Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

A KIRÁLY UTCA DIVATOS HIRDETÉSE

2014. október 25. - Prusi

A Király utca két régi cégének, Grossmann Mór divatáru-kereskedésének, valamint Kristóffy és Németh urak vaskereskedésének emléke különös véletlen folytán maradt meg napjainkig a 28. számú épület tűzfalán. Hirdetésüket eltakarta a szomszédban épült ház, majd eltelt egy évszázad, s amikor a kilencvenes évek elején a szomszéd épületet lebontották, újra előbukkant a két cég falra festett hirdetése.

20141025_illusztracio.jpg

AZ ÚJRAFESTETT GROSSMANN-HIRDETÉS. FOTÓ: NÉPSZABADSÁG

Tovább

BEISMERŐ VALLOMÁS

2014. október 22. - Prusi

Újabb megdöbbentő adalékkal járult hozzá az 1947-es roswelli ufókatasztrófa történetéhez egy amerikai veterán katona. Az idén 80 éves, súlyos betegségben szenvedő Paul Epley a közelmúltban elhatározta, hogy – több mint hatvan esztendővel az új-mexikói eseményeket követően – megosztja a nyilvánossággal évtizedeken át féltve őrzött emlékeit, és részletesen elmeséli életre szóló találkozását egy fogságban tartott idegen lénnyel.

20141022_illusztracio_1.png

Tovább

CARNAC ŐSI SUGÁRÚTJA

2014. október 21. - Prusi

A franciaországi Bretagne impozáns állókövei és földhalmai Európa legjelentősebb megalitikus építményét alkotják. A félsziget déli részén, Carnac közelében fekvő ősi emlékhely valódi rendeltetését évszázadok óta találgatják a régészek, de a mai napig senki nem fejtette meg, hogyan és miért állították a több ezer monumentális kőtömböt, amelyek nyolc kilométer hosszan húzódnak a sűrű fenyvesek és a végtelen hangamezők között.

20141021_illusztracio_1.jpg

Tovább

BUDAPESTI FORGÁCSOK XVIII.

2014. október 20. - Prusi

UTCAI ÁRUSOK

A háború után gyakran lehetett találkozni az utcán különböző árusokkal. (Itt most az „árust” gyűjtőfogalomként használom.) Olyanokról szeretnék írni, akiket mostanában már nem látunk, bár modernebb technikát alkalmazva sokuk manapság is működik.

A pattogatott kukorica szinte egész évben kapható volt, a pattogatáshoz szükséges minimális eszközigény könnyítette a kukorica feldolgozását. Természetesen nem a mostani ultramodern gépre kell gondolni, hanem egy mozgó (ti. az árus által ide-oda mozgatott), parázs felett függő lyukacsos bádogtartóra, amelyben az alulról fűtő parázs hatására kinyílott a morzsolt kukorica, és a kész terméket a félliteres adagolóval máris lehetett papírzacskóba tölteni. Habár a pattogatás télen is gyakorolható volt, a tök- és gesztenyesütés jobban igazodott a vásárlói igényekhez. No meg ahhoz az egyszerű árusi követelményhez, hogy (mivel 40-50 évvel ezelőtt igencsak fagyos telek voltak) a vastag kendőbe burkolt gesztenyés-töksütős nénik a sütőüstöt lábaikkal átfoghassák, és így a megfagyás veszélye minimálisra csökkenjen. A gesztenyét szúrós dikiccsel válogatták és tették apró zacskóba, a tököt pedig papírfecnibe csomagolva nyomták a vevő kezébe.

bp_forgacs_20141020.jpg

UTCAI GESZTENYEÁRUS 1972-BEN A RÁKÓCZI ÚTON. FORRÁS: FORTEPAN

Főtt kukoricát nyáron evett az ember. Sok utcasarkon főzték kondérban. Ez hasonlított a vidéki disznóölések kondérjára: alul tűztér, rátéve a „bödön”, abban forrt a víz, a forró vízben pedig főtt a kukorica. A kondér tetejét fafedő borította, tartva a meleget. Az égéstérből kiágazó kémény füstje messziről csábította a kukoricakedvelőket.

Nyáron volt még egy jellegzetes utcai szereplő, a fagylaltos. A háromkerekű tricikli alkalmas volt mozgó fagylaltárusításra is, csupán a technikát kellett ráépíteni. Ez egy közepes (szépen kifestett) ládát jelentett, amelybe jeget tettek és egy-két fagylaltrekeszt, amelybe az árus felülről nyúlt bele, és adagolókanállal porciózta a langyos fagylaltgombócokat. Ez a mozgó „építmény” meglepően sokáig tartotta magában a hideget. (A mai, hasonló szerkezetekről, melyek akkumulátorral hűtenek, szó se essék!)

Aki az utcán megkívánta a perecet, vagy a – kb. mai Balaton szelet méretű – nápolyit (citromos vagy csokoládés változatban), 1 forintért könnyen vehetett. A közegészségügyi előírások valószínűleg nem voltak olyan szigorúak, mint manapság, de én nem emlékszem, hogy az árus a pénzt átvevő és a perecet/nápolyit átadó kezében lett volna fogószerszám.

Két szolgáltató „árust” említek még. Bárhol az utcán, de gyakran a mozik előtt találkozhattunk a „Pontos mérés 20 fillér” feliratú táblával, a mögötte/mellette ülő szolgáltatóval, aki a többnyire fehér, az akkori orvosi rendelőkben megszokott egyszemélyes mérleget kezelte. A „vevő” ráállt a talapzatra, az „eladó” pedig kidekázta (szó szerint!) a delikvens súlyát. Ezt szóban közölte, és elrakta a 20 fillért. Se számla, se semmi – erre nem volt szükség.

És még – a háború után néhány évig – volt cipőpucoló is. Ezt a legegyszerűbbtől (ti. egy darab láda lehelyezve egy utcai lépcsőfok elé, ahol a mester üldögélt és nézelődött, ehhez kapcsolódva egy pucolókefe, esetleg paszta – slussz) a bonyolultabb szolgáltatásig gyakorolták. A bonyolultabb szolgáltatás állandó standot jelentett, mint pl. a Múzeum körút és a Bródy Sándor utca sarka, ahol a – valószínűleg hadirokkant – mester az alaptevékenységen felül cipőhöz szükséges különböző kellékekkel is (pl. cipőfűző, cipőkanál) kereskedett.

süti beállítások módosítása