Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

HÍRES EGYKORI DIÁKOK EMLÉKEI A VMG-RŐL

2017. május 14. - Prusi

Érettségi után még közel három évig, 2005-ig szerkesztettem a budapesti Vörösmarty Gimnázium „Itt élned” című diáklapját, amelynek hasábjaira számos közismert, híres egykori diákkal készítettünk interjút. Három emlékezetes találkozást elevenítek fel: Stohl Andrással és Csisztu Zsuzsával 2004-ben, Bodrogi Gyulával 2005-ben beszélgettem.

 

„BEVALLOM, ÉN LOPTAM EL SÁRKÖZY TANÁRNŐ PAPUCSÁT”
STOHL ANDRÁS KORREKT BŰNÖZŐ VOLT A VMG-BEN

20170514_illusztracio_1.jpg

FOTÓ: RTL KLUB

Tudjuk, hogy a legnézettebb műsorok vezetője, s szinte nem telik el nap, hogy ne tűnjön fel a tévében. Tudjuk, hogy a Nemzeti Színház elismert művésze, aki ezekben a napokban is gőzerővel próbálja az új darabokat. A bulvársajtó hadjáratának köszönhetően még azt is tudjuk magánéletéről, ami soha meg nem történt. Az viszont már kevésbé közismert, hogy Stohl András színészi pályafutása innen, a Horánszky utca 11.-ből indult. A hajdani VMG-ssel a Nemzeti Színház művészklubjában készítettünk interjút.

– Kevesen tudják, hogy pontosan mikor végeztél a Vörösmartyban, és ki volt az osztályfőnököd…

– 1986-ban végeztem Kálmán József tanár úr osztályában. Nem tudom, hogy ott tanít-e még (igen – a szerk.). Fizikatanár, akit nagyon szerettem, és ő is nagyon szeretett engem, mégis voltak közöttünk konfliktusok. Nem voltam jó gyerek, sokat csintalankodtam. Egyszer egy folyosói beszélgetés során elmondta, hogy tiszteli bennem a „korrekt bűnözőt”, de mint ofő ezt persze nem nézhette jó szemmel.

– Úgy tudom, hogy nem drámais osztályba jártál…

– Így igaz. Nem voltam dés, e-be jártam.

– Nem negyedikben iratkoztál át a drámai tagozatra?

– A fakultáció akkor is harmadikban kezdődött. Biológiát, történelmet és spanyolt fakultáltam. Ebből is kiderül, hogy fogalmam sem volt, mi leszek. Aztán egyszer a drámaisok tartottak egy bemutatót. A fiú és a tündér volt a címe, Görgey Gábor írta. A főszereplő fiú, aki Csongort játszotta, valamilyen oknál fogva két héttel a bemutató előtt visszaadta a szerepet, és ekkor megkértek arra, hogy segítsek. Segítettem, és bár borzasztó rossz voltam benne, ők tehetségesnek tartottak, és felajánlották, hogy fakultáljak negyedikben drámából is. Nagyon tetszett, mert sok csinos lány járt oda, sok sikert értünk el, no és már akkor is egy picit „sztárok” voltak a drámaisok.

– Ekkor határoztad el, hogy színész leszel?

– A drámaisok elsődleges célja akkor is a Színművészeti Főiskola – most már egyetem – volt, így ide felvételiztem – és felvettek.

– Szerinted a mai VMG mennyire hasonlít a húsz évvel ezelőttire?

– Szerintem biztosan megőrizte a szellemiségét és a hangulatát.

– Bevillannak-e időnként képek, élmények a suliról?

– Persze, elég élesen él az emlékezetemben a gimi. Úgy érzem, jól döntöttem, hogy a Vörösmartyba jelentkeztem. A legjobb négy évem volt. Osztálykirándulásoktól kezdve az első bulikig, ma is sok mindent tudok felidézni. A körfolyosó például nagyon tetszett, mert amikor kicsöngettek, elkezdtünk körbe-körbe sétálni, és előbb-utóbb mindenkivel összefutottunk.

– Szerinted mi a sajátossága a sulinak?

– Az, hogy szabad. Nem okozott problémát a közepesnél jobb tanulónak lenni, és sok szabadidős program közül választhattunk. Emlékszem például a Pigi túráira…

– Pigi szeptembertől Telkiben igazgató…

– Igen? No, ő szervezett egy turistakört, és csodálatos helyekre utaztunk el. A VMG-ben nem számított, hogy elsőbe vagy negyedikbe jársz. Én például akkor elsős voltam, és egy harmadikos lánnyal jártam. Nagyon szép lány volt, de nem árulom el a nevét…

– Ezek szerint liberális az iskola?

– Akkor, amikor én oda jártam, az volt. Ha valaki tisztességesen csibészkedett – úgy is mondhatnám, sármos bűnöző volt –, senki nem fordult ellene, sőt, kifejezetten szerették.

– Milyen volt akkoriban a tanár-diák kapcsolat?

– Ez tanártól függött. Volt, aki közelebb engedett magához, például a Suli Karcsi, aki egy kis számítógéppel, matematikai képletek alapján számolta ki, hogy ki feleljen. Sárközy tanárnőtől – nekünk csak Sárkány volt – pedig majd kérdezzétek meg, hogy érettségiztem, híres történet! Tőle mindenki tartott, de nagyon szerette, ha valaki svihák. Én mindig elloptam a papucsát, a kulcsát vagy a tollát, és mindig csak óra végén vette észre, aztán kezdődött a kergetőzés…

– Azóta eltelt több mint húsz év… S most, a csintalan Stohl Andrisból országszerte ismert színész és műsorvezető lett. Milyen előadásokkal készülsz mostanában?

– A Buborékok című darabbal, egy nagyon kellemes kosztümös vígjátékkal, amit Jordán Tamás rendezett, ezt a kis színházban adjuk elő, a Holdbéli csónakost – ami egy családi előadás – pedig a nagy színházban. Játszom a Sárga liliomban is, ami egy komoly, felnőtteknek szóló előadás.

– Mindezek mellett mennyi szabadidőd marad?

– Nagyon kevés. A családom és sok kapcsolatom ment rá arra, hogy az elfoglaltságaim rendkívül időigényesek, csak délután 2 és 6 óra között, illetve este 10 után érek rá. Hétvégenként például lovagolni és vadászni szoktam.

– Hogyan tovább? Melyek a terveid a jövőre nézve?

– Szeretnék tovább dolgozni mind a színházban, mind a tévében, de azt, hogy az RTL Klubnál milyen feladataim lesznek, még nem tudom. Ráadásul a ValóVilágot elég nehéz felülmúlni, hiszen nincs nehezebb a napi élő adásnál. Ha lenne elég időm és pénzem, az emberek különböző álmait valósítanám meg: például felmennék a Mount Everestre vagy elutaznék Tanzániába lándzsával vadászni, kipróbálnék ehhez hasonló extrém dolgokat.

ITT ÉLNED, 2004. OKTÓBER

 

CSISZTU ZSUZSA: ERZSI NÉNI ANYÁSKODOTT FELETTÜNK A VMG-BEN

20170514_illusztracio_2.jpg

FOTÓ: CSISZTU ZSUZSA FACEBOOK-OLDALA

A fiatalok közül kevesen tudják, hogy 1984 és 1988 között Csisztu Zsuzsa is vörösmartys diák volt. Az egykori tornász közel százszoros válogatottsága alatt olimpiai nyolcadik, világbajnoki hetedik és Európa-bajnoki hatodik helyezései emelkednek ki igazán a számos – nemzetközi versenyen aratott – győzelem mellett. Ám az ismert médiaszemélyiséget, tévés tudósítót lapunk nem sportsikereiről – s az országban egyedülállóként – nem a bulvárlapok hasábjain megjelent rágalmakról, „magánéleti botrányokról” kérdezte, hanem a mi iskolánkban eltöltött diákéveiről.

– Mikor jártál utoljára a Vörösmartyban, és milyen benyomásod volt akkor?

– Már több mint egy éve, bár a rendszeres visszatérők közé tartozom. Úgy vettem észre, a VMG ugyanolyan jó most, mint húsz évvel ezelőtt volt.

– Milyen diák voltál?

– Erre nehezen tudok válaszolni, hiszen négy évből – ha az itt töltött napjaimat összeadnánk – összesen csupán két évet töltöttem az iskolában. Ezzel persze sokan így voltak az osztályból, például Mincze Ildi párbajtőröző is. Akkoriban egyébként még kevés élsportolói gimnázium működött, így a VMG-be meglehetősen sok sportoló járt.

– Hogyan tudtad összeegyeztetni a sportot az iskolával?

– Rendre nevelt ez a kettősség, az ember megtanulta beosztani az idejét. A tanárok pedig jól kezelték a helyzetet: már akkoriban is sokat segítettek abban, hogy ne maradjak le a tananyagban.

– Kik voltak a kedvenc tanáraid?

– Nem hiszem, hogy a mai diákoknak sokat mondanak ezek a nevek, hiszen bizonyára jelentősen átalakult már a tanári kar. Az osztályfőnököm Kerner Istvánné Gállos Erzsébet volt…

– …aki 1996 óta igazgató…

– Nagyon kedveltem, segítőkész volt, afféle „Tyúkanyóként” viselkedett velünk. Fazekas Éva tanárnő, aki tavaly bíróként pontozta az olimpikonokat Athénban, szintén kedvenc tanáraim közé tartozott. Említhetném még Sugár Rózsát is, aki filozófiát és magyart tanított (s legutóbb a drámatagozat 25 éves évfordulójára rendezett ünnepségen járt a VMG-ben – a szerk.).

– Tavaly sajnos történt nálunk egy haláleset. Egy 9. cés szinkronúszó, Horváth Eszter öngyilkossága rázta meg a diákokat. Ennek okait sokan találgatják, de az biztos, hogy a sport is közrejátszott a tragédiában. Régen előfordultak hasonló esetek?

– Nem volt jellemző a depresszió. Más volt a morál. Akkoriban a sportolók idolok voltak. És nem elsősorban a pénz számított, napjainkkal ellentétben. Pedig nem nehezedett ránk nagyobb teher: napi tíz óra edzés mellett is nehézség nélkül helyt kellett állnunk az iskolában. Éppen emiatt nem értek egyet a jelenlegi tantervekkel és a tananyag mennyiségével, és szintén nem örülök annak az elképzelésnek, amely szerint az általános iskolákban megszüntetnék a testnevelés osztályozását.

– A te idődben volt „cés” kontra „dés” ellentét?

– Nem emlékszem. Más volt a diákmentalitás. Nagyon jó osztályközösséggel büszkélkedhettünk, hiszen Erzsi néni kordában tartott minket, és anyáskodott felettünk.

– Mi jut eszedbe leggyakrabban a VMG-ről, ha egykori iskoládra gondolsz?

– Nélkülözhetetlen, kedves és munkával teli rész az életemben. Mivel művészcsaládból származom, nagyon sokat jelentett számomra az erős humán oktatás.

– Mit tanácsolsz azoknak, akik most járnak élsportolói osztályba a VMG-ben?

– Azt az időt, amit sikerül az iskolában tölteniük, hasznosítsák a legjobb tudásuk szerint. Ha két órát vannak bent, akkor is figyeljenek oda és tanuljanak. De elsősorban azt javaslom, mindenki maga tapasztalja meg, mi ilyenkor a teendő.

ITT ÉLNED, 2005. JANUÁR

 

BODROGI GYULA FESTETTE KI AZ ELSŐ EMELETI FOLYOSÓT
„SZÍVESEN MEGNÉZNÉK EGY-EGY BEMUTATÓT A VÖRÖSMARTYBAN”

20170514_illusztracio_3.jpg

FOTÓ: FEMINA.HU

Kiváló és Érdemes Művész, kétszeres Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársasági Tisztikereszttel és a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével kitüntetett színművész. És – talán mondanunk sem kell – volt vörösmartys diák. Bodrogi Gyulát arra kértem, meséljen el egy-két számára felejthetetlen epizódot az 1949 és 1951 között nálunk töltött diákéveiből.

– Mikor járt utoljára a Horánszky utcában vagy a környékünkön?

– Tegnapelőtt, de teljesen véletlenül, ugyanis arra jöttem el autóval. És nemcsak a Vörösmarty jutott eszembe, hanem a Vas utca is a főiskola miatt, meg a Magyar Rádió a Bródy Sándor utcában. Az egész környék közel áll a szívemhez.

– Ha jól tudom, két évet járt a Vörösmartyba: 1949-ben és ’50-ben…

– …és már akkor is jókat „színházasdiztunk” dr. Bellér Béla irodalomtanárunkkal, aki nagy művészetrajongó, színházcsináló hírében állt. A Csongor és Tündében a Fejedelmet játszottam, Bácskai Lauró István, az ismert filmrendező pedig Csongort alakította, akkortájt ő számított „nagymenő” színésznek. A Szentivánéji álomból a Mesterembereket is előadtuk, a próbák közben pedig kifestettük az iskolát…

– A művész úr iskolát festett? Ez aztán meglepő! Folyosót vagy termeket?

– Mindkettőt. Akadt egy-két gazfickó osztálytársam, például a Szűcs Jani, aki később Veszprém megye rendőrfőkapitánya lett, vagy a Baranyai Gyuszi, többek között velük együtt láttam neki a munkának, a háború utáni helyreállítás részeként. Az egyik nagybátyám szobafestő-mázolóként dolgozott, tőle kaptunk festéket. Még emlékszem is: sárga olajfestés egy barna csíkkal, fölötte fehéres-sárgás színű fal. A rajztermet festettük ki utoljára…

– Ekkoriban, 1950 körül indult a színészi pályafutása?

– Nem mondanám. Akkortájt még inkább csak táncoltam a SZOT-együttesben (Szakszervezetek Országos Tanácsa – a szerk.), és csak ezt követően lettem a Művészeti Dolgozók Szakszervezetének tagja. Hát igen, már szinte történelem…

– Mindig is színész szeretett volna lenni?

– Ugyan! Épp ellenkezőleg: mindenki, aki a Vörösmartyban szerepelt a darabokban, színész szeretett volna lenni, és végül senki nem lett. Én nem akartam – és végül mégis én lettem. Erre szoktam mondani, hogy nem én választottam a színészetet, hanem a színészet választott engem.

– Szeretett a Vörösmartyba járni?

– Kiváló iskolának tartom. Az itt eltöltött két év után lettem magántanuló, s azt követően vettek fel a Színműre.

– Kik voltak a kedvenc tanárai?

– A színműs Bellér Béla, akit már említettem, ő volt az osztályfőnököm, illetve a matektanárom, akit a tantárgyával együtt nagyon kedveltem. Az ő nevére sajnos már nem emlékszem pontosan.

– Ellenben gondolom, több mint fél évszázad távlatából is fel tud idézni izgalmas, humoros pillanatokat a diákéveiből…

– Emlékszem például az iskolaőrségre. Akik tagjai voltak, fölénk jártak, mi meg nagyon utáltuk őket, mert folyton a folyosón járkáltak és ellenőrizgettek. Ennek az iskolaőrségnek a parancsnoka és Rákóczy nevű tanár volt, aki a legkisebb fegyelmezetlenségért is iszonyú dühbe gurult. Egy alkalommal, amikor tanári konferenciát tartottak éppen, odamentem az egyik iskolaőrhöz, és azt mondtam neki: „Idefigyelj, komám, az előbb idesétált hozzám egy srác, és azt üzeni, szedd össze a társaidat, aztán csapatostul menjetek be a konferenciára, mert hívatnak benneteket.” No, gyorsan összecsődültek, aztán gondolhatod, milyen fogadtatásban részesültek: a Rákóczy majdnem megette őket. Utána rögtön nekem támadtak, hogy mit képzelek magamról, és egyáltalán, hol az a srác. Mondtam nekik, menjünk és keressük meg. Hát persze hogy nem találtuk sehol…

– Milyen darabokban láthatjuk mostanában?

– A József Attila Színházban a Kilencen, mint a gonoszok, a Hölgy a Maximból és a Játék a kastélyban, az Operettszínházban a Kabaré, a Tháliában Az ügynök halála, a Nemzetiben – ahol tag vagyok – a Czillei és a Hunyadiak, A holdbéli csónakos és a Macska a lápon. Elég sok előadásban…

– Melyik az a szerep, amit mintha önre írtak volna?

– Willy Loman, Arthur Miller Az ügynök halála című darabjában.

– A VMG-ben nemrég ünnepelte negyed százados jubileumát a drámatagozat. Mit üzenne a mostani drámaisoknak?

– Hívjatok, szívesen elmegyek megnézni a bemutatókat, és ha időm engedi, segítek is a drámaisoknak.

ITT ÉLNED, 2005. FEBRUÁR

süti beállítások módosítása