Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ünneplők és Emlékezők!

Március 15-e különösen közel áll hozzám, bármilyen szokatlan is ilyet egy hivatalos ünnepről kijelenteni. Első találkozásunk 1984. március 15-én délelőtt volt. Akkor a Múzeum körúton laktunk, szemben a Nemzeti Múzeummal. Én pontosan 6 hónapos voltam. Mikor elkezdődött az ünnepség a Múzeumkertben, szüleim kinyitották az ablakokat, mert szép, napos idő volt, az egyik szobában bekapcsolták a tévét, engem felöltöztettek, még sapkát is kaptam a fejemre, édesapám a nyakába vett, és kiállt velem nézelődni a nyitott ablakba. Egyszer csak felkiáltott édesanyám a szomszéd szobában: „Benne vagytok a tévében!” Az utcát vevő operatőrnek feltűntünk az ablakban, és ezután többször is ránk közelített a műsor során. A tévéközvetítésről felvételünk nem maradt, de a következő években is szemtanúi voltunk a ragyogó megemlékezéseknek, amelyek hangulata még egy kisgyermeket is megfogott.

Egy közelmúltban napvilágot látott tanulmány szerint átültethető a valóságba a képregényekből és a mozi világából ismert Pókember-öltözet, és viselője különösebb erőfeszítés nélkül képes lesz a legsimább, függőleges falak megmászására is. Az izgalmas ötlet a gekkók és a pókok természetes kapaszkodási technikáját veszi alapul, amellyel akár testsúlyuk több százszorosát is megtarthatják. A kiszivárgott információk szerint már el is kezdték a „valódi pókemberek” ruháinak tesztelését…