Száztíz évvel ezelőtt, 1908-ban kezdődött a kispesti állami munkástelep építése Wekerle Sándor akkori miniszterelnök kezdeményezésére.

A KÓS KÁROLY TÉR ÉS WEKERLE KELETI RÉSZE MADÁRTÁVLATBÓL.
FOTÓ: RUZSA ISTVÁN

A 19. század utolsó negyedében, az iparosodással párhuzamosan Budapest lakossága két és félszeresére nőtt, ám a lakásépítések nem tudtak lépést tartani a népességnövekedéssel, és a fővárosban munkát vállaló vidékiek nem találtak maguknak lakhatási lehetőséget. A századfordulóra a probléma már olyan mértékűvé vált, hogy állami beavatkozásra lett szükség. Wekerle Sándor akkori miniszterelnök kezdeményezésére az állam 1908-ban megvásárolta a Sárkány család eladó birtokát Kispesten, hogy ott – a Ferenc József által 1908. július 20-án szentesített, július 25-én kihirdetett 1908. XXIX. tc. alapján – munkástelepet hozzanak létre.

Az 1908 és 1930 között felépült telepen 20 ezer ember jutott lakhatáshoz, a munkások 80 százaléka állami vállalatoknál dolgozott. A kiviteli terveket Győri Ottmár főmérnök, a telep első gondnoka készítette, az építkezés irányítását – a főtér beépítésére kiírt külön pályázatot is elnyerő – Kós Károly, majd 1913-tól Tornallyay Zoltán végezte.

A kormány pályázatán nyertes építészek családi házakat, bérházakat és egyedülállók számára „garzonházakat” terveztek. A lakóházak 48 különböző típusterv alapján épültek, a telep színvonalas ellátását pedig az 1910-es évek elejétől egyre több középület – kereskedelmi, kulturális, egészségügyi és oktatási létesítmény – biztosította. A telep tervezésekor fontos szempont volt, hogy ne akarják bérházakba kényszeríteni a vidéki embereket, inkább olyan környezetet tervezzenek, amely ismerős számukra, ahol otthonra találhatnak. Ez az elképzelés jól illeszkedett a 19. század második felében Angliából indult kertvárosi mozgalomhoz, sőt, a Wekerletelep a központilag tervezett és felépített európai kertvárosok egyik legnagyobb méretű és legjobban sikerült példája lett.