KÁVÉHÁZ ÉS EGYEBEK

Az Irányi utca, a Cukor utca és a Károlyi (korábban Egyetem) utca által határolt háztömb aljában kávéház működik, így volt ez a háború előtt is. A Centrál kávéházról szó esett már a XXXIV. forgácsban is, és bővebben az internet adhat felvilágosítást, én másról szeretnék írni, más „fontatlanságról”. Ez a szó Hegedűs Géza kiváló írónk nyelvi leleménye (lásd: Fontatlanságok, Trezor Kiadó, 1996.) Ugyanis ahogy Hegedűs Géza meghatározta: „Ami pedig nem fontos, az nyelvtanunk szabályai szerint: fontatlan” (5. oldal). Ezekről természetesen az internet nem tesz említést.

Mire is tudták használni korábban ezt a helyiségkomplexumot?

Amikor még kötelező volt a katonai szolgálat (sorkötelezettség!), a sorozást megelőzte az ún. összeírás. Aki betöltötte a 18. életévét, azt „felmérték”, vagyis elhívták a lakóhelyük szerinti érdekelt ifjakat egy közös adatfelvételre. Ez a belvárosi fiatalok egy részének esetében a Metro Klubban történő kötelező megjelenést jelentette. Aki pedig kihúzni merészelte volna magát a megjelenési kötelezettség alól, hát annak aztán irgum-burgum, de nagyon! Abban az időben (1962-ben jártunk) a Centrál kávéháznak híre-hamva sem volt, helyette a Metro Klub üzemelt. Az ajtón belépő ifjakat egy alacsony termetű, harsány hangú százados elvtárs az alagsorba irányította. Amikor úgy tűnt, hogy a megjelenésre előírt időpont lejárt, a tiszt elvtárs utánunk jött a „pincébe”. A százados elvtárs harci öltözéke (antantszíj, csizma, fejfedő – pisztolytáskára nem emlékszem – és szigorú hangja kellő fegyelemre késztette a hozzám hasonló naiv fiatalokat, hát még az elkéső, szégyenkezve besomfordálókat, akik kaptak aztán eligazítást a katonai fegyelemről a miheztartás végett. Megtudtuk azt is, hogy nemsokára közénk érkezik a parancsnok elvtárs is, és akkor aztán...

Akkor aztán megismertük őt is, az alezredes elvtársat, aki hasonló mokány termetű volt, mint eddigi principálisunk, s aki – öles léptekkel fel s alá járkálva előttünk – öt perc alatt összefoglalta az összes katonai tennivalót, amiben majd részünk lesz. A többi ott lefolytatott hivatalos cécóról nem érdemes szót ejteni.

Én így ismerkedtem meg a régi kávéház és a klub alagsorával. Mi mindenre jó egy eseménytelen hétköznap délelőttjén üresen álló, kulturált pincehelyiség...

AZ EÖTVÖS KLUB (KORÁBBAN ÉS MA CENTRÁL KÁVÉHÁZ) ÉPÜLETE A FERENCIEK TERE FELŐL, BALRA A KÁROLYI UTCA, JOBBRA A CUKOR UTCA A HETVENES ÉVEK VÉGÉN KÉSZÜLT FOTÓN. FORRÁS: FORTEPAN

A katonaság után visszatért a civil élet. Késő délután a klub tevékenysége kulturális területre csoportosult. A hosszú teremből mozi lett: elöl filmvászon, oldalt függönyök az illetéktelen bekukucskálók ellen, és széksorok, ahol érkezési sorrendben ülhettek a nézők. A belépőjegy – ha jól emlékszem – 2 Ft volt, ami olcsóbb árfekvés, mint a Belváros többi igazi mozijában. A filmvetítés a környék összes általános iskoláinak diákjai között osztatlan örömöt okozott, mert a klub jegyszedői nagyvonalúan alkalmazták a „Csak 16 éven felülieknek” tilalmat, és így a szigorúbb moziktól elzavart kiskorúak fantasztikus filmeket nézhettek. (Nem kell rosszra gondolni: egy-egy öt másodpercnél hosszabb csók már súrolta a tilalmat! Hol volt akkor még a horror, szoftpornó stb.!)

A Metro Klubot néhány év múlva felváltotta az Eötvös Klub elnevezés. Ebben a korszakban déltájban megélénkültek az események. Az ELTE Jogi Karának hallgatói számára a földszinti terület menzaként üzemelt. Zaj, tolongás, pára, ételszag és evés. Nagyon rossz ebédeket kaptunk, csak a legelszántabb és több napja nem evett hallgatók találtak élvezetet az abrakolásban. Persze, mint minden, ez is viszonyítás kérdése – én csak magamról beszélek.

Ha manapság valaki elsétál a megjelölt utcákon, és benéz a kávéház nagy ablakain, nem biztos, hogy tudja, mi mindenre volt jó ez a kellemes helyiség.

DECEMBER 4. – MEGJELENT A KÖRMENDI FIGYELŐ 19. SZÁMA

A Körmendi Kulturális Műhely szervezésében bemutattuk a Körmendi Figyelő 19. számát a Batthyány-kastély aulájában. A Meridián Csoport alapító tagjaiként vettünk részt a rendezvényen, tanulmányaink idén először kaptak helyet a Körmendi Figyelő hasábjain. Az Eőry Szabó Ferenc által szerkesztett kiadványban az olvasó a körmendi gyökerektől indulva egészen az univerzum végtelenjéig szárnyalhat. A remek hangulatú eseményen többek között megismerkedhettünk a Körmendi Figyelő szerzőinek munkáival, és csodálatos baráti beszélgetéssel egybekötött estét tölthettünk együtt.

DECEMBER 12. – HUSZONÖT ÉVE HUNYT EL ANTALL JÓZSEF

„Kormánya eleve bukásra volt ítélve, de ez várt volna mindenkire, aki a hatalomátadós rendszerváltás után Magyarország vezetésére vállalkozik. Antall József miniszterelnöki tevékenységének megítélése mindazonáltal máig vitatott. Egyesek szerint az ő megfontoltságára volt szüksége az országnak a békés átmenethez, mások viszont úgy vélik, az ezredfordulóhoz közeledve inkább a múlt felé fordult példákért, mintsem egy korszerű Magyarországot építsen. Akárhogy is legyen, kormányzása idején az ország döntő lépéseket tett azért, hogy a nyugati világhoz közeledjen, ebben elévülhetetlen érdemei vannak. Kormánya bukását már nem élte meg. Súlyos beteg volt, de a gyógyulás helyett ő vállalt feladatát választotta, a gyilkos kór pedig végzett vele” – emlékezett vissza a HVG az éppen 25 éve elhunyt Antall Józsefre. Az Antall József halálának bejelentése miatt félbeszakított Kacsamesékre ebben a posztban emlékezem vissza.

JANUÁR 21. – HATVANÉVES AZ ELSŐ MAGYAR SZÁMÍTÓGÉP

Pontosan hatvan évvel ezelőtt, 1959. január 21-én számolt be az Esti Hírlap az első magyar elektronikus számítógép – korabeli szóhasználattal: „számológép”–, az M-3 elkészültéről. Ez igazán kerek évforduló, a magyar informatika születésnapja. Az ünnepelt gép közel tíz évig működött, Budapesten, majd Szegeden, ahol végül 1968-ban leselejtezték. A magyar technikatörténet unikális értékének fontos darabjai láthatóak a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatikatörténeti Kiállításán, további darabjai pedig a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytárában; a gép leírása, műszaki adatai, története jól feldolgozott az NJSZT Informatikatörténeti Adattárában is. A még élő munkatársak közül Dömölki Bálinttal, Németh Pállal és Szelezsán Jánossal, a magyar informatika kiemelkedő alakjaival Képes Gábor beszélgetett.

FEBRUÁR 5. – ELKEZDŐDÖTT A DISZNÓ ÉVE

A kínai holdnaptár szerint február 5-én vette kezdetét az új év, amely a Disznó éve lesz. A disznó a jólét és a szerencse szimbóluma a helyi kultúrában. A kínai újévet, más néven tavaszünnepet nemcsak Kínában, de több kelet-ázsiai országban is megtartják. A világ népességének egynegyede számára ez az év legnagyobb ünnepe. A kínai asztrológia szerint a Disznó éve a hivatás és az anyagi bőség időszaka, a Disznó évében született személy a legnyitottabb és legegyenesebb az állatövben.

FEBRUÁR 14. – KÉTSZÁZ ÉVE SZÜLETETT AZ ÍRÓGÉP FELTALÁLÓJA

Kétszáz éve, 1819. február 14-én született Christopher Latham Sholes amerikai újságíró, politikus, az első praktikus írógép és a ma is használatos QWERTY billentyűzetkiosztás megalkotója. Az írógépet a történelem során számos alkalommal találták fel, de csak a sorban ötvenkettedik Sholesnak sikerült a gyakorlatban is használható és kereskedelmileg sikeres masinát terveznie – írta a HVG.

Az indulás óta eltelt hét évben összesen több mint 900 ezren olvasták a blogjaim virtuális hasábjain megjelent közel 600 bejegyzést. A Prusi Dosszié 2019-ben újabb mérföldkőhöz érkezett: a korábban önálló címeken elérhető tematikus blogjaim beolvadását követően három új rovattal bővült, így immár valódi komplex blogként, a korábbiaknál jóval szélesebben tükrözi az érdeklődési körömet.

A 2012. március 14-én, a – monogramomra utaló – nemzetközi π-napon indult Prusi Dosszié létrehozásával kettős cél vezérelt: utánközlések formájában elérhetővé tenni az ezredfordulótól kezdve nyomtatásban – a helyi, regionális és országos sajtóban – megjelent érdekesebb írásaimat, illetve „klasszikus posztokban” aktuális véleménycikkekkel, újabb tanulmányokkal, fotóalbumokkal színesíteni a személyes tartalmat. Az elmúlt években kapott olvasói visszajelzések igazolták, hogy megérte a blog indítása mellett dönteni, ahol a mindenkori újságírói, szerkesztői munkáimtól függetlenül, szabadon publikálhatok, és természetesen az arculati, grafikai elemeket is magam tervezem.

A Prusi Dosszié szerteágazó tematikájú komplex blog, afféle egyszemélyes webújság, amelyre tökéletesen illik a webkettes definíció: „a szerző egy blog alá integrálja különféle tevékenységét, ugyanott – csak más rovatba sorolva – teszi közzé például személyes, magánéleti bejegyzéseit, szakmai jellegű cikkeit, fotóit, netán közéleti, politikai észrevételeit”.

Eddigi tíz legnépszerűbb bejegyzésem között megtalálható az 1987-es nagy havazást felidéző fotóalbum, az elfeledett kőbányai metróállomást bemutató képriport és a Budapest legnagyobb óvóhelyrendszeréről írt tudósítás, a Kőbánya–Kispest vasútállomáson uralkodó balkáni állapotokról szóló jegyzet, a dr. Almár Iván csillagász–űrkutatóval készített interjú a SETI-kutatásról, a Pomáz környékén tett egyik gyalogtúrám „képes itinere”, forgalomból rejtélyesen kivont autóm története, a szégyenletes hazai kátyúhelyzet és a vasúthálózat gyalázatos állapota miatti bosszankodás, valamint a Pilismaróti-öbölben található egykori hajótemető bemutatása.

Az elmúlt hét évben számos változáson, arculati frissítésen átesett blog a kezdetektől hirdetésmentes és nonprofit, s ezen egyelőre nem kívánok változtatni. „Cserébe” le kellett mondanom arról, hogy az Index címlapon ajánlja ki egy-egy érdekesebb bejegyzésemet – amire amúgy számos példa akadt –, ezt a lehetőséget ugyanis újabban csak a megosztott hirdetéses blogok szerzői számára biztosítják.

A Prusi Dosszié alapítása után egy évvel, 2013. január 5-én két másik, kifejezetten tematikus blogot indítottam Idegen Zóna és Misztikus Zóna címmel, ezeken a felületeken nyújtottam válogatást a határtudományos és szórakoztató témákkal foglalkozó, eredetileg különböző réteglapokban megjelent cikkeimből, tanulmányaimból, összeállításaimból. Ez a megoldás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, így – az időközben megszüntetett – két blogot 2019-ben ebbe a blogba integráltam: az Idegen Zóna és a Misztikus Zóna a Prusi Dosszié egy-egy rovataként él tovább, és Tiltott Zóna címmel új, kapcsolódó rovatot is létrehoztam. Az archívum feltöltését követően mindhárom rovatban friss tartalommal, aktuális bejegyzésekkel jelentkezem.

Az Idegen Zóna keretein belül – a bulvármételybe süllyedt, lejáratott „ufókutatás” helyett – elsősorban a földönkívüli létformák és intelligens idegen civilizációk keresésének valós alternatíváival, űrkutatási és csillagászati aktualitásokkal foglalkozom: az irányvonalat az Álhírektől a tudományig az ufókutatásban című bejegyzésemben vázoltam. Hasonlóan „ingoványos” terepen, a Misztikus Zóna és a Tiltott Zóna rovatban pedig a tudományosan nem vizsgált, megmagyarázatlan jelenségekkel, titkokkal és rejtélyekkel, összeesküvés-elméletekkel kapcsolatos írásaimat jelentetem meg.

Blogom megújulásának részét képezi az Idegen Zóna Facebook-oldalának átnevezése, amely a továbbiakban Prusi Dosszié néven található meg a közösségi oldalon, így ezen a felületen is a korábbinál jóval szélesebb körű válogatást tudok nyújtani a „blogtermésből”.

Köszönöm olvasóim érdeklődését és biztató visszajelzéseit, tartsanak velem továbbra is!

PRUSINSZKI ISTVÁN

A 100. születésnapját ünneplő budapesti Gellért szállót és az első világháborús fürdőéletet mutatják be a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum márciusig látogatható időszaki kiállításai.

A főváros egyik legpatinásabb szállodájának alapjait még a béke éveiben ásták ki, de a falat már az első világháború közepette rakták. Alighogy megnyílt, birtokba vették a megszálló román csapatok, majd Horthy foglalta el főhadiszállásnak. A húszas évektől nagy bálok, díszvacsorák helyszíne, Gundel Károly keze alatt világhírű lett a konyha, tízezreket vonzott a gyógyvíz, a hullámfürdő. Az ostrom alatt német katonai bázis, a pincében szükségkórház működött. A rommá lőtt hotel újjáépítése szakaszosan, évtizedek alatt zajlott le. Ma egyszerre mutatja a magyar szecesszió legszebb arcát, az 1960-70-es évek belsőépítészetének „retro” jegyeit és a 21. századi vendéglátás minden erényét. A március 3-ig látogatható kiállítást Saly Noémi rendezte.

Az emeleten látható másik időszaki kiállítás a boldog békeidők hangulatos fürdőéletének változását mutatja be az első világháború alatt. A katonák és a polgárok fürdőélete ezer szállal fonódott össze békében és háborúban, a magas társadalmi presztízzsel rendelkező katonatisztek hozzátartoztak a fürdőhelyek mindennapjaihoz. A hadsereg saját fürdőkkel is rendelkezett.

A háború általános jelenségei a fürdőket és az ásványvízforrásokat sem kerülték el, egy részük felvonulási, illetve hadműveleti területre esett, ami súlyos következményekkel járt. A frontokon a katonák az ellenségen kívül sárral, piszokkal és tetvekkel is harcot vívtak. Olykor hetekig nem került le róluk a ruha, „agyagemberekké” váltak. A hadvezetés felállítható tábori fürdőkkel, fürdővonatokkal, fertőtlenítő berendezésekkel stb. törekedett javítani a helyzeten. A csapatok szükségmegoldásokkal leleményesen segítettek magukon. Zádor István hadifestővel együtt vallották: „A fürdés volt a harctér legnagyobb élvezete”.

Az új fegyverekkel és harceljárásokkal vívott háborúban megváltozott a harctéri sérülések és betegségek jellege, mennyisége, súlyossága. A 3,8 millió hadra kelt magyar katona közül csak minden második tért vissza épségben, 743 ezer súlyos sérülést szenvedett. A hadiérdek alá rendelt fürdőhelyeket sérült és beteg katonák áradata lepte el, különösen a termálfürdőket és a klimatikus gyógyhelyeket. A háború alatt „mundérba öltözött” Magas-Tátra gyógyításon kívül alpesi kiképzés helyéül is szolgált. A rokkantak óriási terhet róttak az államra, sorsukat az Országos Rokkantügyi Hivatal intézte. A Magyar Vöröskereszt Egylet sokrétű áldozatos munkát végzett.

A fürdőhelyek idegenforgalma a kezdeti visszaesés után emelkedett. Ebben szerepet játszott a átlagosnál jobb élelemellátásuk. Kialakult a „menázsi” turizmus: külföldiek és fővárosiak valóságos hízókúrát vettek. 1917-ben a háború sújtotta vidékeken megjelent a „csatatérturizmus”, a fürdőhelyi bazárokban háborús propaganda- és ajándéktárgyakat is árusítottak. A háború vége felé a reklám jövedelmező dobját nyugati mintára hangosan kezdték verni. A fővárosban büszkén hangoztatták: „Ma a legnagyobb divat Pesten idegent forgatni.” A március 31-ig megtekinthető kiállítást S. Nagy Anikó és Spekál József rendezte.

Egy generáció traumatikus élménye a félbeszakított Kacsamesék, amelynek pillanatnyi körülményei bennem is „vakuemlékként” rögzültek. Huszonöt évvel ezelőtt, 1993. december 12-én, a Walt Disney bemutatja című műsort megszakítva jelentette be Boross Péter belügyminiszter, hogy hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Antall József miniszterelnök.

KÉPKOCKA A FÉLBESZAKÍTÁST MEGELŐZŐ JELENETBŐL ÉS A MAGYAR TELEVÍZIÓ LOGÓJÁNAK RÉSZLETE. MONTÁZS: PRUSINSZKI ISTVÁN

Gyerekek százezreit vonzotta minden vasárnap a televízió képernyője elé a Walt Disney bemutatja című műsor a kilencvenes években. Nem volt ez másképp 1993. december 12-én, ezüstvasárnap sem, amikor a Magyar Televízió a szokásos esti meseműsorát sugározta, benne a Kacsamesék rajzfilmsorozaton belül A gonosz bálna című epizódot.

„Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!” – kiabálta egy asztalon őrjöngve Dagobert bácsi. Ezt követően, 18:08-kor a kép hirtelen elsötétült, de még lehetett hallani Niki, Viki és Tiki hangját: „Fogjuk le!” Majd megjelent az MTV logója, és elindult Chopin Gyászindulója. Az adást a kettes csatornán is megszakították. Néhány perccel később a kormányfő helyettese, Boross Péter belügyminiszter bejelentette Antall József halálhírét.

Ezután hosszú ideig Beethoven-koncertet adtak, később Göncz Árpád köztársasági elnök is beszédet mondott. Este hét órakor, „A Hét” című műsor első tizenöt percében megemlékeztek Antall Józsefről, utána az eredetileg tervezett programmal ment le az adás. A Hét után – a visszaemlékezések többségével ellentétben – egy Olasz Ferenc-filmet sugároztak, majd 22 óra körül befejezték az adást. Utóbb belső vita indult az MTV-ben, sokan kritizálták azt, hogy a televízió nem volt megfelelően felkészülve az akkor már várható eseményre. Pálfy G. István, a Híradó akkori főszerkesztője már korábban be akarta jelenteni Antall József halálát, de várni kellett, amíg Boross Péter belügyminiszter megérkezik a kormányülésről a tévészékházba. Így történt, hogy a miniszterelnök haláláról az elsők között a mesedélutánt élvező gyerekek értesülhettek.

ANTALL JÓZSEF MINISZTERELNÖK PORTRÉJA ÉS BOROSS PÉTER BELÜGYMINISZTER A GYÁSZHÍR BEJELENTÉSEKOR

A kormányfő halálának bejelentése a Disney-meséken felnőtt generáció számára olyan közös vakuemlékké vált, mint a Challenger katasztrófája vagy a 2001. szeptember 11-i terrortámadás. A szakirodalom egyébként így definiálja a vakuemlékezetet: „Olyan körülményekre vonatkozó emlékezet, amelyben rögzítjük a nagyon meglepő, fontos vagy érzelmileg megrázó eseményeket. Nem is a kiváltó hír részleteit őrizzük meg fotografikus hűséggel, hanem olyan személyes részleteket, mint hogy hol voltunk vagy mit csináltunk, amikor meghallottuk a hírt.”

A Kacsamesék félbeszakítása ugyanakkor nem egyszerű vakuemlék, hiszen olyan gyerekműsort állítottak le, amely főként a tíz év alatti korosztályt, azaz a nyolcvanas években született fiatalokat vonzotta. Mivel az esemény váratlanul történt, ráadásul egy epizód izgalmas pontján, a hirtelen váltás értetlenséget, dühöt okozott a gyerekekben, ami aztán mélyen elraktározódott bennük, és évtizedek múlva is fel tudják idézni.

Az EX Symposion folyóiratban 2010-ben megjelent Befejezetlen történet című tanulmány szerzője felhívja a figyelmet, hogy az akkor nagy számban tévé előtt ülő gyerekek többsége még nem értette a halál és a hozzá kapcsolódó gyász fogalmát, és korukból adódóan a politikusokat sem ismerték. Jekel András a vonatkozó szakirodalmat is idézi, amely szerint a reális halálkép nagyjából kilencéves kortól kezd kialakulni. Ezért is olyan kevés a részvét az esetre való visszaemlékezésekben, és a legtöbben a Kacsamesék befejezésének hiánya, nem pedig egy közismert személyiség halála felől néznek a generációs traumára.

Az esemény azért is maradhatott meg annyira egy egész generáció számára, mert a kilencvenes évek elején csak a köztévé működött, így gyakorlatilag az egész ország ugyanazokat a műsorokat nézte. A mai rendszerhez hasonló közönségmérés akkor még nem létezett, de becslések szerint több mint kétmillió nézője is lehetett a Magyar Televízió vasárnapi mesedélutánjának, és a tetszési indexe is különösen magas, 92 százalékos volt. A Walt Disney bemutatja keretében többféle mesét és élőszereplős műsort vetítettek – például Zorro, Balu kapitány, A Csipet Csapat, A gumimacik –, ezért mindenféle korú és érdeklődésű gyerek talált magának kedvére való sorozatot.

Az ominózus Kacsamesék-epizódot a szokásos hétfő délelőtti ismétlésben sem adta le az MTV. Az adás félbeszakítása miatt dühöt érző fiatalok pedig felcseperedtek, s amikor az ezredfordulón műsorra tűzte a rajzfilmsorozatot az RTL Klub, már ennél fontosabb dolgok foglalkoztatták őket.

Boross Péter belügyminiszter beszéde a műsor félbeszakítása után

„Honfitársaim! Magyarok, itthon és szerte a nagyvilágban! Fájdalmas kötelességet rótt rám a sors. Dr. Antall József, Magyarország miniszterelnöke ma délután, 5 óra után elhunyt. Hősies küzdelmet vívott a betegséggel, az ország sorsa iránti elkötelezettségéből merített erőt, és a legutóbbi időkig teljesíteni tudta kormányfői feladatait. A váratlanul rátört újabb betegségen már közismert akaratereje sem tudott úrrá lenni. Halála nagy veszteség mindnyájunk számára. Emlékét államférfiként, és hosszú idő után az első demokratikusan választott kormány elnökeként a történelem megőrzi. Szívünkben tovább él a nagy tudású ember és a nehéz helyzetben is magabiztosan dönteni tudó politikai személyiség emléke. Olyan ország született újjá kormányfői ténykedése során, amelyet a régióban joggal neveznek a stabilitás szigetének. Magyarország elismertsége szorosan kapcsolódik ahhoz a személyes tekintélyhez, amelyet a nemzetközi politikai közéletben kormányfőként kivívott magának. Antall József kötelezettséget hagyott ránk. Őrizzük meg az ország alkotmányos rendjét és nyugalmát. A kormány e kötelezettségét teljesíteni fogja.”

1993. DECEMBER 13-I NAPILAPOK CÍMLAPJAI. FORRÁS: ARCANUM DIGITÁLIS TUDOMÁNYTÁR

SZEPTEMBER 6. – EXKLUZÍV IZSÁKY-EST TATÁN

Az erdélyi Izsáky László által 1974-ben végrehajtott ufólehívás több szakértője szólalt meg a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központban rendezett exkluzív, interaktív Izsáky-esten: Perlaki Zsuzsanna Éva, a Meridián Csoport alapító tagja, A jel című könyv szerzője, valamint Eőry Szabó Ferenc és Eőri Szabó Ferenc, Izsáky László „Más lakott világok – A teremtés hat napja” című könyvének szerkesztői. Az előadásokat és könyvbemutatókat követően kötetlen beszélgetésre nyílt lehetőség.

SZEPTEMBER 12. – HATVANÉVES MINDEN CHIP ŐSE

Hatvan évvel ezelőtt, 1958. szeptember 12-én a Texas Instruments laboratóriumában megalkottak egy nem mindennapi szerkezetet: az első integrált áramkör nagyon kezdetlegesnek néz ki, mégis átalakította nemcsak az elektronikai ipart, hanem életünk legtöbb szegmensét is. Nem túlzás azt állítani, hogy világunk és mindennapi életünk biztosan nem így nézne ki a találmány nélkül. Jack Kilby 2000-ben fizikai Nobel-díjat kapott a félvezető feltalálásáért – olvasható az Index összeállításában.

SZEPTEMBER 29. – ALTERNATÍV VILÁGKÉPEK ELEMZÉSE

„Tapasztalatból hallottam... Alternatív világképek: Összeesküvés-elméletek társadalomtudományi elemzése” címmel, Povedák István és Hubbes László Attila szerkesztésében 2018-ban jelent meg a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság (MAKAT) Modern Mitológiakutató Műhely könyvsorozatának második kötete. Ezzel az újabb hiánypótló művel bővült a magánkönyvtárunk, ezúton is köszönet érte Juhász Péternek! Különösen ajánlom Povedák István tanulmányát az ufókultúra társadalomtudományi elemzéséről: objektív áttekintést ad arról a szubkultúráról, amelynek két évtizedig aktív tagja voltam, s most is több szállal kötődöm, bár nem éppen büszkeséggel telítve.

OKTÓBER 20. – EGYSZER FENT, EGYSZER LENT

OKTÓBER 22. – ÍNSÉG-SZIKLA A GELLÉRT-HEGY LÁBÁNÁL

Az augusztus óta tartó csapadékszegény időjárás miatt a Duna vízállása a magyarországi szakaszon ismét az eddig mért legkisebb értékek közelében vagy alatta alakul a vízmércéken. Október 19-én Budapestnél 49 centiméter – a valaha mért legkisebb szintnél két centiméterrel alacsonyabb – volt a vízállás, ezzel 71 éves rekord dőlt meg. Így száraz lábbal is ki lehetett sétálni a a Gellért-hegy lábánál, az Erzsébet híd és a Szabadság híd között található Ínség-sziklára, amely csak tartós aszály idején „mutatja meg magát”. Az október végi rekord alacsony vízállás láthatóvá tette a Szabadság híd helyén álló Ferenc József híd maradványait is a Duna medrében. Az 1896-ban átadott Ferenc József hidat a német hadsereg robbantotta fel Budapest ostromakor, 1945-ben.

OKTÓBER 23. – NAGY IMRE SZOBRÁNÁL A VÉRTANÚK TERÉN

OKTÓBER 30. – TRACCSPARTI AZ UFÓLEHÍVÓJELRŐL

Perlaki Zsuzsanna Éva, a Meridián Csoport alapító tagja volt a kispesti Párbeszéd Tere klubprogramjának vendége, akivel a szíriuszi aranylemezekről, az erdélyi Izsáky Lászlóról és az ufólehívásról beszélgethettek a baráti hangulatú Traccsparti résztvevői.

OKTÓBER 30. – NYOLCVANÉVES A VILÁGOK HARCA

Ezrek rémültek halálra és hagyták el pánikszerűen otthonaikat, a telefonvonalak pillanatok alatt felforrósodtak: 80 évvel ezelőtt, 1938. október 30-án Orson Welles A világok harca című H. G. Wells-mű rádiójáték-változatával megmutatta, milyen félelmetes hatása lehet a modern médiának. Az akkor mindössze 23 éves színházi „csodagyerek” társulatával „élő közvetítést” adott az ellenséges földönkívüliek New Jersey államban való landolásáról, majd a New York elleni sugár- és gáztámadásról. Howard Koch olyan realista forgatókönyvet írt Welleséknek – váratlan programmegszakításokkal, gyorshírekkel és különböző hanghatásokkal –, hogy rengetegen valóságosnak hitték a „tudósítást”, pedig az adás előtt, majd alatta többször is felhívták a figyelmet: csupán fikcióról van szó. De a pánik sokkal erősebb volt annál, hogy erre odafigyeljenek: sokan menekülni próbáltak, mások a rendőrséget és a lapszerkesztőségeket bombázták telefonhívásaikkal. Arról eltérőek az adatok, hogy mennyien estek a rettegés áldozatául, de egy tíz évvel későbbi tanulmány szerint legalább egymillióan kerültek a műsor hatása alá. Welles saját bevallása szerint arra akarta rádöbbenteni az embereket, hogy nem kell mindent rögtön elhinniük, amit a médiában hallanak.

NOVEMBER 9. – RÁKÓCZI-FA AZ ILONA-VÖLGYBEN

A parádfürdői Ilona-völgy közvetlen bejáratánál hatalmas kocsányos tölgy, az úgynevezett Rákóczi-fa állt. A legenda szerint 1710-ben II. Rákóczi Ferenc a Felvidékre tartva e fához kötötte lovát. A fa törzsének kerülete 9,5 méter, lombkoronája teljes pompájában 40 méter volt. A kocsányos tölgyet a Mátrában őshonos fafaj legszebb példányaként emlegették. A fa jó ideje kiszáradt, de még mindig fontos idegenforgalmi látványosságnak számított, azonban 2015. január 31-én egy viharos szélben kidőlt. A hatalmas kidőlt fatörzs jelenleg is megtekinthető az eredeti helyén.

NOVEMBER 15. – ÖTVENÉVES AZ OLSEN-BANDA

Idén ünnepelte 50. évfordulóját a legendás dán vígjátéksorozat, az 1968. október 11-én bemutatott Olsen-banda. Eredetileg nem terveztek sorozatgyártást, de az első rész olyan népszerű lett Dániában, hogy már a következő évben elkészült a folytatás, onnantól pedig majdnem minden évben bemutattak egy újabb filmet. A sorozat népszerű lett az egykori Kelet-Németországban, Magyarországon és Lengyelországban is, Norvégiában és Svédországban pedig saját verziót forgattak belőle. Az Olsen-banda bemutatásának 50. évfordulója után alig egy hónappal szomorú hírt közölt az MTI: 83 évesen elhunyt Morten Grunwald dán színész, akinek halálával a legendás filmbéli bűnözőcsoport utolsó tagja távozott az élők sorából. A két másik Olsen-színész közül Poul Bundgaard 1998-ban, Ove Sprogøe pedig 2004-ben hunyt el.

HOGYAN LETTÜNK MAGYAROK?

Talán pontosabb lenne a cím, ha az állampolgárság megszerzését kérdeznénk, de remélhetőleg így sem lesz zavaró a két ténybeli különbség egységes kezelése.

Apai nagyapám családja – felmenői is – pozsonyiak voltak, de nem magyarok. Valamiért (talán gazdasági okokból, ki tudja már) letelepedtek a kellemes városban, és a lábbelikészítést művelték: cipő, csizma került ki a kezük alól, és éltek békés osztrákként a barátságos városban. Otthon németül beszéltek, gyermekeik magyar iskolába jártak, és a szomszéddal tótul is megértették egymást. Megjegyzem, ez a „tót” egyáltalán nem sértő szó, tessék Mikszáth Kálmán kedves „Tót atyafiak” kötetére gondolni, ugye. Egyszóval a városban mindenki mindenkit megértett.

POZSONYI LÁTKÉP 1915-BŐL. ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

Aztán jött az első világháború.

Nagyapámat már korábban besorozták (betöltötte a 21. életévét) és a háború kitörésekor az olasz frontra vezényelték, ott vett részt a harcokban mint szanitéc tizedes, majd később őrmester. Golyózáporban, srapneltűzben, jeges sziklák és szakadékok szélén kötözte és segítette a sebesülteket. Az elesett katonákat a front mögötti temetőbe vitték. Doberdó és Isonzó poklában nagyapám megállta a helyét, mert bronz és ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Aztán, mivel egész idejét a fronton töltötte, a Károly-csapatkeresztet is megkapta.

Szerencsés ember volt, túlélte az öldöklést.

Trianon, mint tudjuk, szétbomlasztotta a Monarchiát (Magyarországot is), a lakosság pedig tépelődhetett a jövőjén. A békeszerződés szerint az újonnan megalakított államok fennhatósága alá került polgárok (ilyenek voltak a pozsonyiak is, hiszen a Magyar Királyság területén éltek, Pozsony magyar város volt!), választhattak, hogy cseh-szlovák állampolgárok lesznek-e, vagy ún. optálással választhatnak más állampolgárságot, nagyapám esetében a magyart. Nos, ez történt: nagyapám magyar állampolgár maradt, és – mert ez kötelező volt – elköltözött az új határok közötti Magyarországra, Győrbe. Az ottani katonai kórház főtörzsőrmestereként tevékenykedett tovább.

Feleségével, három gyermekével együtt költözött Pozsonyból Győrbe.

Az unokák, velem együtt, már mind Budapesten születtek.

A valódi problémákat nem oldották meg, annál több kérdést generáltak a diszkriminatív „téli rezsicsökkentéssel”. Lesz-e valaha arányos támogatási rendszer?

Tegnap kaptam kézhez a legújabb számlát a fővárosi távhőszolgáltató vállalattól, amelyben többek között arról tájékoztatnak, hogy „a rezsidíj csökkentésének eredményeképpen az Ön megtakarítása 2013. január 1-je óta összesen 268 838 Ft”, s csak ebben az elszámolt időszakban 4358 Ft. Mindeközben: idén először „a téli rezsicsökkentés keretében egyszeri természetbeni támogatást nyújt Magyarország Kormánya azoknak, akik rezsicsökkentésben korábban nem részesültek, mert a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot használnak”. Ez a „téli rezsicsökkentés” 12 ezer forintot jelent majd az igénylőknek, plusz hivatali ügyintézés és kiszállítási díj…

Eddig nem igényeltem, mégis alanyi jogon kaptam az elmúlt közel hat évben összesen 268 ezer forint – tehát évi átlagosan 45 ezer forint – kedvezményt a távfűtéssel rendelkező állandó lakcímemre, de – idén először – 12 ezer forintnyi támogatást kellett volna külön igényelnem, csak azért, mert fával és/vagy brikettel fűtök a – nem budapesti – tartózkodási helyemen.

Természetesen örülök annak, hogy Magyarország kormánya hat év után rádöbbent arra: akadnak ám ebben az országban a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot használó háztartások is. De mielőtt ezen néhány család nevében is felteszem a költői kérdést – „Lesz-e valaha arányos támogatási rendszer?...” –, megnézem a hőmérőt, s örömmel konstatálom: napi két csomag, azaz 20 kiló tölgy- és bükkfabrikett felhasználásával, 1800 forint értékben ma este is kényelmes 22-23 °C uralkodik a lakás kályhával fűtött részében, a többi helyiséget – természetesen szintén nem ingyen – elektromosan „tuningoljuk”.

Az állami rezsicsökkentést nem vettük igénybe, számításaim szerint ezért – időjárástól függően – közel egy hónapig kell majd 22-23 °C helyett átlagosan 19-20 °C fokon kibírnunk itthon, ha „bújtatva” mégis élni szeretnénk a lehetőséggel. Mivel sokat dolgozom otthon, legfeljebb két pulóvert veszek majd fel. Volt már erre példa a távfűtött kispesti lakásban is a „korszerűsítés” előtti években: emlékszem, a leghidegebb időszakban 18 fokban dideregtem a harmadik emeleti panellakásban – a távhőszolgáltató vállalat mérései szerint persze akkor is minden rendben volt, papíron biztosították az „otthon melegét”.

Már-már unalmas leírni, hogy megint hülyének néznek, hogy igazságtalan a rendszer, s hogy a csillagokat is lehazudják az égről – ismerjük a mesét.

A valódi problémákat nem oldották meg, annál több kérdést generáltak a diszkriminatív „téli rezsicsökkentéssel”. Mielőtt megfagyunk, köszönettel tartozunk ezért is.

Késő őszi vasárnap reggelen, csípős időben indultunk Üröm Sadove városrészéről, és a Budakalásztól nyugatra fekvő Monalovac oldalában – jelzetlen erdészeti és jelzett turistautakon – jutottunk el az 534 méter magas Nagy-Kevély oldalában található fedett pihenőhelyig, ahonnan nyugati és déli irányba, Pilisvörösvár, Solymár, a budai hegyek és Budapest felé nyílik kilátás.

A csévharaszti erdőőri laktól a sárga jelzésű turistaút vezet a Buckás-erdőn át Magyarország egyetlen megmaradt ősborókásához. A 105 hektáron elterülő, nyáras borókással váltakozó homoksztyepp – tölgyes foltjaival, gyepjeivel, aljnövényzetével együtt – 1940-től áll természetvédelmi oltalom alatt, a Natura 2000 hálózat része.

Ködös reggelen indultunk a pilisszentlászlói hegytetőről, és a Pap-réti erdészház érintésével, gomolygó párafelhőbe burkolózó erdészeti úton jutottunk el az 593 méter magasan található Urak asztalához. A több mint 30 hektáros területen, Dunabogdány és Visegrád határán működött a nyolcvanas években a Budapest környéki légvédelmi gyűrűhöz tartozó 11/1. honi légvédelmi tüzérosztály rakétabázisa.

Az Urak asztala szépen csengő és beszédes nevét a hajdan erre vadászgató nemes urak étkező- és pihenőhelyéről kaphatta. Egy másik értelmezés szerint a név valamikor inkább „Úr asztala” lehetett, és az Úr megnevezés Istent, a hely pedig Isten asztalát jelenti. Ezt az elképzelést a csúcs keleti oldalán húzódó „Úrasztaloldal” megnevezés, valamint a hasonló hangzású, szintén a Pilisben található Prédikálószék hegycsúcs támaszthatja alá.

Az 1970-es években a legmagasabb pontján még fából ácsolt kilátó állt, majd 1980-tól az egész hegytetőt a turizmus elől elzárt, katonai területté minősítették, itt alakítva ki a Budapestet körülvevő légvédelmi gyűrű egyik állomását. Az 1980-as években, a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer tervezett építéséhez kapcsolódva egyes elképzelések szerint a hegy tetején szivattyús energiatározót létesítettek volna, de a környezetvédők tiltakozása miatt ezeket a terveket elnapolták.

Az Urak asztalán kialakított, MN2124 fedőszámú, „Cenzor” hívójelű légvédelmi rakétabázist 1980 márciusában hozták létre, az azonos fedőszámmal korábban Nógrádverőcén telepített 11/1. honi légvédelmi tüzérosztály átköltöztetésével, és Sz-75M3-OP Volhov (SA-2E) típusú közepes hatótávolságú rakétákkal szerelték fel. A bázison a szentendrei laktanya katonái teljesítettek szolgálatot. A rakétabázis – az összes többi bázissal együtt – 1995-ben szűnt meg, a teljes rekultivációra szoruló egykori honvédségi terület napjainkban ismét szabadon látogatható.

Első házassági évfordulónkon a Mátrában tettünk egynapos kirándulást: a parádsasvári Köszörű-völgyi víztározó és a parádfürdői Károlyi-kastély után a siroki várat tekintettük meg a ködös őszi időben. A Bükk és a Mátra határán, a Tarna-patak észak felé kiszélesedő völgye felett álló vár a középkorban a Tarna völgyében észak felé vezető utak lezárására és ellenőrzésére alkalmas helyen épült, bár elsősorban földesúri magánvár volt, stratégiai szerepet alig játszott.

A honfoglalás után a Mátra vidékét az Aba nemzetség uralta, és a birtok elosztásakor a nemzetség egyik ága, a Borh-Bodon ág vette birtokba az ősi pogány várat a mai fellegvár helyén. A név akkor csak a várra vonatkozott, magát a települést Sirokaljának nevezték. A község későbbi eredetű, mint a vár, mert a várat a régi feljegyzések először 1267-ben említették, míg a község első írásos említése 1302-ben történt Sirák névalakban, később 1389-ben nevezték meg egy oklevélben.

Károly Róbert a várat királyi várrá nyilvánította. Az 1400-as évek végétől egy évszázadon át az Országh család uralta a térséget. A család legjelentősebb tagja Országh Kristóf – aki Nógrád megye főispánja és országbíró is volt –, akinek kedvelt tartózkodási helye volt Sirok. Ide hozta ifjú feleségét is, Zrínyi Ilonát, a szigetvári hős lányát. Ez idő tájt nőtt meg a vár katonai jelentősége.

Az 1555. évi gönci részleges országgyűlés elrendelte váraink megerősítését. Országh Kristóf 1561-ben megerősítette a felső várat, megépítette az ó-olasz bástyát és az alsó várat, az őrséget pedig száz lovasra egészítette ki. Sirok beépült a végvári rendszerbe, mint Eger legerősebb, legjelentősebb elővára Cserép és Szarvaskő mellett. A siroki várnak különösen nagy jelentősége volt, mivel a hódoltság peremvonalán állt, és közvetlen érintkezésben volt a törökökkel. Országh Kristóf halálával 1567-ben kihalt a család fiúága, az utódok pedig nem fordítottak figyelmet a vár állapotának megőrzésére.

1596 őszén a törökök elfoglalták a siroki várat. A várat 1687-ben foglalták vissza, a törököktől elhagyott vár a kincstár rendelkezése alá került. A Rákóczi-szabadságharc bukása után a várat még rövid ideig meghagyták, de a haditanács elvben már hozzájárult a lerombolásához. 1713-ban a többi magyar várral együtt végleg lerombolták. A falak leomlottak, a kazamaták összedőltek, eltűntek a falak magasítására mélyített árkok, a törmelék több méter magasan feltöltötte a várudvart. A falu életét, sorsát meghatározó szerepe véglegesen megszűnt.

Az alsó vár 2012 őszén, kétéves felújítást követően nyitotta meg újra kapuit, és a kilátóteraszok mellett egy kiállítás is helyet kapott az épületben. A vár körül panoráma-sétaösvény épült, a várba felvonóhídon át lehet belépni. Akinek pedig este visz arra útja, díszkivilágításban csodálhatja meg a várat.

SZÖVEG FORRÁSA: A SIROKI VÁR INFORMÁCIÓS KIADVÁNYA

A kiskunsági Homokhátság természetvédelmi területén fekvő kis zsákfalu, Pusztavacs külterületén található Magyarország földrajzi értelemben vett közepe. Kátyús, tengelytörő aszfaltút vezet az időjárás viszontagságait és a vandalizmust egyre nehezebben viselő jeltoronyhoz, amelynek környezete hűen tükrözi az ország jelenlegi állapotát.

Magyarország földrajzi középpontját 1968-ban a Magyar Tudományos Akadémia az északi szélesség 47 fok 11 perc és a keleti hosszúság 19 fok 30 perc metszéspontjában, Pusztavacs külterületén jelölte meg. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal a falu központjától egy kilométerre északkeletre, a homokpusztai gyeppel borított hatalmas rét közepén állította fel az ország közepét jelző, Kerényi József Ybl-díjas építész által tervezett tornyot. Az avatásra 1979. december 22-én, a téli napforduló idején került sor, ezzel is hangsúlyozva, hogy az építmény a természet ritmusát meghatározó csillagászati jelenségek megértését szolgálja.

A 11 méter magas, nyolcszögű, gúla alakú építmény vázát alkotó vasbeton állványokat vörösfenyő lécek borítják. A torony közepén fekvő, kör alakú betontömbbe Magyarország térképét vésték a koordinátákkal együtt. Tetején aranyszínű félgömbön álló toronycsúcs, Fekete Tamás szobrászművész alkotása jelöli a pontot.

A jeltorony éveken keresztül megrongált állapotban állt, majd fából készült borítása teljesen leégett, így sokáig csak a vasbeton állványok jelezték az ország közepét. A helyi önkormányzat 2004-ben felújította az építményt, de a rongálások és az időjárás okozta állagromlás következtében mostanra újabb renoválás vált esedékessé. Az ország közepét a Magyar Természetjáró Szövetség is megjelölte egy faragott tölgyfa oszloppal, amely szintén méltatlanná vált funkciójához.

Az ország középpontja melletti nagyréten 1982–1984 között a Képes Újság hetilap nagy béketalálkozókat rendezett, amelyeken a résztvevők száma minden hazai rendezvényt felülmúlt, több százezren vettek részt a rendezvényeken. A mindenféle infrastruktúra nélküli területen táborozók, éjszakázók évente mértéktelen károkat, pusztítást okoztak. Az 1984-es pusztavacsi fesztivál a korszak népszerű zenekarainak fellépése mellett egy brutális tömegoszlatás miatt is emlékezetessé vált a résztvevők számára. Napjainkban is gyakran tartanak itt különféle rendezvényeket, és a környező erdőkbe induló túráknak is népszerű kiindulópontja az egykor szebb napokat látott építmény.

A Budapesttől 30 kilométerre, mintegy 10 ezer hektáron elterülő Pótharaszti-sétaerdőben a NEFAG Zrt. Monori Erdészete és a Pest Megyei Természetbarát Szövetség 2016-ban újította fel a turistaútvonalakat. A szabadon látogatható természetvédelmi terület a több mint százéves erdőőri lakkal, a mellette kialakított esőbeállóval és annak tűzrakó helyével, a pihenőpadokkal és erdei játszótérrel, valamint a három kapcsolódó, ismeretterjesztő táblákkal ellátott sétakörrel igazi erdei élményeket nyújt a látogatóknak. Az alföldi sétaerdő bemutatja a helyi élővilágot, az itt megfordult híres embereket és irodalmi alkotásaikat, az ország első természetvédelmi emlékeit és a manapság romantikus homályban élő, de egykor rémisztő betyárok életét.

RIKKANCS

Az értelmező szótár szerint a rikkancs „mozgó újságárus, aki a nála lévő lapokat kiabálva ajánlja”. Ilyen újságárus már nincs.

Persze sok minden nincs, ami régebben volt, érdemesnek látszik erről a foglalkozásról egy kicsit emlékezni. Kiegészítésként megemlítem, hogy valójában rikkancs is volt a sarki újságos, hiszen a bódéja előtt álldogálva harsány hangon kínálta a reggeli vagy délutáni lapot a járókelőknek – de nem mozgott, mint egy igazi rikkancs. De mindkettőjük hangja szenzációs volt: öblös, borízű, átható, telente néha rekedt és – ha a korabeli vicc igaz volt – bátor is. Írásban nehéz visszaadni azt a szöveget, amelyet kicsit elnyújtott hangsúllyal, a végén kérdőjellel szoktak idézni: „Szabad Nép... aaa... Magyar Nemzet?!”

A rikkancs egy-egy forgalmas útkereszteződésben fel s alá sétálva kínálta portékáját, persze ha nem volt az állandó standdal rendelkező újságárus embere, akkor éles harc alakulhatott ki közöttük, de valahogy megoldották a helyzetet. Például úgy, hogy a rikkancs felugrott a villamosra és ott harsogta az utasok fülébe a fantasztikus érdekességet, vagyis a „szenzációóó!!!”-t. E tevékenység fölöttébb nehéz volt a közlekedési csúcsforgalom idején, de egy rátermett rikkancs nem ismert lehetetlent. Egy időben a napilapok ára 60 fillér volt, egyforintosból nehéz visszaadni 40 fillért, pláne a zsúfolt és imbolygó villamoson, ezért a rikkancs borravaló gyanánt ezzel is gazdagodott. A rikkancs általában fiatalember volt, idősödve utánpótlást jelentett az állandó stand létesítésére/folytatására, ami valamilyen megélhetést biztosított az ínségesebb időkben.

MOZGÓ ÚJSÁGÁRUS A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT BUDAPESTEN.
FORRÁS: FORTEPAN

A 70-es évek egyik legzseniálisabb rikkancsával a Nyugati pályaudvarról induló vonaton találkoztam, aki berobbant a mit sem sejtő utasok közé, és fülrepesztő hangon kínálta a „Fantasztikus érdekes történetek a mindennapokból!” vagy a „Horgászok a viharos és veszedelmes szélben!” témaköröket a „Lányok, asszonyok” című szovjet propagandalapból, de talált szenzációt a „Szovjetunió” folyóiratban is, hogy megtudja az utazóközönség, „Miért omlott le a hatalmas külszíni fejtés?” Tudni érdemes, hogy abban az időben mindkét propagandalap a szovjet kiadvány magyar nyelvű megfelelője volt, amit a hazai gyárak öntudatos munkásai és alkalmazottai – a helyi üzemi pártszervezet javaslatára (!) – előfizettek. A rikkancsi zsenialitás abból fakadt, hogy a valahogy megszerzett (általában soha el nem olvasott) folyóirat borítólapját kihajlítva lengette meg az utasok előtt, akik gyanútlanul bedőltek a bulváros ajánlatnak és vettek – az egyébként nem drága, (természetesen) dotált – lapból. Megnyugtatásul írom, hogy a Szovjetunióból semmiféle megrázó érdekességről nem tudósítottak, mert ugye ha valaki beleolvasott a szép kiállítású kiadványba, megtudhatta, hogy a külszíni fejtés oldalfala azért omlott le, mert a szovjet mérnökök tervszerű robbantással megkönnyítették a vasérc kitermelését...

Rikkancs már régen nincs. Újságosbódé sem túl sok létezik már, de újságot azért lehet kapni, még ingyeneset is.

Magyarország egyik legérdekesebb tanösvénye a Tata melletti Fényes karsztforrás-csoportjánál kialakított, fából épült sétány, amely a tiszta vizű források felett, a láperdő égerfái között kalauzol végig. A szigorúan védett természetvédelmi területen áthaladó, 18 állomással rendelkező ökoturisztikai tanösvény a lápvidék különleges állat- és növényvilágát mutatja be.

A „vizek városaként” ismert Tatán hajdanán több tucat forrás ontotta magából a kristálytiszta forrásvizet. A Fényes-fürdő területén lévő láprétek és láperdők karsztforrásai 1973-ra a bányászat miatt kiapadtak, azonban annak leállta után, a kétezres években ismét megindultak. A források enyhén szénsavas, tiszta vizét már több mint száz éve élvezhetik fürdésre is az idelátogató vendégek: a karsztvizekre épült, 1913-ban kialakított fürdő a mai napig működik a forrásvidék északi végében.

A szigorúan védett természetvédelmi területen – amely 2006 óta a világ legértékesebb vizes élőhelyeit védő nemzetközi Ramsari Egyezmény helyszínei közé tartozik – 2015-ben épült ki az 1350 méter hosszú cölöpsétány, melyen számos információs tábla segít megérteni a forrásvidék látnivalóit, páratlan állat- és növényvilágát, a különböző tavakat, forrásokat, természeti jelenségeket. A tanösvény leglátványosabb része a közel négyhektáros, mesés láperdőben, a Nagy-Égeresben kiépített szakasz a kilátótoronnyal: A nyílt vízfelületű lápból kikandikáló fatörzsek, égerfák elképesztően varázslatossá teszik az egyedülálló tájat.

A tatai Kálvária-dombon, az ELTE kezelésében működő Geológus Kert csaknem 60 éve természetvédelmi terület. Az Európában példa nélküli geológiai és botanikai látványosságokat, százmillió év kőbe vésett történetét bemutató Szabadtéri Geológiai Múzeumot Varga Zoltán szakvezetésével tekintettük meg.

A tatai Kálvária-dombon elhelyezkedő, 3,5 hektáros természetvédelmi területet 1976-ban nyitották meg a természettudomány iránt érdeklődő nagyközönség számára, 1991-től Szabadtéri Geológiai Múzeumként is működik. Az egyedülálló természeti, valamint kultúrtörténeti érdekességekkel, látványosságokkal rendelkező terület 1994-ben került az Eötvös Loránd Tudományegyetem kezelésébe. Az egyetem a Környezetvédelmi Alap támogatásával 1995–1997 között fejlesztette tovább, ekkor bővült a tanösvény útvonala és a kőpark bemutató gyűjteménye. A védelem alatt álló földtani alapszelvényeket pályázati támogatás segítségével 2014–2015-ben rekonstruálták.

A természetvédelmi terület több százmillió év geológiai eseményeit, élővilágát, valamint botanikai, kultúrtörténeti és bányászattörténeti látnivalókat mutat be. Fontos szerepet tölt be a tudományos ismeretterjesztésben, a hazai geológus, térképész, geofizikus, meteorológus, geográfus, környezetvédelmi szakemberképzésben. Fennállása óta számos földtani szakmai, ősrégészeti rendezvénynek, valamint természet- és környezetvédelmi módszertani bemutatóknak adott otthont. A Szabadtéri Geológiai Muzeális Közgyűjteményt évente közel hatezren látogatják.

Éppen 50 évvel ezelőtt, 1968-ban kezdett el futballozni a Budapesti Honvéd Sportegyesületben, és kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is itt tevékenykedik Szurgent Lajos. A Honvéd egykori játékosa, majd ötszörös edzője, másodedzője, utánpótlásedzője, játékosmegfigyelője, jelenleg elnöki tanácsadója igazi élő legenda. Szurgent Lajossal – akit nemcsak a Honvéd-pályán, de szerte az országban „klubhűségesként” emlegetnek – pályafutásának főbb állomásairól, a sportsikerekhez vezető út titkairól és Kispest népszerű futballklubjáról beszélgettünk.

JÚNIUS 8. – LÁTOGATÁS AZ ÓBUDAI POLARISBAN

JÚNIUS 9. – LEVÉLTÁRI PIKNIK BUDAPESTEN

A Magyar Levéltárosok Egyesülete és Budapest Főváros Levéltára június 8–9-én – a nemzetközi levéltári naphoz kapcsolódóan – idén is megrendezte a Levéltári Pikniket, amelyen „Digitalizálj!” címmel az Arcanum Adatbázis Kft. tartott élő bemutatót munkájukról, szolgáltatásaikról. Az Arcanum Digitális Tudománytár (ADT) a teljesség igényével teszi hozzáférhetővé és kereshetővé múltunk legfontosabb nyomtatott forrásait, legyen szó újságokról, tudományos folyóiratokról, lexikonokról vagy éppen könyvekről. A jelenleg közel 18 millió oldalt tartalmazó adatbázisban tudományos és szakfolyóiratok, heti- és napilapok, valamint lexikonok és tematikus könyvgyűjtemények legjava érhető el.

JÚNIUS 25. – HÚSZÉVES A WINDOWS 98

Húsz éve, 1998. június 25-én jelent meg a boltokban a Windows 98, éppen amikor az internetezés világszerte terjedni kezdett, és ebben az operációs rendszerben már alapból minden összetevő megvolt ahhoz, hogy feltárcsázzuk a netszolgáltatónkat. A Microsoft-vezér Bill Gates április 20-án élőben mutatta be a rendszert Chris Capossela alelnökkel, és ez lett minden idők leghíresebb rendszerleállása – olvasható az Index összeállításában. A Windows 98 volt az első olyan Windows-verzió, amelyet kifejezetten otthoni felhasználóknak terveztek: leegyszerűsödött a számítógépen és az interneten való keresés művelete, gyorsabban lehetett megnyitni és bezárni az alkalmazásokat, támogatta a DVD-lemezek olvasását és az USB- eszközöket.

JÚLIUS 17. – SZÁZ ÉVE SÜLLYEDT EL A CARPATHIA

Kereken száz éve, 1918. július 17-én kora délelőtt – alig több mint hat évvel a Titanic hullámsírba merülése után – a könyörtelen végzet a legendás óceánjáró túlélőit megmentő, és emiatt világhírűvé vált Carpathia gőzöst is utolérte. A Titanic tragikus történetének hőse, a Carpathia nemcsak az egyetemes, hanem a magyar tengerhajózás történetébe is mindörökre beírta nevét – olvasható az Origo összeállításában.

JÚLIUS 18. – FÉL ÉVSZÁZADOS AZ INTEL

Ötven évvel ezelőtt, 1968. július 18-án alakult a világ egyik legfontosabb mikroelektronikai gyára, az Intel. Az Andrew Grove, Robert Noyce és Gordon E. Moore által Integrated Electronics Corporation néven alapított cég elsősorban mikroprocesszorairól ismert, de gyárt még hálózati kártyákat, alaplapi chipkészleteket, videokártyákat és egyéb számítógépes eszközöket. Kezdetben négy alkalmazottjuk volt, beleértve magyar származású Vadász Lászlót, aki 1975-től a cég elnökhelyettese, 1988–2002 között pedig az igazgatói tanács tagja. Az ő irányítása alatt készült el 1971-ben a világ első mikroprocesszora, az Intel 4004. A magyar származású, 1956-os menekült, Andrew Grove (Gróf András) 1968-tól 1997-ig, majd 1997–2005 között az igazgatótanács elnökeként azon munkálkodott nagy sikerrel, hogy az Intel egy nagy nemzetközi cég legyen. A cég részvénye jelenleg egyike annak a harminc részvényből álló kosárnak, amelyből a Dow Jones Ipari Átlagot számítják.

AUGUSZTUS 4. – REGIOMONTANUS EMLÉKTÁBLÁJÁNÁL

AUGUSZTUS 7. – SAJTÓBEJÁRÁS A SHOPMARKBAN

Kreatív „ujjlenyomatozás” az átalakítás alatt álló Shopmark, a volt Europark sajtóbejárásán. A tervek szerint októberben nyitja meg újra kapuit az addigra teljesen modernizált, átépített kispesti bevásárlóközpont. Fotó: Erdős László

AUGUSZTUS 19. – NEHEZÍTETT „KRESZ-VIZSGA”

Időnként elég sajátságosan tartatja be a rendőrség a sebességhatárokat. Ma hajnali 04:45-kor a 11-es úton, Dunabogdány és Tahitótfalu között értem egy rendőrautó mögé, és Szentendre belvárosáig esélyem sem volt megelőzni. Lakott területen belül következetesen 40-45 km/h-val, lakott területen kívül 80-85 km/h-val, 70-es korlátozású szakaszokon 60-65 km/h-val haladt – egyértelműen szándékosan nem a megengedett legnagyobb sebességgel, de éppen annyival alatta, hogy az esetleges előzők biztosan bírságot kaptak volna. Közel húsz kilométeren át (!) haladtam a rendőrök mögött, és egy nehezített KRESZ-vizsgán éreztem magam a sötétben. Már azt hittem, soha nem lesz vége a felesleges cammogásnak, amikor a szentendrei kapitányságnál végre lekanyarodtak, és vezethettem tovább normális, életszerű és szabályszerű tempóban. Itt egyértelműen az előzés miatti bírságolás lett volna a cél – de miért kell ilyen idegőrlő módszerrel szívatni és provokálni az autósokat, tényleg ez az „elrettentő erő” a gyorshajtókkal szemben?...

A rendszerváltás idején kapcsolódott be a kispesti közéletbe Zupkó Gábor, aki az első önkormányzati ciklusban alpolgármesterként töltötte hivatali idejét, 1994-től 1998-ig az első közvetlenül megválasztott polgármesterként irányította a kerületet. Kispesten és a Fővárosi Közgyűlésben végzett munkájának befejezése után a diplomáciai pályát választotta. Jelenleg az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője, nemzetközi szinten is számos szakmai sikert és elismerést tudhat magáénak. Kispest egyik új díszpolgárával kerületi kötődéseiről, az önkormányzati rendszer kialakulásáról és Magyarország uniós tagságát érintő témákról beszélgettünk.

A HALF ÉS A BEKK

Néhány napja egy tévés műveltségi vetélkedőben kiderült, hogy a magasan képzett fiatal felnőttek nem tudnak Csallóközről, teljes tanácstalansággal néztek a műsorvezetőre. Tényleg nem tudják, hol van Csallóköz? – kérdezte hitetlenül a velük nagyjából egykorú szakember, de sajnos igaz volt a tudatlanság. Ebből arra következtettem, hogy ha egy ilyen fogalom terén teljes a sötétség, vajon mi lehet az 50-es, 60-as években használt angol futballszakszavak esetében, amely szavakat a hétvégi mérkőzéseken versenyt ordítottuk a felnőttekkel, és eszünkbe sem jutott, hogy azok jelentésével esetleg mások nincsenek tisztában. Nos, így utólag is leszögezhetem, hogy tribünön semmi félreértés nem volt... Na miben is? Erről lesz szó az alábbiakban.

Amikor a half előrerúgta a labdát a centernek, de sajnos a center már ofszájdon állt, akkor a bíró lefújta a helyzetet.

A half mai szóhasználatban a „fedezetet” jelöli, volt jobb- és balhalf. Center csak egy volt, a középcsatár, az ofszájd pedig nem más, mint a les. Természetesen az ofszájd ellen az érdekeltek hangosan tiltakoztak, fütyültek, a tréner (vagyis az edző) pedig a fejét fogva esett kétségbe. A sípszót az a taccsbíró kezdeményezte, aki belengette zászlójával a lest. A „taccs” a partvonal volt, vagyis ha a labda taccsra került, elhagyta a pályát. Ezt is a taccsbíró (később partjelző elnevezéssel) jelezte.

A játékosok többsége jól driblizett, vagyis ügyesen cselezett, ami fontos készség a futballban.

Ha az egyik játékos lerúgta a másikat, az a fault. Mi ugyan gyerekkorunkban „u” nélkül ordítottuk a pályán, de ettől a fault még fault maradt, ami a „szabálytalan vagy durva lökés, taszítás, rúgás” meghatározása. Az ellenérdekelt szurkolótábor persze gyakran illette durva jelzőkkel a bírót, még a legfinomabb bekiabálás a „Szétfújja a meccset!” volt. A meccs is angol szó, mérkőzést jelent.

FERENCVÁROS–ÚJPEST MÉRKŐZÉS 1965-BEN A NÉPSTADIONBAN.
ILLUSZTRÁCIÓ: FORTEPAN, NAGY GYULA

A bekk (hátvéd) természetesen hátul játszott, megakadályozta az ellenfél csatárának kapura törését/lövését. A bekknek nagyon fontos volt a feladata, hibája súlyos következményekkel járhatott. Egy luft (magyarul „lyukat rúgott”) gólt is okozhatott, de a hibát kijavítani igyekező bekk – ha szerencséje volt – becsúszó szereléssel még elrúghatta a labdát a támadó elől. Ilyenkor néha megesett, hogy a bekk stoplis cipője nyomott hagyott a csatár lábán. A stopli a cipő talpából kiálló bütyök, aminek segítségével a játékos jobban tud kapaszkodni a vizes – korábban sáros – pályán. Ha a labda elhagyta a pályát – és nem taccsdobás következett –, akkor korner, vagyis szögletrúgás járt az ellenfélnek.

Aki nézte a labdarúgó vb-t, láthatta a legmagasabb szintű meccseket, ahol a kapusok a könnyebb labdákat lábbal stoppolták. Stoppolták, vagyis „lekezelték”. Régebben inkább kézzel fogták meg a kapusok a bőrt, nekik ugye ezt szabad. Ha más ért a labdához kézzel, akkor „hands!” -et (ejtsd: henc) ordított a lelátó, ami kezezést jelent, és szigorúan tilos.

A kapusok látványos vetődését robinzonádnak hívták, az egykori angol kapus, Robinson neve után.

Sok szempontból egyedülálló, szerteágazó nyomozásának részleteit és eredményeit, egy 1974-es erdélyi ufóeset sikeres rekonstruálásának történetét osztja meg az olvasókkal Perlaki Zsuzsanna Éva „A jel” című dokumentumregényében. A Meridián Csoport újonnan induló sorozata, a Meridián-könyvek első kötetét július 24-én mutattuk be a FSZEK kispesti könyvtárában.

FOTÓK: ERDŐS LÁSZLÓ

Száztíz évvel ezelőtt, 1908-ban kezdődött a kispesti állami munkástelep építése Wekerle Sándor akkori miniszterelnök kezdeményezésére.

A KÓS KÁROLY TÉR ÉS WEKERLE KELETI RÉSZE MADÁRTÁVLATBÓL.
FOTÓ: RUZSA ISTVÁN

A 19. század utolsó negyedében, az iparosodással párhuzamosan Budapest lakossága két és félszeresére nőtt, ám a lakásépítések nem tudtak lépést tartani a népességnövekedéssel, és a fővárosban munkát vállaló vidékiek nem találtak maguknak lakhatási lehetőséget. A századfordulóra a probléma már olyan mértékűvé vált, hogy állami beavatkozásra lett szükség. Wekerle Sándor akkori miniszterelnök kezdeményezésére az állam 1908-ban megvásárolta a Sárkány család eladó birtokát Kispesten, hogy ott – a Ferenc József által 1908. július 20-án szentesített, július 25-én kihirdetett 1908. XXIX. tc. alapján – munkástelepet hozzanak létre.

Az 1908 és 1930 között felépült telepen 20 ezer ember jutott lakhatáshoz, a munkások 80 százaléka állami vállalatoknál dolgozott. A kiviteli terveket Győri Ottmár főmérnök, a telep első gondnoka készítette, az építkezés irányítását – a főtér beépítésére kiírt külön pályázatot is elnyerő – Kós Károly, majd 1913-tól Tornallyay Zoltán végezte.

A kormány pályázatán nyertes építészek családi házakat, bérházakat és egyedülállók számára „garzonházakat” terveztek. A lakóházak 48 különböző típusterv alapján épültek, a telep színvonalas ellátását pedig az 1910-es évek elejétől egyre több középület – kereskedelmi, kulturális, egészségügyi és oktatási létesítmény – biztosította. A telep tervezésekor fontos szempont volt, hogy ne akarják bérházakba kényszeríteni a vidéki embereket, inkább olyan környezetet tervezzenek, amely ismerős számukra, ahol otthonra találhatnak. Ez az elképzelés jól illeszkedett a 19. század második felében Angliából indult kertvárosi mozgalomhoz, sőt, a Wekerletelep a központilag tervezett és felépített európai kertvárosok egyik legnagyobb méretű és legjobban sikerült példája lett.

Dr. Almár Iván csillagász–űrkutató nevét mindenki ismeri hazánkban, aki egy kicsit is érdeklődik az égbolt tudománya iránt. Neve összeforrott a magyarországi űrkutatás történetével, közérthető és élvezetes ismeretterjesztő cikkeinek, előadásainak köszönhetően sokan kerültek közelebb a világűr titkaihoz. A nemzetközi hírű tudóssal – egyetemi szakdolgozatom témájához kapcsolódóan – az űrkutatási és csillagászati információforrások hitelességéről, valamint a SETI-kutatás jövőjéről, ufóészlelésekről és a Mars-utazás lehetőségeiről beszélgettünk.

Túraútvonal: Dobogókői panoráma – Pilismarót – Miklós deák-völgy – Millenniumi emlékmű – Miklós deák-völgyi halastavak – Hamvas-kői-rét – Hirsch-orom – Pilismarót