Siralmas állapotban várja sorsának jobbra fordulását az egykor szebb napokat látott balatonedericsi Fekete-kastély. A nevéhez méltóan gyászos időszakokat átélt rezidencia lassan az enyészeté lesz: parkját birtokba vette a növényzet, a romos épületet életveszélyes megközelíteni. Ez azonban nem riasztja vissza a kísértethistóriák kedvelőit. Legenda ugyanis akad bőven: a kastélyhoz és a hajdan benne élőkhöz tragikus történetek fűződnek.
A Balatonederics határában található, páratlan kilátással bíró Fekete-kastély egykori lakói közül senki sem mondhatta sokáig, hogy „otthon, édes otthon”. Pedig minden adott volt a romantikához, de akár a boldog családi léthez is: tizenkét szoba több mint 800 négyzetméteren, 12 négyzetkilométeres birtokon, hívogató ősparki környezetben. Bár a hajdani lakók tragikus sorsa is okot adhatott volna arra, hogy „fekete” jelzővel illessék a rezidenciát, az igazsághoz talán az áll közelebb, hogy az épület ajtóit és ablakait feketére festették, s innen ered az elnevezés. Akárhogy is legyen, a festék mára a vakolattal együtt lekopott az épületről, azonban semmilyen természeti erő nem lenne képes lemosni azt a sok vért, ami a Fekete-kastély nevéhez tapad.
A két részből, alsó és felső épületből álló kastély egykoron a Nedeczky család tulajdonában volt, amely az 1700-as évek első felében szerzett a környéken birtokokat. Nedeczky István 1855-ös házassága révén Somogyba került, és 1859-ben anyagi nehézségek miatt testvérének, Nedeczky Jenőnek adta el az edericsi birtokot és a régi kastélyt, amely ma is áll, a romos felső kastéllyal szemben, a 71-es főút túloldalán. Istvánt 1864-ben egy Habsburg-ellenes összeesküvés miatt kötél általi halálra ítéltek, de Deák Ferenc közbenjárására, akivel rokonságban álltak, húsz év várbörtönre enyhítették az ítéletet. A kiegyezés előtt, 1866-ban pedig szabadulhatott is az idősebbik testvér. Nedeczky Jenőt is letartóztatták politikai okokból, de kellő bizonyítékok hiányában hamarosan elengedték. Ő kezdte el építtetni 1880-ban saját tervei alapján az eklektikus stílusú, historizáló elemekkel díszített felső kastélyt, amelynek háromszintes tornyából csodálatos kilátás nyílt – és nyílik még ma is – a Balaton csillogó felszínére. A romantikus hangulatot a park hatalmas fái egykor még festőibbé tették. Jenő 1881-ben egybekelt unokahúgával, a nála 18 évvel fiatalabb Nedeczky Emmával, és a pár már ebbe az épületbe költözött. Két évig tartott házasságuk, Emma tüdősorvadás miatt, 1883-ban, 25 évesen elhunyt. István másik leánya, Franciska is nagyon fiatalon, 18 évesen távozott az élők sorából. A nagyszabású építkezés abbamaradt, feltehetően a gyász és az ekkoriban a környéken pusztító filoxérajárvány miatt. Nedeczky Jenő 1892-ben országgyűlési képviselő lett, a felső Fekete-kastély csak ezután kapta meg felső szintjét és tornyait. A korabeli térképeken jól látható, hogy a jelenleg ismert kastély tömbje és parkja megegyezik az eredeti kialakítással.
Az első gyilkosság 1912. július 2-án, éjfél előtt egy órával történt a Fekete-kastélyban, amikor a birtok marhacsordájának gulyása féltékenységből halálra késelte kedvesét, a Nedeczky család szakácsát. A következő áldozat maga Nedeczky Jenő volt, aki gyógyíthatatlan reumatikus betegségtől szenvedett, és 74. születésnapján, 1914. március 12-én, egy órával éjfél után agyonlőtte magát.
Az idő múltával aztán a kastély többször gazdát cserélt, mígnem 1928-ban Vág Jenő pesti ügyvéd költözött ide a feleségével. Az ügyvéd nem sokáig élvezhette vidéki életet, egy alkalommal házasságtörésen kapta a feleségét, ezt követően önkezével vetett véget az életének. A kikapós özvegy hamar vigaszt talált egy kútfúró személyében, de ő is hasonló sorsra jutott. A feleség újfent új szerelem után nézett, és szívét egy tengerésztisztnek adta. Kaály Nagy Adorján, a „tengerésztiszt” valójában egy ügyes szélhámos volt, akit tizenháromszoros bigámia vádjával körözött a rendőrség. Mire erre fény derült, a férfi már jórészt felélte a pórul járt özvegy vagyonát, mielőtt magára hagyta őt.
A kisemmizett asszony egy miniszteri főtanácsosnak, dr. Marich Jenőnek adta el a birtokot, aki a második világháború alatt kettős hírszerzőként kereste a kenyerét: látszólag a németeknek dolgozott, valójában azonban az angol és szovjet csapatoknak szivárogtatta az információkat. Erre valószínűleg a németek is rájöttek, Marich pedig 1945 februárjában, néhány nappal a front átvonulása előtt román feleségével együtt öngyilkosságot követett el.
Ezzel ért véget a különös halálesetek sora, az elátkozott kastélyba pedig ismét új lakók költöztek. Az épület rövid ideig a japán nagykövetség ideiglenes székhelye volt, majd üdülőként üzemelt, a Vasas Szakszervezet dolgozóinak gyermekei nyaraltak itt egészen a nyolcvanas évek végéig. Az idők folyamán a nagyteremből étkező és konyha lett, a kastély mögé pedig további kiszolgálóépületeket húztak fel. Közös mosdók, konyhák és válaszfalak nyomai, egy-egy szocreál lámpa, az ebédlő csempéi máig őrzik a nagyszabású, ízléstelen átalakítások nyomait.
A műemléki védettség alatt álló ingatlan napjainkban egyre romosabb állapotban várja további sorsát. A 71-es útról a sűrű növényzet teljesen eltakarja az épületet, de viszonylag könnyen megtalálható. Emelkedő földúton, majd keskeny ösvényen közelíthetjük meg a fákkal és bozóttal sűrűn körbenőtt kastélyt, ahol szemmel láthatóan már sokan jártak előttünk. Az egykor gyönyörű ingatlan elburjánzott kertjét ellepte a szemét, a potyogó téglák és cserepek miatt életveszélyes az épület közelébe menni, ennek ellenére az omladozó falakat belülről rengeteg graffiti borítja. Bár a vandálok szétverték a homlokzatot a főbejáratnál, a neoreneszánsz elemekkel díszített falazat szinte mindenhol masszív. Az épület tengelyében sértetlen a kőből faragott címerpajzs, amit két oldalról a mindig feltámadó Adoniszek tartanak, izmos testükön angyalszárnyak utalnak a halhatatlanságra, groteszk módon a kastély legromosabb részén. Az épületbe lépőt sokkolja a teljesen elpusztított előcsarnok és lépcsőház, a mindenfelé heverő törmelék, de a szobák és termek még pontosan őrzik az aranymetszés arányaival kialakított tereket. A toronyszoba ma is kiemelkedik a parkot erdőként benőtt fák rengetegéből, de a káprázatos balatoni panorámát már nem élvezhetjük, óvatosságból inkább nem merészkedünk a felsőbb szintekre.
Az elhagyatott kastélyt 220 millió forintért kínálták eladásra 2014-ben, ami egy vízhez közeli ingatlan esetében egyáltalán nem számít drágának a Balatonnál, ugyanakkor egyértelmű, hogy új tulajdonosának a sokszorosát kell majd ráköltenie. Rendkívüli szomorúság tölt el a pusztítás és az enyészet láttán, s közben bennünk motoszkál a kérdés: lesz-e jövője a Fekete-kastélynak, vagy olyan tragikus sors vár rá, mint hajdani lakóira?
PRUSINSZKI ISTVÁN
