A Föld legtitokzatosabb teremtményei között számon tartott jégféreg felfedezéséről a 19. század végén értesült a világ, de a rendkívül extrém körülményeket kedvelő faj az elmúlt években került igazán a tudományos érdeklődés középpontjába. A jégmezőkön és gleccserekben élő, mínusz tíz Celsius-fokos testhőmérsékletű állatról szóló beszámolókat még napjainkban is kételkedéssel fogadja a közvélemény, pedig a valóban létező élőlény alaposabb tanulmányozása nem csupán a szerv- és a szövetkonzerválás területén jelenthet áttörést, hanem a Földön kívüli jégalapú életről alkotott elméletet is alátámaszthatja.

Az amerikai–kanadai határ két oldalán húzódó magaslatokról leereszkedő, évről évre látványosabb mértékben olvadó tizenhat jégfolyam az alaszkai Gleccser-öböl vizét táplálja, amelyet 1879-ben John Muir amerikai természettudós fedezett fel. A jéggel borított területeken mindössze egyetlen parányi élőlény, a Föld legrejtélyesebb teremtményeit képviselő jégféreg érzi otthonosan magát, amelyet azonban – a gleccserektől megszabadult vidéket „visszafoglaló” fajokkal szemben – egyenesen kihalásra ítélt a globális felmelegedés.

Fagypont felett pusztulás

Az alaszkai Muir-gleccseren 1887-ben felfedezett jégféreg, a Mesenchytraeus solifugus tudományos neve a számára gyilkos napfénytől való „félelemre” utal, s találóan jellemzi az Észak-Amerika – elsősorban Alaszka, Washington és Oregon állam, valamint a kanadai Brit-Kolumbia tartomány – gleccserein és jégmezőin honos apró állatfaj legfontosabb tulajdonságát. Az átlagosan egy-másfél centiméter hosszú és fél milliméter vastag, sötétbarna vagy kékes színű fonalra emlékeztető jégféreg a földigilisztával áll rokonságban, de – „hagyományos” társaival ellentétben – optimális testhőmérséklete nem haladja meg a mínusz tíz Celsius-fokot, ezért fagypont felett egyszerűen elpusztul. E különleges életforma speciális módszert fejlesztett ki arra, hogyan növelje energiatermelését a hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan: feltehetően egyedülálló „mélyhűtést” biztosító enzimekkel kerüli el az állatvilág „szokványos” képviselői és az ember számára egyaránt végzetes eljegesedést. A rendkívül érzékeny sejtszerkezetet azonban már az öt Celsius-fokos hőmérséklet is megváltoztatja, így a fagyott világot uraló teremtmény szó szerint elolvad a melegben.

Az elképesztően extrém körülményekhez alkalmazkodott élőlény gyakorlatilag egész életét a jégmező alatt, néhány méteres mélységben tölti, és fényérzékenységéből adódóan éjszakánként tekereg a felszínre, amely napnyugta után valósággal nyüzsög a szabad szemmel láthatatlan sörtékkel mozgó, algákkal, moszatokkal és virágporral táplálkozó állatoktól. Még napjainkban is vita tárgyát képezi azonban, hogy a jégféreg milyen módon mozog a gleccserekben: a legelfogadottabb magyarázat szerint nyúlós testével a legkisebb hasadékokon is átpréseli magát, de az sem elképzelhetetlen, hogy olyan kémiai anyagot bocsát ki a pórusain, amely – a fagyálló folyadékokhoz hasonlóan – az olvadáspontja alatt is meg tudja lágyítani a jeget.

Hibernálás és űrutazás

A különleges teremtmény legismertebb kutatója, dr. Daniel Shain professzor szerint a jégféreg alaposabb tanulmányozása nem csupán az élet kialakulásáról és fejlődéséről alkotott elméleteket helyezheti más megvilágításba, hanem újabb tudományos áttörésekhez is utat nyithat. „A jégféreg két évet is képes átvészelni egy fagyott vízmintában, kiegészítő tápanyag nélkül. Ezzel meglepően nagy hasonlóságot mutat a szintén szélsőséges közegben, több kilométeres mélységben rejtőző óceáni kürtőkben, a forráspont feletti vízben évtizedeken keresztül lubickoló férgekkel” – magyarázta az amerikai Rutgers Egyetem biológusa.

Shain a rendkívül hosszú élettartamot a „felfüggesztett mozgással” indokolja, amely látványosan lassítja az öregedést, így az orvostudomány és az űrkutatás egyaránt profitálhat majd az ígéretes eredményekből: a károsodás nélküli szerv- és szövettartósítással ugyanis valósággá válhat az emberi test hibernálása, amely természetesen a hosszú űrutazásokat is érzékelhetően „lerövidítheti”. Éppen ezért nem meglepő, hogy a titokzatos élőlény a NASA érdeklődését is felkeltette, amely kifejezetten a jégféreghez hasonló életformát keres a Jupiter Európa nevű holdján található jégpáncél alatti vízóceánban, és a „jégalapú életből” kiindulva az emberi hibernálással kapcsolatos további kutatásokat is támogatja.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2010. FEBRUÁRI SZÁMÁBAN