A Batthyány téren, a vásárcsarnok vörös téglás épületének szomszédságában egy kicsi, megszürkült épület húzódik meg, jó néhány lépcsőfokkal az utca mai szintje alatt. Kevesen gondolnák, hogy ez a szerény palota – amely ma fővárosunk egyetlen számottevő rokokó műemléke – úgy két és fél évszázaddal ezelőtt még Buda egyik legismertebb fogadója volt.
AZ EGYKORI FEHÉR KERESZT FOGADÓ ÉPÜLETE A 19. SZÁZAD VÉGÉN.
FORRÁS: MKVM
A Batthyány tér – vagy mint régebben városszerte ismerték, a Bomba tér – már a 17. században a Víziváros központja volt. A nagy forgalmú téren egymás után nyíltak meg a hamar népszerűvé váló fogadók (köztük a Fehér Kereszt, a Horgony, a Barna Oroszlán és az Aranyhajó). Ennek egyik oka az volt, hogy évtizedeken át onnan indultak, no meg oda is érkeztek a Bécsbe és a Dunántúlra tartó, illetve onnan érkező gyorskocsik. Nem csoda, hogy az ebben rejlő üzleti lehetőségeket többen is felismerték: így Falk Pál, aki 1730 táján nyitotta meg fogadóját azon a helyen, majd fogadósmesterséget 1758-tól a fia, Falk Ferenc folytatta. Az ifjú Falk örökölte apja vagyonát és üzleti ügyességét, és csakhamar erős részt kért magának Buda gazdasági életéből. A fennmaradt iratok tanúsága szerint ugyanis ő volt a pest-budai hajóhíd adminisztrátora. Az így szerzett tekintélyhez, persze, megfelelő lakás is kellett. Így Ferenc 1758-ra Mária Terézia-modorban egy polgári kastélyt építtetett a régi helyén, s azt továbbra is Fehér Keresztnek nevezte. Mágnás is ellakhatott volna e házban, ám nem ennek épült, hanem szállónak – mégpedig úgy, hogy kétszeresen is hasznot lehessen húzni belőle: külön a szállóvendégektől és külön azokból, akik a dísztermet használták.
A Várban működő Vörös Sünhöz és Fortunához hasonlóan nemsokára már ott is tartottak színielőadásokat: Thália vándorló gyermekei a közönséget részint gyermekszínészekkel, részint bábukkal szórakoztatták. Falk hamar rájött, hogy pénzt bizony egyszerűbb módon is kereshet még: táncmulatságok rendezésével. Ilyenformán ettől kezdve az épület jó néhány maskarás farsangi bál helyszínéül is szolgált; számos örök emlékű víg estét töltöttek el benne Buda szórakozni vágyó polgárai. De nemcsak pazarul berendezett szobák, hanem kényelmes istálló és külön ser- és bormérő söntés is volt itt, s ne feledjük ki a kávéházat és a kereskedők számára épített áruraktárakat se.
A BATTHYÁNY TÉR 4. SZÁM ALATTI ÉPÜLET NAPJAINKBAN. FORRÁS: MANDA
Többi társához hasonlóan a Fehér Kereszt is büszkélkedhetett híres vendégekkel, köztük olyan jeles személyiséggel is, mint amilyen II. József császár: ő két ízben a szálló falai között hált meg. Először 1783. április 26-a és 28-a között, másodszor pedig a rákövetkező év októberében. Az első – nevezetes és ritka – alkalomról a pozsonyi Magyar Hírmondó című lap is beszámolt: „… Úgymint 26-dikán beérkezék 3 óra tájban Budára Ő Felsége mindeneknek nagy örömére. Szállása a Fehér Keresztnél vala a Vízivárosban, Falk úr házában, ahová már előre öszvegyülekezék a Generalitás egyéb Stabalis tisztekkel együtt Ő Felségének illendő tisztelettel való fogadása végett. Vasárnapon, tudniillik 27-dikén, reggel gyalog a királyi városba felméne, és a plébániatemplomában tartatott isteni szolgálaton jelen marada. Aztán különbféle épületeket tekinte meg, mellyekbe F. T. úr, Makó Pál, kanonok és Apát Úr, a Filosofiának Directora kíséré Ő Felségét…” – olvashatjuk a jeles eseményről szóló korabeli tudósítást. II. József olyan nagy hatással volt Falk Ferencre, hogy amikor az 1814-ben meghalt, 400 ezer forintos vagyonából 100 ezret a királyra, 50 ezret a királynéra (és ugyanennyit a napóleoni háborúban megrokkant katonákra) hagyott.
A Fehér Keresztet a budai regényesség egy időben a 18. század legendás hírű kalandoráról, Casanováról, illetve Mária Terézia és Grassalkovich herceg kapcsolatáról szóló mendemondával övezte: a szájhagyomány szerint ugyanis egykoron ők is lakói voltak a fogadónak. E történetecskékkel azonban már csak a megsárgult budai újságok lapjain találkozhatunk, de azt, hogy mennyire fedik a valóságot, valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.
A BATTHYÁNY TÉR 4. SZÁM ALATTI ÉPÜLET UDVARA NAPJAINKBAN.
FOTÓ: KERN ANITA, BUDAPEST100.HU
Diestinger József 1816-ban vásárolta meg a házat, s építtetett rá második és harmadik emeletet. A Fehér Kereszt ekkor néhány évig még működött mint fogadó, de valószínűleg 1819-ben végleg bezárta kapuit. Az épület 1852-ben a vagyonos és tekintélyes Fischer Sándor birtokába került. Ahogyan a História című lap egyik 1929. évi számából megtudhatjuk, ő művelt és irodalomkedvelő arisztokrata volt, nemcsak magyarul és németül, hanem franciául és angolul is tökéletesen beszélt. Egy nyugdíjba vonult honvéd nevelte, és ez úgy megszerettette vele a magyar költészetet, hogy később kedvet kapott Madách Tragédiájának németre fordítására és Petőfi életrajzának megírására is. A német nyelvű életrajzhoz nem más írt előszót, mint Jókai Mór, akivel Fischer – akárcsak irodalmunk más nagyjaival – baráti viszonyban állott. Ám az elképzelésekkel teli, ambiciózus férfiút fiatalon, 36 éves korában elragadta a halál. Ezzel a Fehér Kereszt történetének egyik fontos szakasza ért véget.
A házat két alkalommal is úgy elöntötte az árvíz, hogy az udvarán csónakázni lehetett: először 1838-ban, másodjára pedig 1876-ban. Az állagában meggyöngült épület a második világháború során is súlyos károkat szenvedett, 1950-ben pedig a boltozott függőfolyosók egy része szakadt le. Helyreállításukra csakhamar sor került, s néhány évvel később a külső homlokzatot és a kapualjat is restaurálták.
A 18–19. század egyik leghíresebb fogadójának földbe süllyedt épülete mára már szinte eltűnik a környező házak sűrűjében, a Batthyány tér forgatagában.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
AZ ÉLET ÉS TUDOMÁNY 2001. MÁRCIUS 16-I SZÁMÁBAN
