A franciaországi Bretagne impozáns állókövei és földhalmai Európa legjelentősebb megalitikus építményét alkotják. A félsziget déli részén, Carnac közelében fekvő ősi emlékhely valódi rendeltetését évszázadok óta találgatják a régészek, de a mai napig senki nem fejtette meg, hogyan és miért állították a több ezer monumentális kőtömböt, amelyek nyolc kilométer hosszan húzódnak a sűrű fenyvesek és a végtelen hangamezők között.

Az angliai Stonehenge kőtömbjeivel és az egyiptomi piramisokkal egy időben, Kr. e. 3500 és 1500 között emelt carnaci együttes több hatalmas kőcsoportot foglal magába. A menhireknek nevezett, magányosan álló köveket Carnac városától északra, a Le Ménec, Kermario és Kerlescan néven ismert, három különböző térségben állították fel nyugat–keleti tájolású, egymással párhuzamosan futó sorokban. A menhirek magassága fokozatosan csökken hét méterről alig hatvan centiméterre, és a kősorok végét egy-egy olyan kőkör zárja le, amely dolment – két függőleges tömbön nyugvó vízszintes „kőasztalt” – vagy sírhalmot ölel körül.

Ősi idők tanúi

Bár napjainkban is homály fedi, hogy milyen módszereket alkalmaztak Carnac titokzatos „építészei”, a geológusok általános véleménye szerint a köveket helyi gránitból fejtették, majd a közeli bányából vonszolták Carnacig, és a helyszínen állították fel őket. A legnagyobb kövek súlya a 350 tonnát is meghaladja, így egyszerre több ezer munkás is dolgozhatott a feladaton, amely minden bizonnyal emberfeletti erőfeszítéseket kívánt. A napjainkban látható mintegy háromezer menhir az eredeti köveknek csupán a fele: egyeseket az erózió pusztította el, másokat a környező falvak házainak falába építettek, de szép számmal vittek magukkal köveket az önjelölt „régészek” is. Az 1722-ben pusztító földrengés következtében több száz kő eldőlt és összetört, ezért az elszállítás még könnyebbé vált.

A menhirek sugárútjai és kőkörei Carnac nem egyedüli, és nem is a legkorábbi emlékművei. A térségben felfedezett sírdombok közül legalább kettő Kr. e. 4000 körül épült. Kermario tájolása egy fűvel benőtt földhalom tetején álló magányos kőtömbre mutat, amely „Kercado sírjának” bejáratát jelzi. Az egymást követő nemzedékek végső nyughelyéül szolgáló sír belsejében kővel szegélyezett folyosó vezet egy négyszögletes sírkamrához, a bejárat pedig szinte pontosan a téli napforduló napkeltéjének irányába mutat. A Kr. e. 4700 körül emelt sírhalom Európa legősibb fennmaradt építménye.

Évezredes rejtély

Bretagne csodálatos kőemlékeinek és földhalmainak rendeltetésére az elmúlt évszázadokban számos elgondolkodtató magyarázat született. Az egyik legnépszerűbb elmélet szerint Carnac eredetileg az ősi bretonok vallási központja volt. A félszigetet meghódító rómaiak saját istenségeik nevét vésték a szálfaként meredező sziklákra, a kereszténység térhódításával pedig kereszteket és más szimbólumokat faragtak a menhirek talapzatára. A helyi hagyomány úgy tartja, hogy a mágikus erővel bíró kövek fokozzák a termékenységet, ezért a meddő asszonyok éjszakákon át aludtak egy-egy viasszal, olajjal és mézzel megkent vízszintes kőlapon. Egy szintén elterjedt hiedelem alapján a komplexum vallási célokat szolgált, és az állókövek az örökkévalóság számára megkövesült ősi szellemeket szimbolizálják. Ezt támasztja alá, hogy a Carnac szó breton nyelven azt jelenti: „a holtak temetője”.

Egy újabb elmélet sajátos célt tulajdonít a szakrális lelőhelynek. Az oxfordi Alexander Thom professzor úgy véli, a menhirsorok építői fejlett asztronómiai ismeretekkel rendelkeztek, és a köveket hatalmas „csillagászati óraként” használták, amely megkönnyítette a szántás és a vetés idejének kiválasztását. Thom szerint a különleges obszervatórium legfontosabb része az Er Grah, azaz Tündérkő néven ismert, ma már összetört kőtömb volt. Európa legnagyobb, 20 méter magas megalitját irányjelzőként használva akár a 13 kilométerre fekvő halmokról és kövekről is lehetett tanulmányozni a Hold mozgását.

Talán soha nem tudjuk meg biztosan, milyen célt szolgáltak Bretagne misztikus kőemlékei, de ez mit sem csökkenti az ide látogató turisták ezreire gyakorolt hatásukat: Carnac impozáns, lenyűgöző kapocs maradt a legújabb kor és az európai civilizáció kezdetei között.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2009. AUGUSZTUSI SZÁMÁBAN