adalékokat mutatva még a rendezvényünket megtisztelő neonkészítő mestereknek is. Az új honlap oktatási és tartalomszolgáltatási hátteréről a projektet vezető Fodor János adjunktus tartott prezentációt, az adatbázis felépítését én mutattam be. Az intézet folyosóján ezen a délelőttön lekapcsoltuk a villanyt: csak az egyik utolsó neonkészítő manufaktúra egyedi neonja világított, megidézve a Deák tér sarkán sok nemzedék számára emlékezetes Főz-süt-fűt reklámot.

Az Index.hu eseményen részt vett képszerkesztőjének tollából már másnap nagy terjedelmű, részletes helyszíni tudósítás jelent meg intézetünk projektbemutatójáról. Június 1-jén a Kossuth rádió Napközben című műsora is tartalmas blokkot szentelt a témának. Velem – mint az alapgyűjtemény összeállítójával – Farkas Szabolcs szerkesztő–riporter készített helyszíni riportot a budapesti neonreklámokról, az élő adásban pedig dr. Fodor Jánost és Patkós Lucát kérdezte további érdekes részletekről és a projektről Kránitz Balázs műsorvezető.

Címkék: Szubjektív Könyvtár–információ

VIRTUÁLIS ÁMÍTÁS

Prusi 2017.06.02. 23:19

Zuckerberg hatására kezdtem el blogolni, az általa megálmodott közösségi hálón találtam meg életem párját, és egyetemi szakdolgozatomat is a Facebook inspirálta. De egyre több apróság árnyalja a képet.

20170602_illusztracio.jpg

Címkék: Szubjektív

RÉMÁLOM A FERTŐ UTCÁBAN

Prusi 2017.05.29. 21:18

– Vigyázz! – kiáltott fel rémülten Zsuzsi –, repülünk!...
– Kapaszkodj erősen – üvöltöttem vissza –, mind meghalunk!

20170528_illusztracio.jpg

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: BUSZTIPUSOK.HU

A kőbányai Fertő utcán és Basa utcán áthaladó 99-es buszon mintha szürreális időcsavarba kerülne az utas: a harmincéves Ikarus harminc éve fel nem újított utakon, kátyúból kátyúba lavírozva, rettenetes csörömpöléssel, mélyen öklendeztetve rázza ki az ember belét és lelkét, ha kell, az utolsó szusszanásig.

Hogy dögölne már meg az a rohadt utas.

* * *

Ma ismét megfogalmazódott bennem a gondolat: a szerencsésebb túlélőtípushoz tartozom. Prusival leggyakrabban tömegközlekedéssel utazunk Budapesten belül. Bátor tett ez annak tükrében, hogy a hármas metró vonalát használjuk a legtöbbet… Próbáljuk is kikerülni, amikor csak lehetséges. Így van ez akkor is, amikor egy kis nyugalomra vágyunk, és a metró helyett inkább a 99-es buszt vesszük igénybe, hogy kijussunk a Népligetbe.

Emlékeztetném néhány utastársamat arra, hogy a nyáron kezdődő metrópótlásnál lehetséges alternatívaként is tekinthet erre a buszra. Itt aztán még kalandosabb utasként túlélni egy-egy utazást, mint a jó öreg, bűzös, füstös metróval! Legalább halálod pillanatában az utolsó képkocka nem egy retkes alagút belseje… A Fertő utcai halálúton minden zsigereddel érzékelheted az útburkolat hegyeit, völgyeit, krátereit, s még élményhajózásban is részed lehet, ahogy ringatózva megérkezel a Sporttelep megállójába.

Tényleg szerencsés ember vagyok, ezt a mai kalandot is túléltük, oda és vissza is, bár a végére majdnem becsúszott egy kis malőr, amikor Prusi egy kanyarban, miután leszállási szándékát jelezte, felelőtlenül felállt és az ajtóhoz akart lépni. Ekkor a sofőr Michael Schumachert megszégyenítő kanyarodással tette emlékezetessé az élményt – s ha Prusi nem kapaszkodik meg két kézzel, bizony hamar elszállt volna, mint győzelmi zászló a BKK egén.

Címkék: Szubjektív

„HÁROMPERCES” KÁLVÁRIA

Prusi 2016.12.29. 13:20

Vajon ki és miért vonatta ki az autómat a forgalomból – és erről miért utólag, a biztosítási kötvény kisbetűs részéből kellett értesülnöm?

20161229_illusztracio.jpg

Nem várt izgalmakat tartogattak számomra az év utolsó napjai. Postai úton megkaptam a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kötvényét, amelynek második oldalán, a soha senki által nem olvasott kisbetűs részben az alábbi megjegyzést vettem észre: „Tájékoztatjuk, hogy szerződésének kockázatviselése és díjfizetése 2016. 12. 16-ától szünetel. Felhívjuk figyelmét arra, hogy a szüneteltetés maximális időtartama egy év lehet. Ha ezen időszakon belül intézkedik a jármű forgalomba helyezéséről, és erről a járműnyilvántartó értesíti társaságunkat, szerződését ismét hatályba helyezzük, és ezzel együtt díjfizetési kötelezettsége is megkezdődik.”

Talán nem ezzel kellett volna kezdeni? De vajon ki és miért vonatta ki az amúgy néhány héttel korábban műszakiztatott autómat a forgalomból – és erről miért így kell értesülnöm?

Természetesen azonnal felhívtam telefonon a biztosító ügyfélszolgálatát, ahol – a nyilvántartásból történő friss lekérdezés után – megerősítették az ideiglenes forgalomból kivonás tényét. Ennek okairól viszont nem tudtak információval szolgálni, így el kellett zarándokolnom a XIX. kerületi kormányhivatalba. Számos lehetőség lepergett előttem a több mint félórás várakozás alatt, s már felkészültem a legrosszabbra is, amikor végre sorra kerültem, és izgatottan előadtam a panaszomat.

– Az ön gépjárműve nincs kivonva a forgalomból – közölte az ügyintéző széles mosollyal. – De várjon csak egy kicsit, itt valami nem stimmel… Marika, gyere már, segíts utánanézni valaminek!

És Marika segített. Nyoma nem volt a rendszerben annak, hogy akár tulajdonosi kérésre – ezen igencsak meglepődtem volna… –, akár hivatalból kivonták volna az autót a forgalomból. De akkor mégis mi történt?

A jármű-nyilvántartási adatok teljes körű lekérdezése után – beleértve a tulajdonos előtt „rejtett” adatokat és megjegyzéseket is – kiderült, hogy „Peugeot 106 típusú személygépjárművemet 2016. december 16-án 12.22-kor kivonták, majd három perccel később, 12.25-kor visszahelyezték a forgalomba”.

Úgy gondolom, tulajdonosként jogomban áll tudni, hogy ki és miért tette ezt, de a jármű-nyilvántartási rendszer erre nem adott választ. Csupán annyi biztos, hogy „belső ember hekkelte meg a kocsimat”: ügyintézőm szerint egyik kollégája lehet a „tettes”, aki – valamelyik magyarországi okmányirodában – egy hasonló rendszámú autó ideiglenes forgalomból kivonásánál elírta a rendszámot, de azonnal észre is vette és korrigálta a tévedést.

Ezt jobb híján – nem volt kedvem és türelmem kekeckedni – el is fogadtam észszerű magyarázatként, és mondhatnám, hogy azonnal fellélegeztem a „megoldás” hallatán, mert erre aztán végképp nem gondoltam. Pecsétes papírt is kaptam arról, hogy járművem forgalomban van, az ismételt forgalomba helyezés még december 16-án megtörtént.

De néhány kérdés azért nem hagy nyugodni. Az ügyfélnek gyakran még a legegyszerűbbnek tűnő ügyintézésnél is személyi okmányok, hiteles okiratok, hatósági igazolások és más hivatalos papírok garmadáját kell be-, fel- és megmutatnia, majd mindent többszörösen igazolnia, aláírnia, megerősítenie. De az ügyintéző részéről elegendő egyetlen téves gombnyomás, máris borul az egész rendszer, és szedi vétlen áldozatait a bürokrácia.

Miután hazaértem a különös ügyintézésből, újra felhívtam a biztosítót, amelynek ügyfélszolgálata ismét lekérte a gépjármű-nyilvántartás adatait, s – láss csodát – ekkor már „forgalomban lévőnek” minősült az autó. Ha valóban csak három percre vonták ki a forgalomból, akkor mégis miért maradt úgy a rendszerben közel két hétig?...

De inkább nem teszek fel kérdéseket, mert a végén még ezért is én leszek a hibás.

PRUSINSZKI ISTVÁN

Címkék: Szubjektív

METRÓPÓTLÓ GYALOGTÚRA

Prusi 2016.12.14. 12:55

Éppen az egyetemi óráról tartottam hazafelé este 7 óra után, amikor a villamosvezető a Corvin negyednél bemondta, hogy a metró a Lehel tér és a Nagyvárad tér között nem közlekedik. Rögtön az Üllői úti buszmegálló felé vettem az irányt, ahol addigra – óvatos becslésem szerint is – legalább 100-150 utas várakozott.

20161214_illusztracio.png

ILLUSZTRÁCIÓ: MTI-FOTÓ, MÁTHÉ ZOLTÁN

Kis ideig magam is tanácstalanul várakoztam, de amikor öt-hat perccel később (!) megérkezett az első tömött metrópótló busz, és a mintegy 200 fősre duzzadt tömeg egymást taposva megrohamozta a járművet, úgy döntöttem, hogy talán célszerűbb inkább gyalog útnak indulni a Nagyvárad tér felé. Lépteimet szaporázva pontosan 12 perc alatt tettem meg a két kilométeres utat, s nem voltam egyedül, hiszen időközben valóságos népvándorlás indult meg az Üllői úton az utastársakból „gyalogostársakká” avanzsált emberekkel. E tizenkét perces út alatt egyetlen (!) metrópótló busz haladt el mellettem – amely már a Ludovikánál ért be –, és hetet számoltam össze az ellenkező irányból. Ebből három Ikarus már az ipari hulladék minősítést sem kapta volna meg, a sűrű füstöt okádó, oldalukra dőlt csotrogányokat a roncstelepről kaparhatta elő a BKK. Ezen kívül elsüvített mellettem két tűzoltóautó, két szirénázó „forgalmizavar-elhárítás” feliratú autó és egy „vonalműszak-üzemzavarelhárítás” feliratú, nyolcvanas évekbeli csehszlovák szerelőkocsi. És a szürreális időutazás még korántsem ért véget.

Rövidesen a Nagyvárad téren találtam magam, lementem a metróhoz, ahol viszont már nem tudtam magamba fojtani felháborodásomat, miután az egyik ellenőr „Jegyeket, bérleteket!” kiáltással ugrott elém. Egyetlen keresetlen szóval válaszoltam.

Mint a BKK Facebook-posztjában utólag láttam, állítólag pontosan éppen akkor indult újra a metróközlekedés, így a szovjet retrószerelvény már a „Felszab” felől érkezett. De ezúttal szó sem volt arról – amit magam is tapasztaltam –, hogy „a menetrend helyreállításáig pótlóbuszok is segítik a közlekedést”. A közlekedési társaság ismét cserben hagyta az utasait, s ezúttal is példásan bizonyította, hogy teljesen alkalmatlan az általa vállalt közérdekű feladat ellátására.

A BKV honlapja szerint a hármas metró vonalán közlekedő, hat kocsiból álló szerelvények „gyárilag” 6x174, azaz összesen 1044 férőhelyesek. Napközben nyilván ennél jóval többen felpréselődnek egy-egy – átlagosan négypercenként közlekedő – szerelvényre. Ez azt jelenti, hogy csúcsidőszakban 30-60 másodpercenként (!) kellene indítani a névlegesen 150-170 utas szállítására képes pótlóbuszokat, ami nyilvánvalóan képtelenség. Bármit is hangoztat a hivatalban lévő városvezetés, álmodhat bármilyen nagyívű terveket a közlekedési központ, a régóta esedékes felújítás alatt egyszerűen nem lehet majd pótolni a hármas metrót. Pontosabban egyetlen alternatívával, amelynek létjogosultságát számos „utastársammal” együtt éppen tegnap bizonyítottam: a metrópótló gyaloglással. Csak aztán nehogy a végén elfüstöljön a talpam is.

Címkék: Szubjektív

KÜLÖNVÉLEMÉNY

Prusi 2016.06.18. 06:35

Rendkívül vegyes reakciókat, heves indulatokat váltott ki az Idegen Zóna társoldala, a Gondolatok az égbolt alól blog bejegyzése – amely egyébként olvasottsági rekordot döntött – a Kakastaréjon történt ufólehívásról. Szerencsére sokkal többen örültek az expedíció sikerének, mint ahányan rosszindulatú megjegyzésekkel illettek minket mérhetetlen irigységükben és bosszúságukban.

20160618_illusztracio.jpg

Címkék: Szubjektív Idegen Zóna

„RABOK TOVÁBB NEM LESZÜNK”

Prusi 2015.03.15. 18:48

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ünneplők és Emlékezők!

20150315_illusztracio_1.jpg

Március 15-e különösen közel áll hozzám, bármilyen szokatlan is ilyet egy hivatalos ünnepről kijelenteni. Első találkozásunk 1984. március 15-én délelőtt volt. Akkor a Múzeum körúton laktunk, szemben a Nemzeti Múzeummal. Én pontosan 6 hónapos voltam. Mikor elkezdődött az ünnepség a Múzeumkertben, szüleim kinyitották az ablakokat, mert szép, napos idő volt, az egyik szobában bekapcsolták a tévét, engem felöltöztettek, még sapkát is kaptam a fejemre, édesapám a nyakába vett, és kiállt velem nézelődni a nyitott ablakba. Egyszer csak felkiáltott édesanyám a szomszéd szobában: „Benne vagytok a tévében!” Az utcát vevő operatőrnek feltűntünk az ablakban, és ezután többször is ránk közelített a műsor során. A tévéközvetítésről felvételünk nem maradt, de a következő években is szemtanúi voltunk a ragyogó megemlékezéseknek, amelyek hangulata még egy kisgyermeket is megfogott.

Címkék: Szubjektív

FANTOMPÁLYAUDVAR A VÉRMEZŐN

Prusi 2015.02.25. 20:43

A Déli alagútjánál január végén megcsúszott a támfal, ezért a vonatközlekedést leállították, és teljesen lezárták a pályaudvart, amelyet várhatóan április végéig nem is nyitnak meg újra. A síneken egyetlen szerelvény sem áll, a hatalmas kijelzőkön csupán tájékoztató üzenet olvasható: „Műszaki okok miatt a vonatok csak Kelenföldig közlekednek és indulnak”. A grandiózus váró kör alakú jegypénztárai közül csak egy működik, a boltok, az étkezdék, a pékség, az újságárus két kivétellel zárva tartanak. Inkább egy szellemvárosra, mintsem egy központi pályaudvarra hasonlít most a Déli.

Címkék: Szubjektív

ROMOKBAN AZ OROSZLÁNOS UDVAR

Prusi 2014.10.10. 17:12

Megdöbbentő látvány tárult elém, amikor ma délben felértem a Széchényi Könyvtárhoz: a főbejárat romokban hevert. Belövések éktelenkedtek a rejtélyes módon „megduplázódott” Oroszlános kapun, kiégett járművek sorakoztak az udvarra került szoborcsoport előtt, és lövészárkokat kellett kerülgetnem az apokaliptikus felfordulásban. Rövidesen kiderült, hogy a munkások nem egy titokzatos bombatámadás utáni újjáépítésen szorgoskodnak, csupán filmforgatás előkészületei zajlanak, és természetesen az összes díszlet hungarocellből készült. Nem mindennap lát ilyet az ember, már csak ezért is megéri könyvtárba járni…

Címkék: Szubjektív

BÚCSÚ A 17-ES VILLAMOSTÓL

Prusi 2014.04.14. 18:15

Ismét búcsúzni kellett egy villamosvonaltól – szerencsére csak a számától. A Frankel Leó utcában és a Bécsi úton a pályakorszerűsítés után is közlekedik majd a villamos, a 17-es járatszám azonban 2014. április 13-án üzemzáráskor megszűnt. Az utolsó kocsi 23:48-kor indult a Bécsi úttól, és 00:12-kor érkezett a Széll Kálmán térre, ahol én szálltam le „menetrend szerinti” utolsó utasként. Az alábbiakban az iho.hu beszámolójával és fotóival emlékezem arra a vonalra, amelyhez engem is több személyes emlék fűz.

20140414_illusztracio_1.JPG

UTOLJÁRA LÁTJUK ITT EZT A SZÁMOT ÉS A HUROK MARADVÁNYÁT VILLAMOSSAL.
A MAI NAPRA KÜLÖNLEGES VISZONYLATTÁBLÁK IS KÉSZÜLTEK.
FOTÓ: BERKY DÉNES, IHO.HU

Hétfőtől építkeznek a Margit híd és a Bécsi út között, már csak pótlóbusz jár a villamosvonal helyén. Az utolsó körre a Margit hídi végállomástól 23.30-kor indult a 17-es villamos, azonban 2014. április 13-án ez nemcsak egy átlagos utolsó indulás volt, tényleg ez volt az utolsó 17-es. Maga a vonal nem szűnik meg, ám a Budai fonódó villamoshálózat projekt keretében ismét létrejön a kötöttpályás kapcsolat a Batthyány tér és a Margit híd budai hídfője között, illetve a Török utcai vágányok ismét életre kelnek. Ezzel együtt a 17-es viszonylatszám megszűnik, helyét a 19-es, 41-es és 61-es villamosok veszik át, ezzel jócskán növelve a kötöttpályás kínálatot Óbudán.

20140414_illusztracio_2.JPG

AZ UTOLSÓ 17-ES VILLAMOS A LUKÁCS FÜRDŐNÉL.
FOTÓ: BERKY DÉNES, IHO.HU

Most tehát nem villamosvonalat, csak egy viszonylatszámot búcsúztattunk, azonban egy olyan számot, amely nagyon régóta része Buda közlekedésének. Az utolsó menetet a 1330-as pályaszámú KCSV7-es teljesítette. Este fél tizenkettőkor az átlagosnál több emberrel, de még több fotóssal indult el a Margit híd budai hídfő végállomásról, és pattogott végig a Bécsi útig a már igencsak leromlott állapotú pályán, ám ez ekkor senkit sem zavart. Sok utas kérdezgette, hogy mi ez, hogy utolsó, miért fotózzuk, de voltak, akik nem közlekedésrajongásból, egyszerűen csak a vonal szeretetéből voltak ott. Láttunk útközben is állványokkal felszerelkezett fotósokat, sőt még kerékpárral is követték a menetet, és a Bécsi úti végállomáson is sokan vártak az utolsó járatra. Visszaútban több fotómegállásra is volt lehetőség, de ezekről beszéljenek inkább a képek. Ez a menet már nem ment el a Margit hídig, helyette a Török utcán és a Nagykörúton át a Széll Kálmán térig szállította az utasokat. Itt mindenki elkészíthette felvételeit a tizenhetesről a Combinókkal, majd beálló kocsiként a leglelkesebb fotósok a Nagykörút–Jászai Mari tér–Közvágóhíd–Mester utca–Könyves Kálmán körút útvonalon végigutazhattak a Ferencváros kocsiszínig, ahova utoljára tért be 17-es jelzéssel villamoskocsi.

FORRÁS: IHO.HU

Címkék: Szubjektív Retrospektív