Hatvan évvel ezelőtt ért véget a második világháború. Ennek ellenére a pusztítás megannyi, még mindig hallatlanul veszélyes eszköze hever szétszórva az országban, és ad véget nem érő munkát a tűzszerészeknek.

Zöld ponyvás teherautó és speciális négykerekűek kanyarodnak ki az Erdőkertes határában fekvő, dimbes-dombos mezőre. A helybéliek közömbösen szemlélik az óvatosan döcögő konvojt: megszokták már a látványt. Mint Baksa Tamás főtörzsőrmestertől megtudom, a honvédség tűzszerészei itt, a falu határában szokták megsemmisíteni – úgynevezett gyűjtőrobbantás során – az időről időre összegyűlő világháborús robbanótesteket.

Néhány órával később három elfojtott robbantás rezgése remegteti meg a földet: a mély gödrökbe helyezett tüzérségi lövedékek és kézigránátok sűrű füstfelhőben, záporozó repeszek formájában válnak használhatatlan vasdarabokká. Csupán három tekintélyes méretű – úgy öt-hat méter széles és négy méter mély – kráter emlékeztet arra, hogy néhány perccel korábban még a háború szomorú öröksége lapult a föld alatt. Ennyivel is kevesebb – sóhajtanak fel a robbanást előkészítő és elvégző katonák. De sajnos maradt még éppen elég.

Alattomos örökség

A földben nyugvó különféle robbanótestek számát még megbecsülni is lehetetlen. Hazánkban évente több ezer kerül elő belőlük, jobbára autópálya- és házépítkezések alkalmával, vagy tavasszal, amikor a földmunkák megkezdésekor naponta akár húszat-harmincat is találnak.

– Idén több mint kétezer bejelentést kapott országos készenléti szolgálatunk, ez valamivel kevesebb, mint az előző években. Több mint 180 ezer darab, azaz mintegy 50 tonna robbanótestet gyűjtöttünk be és semmisítettünk meg – meséli Bucsák Mihály őrnagy, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének hadműveleti főnöke.

A tűzszerész alakulat tevékenységének kezdete egybeesik a második világháború magyarországi szakaszának befejezésével. A bombázások során ugyanis tonnaszámra kerültek a Dunába és a földbe fel nem robbant szerkezetek, túlnyomórészt Budapesten és Pest megyében, a Balaton, illetve a Velencei-tó környékén. Egy részüket a háború utáni hónapokban eltávolították, a többi fokozatosan kerül elő, folyókotrások, alacsony vízállás vagy építkezések alkalmával. Felkutatásukon, hatástalanításukon, megsemmisítésükön túl a honvédség szakemberei végzik a katonai lő- és gyakorlóterek átvizsgálását, a fel nem robbant lőszerek megsemmisítését, valamint a hajózható vízi utak ellenőrzését, szükség esetén aknamentesítését is.

Bombabiztos védelem

A honvédség mellett a rendőrségen is működik tűzszerész szolgálat, igaz, csak 1984 óta. Ők látják el – szakszerűen fogalmazva – „a nemzet- és közbiztonság területén jelentkező tűzszerész feladatokat”. Vagyis segítik a robbantások helyszíni szemléjét, és elvégzik a nem szabványos robbanószerkezetek vizsgálatát, hatástalanítását, megsemmisítését. Ők azok, akik bombariadó esetén méterről méterre, emeletről emeletre vizsgálnak át egy-egy bevásárlóközpontot vagy iskolát.

– Ez a szakma mindig szolgál meglepetéssel – mondja dr. Huszák András alezredes, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (REBISZ) Tűzszerész Szolgálatának készenléti alosztályvezetője. – Noha hat-hétezer fenyegetésből szerencsére csak egy esetben helyeznek el működőképes robbanószerkezetet, mindig úgy kell készülnünk, mintha valós veszéllyel állnánk szemben.

A kilencvenes évek közepe óta a közveszéllyel való fenyegetés önálló bűncselekményforma. Hogy az elrettentő büntetésnek, a sikeres rendőrségi propagandának vagy mindkettőnek köszönhető, nem tudni, de tény, hogy folyamatosan csökken a fenyegetések száma: évi 2300-2500 helyett már csak 4-500 esetben riasztják a rendőrség tűzszerészeit.

Kiből lesz jó tűzszerész?

Aki érdeklődik a műszaki tudományok iránt, nem riad vissza a veszélyes helyzetektől, a kihívásoktól, és egyenruhásként szeretne karriert építeni, először döntenie kell, hol képzeli el jövőjét: a honvédségnél vagy a rendőrségnél.

Ahhoz, hogy valakiből hivatásos legyen, el kell végeznie a tiszthelyettesképző iskolát vagy a katonai főiskolát. A szerződéses katonák – az érettségi megszerzése után, s persze megfelelő fizikai, egészségi, pszichológiai vizsgát követően – először három hónapos alapkiképzésen vesznek részt. Ezt követően jelentkezhetnek a szolgálathoz, ahol féléves tanfolyamon sajátíthatják el a tűzszerészet alapjait. Ezután harmadosztályú, úgynevezett segédtűzszerészi képesítést szereznek, újabb másfél év elteltével másodosztályú, az ötödik év végén pedig első osztályú járőrparancsnoki vizsgát tehetnek.

A rendőrségnél – nem meglepő módon – hasonlóak a követelmények. Alapvető elvárás a rendőr szakközépiskola elvégzése és legalább két „utcán lehúzott” év. Ha a jelölt megfelelt az alkalmassági vizsgákon, és a parancsnoka is jó véleménnyel van róla, akkor jelentkezhet a szolgálathoz. Itt személyes beszélgetésen válogatják ki azokat, akik elkezdhetik a hathónapos segédtűzszerészi képzést.

– Nagy a szórás, az elméleti és gyakorlati vizsgáig csupán minden tizedik jelentkező jut el – teszi hozzá Huszák András. – A segédtűzszerészek egy-két év múlva tehetik le a tűzszerészi vizsgát, majd még két évet kell dolgozniuk ahhoz, hogy járőrparancsnok lehessen belőlük.

Az éveken át tartó, szakszerű kiképzésnek köszönhetően egyre kevesebb a tűzszerészeket ért baleset. Ennek persze ők örülnek a legjobban. Ám annak már kevésbé, hogy miközben európai színvonalon végzik munkájukat, fizetésük – beleértve a veszélyességi pótlékot is – jócskán elmarad az európai bérezéstől.

Pedig – hiába ért véget hatvan éve a háború, s hiába fenyegetőznek egyre kevesebben bombamerénylettel – munka akad bőven.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
AZ ÁLLÁS ÉS KARRIER 2005. DECEMBER 19-I SZÁMÁBAN

ILLUSZTRÁCIÓK: HONVEDELEM.HU, MTI, BEOL.HU