A Kispest 145. születésnapja alkalmából rendezett júniusi ünnepi képviselő-testületi ülésen dr. Balogh Pál vehette át a Kispest Díszpolgára címmel járó arany emlékgyűrűt és kitűzőt. Az aranydiplomás mérnök, wekerlei lokálpatrióta évtizedek óta aktívan részt vesz a kerület közéletében, 1994-től négy cikluson át helyi önkormányzati képviselő, 1998–2002 között társadalmi megbízatású alpolgármester, 2006-tól 2010-ig a Fővárosi Közgyűlés tagja is volt, mindkét testületben elsősorban várospolitikai, fejlesztési, üzemeltetési, környezetvédelmi kérdésekkel foglalkozott. Kispest új díszpolgárával wekerlei kötődéseiről, az építészeti értékmegőrzés fontosságáról és Kispest fejlesztési lehetőségeiről beszélgettünk.

– Mióta él Kispesten, hogyan kötődik a Wekerletelephez?

– Harmadik generációs wekerlei vagyok, a mai Jahn Ferenc utcában lévő korábbi kispesti szülőotthonban születtem. Nagyapám vasutasként dolgozott Zágrábban és Fiumében, de miután az első világháború végén megalakult a jugoszláv királyság, a MÁV által kivezényelt vasutasokat áthelyezték az új trianoni határon. Nagyszüleim – ekkor már több gyermekkel – a Ferencvárosi rendező pályaudvaron, egy átalakított vagonban húzták meg magukat két éven át. Időközben megépült a Wekerletelep, ahol kezdetben egy kis emeleti lakást kaptak, és csak a hetedik gyermek születésekor költözhettek egy nagyobb, Baross utcai földszintes házba. Később én maradtam a lakásban, és gondoztam nagyszüleimet, azóta is itt élek.

– Milyen emlékeket őriz a régi Wekerléről, mennyit változott a telep hangulata?

– Nagyszüleim idejében, az első generációs wekerleiek között nagyon erős kötődés alakult ki, hiszen az asszonyok többsége otthon volt, a férfiak szakmájukból adódóan is összetartottak, rendszeresen szerveztek közös családi programokat, a gyerekek pedig könnyen átjárhattak egymáshoz játszani, hiszen a kerteket csak bokrok választották el egymástól. Napjainkra megszűnt – vagy csak a közvetlen környezetben maradt meg – ez a rendkívül szoros, családias kapcsolat, amely azonban még mindig sokkal erősebb a telepen, mint például egy paneltömb lakói között. A rendszerváltás előtti városvezetés nem igazán foglalkozott a Wekerleteleppel, arculatát elrontotta a foghíjakra beépített panelházakkal. A kilencvenes évektől kezdve, a civilek aktív lobbitevékenységének is köszönhetően sokat változott a helyzet, a Kós Károly tér és több kis tér is megújult. Wekerle ma már nem alvó város, ahonnan az emberek munkába járnak és hazatérnek, hanem „élni” is tudnak a telepen, hiszen sok a közösségi, kulturális rendezvény.

– Ha vannak, akkor miből adódnak, és feloldhatók-e a kispesti városrészek közötti ellentétek?

– Véleményem szerint nincsenek éles ellentétek, hiszen Hagyományos Kispesten, a Kertvárosban, Wekerlén és a lakótelepeken is ugyanúgy kispestiek élnek, és gyakran hasonló problémákkal szembesülnek. Az emberek gondolkodása, a kispesti tudat kialakítása részben független az építészeti karaktertől, ennél sokkal fontosabbak az önszerveződő helyi közösségek, mint a wekerlei vagy a kertvárosi, amelyek erősítik a Kispesthez való kötődést.

– Gyakran felmerül a Wekerletelep műemléki védettségű épületeire vonatkozó szigorú szabályozás enyhítése. Sikerül kompromisszumokat kötni az építészeti érdekek és a lakók igényei között?

– Tizenhat éves képviselői tevékenységem egyik eredményeként speciális szabályozási terv készült Wekerlére. Ugyanakkor némileg eltér a véleményem az eredeti, hiteles állapot visszaállítását szorgalmazó építészekétől, amit már képviselőként is hangoztattam, és az idő engem igazolt, mivel a merev előírásokat nem mindig sikerül betartani. Úgy gondolom, a jelenleginél jóval rugalmasabb, megengedőbb álláspont kellene ezen a téren, mert a Wekerletelep nem skanzen, s figyelembe kell venni a fiatal beköltözők korszerű lakhatási igényeit is. Nekik egészen más a gondolkodásmódjuk, mint a régi, első generációs bérlőknek, akik még minden szabályt fegyelmezetten betartottak. Gyakran jelent problémát a telep építészeti arculatát meghatározó, egyenként több százezer forintba kerülő faszerkezetű nyílászárók, spaletták cseréje, amelyeket a lakók csak ritkán tudnak önerőből finanszírozni. A városképet szintén meghatározó nyílt csapadékvíz-elvezető árkok közül sokat részben betemettek autóbeállók építése miatt, vagy nem tartják rendesen karban őket, és sok udvart is leburkoltak, így az özönvízszerű esőzéseknél rendszeresen elönti a víz az utcákat. Messze nem olyan fegyelemmel tartják be a kispestiek a közterületi rendet, mint ahogyan elvárható lenne, egyes kedvezőtlen tendenciák pedig még erősödni is látszanak, ilyen például a közterületi szemetelés. Talán ebben is segít majd az általam írt, majd az illetékes bizottságok által szakmailag kiegészített, és jelenleg lakossági véleményezés alatt álló etikai kódex a közterületek használatáról.

– Közlekedésmérnökként és lokálpatriótaként hogyan látja, milyen irányban fejlődhet tovább Kispest?

– Az egykori, mára bezárt vagy takarékon működő ipari üzemekből sajnos nem tudott olyan bevételeket szerezni az önkormányzat, amelyekből jelentős fejlesztéseket lehetett volna végrehajtani. Az ingatlanokat érintő fejlesztések döntően magánerőből valósulhatnak meg, ezekhez az önkormányzat szerény lehetőségeihez képest ad kamatmentes, visszatérítendő támogatást. Egész Budapestet érintő probléma a hatalmas tranzitforgalom, de ennek kiszűrésére a városhatárban építendő parkolók mellett színvonalas közösségi közlekedésre volna szükség, amely valós alternatívát nyújt a személyautókkal szemben, s akkor be lehetne vezetni a tervezett behajtási díjat is. Hosszú ideje dolgozom a Körvasútsori körút, illetve a külső kerületi körút Kispestet is érintő szakaszainak kiépítéséért, hogy a gyűrűirányú közlekedés is folyamatosan átjárható utakon, környezetkímélő módon szervezhető legyen. Környezetvédelmi szempontból kiemelt fővárosi beruházás volt a 2011-ben átadott Nagykőrösi úti zajvédő fal, amelynek építését képviselőként magam is szorgalmaztam, és az elmúlt évek tapasztalatai alapján érzékelhető javulást hozott a környék lakóinak életébe. Jelentős fejlesztésre szorulna a Határ út is, a jelenlegi elképzelés szerint a villamospálya túloldalán kétszer egysávos út létesülne az átmenő forgalom részére az Üllői úttól a Soroksári útig, de ez a terv sajnos nem került be az uniós támogatási programokba, a főváros pedig a jelenlegi anyagi helyzetében nem tudja finanszírozni. Szűkebb pátriámban pedig elsősorban a kis wekerlei terek és a Wekerlei Sporttelep fejlesztését, a Gutenberg téri piac felújítását és az egykori Ady mozi épületének kulturális, közösségi hasznosítását tartanám fontosnak. Bízom benne, hogy a további fejlesztésekre a szűk anyagi források ellenére is belátható időn belül lehet találni megvalósítható, észszerű megoldásokat.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A KISPESTI MAGAZIN 2016. SZEPTEMBERI SZÁMÁBAN

FOTÓK: ERDŐS LÁSZLÓ