EGY 500-AS ARIELLEL A FORRADALOMBAN

Előhang: az Ariel angol motorkerékpár-márka. Nagy, négyütemű motorokat jelentett. Az a változat, amiről szó lesz, feltehetően még a háború előtt jöhetett Magyarországra. Nem egy luxuskinézetű járgány volt.

1956. október 23-án, kedden délben rendesen befejeződött az iskola, irány haza, vagyis minden a megszokott rendben alakulhatott volna – de nem így történt. Délelőtt elterjedt a hír, ami nem volt megszokott abban az időben: tüntetés készül, talán a bölcsészkarról indul, nem volt messze sem az iskolától, sem a lakásunktól, ezt látni kell nekünk is, bár még csak általános iskolások voltunk. Ebből következően hihetetlen gyorsasággal megírtam a másnapi leckét és bemagoltam a tanulnivalót, utána irány a tér (a Kistér!), a Károlyi-kert, ahogy szoktam, mondtam anyámnak – és helyette elszaladtam a Kossuth Lajos utcáig, hiszen a bölcsészkarról – ha lesz tüntetés – nyilván arra megy a tömeg. Jól kalkuláltam, és pillanatokon belül magam is ott vonultam az egyetemisták között – ki gondolta volna délelőtt az iskolában, hogy tüntetni fogok.

Bár egész ifjú koromban, 6-8 évesen már részt vettem „tüntetésen”, a május elsejein (virslivel és zászlólengetéssel fűszerezve), ez a mostani tüntetés számomra igazi meglepetés volt. Ment a tömeg, túlnyomórészt fiatalok, bár ahogy emlékszem, csatlakoztak hozzánk (bizony: hozzánk!) munkából hazatérő idősebbek is. Vidámkodtak, nevettek, jókedvűek voltak az emberek, az egésznek boldog, ünnepi hangulata volt. Végig a Kossuth Lajos utcán, majd ráfordulva az akkori Tanács (ma Károly) körútra, és tovább a Bajcsy Zsilinszky úton a Nyugati pályaudvar, a Marx (ma Nyugati) tér felé.

Abban az időben a felsorolt utakon mindenhol villamos közlekedett, de természetesen a felvonulás idején már ezek a járművek leálltak, az autók, motorok csekély száma (az egész Múzeum körúton is csak elvétve parkolt személyautó) nem okozott problémát.

A tömeg – egyre nagyobb számban – vonult tovább a körúton, a Margit hídon, és egyszer csak megérkeztünk a Bem térre. Belegondolva (nem akkor, hanem most), ez a Kossuth Lajos utcától idáig tartó távolság egészen tekintélyes volt, magamtól ennyit talán sosem gyalogoltam, de az események elfeledtették velem a fizikai teljesítmény nehézségét. Az összegyűlt és egyre csak növekvő tömeg hatalmasra duzzadt, és nekem eszembe jutott, hogy valahogy haza is kell érnem.

A villamosvágányok mellett álldogáltam, amikor egyik osztálytársam bukkant fel, akit örömmel üdvözöltem. Persze neki is a visszaút okozott gondot (a Magyar utcában laktak, éppen a mi Múzeum körúti lakásunk mögött), ami úgy látszott, megint csak gyaloglással lesz teljesíthető. Aztán a barátom eltűnt a tömegben, én pedig néztem az eseményeket. „Hű, mi lesz itt” – járt az agyamban, de egyszer csak barátom megint előkerült, láttam, ahogy fürgén cikázik az emberek között, lihegve állt meg előttem: „Gyerünk gyorsan, gyerünk!” – és robogott visszafelé, én utána. „Találkoztam egy motorossal – lihegte –, a Baross utcába megy, elvisz, spuri hozzá!”

ARIEL OLDALKOCSIS MOTORKERÉKPÁR A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT. ILLUSZTRÁCIÓ: FORTEPAN

Így kerültem egy teheroldalkocsis 500-as Ariel oldalkocsijába, barátom a motoros mögé ült, és máris brummogott a nehéz angol motor. Imbolyogtam persze rendesen, mert csak az oldalfalba tudtam úgy-ahogy kapaszkodni, fenekemet törte a (valószínűleg korábban szállított) sóder és kavics maradványa, de robogtunk, süvített a szél, én pedig úgy éreztem magam, mintha Gaál motorversenyző (állandó rajtszáma a 3-as volt) oldalkocsijában repesztettem volna.

A Margit híd Pestre vezető oldalán átvergődtünk valahogy, utána a csendesebb Honvéd utca következett, majd az Alkotmány utca, ahol óriási szerencsénkre – hatalmas tömeg vonult a Parlamenthez! – két „sereg” között volt annyi rés, hogy átzúgtunk ügyesen, és a mellékutcákon elértük a Kálvin teret, ahol elbúcsúztunk.

Sem a motorost, sem osztálytársamat nem láttam többé. A motorosnak a nevét sem tudtam, osztálytársam pedig családjával együtt – a forradalom pár békés napja alatt – külföldre távozott, vagyis disszidált, tanultam meg a szakszerű fogalmat.

A Nemzeti Múzeumnál este már kitört a forradalom. Apánk nagy nehezen valahogy hazavergődött Újpestről, ahol dolgozott. Másnap már egyre jobban ropogtak a fegyverek.