A „helyszínen váltott vonaljegy” nevére vonatkozó észrevételemet a BKK Zrt. „köszönettel vette”, az értelmetlen kifejezést a „minél rövidebb megnevezés alkalmazásával” indokolják. „Helyszín nélkül” továbbra sem lehet jegyet venni, a „helyszínen” viszont csak száz forintos felárral.

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: WIKIPEDIA

Elsősorban szakközépiskolásoknak és szakgimnazistáknak nyújt alternatív időtöltési és tanulási lehetőséget a Kispesti Vigadó épületében múlt év végén megnyílt Deviszont Közösségi Tér. Az újszerű kezdeményezés megálmodói – Birtalan Gergő, Fernengel Ági, Jagodits Eszter, Major Magda, Susánszky Péter, Szarka Alexandra és Tóth Kinga – fiatal szociális munkások, pedagógusok és társadalomtudósok, akik csapatmunkával, készségfejlesztéssel és élményalapú tanulással segítik a tizenéveseket az őket körülvevő világ alaposabb megismerésében és értelmezésében. Két alapító taggal, Szarka Alexandrával és Susánszky Péterrel a Deviszont létrehozásának előzményeiről, küldetéséről és programjairól beszélgettünk.

Újságírói munkámhoz kapcsolódóan több mint másfél évtizedig aktívan részt vettem a hazai ufós szubkultúra bizonyos szegmenseiben, és szomorúan tapasztaltam, hogy a rendszerváltás óta „szervezett” magyar ufókutatás az elmúlt negyed évszázad alatt tapodtat nem mozdult előre: az „ufókutatással” foglalkozó szervezetek és klubok többsége egy zsákutcába futott, áltudományos irányvonalat konzervál, s ezzel a széles közvélemény előtt lejáratta, nevetségessé és hiteltelenné tette ezt az amúgy rendkívül érdekes, gondolkodásra ösztönző, izgalmas kérdéseket feszegető témát. Véleményem szerint a földönkívüli létformák keresését és az intelligens idegen civilizációkkal való kapcsolatteremtést teljesen más nézőpontból kell megközelíteni. Ez a – hosszú távú célok irányába tartó – meggyőződés és lelkesedés vezetett az ELTE BTK informatikus könyvtáros hallgatójaként 2017-ben írt szakdolgozatom elkészítéséhez, amelyben az ufókérdés tudományos megítélését vizsgáltam speciális – könyvtár-, információ- és kommunikációtudományi – megközelítésből.

KÁVÉHÁZ ÉS EGYEBEK

Az Irányi utca, a Cukor utca és a Károlyi (korábban Egyetem) utca által határolt háztömb aljában kávéház működik, így volt ez a háború előtt is. A Centrál kávéházról szó esett már a XXXIV. forgácsban is, és bővebben az internet adhat felvilágosítást, én másról szeretnék írni, más „fontatlanságról”. Ez a szó Hegedűs Géza kiváló írónk nyelvi leleménye (lásd: Fontatlanságok, Trezor Kiadó, 1996.) Ugyanis ahogy Hegedűs Géza meghatározta: „Ami pedig nem fontos, az nyelvtanunk szabályai szerint: fontatlan” (5. oldal). Ezekről természetesen az internet nem tesz említést.

Mire is tudták használni korábban ezt a helyiségkomplexumot?

Amikor még kötelező volt a katonai szolgálat (sorkötelezettség!), a sorozást megelőzte az ún. összeírás. Aki betöltötte a 18. életévét, azt „felmérték”, vagyis elhívták a lakóhelyük szerinti érdekelt ifjakat egy közös adatfelvételre. Ez a belvárosi fiatalok egy részének esetében a Metro Klubban történő kötelező megjelenést jelentette. Aki pedig kihúzni merészelte volna magát a megjelenési kötelezettség alól, hát annak aztán irgum-burgum, de nagyon! Abban az időben (1962-ben jártunk) a Centrál kávéháznak híre-hamva sem volt, helyette a Metro Klub üzemelt. Az ajtón belépő ifjakat egy alacsony termetű, harsány hangú százados elvtárs az alagsorba irányította. Amikor úgy tűnt, hogy a megjelenésre előírt időpont lejárt, a tiszt elvtárs utánunk jött a „pincébe”. A százados elvtárs harci öltözéke (antantszíj, csizma, fejfedő – pisztolytáskára nem emlékszem – és szigorú hangja kellő fegyelemre késztette a hozzám hasonló naiv fiatalokat, hát még az elkéső, szégyenkezve besomfordálókat, akik kaptak aztán eligazítást a katonai fegyelemről a miheztartás végett. Megtudtuk azt is, hogy nemsokára közénk érkezik a parancsnok elvtárs is, és akkor aztán...

Akkor aztán megismertük őt is, az alezredes elvtársat, aki hasonló mokány termetű volt, mint eddigi principálisunk, s aki – öles léptekkel fel s alá járkálva előttünk – öt perc alatt összefoglalta az összes katonai tennivalót, amiben majd részünk lesz. A többi ott lefolytatott hivatalos cécóról nem érdemes szót ejteni.

Én így ismerkedtem meg a régi kávéház és a klub alagsorával. Mi mindenre jó egy eseménytelen hétköznap délelőttjén üresen álló, kulturált pincehelyiség...

AZ EÖTVÖS KLUB (KORÁBBAN ÉS MA CENTRÁL KÁVÉHÁZ) ÉPÜLETE A FERENCIEK TERE FELŐL, BALRA A KÁROLYI UTCA, JOBBRA A CUKOR UTCA A HETVENES ÉVEK VÉGÉN KÉSZÜLT FOTÓN. FORRÁS: FORTEPAN

A katonaság után visszatért a civil élet. Késő délután a klub tevékenysége kulturális területre csoportosult. A hosszú teremből mozi lett: elöl filmvászon, oldalt függönyök az illetéktelen bekukucskálók ellen, és széksorok, ahol érkezési sorrendben ülhettek a nézők. A belépőjegy – ha jól emlékszem – 2 Ft volt, ami olcsóbb árfekvés, mint a Belváros többi igazi mozijában. A filmvetítés a környék összes általános iskoláinak diákjai között osztatlan örömöt okozott, mert a klub jegyszedői nagyvonalúan alkalmazták a „Csak 16 éven felülieknek” tilalmat, és így a szigorúbb moziktól elzavart kiskorúak fantasztikus filmeket nézhettek. (Nem kell rosszra gondolni: egy-egy öt másodpercnél hosszabb csók már súrolta a tilalmat! Hol volt akkor még a horror, szoftpornó stb.!)

A Metro Klubot néhány év múlva felváltotta az Eötvös Klub elnevezés. Ebben a korszakban déltájban megélénkültek az események. Az ELTE Jogi Karának hallgatói számára a földszinti terület menzaként üzemelt. Zaj, tolongás, pára, ételszag és evés. Nagyon rossz ebédeket kaptunk, csak a legelszántabb és több napja nem evett hallgatók találtak élvezetet az abrakolásban. Persze, mint minden, ez is viszonyítás kérdése – én csak magamról beszélek.

Ha manapság valaki elsétál a megjelölt utcákon, és benéz a kávéház nagy ablakain, nem biztos, hogy tudja, mi mindenre volt jó ez a kellemes helyiség.