A Szabadság híd pesti hídfőjének vidékén a XIX. század második feléig a környékbeli mesteremberek, kereskedők apró viskói sorakoztak. A város eme fertályán, a mai Fővám tér 4. szám alatt indította el vállalkozását 1881-ben korának egyik ismert nyomdásza, Süssz Dávid.
A kiegyezés utáni Pesten a lakosság számának ugrásszerű növekedésével párhuzamosan felgyorsult a többemeletes házak építésének üteme. Az akkori Lipót és Tél utca sarkán készült el 140 évvel ezelőtt, 1873-ban eklektikus stílusban a belváros első négyemeletes épülete. A mai Váci utca 79. ebben a minőségében élvez műemléki védettséget az ezredforduló óta.
Az ezredfordulón felújított, reprezentatív igényességgel kialakított vízivárosi Corvin tér déli sarkában ősöreg, földszintes lakóház bújik meg. Dacolva a természet és az ember pusztító „ráhatásaival”, több mint két évszázada őrzi titkát: a kapuja feletti zárókövön látható feliratot és egy gazdagon díszített kovácsoltvas rácsot.
Idestova két évszázad telt el azóta, hogy lerakták a vízivárosi Batthyány utca 25. számú egyemeletes ház első kövét. Akkoriban még Bécsi kapu utcának hívták a Fő utcát és a Vérmező utcát összekötő házsor ezen fertályát, amely a XIX. század első felében kezdett lassan beépülni. A 25. számú épület első tulajdonosa minden bizonnyal jómódú budai szőlősgazda volt, aki az 1810-es évek közepén présházat is emelt a virágokkal beültetett, csendes udvar közepére, parányi palotájának utcai homlokzatát pedig hat kör alakú domborművel ékesítette.
A Kálvin térről indulva a keskeny, csendes Képíró utcán keresztül is el lehet jutni a közeli Királyi Pál utcába. A korabeli iratok tanúsága szerint a Kecskeméti utcából nyíló, alig észrevehető rövid házsor még a XVIII. század derekán kapta mai nevét. Névadója az utca minden bizonnyal leghíresebb lakója volt: az 1775-ben született és 1809-ben elhunyt Schoefft József festő, a nyelvújítás korában elterjedt szóval: képíró.
A belvárosi Magyar utca 26. számú ház előtt gyakran látni kíváncsian, értetlenül bámészkodó fiatalokat és időseket, akik a földszint és az első emelet között elhelyezett, egyre szürkébb feliratot próbálják meg betűzni és értelmezni. Vajon hányan emlékeznek még arra a cégre, „Molnár és Moser Laboratoriumára”, amelynek neve idestova nyolcvan éve díszíti a homlokzatot?
Mátyás király tekintélyt parancsoló bronzszobra 1902 óta pillant le a járókelőkre a Rákóczi út 19. számú ház második emeleti homlokzatáról.
„Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.” Ezekkel a szavakkal kezdte meg adását 1893. február 15-én Budapesten a telefonhírmondó. A vezetékes telefonhálózatra épülő „beszélő újság” Puskás Tivadar találmánya, a rádió előzménye volt. Az adást 120 évvel ezelőtt megkezdő telefonhírmondónak állít emléket a Telefónia Múzeumban 2013. február 15-én nyílt kiállítás.
A Bródy Sándor utca és a Puskin utca sarkán található Gschwindt-ház több mint száz éve áll szemben a Nemzeti Múzeum kertjével, a híres józsefvárosi palotanegyed központjában. Építtetője, Gschwindt György 1900-ban bízta meg P. Tóth Sándor építőmestert, hogy az akkor még üresen álló telek adottságaihoz alkalmazkodó „várkastély stílusú” épületet tervezzen. Két év sem kellett hozzá, és készen állt a háromszintes, díszes homlokzatú saroképület, amely kényelmes, világos emeleti helyiségekkel várta az első lakók beköltözését.
Szikár, öreg fa mered egyenesen az ég felé a Szentkirályi utca 10. szám alatti épület udvarán. Koronája egy emelettel magasabb a háromszintes lakóháznál, amelyet 1896-ban Szentkirályi Albert, a VIII. kerületi házsor nevét adó egykori főpolgármester fia építtetett. A legenda szerint több mint száz évvel ezelőtt ő ültette a hatalmasra nőtt bálványfát, amely különleges, egyedi hangulatot teremt az eklektikus bérpalota lepusztult falai között.
A titokzatos, méltóságteljesen zárkózott szfinxek immár 130 éve hevernek az Operaház bejáratának két oldalán. A carrarai márványból faragott oroszlántestű női alakok készítője az akkor 26 éves Stróbl Alajos (1856‒1926) volt, aki sikerrel szerepelt a homlokzati szobrokra kiírt pályázaton is. A karmaik között maszkot és babérkoszorút őrző szfinxekhez különböző – ma már kevéssé ismert – kalandos történetek fűződnek.
A Károly körút 22. szám alatti házat az előző századfordulón még Röser-bazárként ismerték a környéken élők. Homlokzatát közel 120 éve ékesíti az eredeti funkciójára utaló, fekete márványlapon aranyozott felirat. Udvarában ma is tucatnyi üzlet működik, közülük a legrégebbi több mint fél évszázada.
Még állt a régi Pest egyik híressége, a Hatvani kapu, közelében pedig – a mai Astoria tájékán – a pesti románcokban és színművekben gyakran szereplő Zrínyi kávéház, amikor 1867-ben az egykori Kerepesi úton (a mai Rákóczi út 5. számú épületében) megnyílt a Pannonia Szálloda. E helyen már a XVIII. század végétől működött fogadó: a Griff, amelynek kocsmájában vándorszínészek, erre vetődő postakocsisok és a vásárba igyekvő vidéki gazdák gyűltek össze esténként társalogni egy-egy pohár bor mellett.
A PANNONIA SZÁLLÓ 1900 KÖRÜL KLÖSZ GYÖRGY FELVÉTELÉN.
FORRÁS: FORTEPAN / BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA
Éppen száz évvel ezelőtt, 1912. október 24-én nyitotta meg kapuit a Puskás Tivadar Távközlési Technikum elődje, a Posta Műszerész Tanonciskola. A 2012. október 24-én kezdődött centenáriumi ünnepségsorozat megnyitójára érkező több száz vendéget – köztük számos egykori és jelenlegi diákot és tanárt, illetve a testvérintézmények képviselőit – dr. Horváth László Ferenc igazgató köszöntötte. Az elmúlt száz évről „Generációk vallomásai” címmel emlékeztek meg a meghívott előadók, valamennyien régi Puskás-diákok. Este a Vígszínházban folytatódott az ünnepség, ahol az iskolatörténeti visszatekintést követően Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabját tekinthették meg az érdeklődő „gyáliutasok”.
EMLÉKTÁBLA-AVATÁS ELŐTT A GYÁLI ÚTON, AHOL „FILLÉRES EMLÉKEIRŐL” AZ EGYKORI PUSKÁS-DIÁK, A KOSSUTH-DÍJAS BRÓDY JÁNOS ÉNEKELT
A teológia és a társadalomtudományok szakirodalmát, a Dunamelléki Református Egyházkerület hivatalos iratait és családi letéteket, valamint a református egyházművészet emlékeit mutatja be a könyvtári, levéltári és múzeumi egységekből álló Ráday Gyűjtemény, amelynek kiemelkedő muzeális értéke a Ráday család egykori magánkönyvtárának különgyűjteménye és a család teljes fennmaradt irattára.
Ma délelőtt erre sétáltam, és szerencsémre nyitva volt a szerb templom kertje, mert éppen misét tartottak. Rendkívül érdekes, különleges hely, az 1688-ban épült templommal és a több száz éves sírkövekkel együtt. Kevesen ismerik, pedig a város kellős közepén található, a Kálvin térről gyalog néhány percre.
Néhány évtizeddel ezelőtt szinte nem volt olyan budapesti ember, aki meg ne állt volna fél percre a Műegyetem Múzeum körúti épülete előtt, és össze ne igazította volna karóráját az árkádok alatt ketyegő, mindig pontosan járó órával. Ezt a vasrácsokkal védett, egyszerű órát mindenki kedvelte, és bizonyos tisztelettel nézett rá, mert az egyetlen hiteles és tökéletesen megbízható szerkezetnek tekintették a fővárosban.
Ma délután megnéztem „Az Ország Tükre ‒ A képes sajtó Magyarországon 1780‒1880” című kiállítást a BTM Vármúzeumában. A Budapesti Történeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésében megvalósult tárlat a magyarországi képes sajtó első évszázadának lenyűgöző gazdagságú képanyagából válogat. Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Székely Bertalan művei révén a magyar művészi grafika első aranykora rajzolódik ki. Közel háromszáz metszet, rajz, festmény és szobor mellett technikai kuriózumokat és kultúrtörténeti érdekességeket is meg lehet tekinteni. Az alábbiakban Székely Emese ismertetőjét idézem a BTM honlapjáról.
Recsk, 2012. szeptember 15., szombat (MTI) ‒ Recsk nemcsak egy internálótábor volt, hanem akárcsak az Andrássy út 60., a kommunista rezsim kegyetlenségének jelképévé vált – jelentette ki a köztársasági elnök az egykori recski kényszermunkatábor területén kialakított Nemzeti Emlékparkban tartott megemlékezésen.
Már régóta terveztem, hogy újra felkeresem Gül Baba türbéjét, ahol először és utoljára 1998-ban jártam. Az akkori anyaggyűjtésem eredménye annak a pályázatnak az egyik fejezetét képezte, amellyel első helyezést értem el a Horváth Mihály Történelem Tanulmányi Versenyen. Tulajdonképpen újságírói pályafutásom is az említett tanulmánnyal kezdődött, hiszen később ezzel jelentkeztem a Népszabadság Budapest mellékleténél, ahol azután – 2000 és 2004 között – számos várostörténeti cikkem jelenhetett meg. Így most több szempontból is „nosztalgikus” hangulatban látogattam el újra Gül Baba türbéjéhez. Történetét ezúttal a Tájak–Korok–Múzeumok Kiskönyvtára által 1997-ben kiadott füzet alapján foglaltam össze, a ma délután készített fotókkal illusztrálva.
Különös lények tekintenek le a széles járdára a Múzeum körút 7. számú lakóház első emeleti ablakai alól. Félelmetes arckifejezésük, villámló szemük, lógó nyelvük, éles foguk nyomasztó, kellemetlen benyomást kelt, amit csak fokoz a hatalmas szárnyak látványa. A görög mitológiában szereplő alvilági rév környékén tanyázó szörnyetegek, a sasfejű griffek több mint másfél évszázada, 1852 óta díszítik az úgynevezett Unger-ház homlokzatát.
A több mint kétszáz éves bányászkodás hagyományait, a lakosság életmódját, szokásait ismerteti meg a látogatókkal a Csolnoki Bányász Múzeum. A 2001-ben alakult helyi Bányászklub feladatául tűzte ki, hogy megőrizze az utókor számára a bányászkodás tárgyi emlékeit, dokumentumait. A dorogi szénmedencében 2000-ben, a lencsehegyi bányaüzem bezárásával fejeződött be a szénbányászat. A kiállítási tárgyakat sok utánajárással gyűjtötték össze: részben a lencsehegyi üzemből, részben önkéntes felajánlásokból, saját gyűjteményekből jött létre a bányászati és ásványgyűjtemény.
„Egy őszült remetét a Tihany oldalán
Ismértem. Sivatag sziklaüregben élt.
Már két századokat hordoza vállain,
S mellén lengedezett hosszu, fejér szakál.
Gyakran bölcs szavait hallani elmenék
Barlangjába, vidám gyermekidőm alatt.
Sok történeteket hordogatott elő
A bölcs ősz az idők régi homályiból.”
Berzsenyi Dániel: A remete (1807), részlet
Esztergom és Pilismarót között, a 11-es főút fölé magasodó Hosszú-hegyen áll az 1784-ben emelt Hideglelős-kereszt. Sokan talán nem is tudják, hogy a napjainkban turistacélpontként vagy pihenőként használt kiszögellés szakrális hely, amelynek Szent Kereszt megtalálása napján saját búcsúja is volt.
Időről időre felkeresek különböző helytörténeti emlékeket a külső pesti kerületekben is. Ezúttal Kőbányán „szomszédoltam”, s néhány olyan helyen készítettem fotókat, amelyekről évekkel ezelőtt már írtam rövid ismertetőket a X. kerületi Helyi Téma hasábjain.
Mindez azért lehet érdekes, mert Kőbánya sem éppen helytörténeti nevezetességeiről híres, hanem – valljuk be őszintén – sokkal inkább lepusztult gyártelepeiről ismert. Hatalmas föld alatti pincerendszereit nem kell bemutatni, az ezekhez is kötődő sörgyártás évszázados múltra tekint vissza. De azt már talán kevesebben tudják, hogy mit keres Mátyás király arcképe egy régi gyárépület falán, kiről kapta nevét a Conti-kápolna, miért építették a csősztornyot, hol található a 275 éves határkő, vagy éppen milyen emlékek utalnak az egykori sertéskereskedelemre. Az utóbbihoz tartozó fotókat – a többivel ellentétben – még korábban készítettem, akkor is külön engedéllyel, mert az ominózus emlékoszlop és a márványtábla egy zárt, őrzött területen található.
