A tünetek gyakran egy súlyos betegség szimptómáit mutatják – ám a pánik gyorsabban és szélesebb körben terjed, mint bármely ismert fertőzés. A legújabb kutatások szerint a tömeghisztériának nevezett megmagyarázhatatlan viselkedés olyan „pszichikai járvány”, amely nemcsak a kollektív tudatra és a csoportos ösztönre vezethető vissza, hanem feltehetően az érzékszerveken túli észleléssel is szoros kapcsolatban áll.

Nap mint nap hallunk róla, mégsem tudatosodik bennünk, hogy valójában mekkora veszélyeket is tartogat az elharapózó tömeghisztéria. Az emberek egy szívként lüktetnek a felvonulásokon, a választások viharaiban és vallási vezetőik gyászolása közben, és a tüntető sokaság megállíthatatlanul hömpölyög végig az utcákon azonos rigmust kántálva, ordítva és sikoltozva. Gyakran előfordul, hogy szórakozóhelyen, koncerten, sporteseményen vagy egy bevásárlóközpont megnyitásakor tör ki „forradalmi hangulat”, ahol a sorban állók magukból kivetkőzve, egymáson átgázolva, saját testi épségüket is kockáztatva törtetnek a bejárat felé. És ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen még nem említettük a különböző szektákat, amelyek több ezer hívőt tartanak uralmuk alatt, és szinte minden elképzelhető szörnyűségre képesek rávenni őket.

Egy emberként

A tömeghisztéria kitöréséről szóló újabb és újabb tudósítások azt sugallják, hogy a témával összefüggő korábbi feltételezéseket érdemes alaposan felülvizsgálni. Már az elnevezés sem fedi teljesen a valóságot: talán jobb meghatározás az „összeroppanás”, amely a felgyülemlett feszültségtől szabadítja meg az embereket, és időnként hasonlóan fontos szerepet tölt be, mint egy biztosíték az elektromos hálózatban. De vajon hol gyökereznek e féktelen indulatok? Mi lehet az az erő, amely különböző körülmények között jelentős eltéréseket mutat, de egy adott helyzetben teljesen egységes tüneteket eredményez? Hogyan következhet be akár több ezer ember azonos időben és módon történő „összeroppanása”?

A pszichológusok szerint a tömeges rendezvények résztvevői elsősorban a közös élményeket és gondolatokat keresik. A hasonló célból összegyűlt emberek számára védelmet és biztonságot nyújt a tömeg, amely azonban nemcsak a pozitív, hanem a negatív érzéseket és szenvedélyeket is felerősíti, így a csoportosulás viselkedése egyik pillanatról a másikra kiszámíthatatlanná válhat.

Közösségi ösztön

A természetben számtalan példát találhatunk a kollektív tudat, illetve viselkedés jelenségére. Egyes állatfajok olyan személyes környezetet próbálnak kialakítani, amelyben a szomszédos csoporttagokat nem engedik túl közel magukhoz, mégis látványosan érvényesül az összetartó erő. Ez az alapvető kommunikáció eredményezi a természetben megfigyelhető társas mozgásokat: például a hemzsegő rovarokat, az örvénylő hal- vagy denevérrajokat és a szabályos alakzatban repülő vándormadarakat.

Eugéne Marais (1871–1936) dél-afrikai természettudós hangyabolyokkal végzett kísérletei során figyelte meg, hogy a termeszvárban élő hangyák ezrei példátlan munkamegosztás alapján szervezik életüket, és kivétel nélkül az egész közösség javát szolgálják. Marais szerint a hangyák egyedei és bizonyos csoportjai is más-más feladatokat láttak el egy adott időben: etették a királynőt, összegyűjtötték és elraktározták számára az élelmet vagy éppen a betolakodókkal hadakoztak. Ennek ellenére minden egyed tevékenységét egy különleges érzék irányította, amit – megfelelő kifejezés híján – „léleknek” nevezett el.

A tereken magvakat csipegető, különböző helyeken álló és eltérő irányba néző galambok veszély esetén együtt, egyszerre és általában egy irányban szállnak fel. E jelenség a vadon élő madaraknál még rendezettebb mozgásként figyelhető meg. A 20. század elején Edmund Selous (1857–1934) brit ornitológus írt először a seregélyek csoportos viselkedéséről: a több tízezer madárból álló raj – meglepő módon – nem egyetlen vezért követ, hanem úgy csapdos ide-oda, mintha a Marais által „léleknek” nevezett kollektív tudat irányítaná őket. Ez a „közösségi ösztön” figyelhető meg a sarkvidéken élő lemmingeknél is, amelyek időről időre csoportosan követnek el tömeges öngyilkosságot úgy, hogy a számukra biztos halált jelentő tengerbe vetik magukat. Az apró rágcsálók akkor végeznek így az életükkel, amikor a megnövekedett populáció miatt életterük már nem képes eltartani őket.

Egyes tudósok szerint e viselkedés egy olyan kommunikáción alapul, amely a fejlődés korai szakaszában alakult ki. Elképzelhető, hogy a tömeghisztéria egy hasonló, kollektív ösztön maradványa, csak éppen az evolúció során elveszítette hasznos sajátosságait? Meglehetősen valószerű feltevés, bár ezzel még nem járunk közelebb ahhoz, hogy megtudjuk, milyen módon történik a tünetek átvitele egy tömegpánik kitörése esetén.

ESP-kapcsolat?

A „pszichikai járványok” eredetének és terjedésének vizsgálata az elmúlt években a feromon nevű kémiai vegyület kutatásával kapcsolódott össze. A feltételezések alapján az állatvilágban régóta bizonyítottan létező hormon az emberi kommunikációban is nélkülözhetetlen szerepet tölt be, s nem csupán testi vágyat vagy félelmet vált ki az ellenkező nem képviselőiből, hanem a fizikai és pszichés tüneteket egyaránt előidéző járványok, így a tömeghisztéria terjedését is elősegíti. A „feromonpárti” tudósok szerint ezt a lehetőséget támasztja alá, hogy a különböző ragályos fertőzések baktériumok vagy vírusok általi terjesztésére a több évtizedes kutatások sem szolgáltattak egyértelmű bizonyítékot. A vírusok inkább olyan fosztogatókra emlékeztetnek, akik akkor kezdenek tevékenykedni, amikor a törvény és a rend – ebben az esetben az emberi test egészséges és normális működése – már felborult.

Vajon tényleg a feromonok lennének felelősek a járványok terjedéséért is? Esetleg létezik egy olyan, eddig felfedezetlen pszichokinetikus erő, amely gyakran előfordul a poltergeist-aktivitásról szóló beszámolókban, s amely a csoportokra is hatást gyakorol? Egyes parapszichológusok szerint az érzékszerveken túli észlelés – más néven extraszenzoriális percepció (ESP) – katasztrófa- vagy pánikhelyzetben is meghatározóan befolyásolja cselekedeteinket, így a titokzatos hatodik érzék és a traumatikus élmények közötti kapcsolat vizsgálata szintén számos meglepetést tartogathat. A tömeghisztéria alapos tanulmányozása tehát nemcsak a „hétköznapi” fertőzésekkel kapcsolatos kérdéseket, tévhiteket és félreértéseket oszlathatja el, hanem azokat a szakembereket is segítheti, akik az érzékszerveken túli kommunikáció, a telepátia és a gondolatolvasás módszereire keresnek tudományosan is alátámasztható magyarázatot.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2009. ÁPRILISI SZÁMÁBAN

Invázió a Marsról

„Mindenki meneküljön, a marslakók megtámadták Amerikát!” – hangzott el 1938. október 30-án, Orson Welles leírhatatlan pánikhangulatot kiváltó rádiójátékában. A Világok harca megdöbbentően realisztikus bemutatójának hatására több százezer család menekült el otthonról. A műsor utolsó perceiben, a „hadiállapot” bejelentése után elszabadult a pokol: az utcákon kétségbeesetten zokogó asszonyok imádkoztak és spontán alakult fegyveres csoportok járőröztek, a haditengerészet katonáit pedig visszarendelték a New York-i öbölben állomásozó hajókra… A halálra rémült emberek természetesen arról is lemaradtak, amikor a bemondó többször is közölte a hallgatókkal, hogy az idegenek támadásáról szóló „tudósítás” csupán H. G. Wells sci-fi író fantáziájában született meg...

Őserdei őrület

Két évtizeddel ezelőtt az egész világot megrendítette a dél-amerikai Guyana őserdejében fekvő településen, Jonestownban történt tömeges öngyilkosság. Jim Jones, a Népek Temploma elnevezésű vallási szekta vezetője 1978. november 18-án több mint 900 embert vett rá arra, hogy egy ciánkálit tartalmazó gyümölcsös itallal egyszerre, önkéntesen dobja el magától az életet. A pszichopata prédikátor hívei az önfenntartás ösztönével is szembeszállva, életükkel erősítették meg hitüket: a vallási fanatizmus csúcspontján a csoportakarat győzedelmeskedett az egyén akarata felett.