Mai napig nem született megnyugtató magyarázat arra a különös eseménysorozatra, amely 1992. január 3-án zajlott le a Várpalota közelében található Fajdas-hegyen. Vajon „egyszerű” gömbvillám, felrobbanó meteor vagy egy idegen civilizáció állt a tűzoltóságot, a rendőrséget és a honvédséget is mozgósító, titokzatos tűzeset hátterében?

Minden bizonnyal örökké emlékezetes nap marad 1992. január 3-a azoknak a szemtanúknak, akik egy azonosítatlan objektum lezuhanását figyelhették meg a Várpalotától északra fekvő dombok között. Néhány perccel 12 óra előtt a város határában működő benzinkút egyik kezelője, Papp Tibor értesítette a helyi rendőrkapitányság ügyeletét. Izgatott hangon elújságolta, hogy egy szürkésfehér színű, gömb alakú, autó nagyságú tárgy felfoghatatlan sebességgel, de teljesen hangtalanul, körülbelül 200 méteres magasságban, lapos szögben átrepült a mintegy három-négy kilométerre északra található hegyoldal irányába, majd hirtelen átbukott a hegygerincen, és eltűnt a megfigyelők szeme elől. Ezt követően mintegy 10-15 méter átmérőjű, henger formájú, vaskos füstoszlop tört fel a magasba, s rá egy másodpercre láng is felcsapott a szóban forgó helyen. A rendkívüli bejelentést követően érthető okokból vibrálni kezdett a levegő a kapitányság épületében is.

Lángba borult hegytető

Az izgalommal teli várakozás perceit Sütő József százados, a bűnügyi osztály vezetője törte meg, aki a forró nyomosokon kívül valamennyi mozgatható munkatársát riadóztatta. Öt autóval húsz rendőr indult a helyszínre, hogy tisztázza a rejtélyes jelenség okát.

„Mivel civilek tették a bejelentést, és nem a honvédség, ezért kizártam annak a lehetőségét, hogy az errefelé állomásozó repülőezredek vesztettek el egy légi járművet. Mi más juthat ilyenkor az ember eszébe, mint hogy esetleg déli szomszédainktól idetévedt egy rakéta. Éppen ezért azonnal a helyszínre siettünk, és a tűzoltók megérkezéséig lezártuk a környéket – nyilatkozta a százados a Magyar Televízió helyszínen forgató stábjának. – Több száz négyzetméteres területen, szinte szabályos kör alakban parázslott az aljnövényzet. Olyan hatása volt, mintha az egész hegyoldal egyszerre kapott volna lángra, hiszen egy kisebbfajta tűz nem tudott volna ilyen hamar és ilyen nagy területen szétterjedni szélcsendes időben. Kollégáimmal együtt furcsának találtuk, hogy maradtak olyan szigetecskék, ahol teljesen érintetlen maradt a fű, és a hó sem olvadt meg. A mészkősziklák továbbra is vakítóan fehérlettek, azokon az égésnek és füstnek nyoma sem volt. A fák törzsének is csak a talajhoz közel eső része perzselődött meg, ágaikon a száraz levelek épségben maradtak. Érdekes az is, hogy a titokzatos körbe vezető 30-40 méteres földútra egyetlen szikra sem pattant, az ösvény teljesen érintetlen maradt.”

Nem sokkal később a szintén riadóztatott tűzoltók is megérkeztek a helyszínre, és a tűz eloltása után a rendőrökkel közösen bejárták a kiégett hegytető minden négyzetméterét. Becsapódási nyomokat vagy a tűz keletkezésére utaló anyagot azonban nem találtak, sőt a szakemberek a tűzgócot és terjedésének irányát sem tudták megállapítani.

„Első látásra szokásos avartűzzel álltunk szemben. Csakhogy az alaposabb szemrevételezés után megállapíthattam, hogy ez semmiképpen nem hétköznapi bozóttűz. Jelentésemben a tűz okának azt jelöltem meg: vélelmezett egyéb. Magyarán fogalmam sincs, mi okozta azt, csupán találgatni tudok” – emlékezett vissza Nagy Attila tűzoltó főhadnagy, a Várpalotáról kiinduló csoport parancsnoka. A helyszínt bejáró szakemberek közül néhányan jellegtelen, azaz máshoz nem hasonlítható szagot, illatot éreztek. Ugyanakkor nehezen tudtak megállapodni a kiégett terület alakját és nagyságát illetően. Végül az utólagos mérések és számítások szerint mintegy öt hektárban határozták meg a tűz marta terület nagyságát, és hozzávetőlegesen téglalap alakúnak a formáját.

Még laikus szemmel nézve is elképesztően különös esemény zajlott le a Fajdas-hegy oldalában. Mint a szakértő rámutatott, a tűz a növényzet alsó, földfelszínhez közeli részeit néhány centiméter magasságban elszenesítette, annál feljebb viszont meg sem pörkölte. Így csak olyan tűz éget, amely igen rövid, szinte szemvillanásnyi ideig rendkívül nagy hőmennyiséget közöl a környezetével, s utána azonnal elenyészik. További gyanakvásra adott okot, hogy a tűz érintetlenül hagyott tenyérnyi fűcsomókat és hófoltokat, a szokványos avartűzzel szemben, amely az összes havat megolvasztotta volna. Szokatlannak számított az is, hogy a speciális, 4-500 Celsius-fokig védelmet biztosító csizmát viselő tűzoltók talpát valósággal égette a föld, míg a korábban tapasztalt avartüzeket követően egyszerű félcipőben sem lehetett érezni a kisugárzó hőt. Szintén meglepetéssel szolgált, hogy a terület fölé emelkedő háromszögelési pont – a cserjékkel és a bokrokkal ellentétben – megsínylette a tüzet: az időjárás viszontagságainak kitett vasszerkezetet maró rozsda helyenként megfeketedett és lepattogzott, amely szintén elképzelhetetlen lett volna szokásos avartűz esetén.

Gömbvillám vagy meteor?

Délután két óra tájban a szentkirályszabadjai helikopterezred Mi–17-es gépe is megjelent a terület felett. Simon Sándor ezredes, a Bakony Harcihelikopter Ezred parancsnoka a legjobb erőket és eszközöket mozgósította a különös eset kivizsgálására. A keletkezés körülményeire való tekintettel elvégezték a szükséges sugárméréseket is, de a műszerek semmilyen eltérést nem mutattak a megszokott értékektől. Rövidesen megérkeztek a helyszínre a Havária Laboratórium szakemberei is, akik újabb vizsgálatokkal megerősítették, hogy a lakosságot nem fenyegeti veszély, majd talaj-, növény- és levegőmintákat vettek későbbi elemzés céljából, de ezekben sem mutattak ki semmilyen anomáliát.

A fényképekkel és videofelvételekkel, jegyzőkönyvekkel és szakértői elemzésekkel alátámasztott eredményekről a helyszínelésben részt vevők, a szemtanúk és a szakértők bevonásával néhány nappal később Szentkirályszabadján tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az X-aktákba illő esettel a honvédség sem tud mit kezdeni. „A szemtanúk elmondása alapján a tárgynak legalább 1000 km/órás sebességgel kellett repülnie. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy esetleg nem volt még gyorsabb. Ilyen sebesség mellett egy hirtelen végrehajtott irányváltoztatás földi repülő szerkezetek esetében végzetes lehet. Talán meg sem kell említenem, hogy ilyen sebességű repülő ekkora magasságban elviselhetetlen hangot bocsátott volna ki. Földi jármű egészen biztosan nem képes hasonló mutatványra” – hangsúlyozta az ezredparancsnok.

Minden megfigyelés és vizsgálati eredmény azt valószínűsítette, hogy a jelenség gömbvillám volt. Csakhogy akadt egy meg nem kerülhető körülmény: az észlelést nem kísérte hanghatás. Az esettől 3-4 kilométerre tartózkodó szemtanúk semmilyen hangot nem hallottak, pedig az arrafelé rendszeresen lövészetet végrehajtó helikopterezred által keltett zajra mindig felfigyeltek. E szemtanúktól ellentétes irányban, a szemközti domboldalon több présház is található. Az egyik présház előtt két férfi dolgozott, de ők sem hallottak robbanást, pedig egy ilyen hatalmas területet felperzselő gömbvillám kisülését több kilométerről is hallani kellett volna.

Némileg logikusabb magyarázattal szolgálhat a tűzeset kiváltó okára az a feltevés, amely szerint egy vízjégmeteor lépett be nagy sebességgel a légkörbe, és közvetlenül a talaj felett felrobbant. Az így keltett magas hőmérsékletű lökéshullám helyenként felgyújtotta az aljnövényzetet és elolvasztotta a havat, a meteor pedig nyomtalanul megsemmisült.

Különös párhuzamok

Ezzel azonban még nem lehet lezárni a talányos eseménysorozatot, amit több szemtanú is megdöbbentő adalékokkal egészített ki. Egy veszprémi vállalkozás két munkatársa, Márkus Gyula és Perjés Rezső már aznap reggel, órákkal a robbanás előtt érdekes megfigyelést tett. „Hét óra körül Fűzfő irányába igyekeztünk, árut szállítottunk. A berhidai elágazásnál arra lettünk figyelmesek, hogy az égen egy szürkés-feketés tárgy lebeg. Kollégám kérdezte, hogy mi lehet az, én felnéztem, és viccelődve azt mondtam, biztosan elromlott egy repülő és fennmaradt. Egy szivar alakú tárgy volt, amely nagyjából 45 fokos szögben megdöntve állt a levegőben. Egészen biztosan fizikai objektum volt, s nem valamilyen látomásszerű tünemény” – mesélte Perjés Rezső.

Szintén elgondolkodtató ufóészlelésről számolt be Lábas István bányász, aki aznap éppen a közeli bányató jegén korcsolyázott a gyermekeivel. „Mi is tisztán láttuk a lángokat. Arra gondoltunk, hogy talán egy helikopter zuhant le, de feltűnő volt, hogy korábban sem motorzajt, sem utána robbanást nem hallottunk. Még mondtam is a gyerekeknek, hogy szólni kellene a tűzoltóknak, de nem tudtunk olyan gyorsan mozdulni, hiszen rajtunk volt a korcsolya. Végül úgy döntöttünk, hogy maradunk. Korcsolyáztunk még egy darabig, aztán ebédidőben beszálltunk a kocsiba és hazafelé indultunk. Az autó ablakából megpillantottunk egy hosszúkás, szivar alakú tárgyat, amely rendkívül gyorsan haladt Várpalota irányába, és el is tűnt a horizonton. Én látni véltem rajta ablakokat, a fiam ezt nem látta. Akkor még arra gondoltunk, hogy közelebb kellene mennünk az égő területhez, de nemsokára feltűntek a rendőrség és a tűzoltók autói, így inkább hazafelé vettük az irányt” – emlékezett vissza a történtekre.

Az eddig felmerült és válasz nélkül maradt kérdések sorát bővíti az is: vajon mi történt az ominózus 30-40 perc alatt, amikor a szemtanú és családja észlelte a „becsapódást”, majd utána elrepülni látta a tárgyat? Valóban ez az elképesztő sebességgel száguldó, ismeretlen eredetű objektum okozta az avartüzet? De akkor hová tűnt több mint fél órára, egyáltalán honnan érkezett, és merre száguldott tovább? Esetleg rövid időre átlépett egy másik dimenzióba, netán megszakítás nélkül folytatta útját, csak éppen számára „kiesett” 30-40 perc az időből?

Újabb rejtélyek a Fajdas-hegyen

A bakonyi ufórejtély utáni nyomozás során több olvasói visszajelzést és beszámolót is kaptam a környéken tapasztalt rejtélyes jelenségekkel kapcsolatban, amelyekre – az ominózus tűzesethez hasonlóan – a mai napig nem született megnyugtató magyarázat.

Fekete Dávid elmondása szerint csak ötéves volt az esemény idején, mégis pontosan fel tudja idézni azt a napot. „Sokáig azt hittem, hogy álmodtam az egészet, és csupán 13-14 éves koromban jutott eszembe ismét a történet. Az említett napon, 1992. január 3-án szüleimmel és testvéreimmel nagyszüleimtől autóztunk hazafelé Ősiből – az onnan 15 kilométerre található – Pétfürdőre valamikor késő délután, már sötétedés után. Egyszer csak mindent elvakító, pasztelles fehér fény vett körül minket. Az egész talán 3-4 másodpercig tarthatott, mialatt semmilyen hangot nem hallottam, és az autón kívülre sem lehetett látni. Mintha az ablakok átlátszatlan üvegből lettek volna, és nagyon erős megvilágítást kaptak volna kívülről. Magam előtt látom édesapám arcát is, amint riadtan hátrafordult megnézni, hogy senkinek nem esett-e baja. Szüleim azt mondták, hogy csak egy alacsonyan szálló repülőt láttunk, de ezt már akkor sem hittem el, hiszen az hangos lett volna, és értelemszerűen nem vakított volna konstans fényerősséggel minden irányból. Érdekes az is, hogy egy lejtőn haladtunk átlagos sebességgel, mégis ugyanonnan folytatódott az utunk, mint ahol a fehér fény elért minket. Mivel nagyon fiatal voltam, csupán ennyire emlékszem pontosan, de nagyon mély nyomokat hagyott bennem a történet. Valamikor 16-18 éves koromban hoztam fel ezt az esetet a szüleimnek, de szembeötlő zavartsággal azonnal letereltek a témáról – mondván, hogy ők erre nem emlékeznek –, így sajnos nem jutottam további információhoz a történtekről. Évekkel később derült ki, hogy egyik barátom is kint volt aznap a Fajdas-hegyen, de az ő családjában szintén tabutémának számított az eset, ezért még nem beszélgettem vele erről bővebben.”

Dávid érdekességként említi, hogy a kilencvenes évek közepén a fenti eseménytől függetlenül is sokan tapasztaltak – egymástól függetlenül – szokatlan és megmagyarázatlan jelenségeket Várpalota környéken. Környezetéből is többen láttak gömbvillámokat, hangtalanul mozgó, fényes kék és vörös energiagömböket, amelyek az ablakon vagy a konnektoron keresztül jutottak be a lakásokba. Mások olyan sötétszürke vagy fekete testű, 100-120 centiméter magas lényekről számoltak be, amelyek a panelházak homlokzatán és tetején másztak fel-le meglepő mozgékonysággal és rugalmassággal, betekintettek ablakokon, majd továbbálltak.

„Szeretném megosztani azt az esetet, amely 17 évvel ezelőtt történt velem – kezdte levelét Székely Áron. – Szüleimmel és rokonaimmal akkoriban gyakran kirándultunk Várpalota környékén. Tízéves koromban, 1999 tavaszán egyik utunk éppen a Fajdas-hegyre vezetett, teljesen belátható terepen. Izgága gyerekként kezdtem unni a tempót, így édesapám engedélyével előrementem a földúton a kilátónak nevezett betontömbhöz. Felálltam erre a tömbre, és gyönyörködtem a kilátásban. Bár legfeljebb néhány száz méteres előnyre tehettem szert a családom többi tagjához képest, akiknek már régen oda kellett volna érnie, hiába vártam a felnőtteket. Ezért elindultam visszafelé a földúton, hogy megkeressem őket, de senkivel nem találkoztam. Kiabáltam a nevüket, de nem kaptam választ. Pánikba esve lerohantam a hegy oldalában lévő szőlőstelkekhez, ahol egy idős nénivel találkoztam. Miután elmeséltem neki a történteket, szólt az éppen neki segédkező fiának – mint később megtudtam, a palotai kórház egyik orvosa volt –, aki azonnal bevitt a Trabantjával a városba. Tisztán emlékszem arra, hogy az egész legfeljebb negyed óra alatt zajlott le. De mire a város szélén lévő garázsokhoz értünk, ott találtam a keresztanyámat, aki a helyiektől érdeklődött, hogy nem láttak-e engem. Elmondása szerint órákig kerestek engem az erdőben, és már a rendőrségen is bejelentették az eltűnésemet. Ez azért volt hihetetlen számomra, mert a Fajdas-hegy, amelynek kilátója előtt néhány száz méterrel szétváltunk, hozzávetőleg 4-5 kilométerre fekszik Várpalotától, engem pedig – mint keresztanyám megerősítette – a rendőrségi bejelentéssel együtt több órán át kerestek. Én viszont negyed óránál többet biztosan nem töltöttem egyedül, és azóta sem találtam magyarázatot az elveszett időre.”

Egyelőre csupán annyi biztos, hogy a Bakony ezen vidékén a kilencvenes években az átlagosnál gyakrabban fordulnak elő az ufójelenséggel összefüggésbe hozható, megmagyarázhatatlan események, amelyek a mai napig élénken foglalkoztatják a szemtanúkat és az érintetteket. De az talán már soha nem derül ki, hogy pontosan milyen esemény zajlott le 1992. január 3-án Várpalotán, így ez az eset is a megfejtésre váró „magyar X-akták” sorát gyarapítja.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
AZ UFÓMAGAZIN 2016. ÁPRILISI SZÁMÁBAN