Bármilyen meglepő, de a világ számos pontján törvények vagy helyi határozatok tiltják a földönkívüliekkel történő találkozást. Az Egyesült Államokban „a kapcsolatfelvétel vétségében” bűnösnek talált elítélt börtönbüntetést és pénzbírságot kaphat, Észak-Koreában és Kínában pedig több ezer embert tartanak elmegyógyintézetekben pusztán azért, mert azonosítatlan repülő járműveket láttak. Hasonló intézkedéseket hozott több afrikai törzs vezetése is, amelyek rendeletben tiltották meg az ufóészleléseket és az idegenekkel való kapcsolatot. Mindez persze nem riasztja vissza a szemtanúkat…

Az Amerikai Egyesült Államok törvényhozói a Holdra szállás előtt, 1969. július 14-én fogadták el azt a törvényt – a Szövetségi szabályok törvénykönyve 1211. bekezdésének 14. paragrafusát –, amely kimondja, hogy bárki ellen, aki bűnös egy kozmoszból érkezett lénnyel történő kapcsolatfelvételben, automatikusan körözés lép életbe, őrizetbe vétel után pedig egy év börtönbüntetésre és ötezer dollár bírságra ítélendő. A NASA adminisztrátorát felhatalmazták arra, hogy döntsön annak kérdésében, valaki kapcsolatba került-e földönkívüliekkel. Ilyen esetben a „vádlottat” fegyveresen őrzött karanténba zárathatja, amit még bírói rendelet sem oldhat fel. Ez a rendelkezés ellenkezik az amerikai alkotmánnyal, de a kormány legtöbb tagja valószínűleg nem vette a fáradságot a bekezdés elolvasásához, így a törvényt vita nélkül tették be a törvénykönyvbe.

Miközben a fejlett demokráciáknak nevezett országokban a média gyakran szenzációs körítéssel tudósít az ufóesetek szemtanúinak élményeiről, néhány diktatórikus államban egyenesen tiltják még azt is, hogy az ember azonosítatlan repülő tárgyakat lásson. Dr. Steven Greer amerikai ufológus, a téma elismert kutatója szerint egyes országokban hivatalból üldözendő cselekmény az ufójelenségekkel és a földönkívüliekkel kapcsolatos személyes élmények szóba hozása. Példaként említi egyebek mellett Észak-Koreát, ahol különálló intézetet hoztak létre azon „elmebetegek” számára, akik repülő korongokról és kis szürke lényekről vizionálnak. Ezekben az esetekben a szemtanút szinte azonnal elszigetelik a hozzátartozóitól, mintha az ufóészlelés valamilyen ragályos betegség lenne – meséli Greer, akihez már több ilyen beszámoló is eljutott. „Egyáltalán nem tanácsos ezekről az élményekről beszélni, mert az ember könnyen egy szanatóriumban találhatja magát, ahol aztán elektrosokkal és különleges, kémiai anyagokkal töltött fecskendőkkel igyekeznek feledtetni azt, hogy nem vagyunk egyedül. Egy ottani forrásom szerint egészen embertelen módon kezelik ezeket a vértanúkat, sok esetben teljesen kiürítik az elméjüket, csak azért, hogy ha magát a konkrét emléket nem tudják kiemelni, akkor inkább az egész személyiséget padlóra küldik.”

Kína kommunista vezetése sem kedveli, ha nála nagyobb hatalmú, fejlettebb lényekről tesznek említést az országban, ezért itt is párthatározatok tiltják az ufójelenségek észlelését, és azokat a szemtanúkat, akik mégis említést tesznek élményeikről, akár örökre elzárhatják. Hasonló intézkedést hozott egy kis etióp falu, Lebiolibi tanácsa is, ahol egy időben annyi földönkívüli emberrablás történt a környéken, hogy egyenesen megtiltották az efféle találkozásokat. A rendelet kimondja, hogy „ha bárki késztetést érez földöntúli lényekkel való érintkezésre, köteles a gondolatnak ellenállni, és megfelelő táplálék felvétele után jelentkezni az orvosnál kivizsgálásra”. Szigorú tiltásról döntött az új-guineai Pembre vezetősége is, amely azonnal bevonja a halászati engedélyét azoknak, akik az Arafura-tengeren különös, tenger alatti fényeket és a vízből időnként kiemelkedő repülő csészealjakat figyelnek meg. Egy kis gaboni törzs, az akénik egyik rendelete pálcával történő „elfenekelést” ír elő azoknak, akik azt állítják, idegen világok eszközeit vagy lényeit látták. Ilyen intézkedések mellett nem meglepő, hogy mostanában meglehetősen ritkán látnak ufókat a helybeli lakosok.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
AZ UFÓMAGAZIN 2015. OKTÓBERI SZÁMÁBAN