Szikár, öreg fa mered egyenesen az ég felé a Szentkirályi utca 10. szám alatti épület udvarán. Koronája egy emelettel magasabb a háromszintes lakóháznál, amelyet 1896-ban Szentkirályi Albert, a VIII. kerületi házsor nevét adó egykori főpolgármester fia építtetett. A legenda szerint több mint száz évvel ezelőtt ő ültette a hatalmasra nőtt bálványfát, amely különleges, egyedi hangulatot teremt az eklektikus bérpalota lepusztult falai között.
Megkopott emléktábla hirdeti az épület homlokzatán, hogy hajdan ebben a házban élt Szentkirályi Móric (1807–1882), Pest főpolgármestere. Az 1896-ban emelt eklektikus palota falán elhelyezett felirat szövege azonban meglehetősen pontatlan, hiszen a politikus nem lakott itt, mert 1882-ben meghalt. S míg az emléktábla szerint 1867-től 1869-ig volt főpolgármester, valójában csak 1867-68-ban töltötte be ezt a tisztséget.
Egy másik, jóval szerényebb tábla a lakóház történetét hivatott bemutatni. Innen tudható, hogy a Szentkirályi família által építtetett bérpalota legelőkelőbb, ún. „belle étage” szintjén egykor a tulajdonos és családja lakott.
Érdemes körbetekinteni a házban, amely több szempontból is emlékeztet a firenzei Medici–Riccardi palotára. „Ugyanazt a letisztult, érett reneszánszt idéző építészeti karaktert láthatjuk, amely hűen reprezentálja az építtetők ízlésvilágát és tehetősségét. Az épület az itáliai reneszánszban gyökerező városi palota szép példája, ahol jól megfigyelhető az antik formavilág és a századvég egymásra találása” – invitál „háztűznézőbe” a tájékoztató tábla, de az épület éjjel-nappal zárt kapuján csupán szerencsével lehet bejutni.
Az ódon bérpalota kapualjában egy kis képgaléria mutatja be az épület és a Szentkirályi család történetét. Az évszázados fa által árnyékolt, négyzetes alaprajzú udvar – amely az 1900-as években az egykoron szomszédos Stühmer csokoládégyár raktárhelyeként is szolgált – az Európa Belvárosa Program keretében újult meg 2008-ban. Napjainkban mint közösségi tér és koncerttér, illetve mint a lakógyűlések helyszíne szolgálja az itt élőket az „udvari szalon”, ahol az elmúlt években valódi közösség kovácsolódott.
A PALOTANEGYED LEGHOSSZABB UTCÁJÁNAK NÉVADÓJA
Szentkirályi Móric (1807–1882) 1829-ben a pesti egyetemen szerzett jogtudományi oklevelet, ügyvédi vizsgát tett, majd Göttingenben tanult. Hazatérését követően Pest–Pilis–Solt vármegyében főjegyző, majd alispán. Az 1830-40-es években az ellenzéki reformpárt egyik vezetője, az országgyűlés jegyzője, az 1843-as országgyűlésen az ellenzék egyik vezetője, 1847-ben Kossuth mellett a vármegye országgyűlési követe volt. 1848 elején egy Kossuth-tal szembenálló középpártot akart alapítani, ennek kudarca után elfordult a reformmozgalomtól és kivonult az országgyűlésből. A forradalmi események azonban újra a politika színpadára szólították: áprilisban már a jászkunok kapitánya és az első felelős magyar minisztérium egyik miniszterjelöltje. Ingerlékeny és öntörvényű természete miatt azonban újfent összehasonlott a politikai vezetéssel – Kossuth még árulónak is nyilvánította (!) –, és a szabadságharc bukása után teljesen más területen próbálta ki magát. Orvostudományi tanulmányokba kezdett, és az oklevél megszerzése után a kevés ingyen gyógyító magyar orvos egyikévé vált. A társadalmi problémákra való érzékenység élete egyik alapmotívuma: 1836-ban Brunszvik Terézzel, Bezerédj Istvánnal és Kossuth Lajossal megalapította a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesületet. Gyakorló orvosként a homeopátia eszközeit használta előszeretettel, és ingyenes praxist vitt, tiszteletdíjat nem fogadott el. 1865-től a Deák-párti programmal Pest–Józsefváros országgyűlési képviselője lett, egy évvel később azonban az ellenzék jelöltjével szemben megbukott. Politikai tevékenységét a szűkebb pátriájában folytatva 1867-68-ban Pest főpolgármestere volt. Élénk tevékenységet fejtett ki Pest és Buda egyesítésében és magyarosításában. A város főkapitányával erkölcsi összeütközésbe került, s miután a városi tanács nem támogatta kellőképpen, életében már másodjára vonult vissza a civil életbe: folytatta ingyenes orvosi tevékenységét, az irodalommal való foglalkozásának eredményeként pedig néhány klasszikus fordítást is köszönhetünk neki.
