A HALF ÉS A BEKK

Néhány napja egy tévés műveltségi vetélkedőben kiderült, hogy a magasan képzett fiatal felnőttek nem tudnak Csallóközről, teljes tanácstalansággal néztek a műsorvezetőre. Tényleg nem tudják, hol van Csallóköz? – kérdezte hitetlenül a velük nagyjából egykorú szakember, de sajnos igaz volt a tudatlanság. Ebből arra következtettem, hogy ha egy ilyen fogalom terén teljes a sötétség, vajon mi lehet az 50-es, 60-as években használt angol futballszakszavak esetében, amely szavakat a hétvégi mérkőzéseken versenyt ordítottuk a felnőttekkel, és eszünkbe sem jutott, hogy azok jelentésével esetleg mások nincsenek tisztában. Nos, így utólag is leszögezhetem, hogy tribünön semmi félreértés nem volt... Na miben is? Erről lesz szó az alábbiakban.

Amikor a half előrerúgta a labdát a centernek, de sajnos a center már ofszájdon állt, akkor a bíró lefújta a helyzetet.

A half mai szóhasználatban a „fedezetet” jelöli, volt jobb- és balhalf. Center csak egy volt, a középcsatár, az ofszájd pedig nem más, mint a les. Természetesen az ofszájd ellen az érdekeltek hangosan tiltakoztak, fütyültek, a tréner (vagyis az edző) pedig a fejét fogva esett kétségbe. A sípszót az a taccsbíró kezdeményezte, aki belengette zászlójával a lest. A „taccs” a partvonal volt, vagyis ha a labda taccsra került, elhagyta a pályát. Ezt is a taccsbíró (később partjelző elnevezéssel) jelezte.

A játékosok többsége jól driblizett, vagyis ügyesen cselezett, ami fontos készség a futballban.

Ha az egyik játékos lerúgta a másikat, az a fault. Mi ugyan gyerekkorunkban „u” nélkül ordítottuk a pályán, de ettől a fault még fault maradt, ami a „szabálytalan vagy durva lökés, taszítás, rúgás” meghatározása. Az ellenérdekelt szurkolótábor persze gyakran illette durva jelzőkkel a bírót, még a legfinomabb bekiabálás a „Szétfújja a meccset!” volt. A meccs is angol szó, mérkőzést jelent.

FERENCVÁROS–ÚJPEST MÉRKŐZÉS 1965-BEN A NÉPSTADIONBAN.
ILLUSZTRÁCIÓ: FORTEPAN, NAGY GYULA

A bekk (hátvéd) természetesen hátul játszott, megakadályozta az ellenfél csatárának kapura törését/lövését. A bekknek nagyon fontos volt a feladata, hibája súlyos következményekkel járhatott. Egy luft (magyarul „lyukat rúgott”) gólt is okozhatott, de a hibát kijavítani igyekező bekk – ha szerencséje volt – becsúszó szereléssel még elrúghatta a labdát a támadó elől. Ilyenkor néha megesett, hogy a bekk stoplis cipője nyomott hagyott a csatár lábán. A stopli a cipő talpából kiálló bütyök, aminek segítségével a játékos jobban tud kapaszkodni a vizes – korábban sáros – pályán. Ha a labda elhagyta a pályát – és nem taccsdobás következett –, akkor korner, vagyis szögletrúgás járt az ellenfélnek.

Aki nézte a labdarúgó vb-t, láthatta a legmagasabb szintű meccseket, ahol a kapusok a könnyebb labdákat lábbal stoppolták. Stoppolták, vagyis „lekezelték”. Régebben inkább kézzel fogták meg a kapusok a bőrt, nekik ugye ezt szabad. Ha más ért a labdához kézzel, akkor „hands!” -et (ejtsd: henc) ordított a lelátó, ami kezezést jelent, és szigorúan tilos.

A kapusok látványos vetődését robinzonádnak hívták, az egykori angol kapus, Robinson neve után.