A lipótvárosi Alkotmány utca 16. számú ház homlokzatán, a negyedik emelet magasságában elhelyezett emléktábla tanúsága szerint a gyönyörű palota 1890-ben – más források szerint 1889-ben – készült el a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének részére. Az oromzaton, jelképes, öntöttvas földgömbön ma is üldögél egy vidám angyalka, aki a kezében tartott tollal és fáklyával a több mint százéves épület eredeti funkcióját idézi. Persze nem ő az egyetlen ékessége a hajdani nyugdíjintézetnek: a homlokzat többi részlete is figyelmet érdemel, hiszen valóságos kincsestára a különböző szobroknak, oszlopoknak és kőből faragott díszeknek.
A ház építtetőjének, a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézetének alapítása Visy Imre (1852–1889) nevéhez fűződik – olvashatjuk a Magyar Sajtó című lap egyik korabeli számában. A neves politikus, író és újságíró az Írók és Művészek Társaságának gyűlésein már az 1870-es évek első felében felvetette az intézet megalakulásának gondolatát, ám ezt a tagok többsége akkor még elképzelhetetlennek tartotta. Visy azonban nem adta fel a küzdelmet, fáradhatatlanul tovább harcolt a nemes ügy érdekében, egészen 1877-ig, amikor többéves huzavona után bizottság alakult a kérdés megvitatására. Ám Visy Imre fáradozását csak négy évvel később, 1881-ben koronázta siker, amikor végre megvalósíthatta régi álmát: létrehozta a hírlapírók nyugdíjintézetét, amelynek először titkára, majd rövidesen alelnöke lett. Az intézményért természetesen ezután is teljes erővel dolgozott, s bár igen fiatalon, alig 37 éves korában elhunyt, még megérte, hogy a közadakozásból összegyűlt vagyonból „a Budapest főváros által adományozott” Alkotmány utcai telken megépítették, és 1889 májusában átadták a nyugdíjintézet tekintélyt sugárzó palotáját.
A hatalmas házat eleve lakóépületnek tervezte Quittner Zsigmond és Kauser Gyula, hogy a szintenként kialakított négy-öt luxuslakás bérlőitől kapott összegekkel a nyugdíjas hírlapírókat támogathassák. A Budapesti Városvédő Egyesület lipótvárosi házakat feldolgozó könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy a négyemeletes épület 1933-ban Gonda Henrikné úrihölgy birtokába került, 1939-től pedig a Gyógyszerészek Jóléti Alapítványi Háza működött a vastag falak között. A palotában – amely a második világháborúban a környező házakhoz hasonlóan több belövést is kapott – az államosítás után társbérleteket alakítottak ki. Azóta is lakások, illetve gazdasági vállalkozások és kisebb egyesületek irodái működnek az emeleteken.
Végigpillantva a gyönyörűen kialakított homlokzaton, azonnal szembetűnik a szoboralakok és díszítmények sokszínűsége. Sajnos a főbejáraton meglehetősen körülményes bejutni, akkor is, ha valóban csak a házbelső szépségeit szeretnénk megcsodálni. Pedig volna mit közkinccsé tenni a ház lakóinak – igaz, hogy az egy évszázaddal ezelőtti csillárok, díszek és közérdeklődésre is számot tartó művészeti alkotások, kőből faragott embernagyságú szobrok többségének a második világháborúban, vagy éppen a felújítások idején, emberi hanyagság következtében rejtélyes módon nyoma veszett. Ám az Alkotmány utca 16. egyik legszebb dísze, az íves homlokzatot ékesítő angyalka, dacolva az idővel, szerencsére ma is őrzi Visy Imrének és az előző századforduló nyugdíjas újságíróinak emlékét.
PRUSINSZKI ISTVÁN
EREDETILEG MEGJELENT
A NÉPSZABADSÁG 2002. OKTÓBER 12-I SZÁMÁBAN
