A kiszáradt fák csontkezekre emlékeztető, görcsös ágai rendszerint aggasztó rémlátomásként kísérik végig az éjszakai utazókat. A sejtelmesen zizegő levelek vagy a viharban üvöltő lombkorona hangja olyan, mint a túlvilág csalogató, fenyegető üzenete. Nem véletlen tehát, hogy számos hátborzongató kísértethistória fűződik a fák szellemeihez, amelyek halálra rémítik az őket megpillantó erdőjárókat.

Az ősi történetekben, legendákban és a népi hagyományokban szereplő erdőknek időtlen idők óta csodás tulajdonságokat, mágikus képességeket tulajdonítanak. Az egyszerű emberek – éljenek bármilyen földrajzi szélességen, bármilyen éghajlat alatt – kezdettől fogva szoros kapcsolatot ápolnak a fák birodalmával: noha áhítattal és tisztelettel tekintenek rájuk, általában félnek a sötét rengetegben tanyázó természetfeletti lényektől. Talán ennek is köszönhető, hogy számos nép mítoszában az ismeretlen veszélyeket rejtő erdőségeken keresztül vezet az út a holtak birodalmába.

A hiedelem szerint – az emberekhez és az állatokhoz hasonlóan – a fák szellemei is gyakran megjelennek az általunk érzékelhető valóságban. Bár többnyire a fák belsejében tartózkodnak, hogy irányítsák az életműködéshez szükséges energiaáramlást, alkalmanként képesek elhagyni „testüket”, hogy kifejezzék vonzódásukat, vagy éppen ellenszenvüket az emberekkel szemben. A leggyakrabban éjszakánként lépnek ki kérgük mögül, amikor a halandók is tapasztalhatják az őket körülvevő titokzatos lények jelenlétét: mintha ezernyi láthatatlan szempár figyelné őket az erdő félelmetes nyugalmában.

A németországi Mannheim város környékén elterülő erdőségek mélyén már a kora középkorban legendák születtek azokról a kiszáradt fákról, amelyek szellemei időről időre vérfagyasztó üvöltéssel adták tudtukra létezésüket. A skóciai Cromarty mellett található erdőben állítólag olyan emberek kísértetei kóborolnak, akik boldogtalanul távoztak a másvilágra: saját kezükkel vetettek véget életüknek, vagy haláluk hirtelen, erőszakos módon következett be, és bosszúvágytól, elkeseredettségtől hajtva tértek vissza a földre.

Az Egyesült Államok nyugati partvidékén, Oregon államban fekvő apró település, Neskowin egyetlen nevezetessége a „szellemerdőnek” nevezett terület, ahol legalább száz ijesztő látványt nyújtó, megkövesedett farönk emelkedik ki az óceán habjai közül. A különböző nagyságú és alakú fákból álló „túlvilági erdőre” évszázadok óta babonás tisztelettel néznek fel a környék lakói, s meggyőződéssel állítják, hogy napjainkban is gyakran hallják az egykori fák szellemeinek vészjósló suttogását. Félelmetes múltra tekinthet vissza a New York-i Long Island szigetén található „akasztófa” is, ahol egykor a boszorkányság vádjával elítélt nőket végezték ki. A paranormális jelenségeket kutató helyi szakértők szerint a közelmúltban legalább két fiatal akasztotta fel magát a háromszáz éves fára, amelynek környékét állítólag az „erdő szelleme” tartja uralma alatt.

Nem mindennapi ragaszkodásról tett tanúbizonyságot az a terebélyes diófa, amelyet néhány évvel ezelőtt az indonéziai Jáva szigetén szerettek volna kivágni, mert ágai már a mellette épült házat veszélyeztették. Akik azonban azzal a céllal másztak fel a lombok közé, hogy ledarabolják az ágakat, kivétel nélkül balesetet szenvedtek: vagy leestek a fáról, és lábukat törték, vagy a karjuk ficamodott ki. Az ismétlődő szerencsétlenségek eredményeként végül senki nem vállalkozott a munkára, így a fa épségben maradt. A helybéliek természetesen a vén diófa ellenséges szellemének tulajdonították a baleseteket, amely még emlékezett azokra az időkre, amikor házak helyett fák vették körül, és az embereket okolta magányáért, elszigeteltségéért.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A HIHETETLEN! MAGAZIN 2008. NOVEMBERI SZÁMÁBAN