Az egykori Tökölyanum titokzatos szobra sajátos hangulatot kölcsönöz a Veres Pálné utca 17–19. szám alatti épület betonnal borított, csendes belső udvarának.

A belvárosi Veres Pálné utca 17–19. szám alatt található tekintélyes palota emeleti lakásainak egy része évek óta üresen tátong. Pedig a díszes kapubejárat fölött latin és cirill betűs felirat hirdeti, hogy hajdanán még siető léptektől, vidám nevetéstől visszhangzott az ódon lépcsőház: itt működött a Magyarországon élő szerb ifjak kollégiuma, a Tökölyanum. Alapítója, Tököly Száva (1761–1842) a hazánkban élő, tanulni vágyó szerb ifjak bőkezű mecénásaként vált ismertté az ország határain túl is. A neves alapítvány jövőjéről később a Pesti Görögkeleti Szerb Egyházközösség gondoskodott. Ma is az ő tulajdonukban található a Fellner Sándor által tervezett épület, amelynek elődjét 1907-ben bontották le.

Az eredeti épület főpárkányára Uhrl Ferenc (1794–1862), Pest egyik legtöbbet foglalkoztatott kőszobrásza készített allegorikus, klasszicizáló szoborcsoportot, amelyet később az udvaron helyeztek el egy oszlopos talapzaton.

AZ EREDETI MŰ: EGY ATHÉNI ASSZONY BABÉRKOSZORÚVAL A KEZÉBEN JÁRUL A TUDÁS ISTENNŐJE, PALLASZ ATHÉNÉ ELÉ, HOGY OLTALMÁBA AJÁNLJA TANULNI VÁGYÓ GYERMEKÉT. UHRL FERENC ALKOTÁSA

Vajon milyen alakok láthatóak a titokzatos szoborcsoporton? – teszik fel a kérdést mindazok, akik kíváncsiságból bepillantanak a főbejárat apró ablaküvegén. Egy mohával borított, szürke szobor halovány körvonalai bontakoznak ki a félhomályban az udvarra nyíló ajtók és a dohos, sötét lépcsőforduló mögött. A több helyen erősen töredezett alakokat szinte a felismerhetetlenségig eltorzította az elmúlt százhetven év, ám őket ez a legkevésbé sem zavarja. A bal oldalon üldögélő, egykor sisakot viselő Pallasz Athéné pajzsán nyugtatott jobb kezéből a lándzsát nem ellopták, hanem letört. Szent állata, a földgömbön ülő bagoly akkor sem tudna felszállni, ha életre kelne, hiszen ehhez előbb szárnyakat kellene varázsolnia magának. Régen megkopott már a vadászat istennőjének, Artemisznek földig érő ruhája, az önmaga farkába harapó kígyó és a nyitott könyvet tartó – az egykor itt tanuló diákokra emlékeztető – ifjú is.

A Tökölyanum szobra sajátos hangulatot kölcsönöz a betonnal borított, csendes belső udvarnak. Senki nem törődik vele: csendesen pusztul tovább.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2004. JANUÁR 22-I SZÁMÁBAN

ILLUSZTRÁCIÓK: ERDOKERULOK.BLOGSPOT.COM