Az ezredfordulón felújított, reprezentatív igényességgel kialakított vízivárosi Corvin tér déli sarkában ősöreg, földszintes lakóház bújik meg. Dacolva a természet és az ember pusztító „ráhatásaival”, több mint két évszázada őrzi titkát: a kapuja feletti zárókövön látható feliratot és egy gazdagon díszített kovácsoltvas rácsot.

Napjaink egyik legpusztítóbb megmagyarázhatatlan jelensége a spontán égés, az emberi test előzmények nélküli meggyulladása, amikor valaki hirtelen lángra kap, aztán percek alatt teljesen elég. Léteznek azonban más, nem ennyire végzetes, mégis meglehetősen bizarr jelenségek. A néphagyomány, az egyházi levéltárak, sőt, orvostudományi társaságok kiadványai szerint is éltek olyan emberek, akik foszforeszkáló fényeket, illetve ismeretlen eredetű sugárzásokat bocsátottak ki magukból – s ennek köszönhetően szó szerint világítottak a sötétben!

Az éjszakai égbolton felvillanó „hullócsillagok”, a szétrobbanó meteorok és az időnként feltűnő tűzgömbök tanúsítják, hogy Földünk igen gyakran ütközik össze „kozmikus kavicsokkal”. Bolygónk nagy meteorkráterei bizonyítják, hogy az ilyen ütközések alkalmasint katasztrofális méreteket ölthetnek. De vajon milyen módon és mennyivel előbb tudjuk észlelni ma a felénk közeledő óriásmeteorokat? Kiépítettek-e már olyan nemzetközi űrfigyelő rendszert, amely időben azonosítja a Föld számára veszélyes testeket? S ha már csak órák maradtak az elkerülhetetlen becsapódásig, eltitkolnák-e az érintett terület lakossága elől a közelgő katasztrófa hírét? A téma kapcsán felmerülő aktuális kérdésekre Zombori Ottó, a budapesti Uránia Csillagvizsgáló igazgatója válaszolt.