MOZI AZ ÚTTÖRŐ ÁRUHÁZBAN

A Puskin mozival szemben volt az Úttörő Áruház. (Hivatalosan Úttörő és Ifjúsági Állami Áruház.) Egy elhanyagolt része (földszinti üres kirakat) most is megvan, egyébként megszűnt. Valamikor Nagykovácsi Áruháznak hívták, tulajdonosa Nagykovácsy Milenkó volt, síremléke a Farkasréti temetőben található.

Az áruház – szerintem – nem sokban különbözött a többi áruháztól, de a legfelső emeleten minden kisiskolás (vagy még kisebb) gyermek örömére mozi is működött. Az előadások nem folytatólagosak voltak, ki kellett várni a mintegy félórás film(ek) végét. A jegyet a rendszeres látogatások miatt már ismerősként üdvözölt pénztáros néni adta igen olcsón, viszont a jegy nem helyre szólt, emiatt a kezdésnél ügyesnek kellett lenni.

Amikor végre megszólalt a film végét jelző csengő, az addig illedelmesen várakozó ifjú nézősereg egymást taszigálva az ajtó előtti zöld függönyhöz nyomult. Az előadást megtekintő benti csapat az oldalsó ajtókon tódult ki, harsány „filmelemző” véleményük pattanásig feszítette a bevonulásra összegyűlt tömeget, ami kisebb lökdösődésben, helyezkedésben, taszigálásban nyilvánult meg. És akkor végre megjelent a kék köpenyt viselő, mindig szótlan és egykedvű mozigépész bácsi, akinek hihetetlen hatalma és félelmetes tekintélye volt. Erőteljes rántással elhúzta a függöny két szárnyát, felmérte a megjelenésére teljes némaságba visszakozott tömeg nagyságát, és jelt adott a bevonulásra. Az illedelmes viselkedés két-három lépés után megváltozott, és a bevonulók az első sorokért már csatát vívtak: de aztán mindenki megtalálta helyét, egy kis durcásság és nyelvöltés után.

A bevonulás után kezdődött a második felvonás: a jegyeket a mozigépész bácsi soronként és székenként szigorúan begyűjtötte, közben egy-egy néma pillantással a hangoskodást sikerrel csillapította. Mert hát akkor már a várható örömök alig tudták türtőztetni a nézőket.

Még egy utolsó csavar az idegzeten: a gépész bácsi elvonult a gépházba, de mi, tájékozottak már tudtuk, mi fog következni. A terem elsötétült, a mennyezet alatti rejtett fénycsövek vörös fénnyel árasztották el a nézőteret. És akkor elkezdődött a vetítés. (A vörös fény persze eltűnt.)

Én annyi szép, színes szovjet rajzfilmet azóta sem láttam. Medvék, mókusok, kakasok és vidám úttörők (pardon, szovjet film volt: pionírok) kergetődztek, üldözték a rosszcsont bajkeverőket, és – természetesen – a nép ellenségeit, a bojárokat, a földesurat, a gazdag mostohát.

Mi pedig néztük a kavalkádot, az üldözéseket, és ahogy a gonosz elnyeri méltó büntetését. Mint a Tom és Jerryben – de hol volt az még akkor!