VÁNDORIPAR

Nem vagyok benne biztos, hogy amikor egy vicces ember beszélgetőtársának azt bizonygatja, hogy a bekövetkezett esemény (amiről éppen szó van) „úgy hiányzott, mint üveges tótnak a hanyatt esés”, tudja-e hova tenni a hallgató ezt a „nemzetiségi” meghatározást. Ne beszéljünk mellé: a „tót” szó éppen úgy nem változtatható meg, mint ahogy a „cigánypecsenye” sem „romapecsenyére”, ez ugyanis nem gúnyos jelző, hanem egy régi, a magyar köznyelvben bevett, mindenféle hátsó gondolat nélküli fogalom, mint például a „drótos tót”.

Nos, hogyan találkozott e két „szlovák” iparossal és a vándorköszörűssel az 50-es évek gyermeke – erről lesz szó a következőkben.

Nem nagy megállapítás, de az üvegablak, a kredencüveg, a szobaajtó göröngyös felületű üvege, a régi típusú liftajtó ablaka stb. néha betörik, elreped, amit javítani kell. Hol vagyunk még a lakótelepi ablakok hő- és zajszigetelt, dupla falú hatalmas felületeitől! Nincs még oldalkocsis IZS motorkerékpáron nagy üvegtáblákat szállító üveges mester, nincs teherautó, amellyel kiszállítják a budai villák verandáinak anyagait – még üveges kisiparos sincs, aki „Ezért nem megyünk ki, tessék behozni az ablakot!” felszólítással adja meg a helyes eljárást az üvegpótlás ügyében.

Van viszont üveges tót. Ez a szakember hátán hordja a különböző méretű táblaüvegeket. A hordozóeszköz alkalmas arra is, hogy a javítási művelethez szükséges eszközök (üvegvágó, kalapács, szög, gitt stb.) egy-egy speciális rekeszben a mester rendelkezésére álljanak. Mi kell még a szakmai ismereteken túl? Egy erős, vastag hang, amivel az üveges beleordít a lakóház udvarának visszhangzó csendjébe, hogy az otthon lévő lakó még csak véletlenül se felejtkezzen el a múlt héten, a huzat által bevágott bejárati ajtó kis üvegablakának cserepeiről. Ezzel kezdődik az üveges tót akcióba lépése.

A másik kolléga a drótos tót. A tevékenység hasonló az üvegeséhez, azzal, hogy ő „drótozni, fótozni” tud. A hátán lévő tartóeszközben üveg helyett összehajtogatott vékony lemezt, egy tekercs drótot,  stiftet, szegecset, kalapácsot szállít. A hangja neki is vastag és erős. A drótos tót tevékenysége szinte korlátlan. Abban az időben a háztartási eszközök zöme javítható volt. Ha kilyukadt a lavór, lábos, üst vagy kád, a mester magabiztos elszántsággal állt neki a javításhoz, nem volt kényes a munkafeltételekre, leült a lépcsőre, térdei közé szorította a lyukas lábost, és gyönyörűen befoltozta. De ha kellett, a pincébe járáshoz szükséges viharlámpa letört védőhuzalát is megreparálta – drótozott, ahogy hirdette a „portfólióban”. A fregoli tiplijét is helyrezökkentette, hiszen ehhez is értett.

Fizetni persze mindenért kellett, de én nem emlékszem arra, hogy az elszámolás során antagonisztikus ellentét alakult volna ki a szerződő partnerek között.

VÁNDORKÖSZÖRŰS A PESTI UTCÁN. ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: FORTEPAN

Akivel még a kisdiák találkozhatott az utcán (talán éppen a házuk előtt), az a köszörűs volt. A vastag, erős hang itt is alapfeltétel, hiszen a lakók figyelmét egyszerűbb a földszintről kiabálva felhívni, mint bekopogni minden egyes ajtón. Az élezésre váró kések, ollók összegyűjtése után beindult a szakipar.

A mester eszköze a kereken/kerekeken járó köszörű volt. Kétfajta gördülő köszörűgép járta a környékünket. Az egyik egy talicskára szerelt kisebb szekrényre hasonlított, a szekrény egyben szerszám és köszörűkő tároló is volt, melynek tetején forgott az oldalról lábbal (szíjjal), pedállal hajtott köszörűkő, ami nagyszerű szikraesőt produkált a késekkel leküldött kisiskolás előtt. A másik szerkezet egy közönséges biciklire szerelt gépezet volt, amit a biciklipedállal lehetett hajtani, természetesen a megfelelő hajtási láncok áttételeinek rendezése után. A bicikli kitámasztása a hátsó keréknél történt. A nyereg mögé szerszámos dobozt rögzítettek. A köszörűs a nyeregben ülve tekerte a köszörűkövet. Szikraeső itt is volt.