Prusi Dosszié

Prusi Dosszié

KÖZTÜNK ÉLŐ IDEGENEK

2013. június 05. - Prusi

Az Univerzum távoli pontjairól érkező lények számtalan, előttünk rejtett módon megismerhetik életünket, mindennapjainkat, viselkedésünket és társas kapcsolatainkat. Emberi alakot felvéve könnyedén elhitethetik velünk azt, hogy valójában semmivel sem különböznek tőlünk, a láthatatlanná válással pedig végképp becsaphatják az érzékeinket. Vajon felismerhetjük-e – s ha igen, miről – az emberiség soraiba beépült, velünk együtt élő idegeneket?

20130605_illusztracio_1.jpg

A Földünkre látogató idegenekkel kapcsolatos elméleteket több nagy csoportba lehet sorolni: az eredetelméletek azt taglalják, honnan érkezhetnek hozzánk a földönkívüliek, a szándékelméletek pedig arra keresik a választ, hogyan néznek ki az ufonauták, milyen testet öltenek előttünk – s ami a legfontosabb: milyen céllal érkeztek ide.

A harmadik és negyedik típusú találkozásokat átélt személyek beszámolóiból meglehetősen vegyes képet kapunk az idegenekről. Mintha egy képes mesekönyvet lapozgatnánk: szó esik kis szürkékről, magas szőkékről, parányi törpékről, szőrös testű óriásokról, közeli bolygókról meg tízezer fényévekre található csillagképekből érkező idegenekről és olyan emberszerű lényekről, akik egy elfeledett földi civilizáció képviselői. A nálunk műszakilag lényegesen fejlettebb teremtmények képesek lehetnek arra, hogy a mi dimenziónknak megfelelő sűrűségben materializálódjanak előttünk: így elképzelhető, hogy párhuzamos világokból érkező idegenek könnyebben felvehetnek emberi alakot, mint más földönkívüli lények. Számos közvetett bizonyíték támasztja alá a különböző fajok által végzett tudatmanipulációs tevékenységet is, amelynek során az eltérített személyek agyába hamis emlékképeket és tévképzeteket ültetnek, ezáltal jelentősen befolyásolva őket, amikor megpróbálják visszaidézni a valóságban történteket.

 

Kellemetlen közelség

Vajon hogyan tudnánk felismerni azokat az idegen lényeket, amelyek valójában 120 centiméter magas kis szürkék vagy hatalmas, hüllőszerű teremtmények, de külsőre éppen olyannak látjuk őket, mint bármelyik más embertársunkat? Lehet, hogy nem is olyan ördöngösség!

Gyakran fordul elő hétköznapi szituációkban, hogy egyes „embertársaink” meglehetősen gyanúsan viselkednek. Önök is érezték már kellemetlenül magukat egy közelben álló illetőtől, netán egy szempillantásnyi időre igen különös benyomásuk támadt? Hasonló a „déja vu” érzéshez, amikor hirtelen egy gondolat nyilall belénk, de hiába agyalunk, egyszerűen nem tudunk magyarázatot adni a történtekre. Elképzelhető, hogy a megfogalmazhatatlan benyomást keltő „ember” valójában egy idegen civilizáció szülötte, s úgy próbál meg információkat gyűjteni a Föld nevű bolygóról és lakóiról, hogy – álcázva magát – elvegyül a tömegben. Az igencsak kellemetlen és szokatlan, tulajdonképpen tudat alatti érzés fakadhat abból, hogy bizonyos idegenek, például a nem éppen kedvességükről, barátságos mivoltukról ismert kis szürkék kisugárzása, aurája különbözik az emberekétől.

20130605_illusztracio_2.jpg

A köztünk élő idegeneknek egyszerre több – akár száz, ezer vagy tízezer – ember tudatát kell ugyanolyan intenzitással manipulálniuk a közvetlen környezetükben. Számukra ez a tevékenység olyan, mint nekünk a levegővétel: szinte oda sem figyelünk saját légzésünkre, hiszen ez az életünk egyik alapja: nem hagyhatjuk abba. Az idegeneknek megállás nélkül kell sugározniuk a megtévesztő információkat magukról – ami bizonyára nem megerőltetőbb számukra, mint az embereknél a légzés –, hiszen lelepleződésük életük végét jelenthetné. Még ismeretlen okok miatt azonban bizonyos személyekre nem képesek teljes intenzitással hatni. E globális tudatmanipulációs tevékenység részét képezik az eltérítések, amelyek során kiválasztott személyeken orvosi vizsgálatokat végeznek el űrhajójuk fedélzetén, majd törlik az eltérítettek memóriáját. Az emlékfoszlányok azonban regressziós hipnózissal általában felidézhetők, s ez is jelzi, hogy az idegenek tudatmanipulációs technikája messze áll a tökéletességtől.

A fejlettebb képességekkel bíró, gonosz indíttatású lények adott esetben „lelküket” is áthelyezhetik – mint egy parazitát – egy valódi testbe. Ez magyarázatot adhat arra, miért változik meg bizonyos emberek személyisége drasztikusan, az ellentétére viszonylag rövid idő alatt alatt. Ilyen esetekről már a katolikus egyház történelmi iratai is beszámolnak. Igaz, míg a középkorban ördögűzésnek hívták a „gonosz” által megszállt emberek lelkének megtisztítását, napjainkban inkább elmegyógyintézetbe utalják a gyanús személyiségzavarban szenvedő egyéneket.

Elképzelhető az is, hogy nem egyes földönkívüli lények, hanem általuk e célra épített – a Föld körül keringő űrhajókon elhelyezett – szerkezetek manipulálják globálisan az emberiséget. Hasonló módszerekkel már a hidegháború idején folytattak kísérleteket szovjet és amerikai tudósok, de a kisebb-nagyobb technikai hibákat, úgy tűnik, nemcsak a földi kutatók, hanem az idegen szakemberek sem tudják kiszűrni.

 

Földönkívüli láthatatlanság

Önöknek volt már olyan érzésük, mintha egy láthatatlan „valaki” figyelné minden mozdulatukat? Amikor kellemetlenül, borzongva emelték fel a fejüket, hogy körülnézzenek, ki bújhatott el a közelben? S bár senkit nem láttak, mégsem tudták megnyugtatni magukat? A tudatmanipuláció segítségével, hamis képek közvetítésével az idegenek könnyedén elhitethetik velünk azt is, hogy egyedül vagyunk egy szobában, miközben tőlünk karnyújtásnyira állva minden apró rezdülésünket figyelemmel kísérik.

20130605_illusztracio_3.jpg

Noha az emberiség jelenlegi fejlettségi fokán kivédhetetlen veszélyekkel járna, ha mindenki számára elérhetővé válna egy láthatatlanná változtató csodaszer, a Földünkre látogató – s a fejlődésben több ezer, tízezer vagy millió évvel előttünk járó – egyes idegen fajok kétségtelenül ismerik, sőt, a mindennapjaikban alkalmazzák is a láthatatlanná válást. Műszereik és eszközeik segítségével könnyedén eltűnhetnek a földi élőlények elől: például egy speciális berendezés beiktatásával, amellyel képesek más elektromágneses spektrum rezgésszámát felvenni, legyen szó akár a gamma-, a röntgen-, az ultraibolya- vagy az infravörös sugarak tartományáról. Ezeknek a sugárzásoknak valamennyi formája elektromos és mágneses rezgésként terjed, mégpedig a fény sebességével. Közöttük a különbséget leginkább a hullámhosszuk jelenti, azt pedig – a mesterségesen is változtatható – rezgésszám határozza meg. A rezgésszám-módosító berendezés által nemcsak az idegenek teste vagy öltözéke tehető láthatatlanná, hanem az őket szállító járművek is. A légkörben történő megjelenéskor, hirtelen elinduláskor, esetenként a „feltűnési vágy” okán előfordulhat ugyan, hogy rövidebb-hosszabb időszakra megszűnik az álcázási képesség, s ilyenkor számunkra is láthatóvá válnak – de ez rendszerint nem tart tovább pár másodpercnél.

Sok esetben előfordul, hogy a radarkezelők képernyőiken nem látják az azonosítatlan objektumokat, noha a repülőgépek pilótái vizuálisan észlelik az UFO-kat. Ennek magyarázata lehet, hogy a – feltehetően földönkívüli eredetű – repülő szerkezeteket mágneses mező veszi körül, amely nem veri vissza a ráirányított sugarakat. Ez szintén jól szolgálja az álcázást és az esetleges figyelők megtévesztését. Egyes idegen lények láthatatlanságát egy erre a célra kifejlesztett különleges öltözék is biztosíthatja, amely rásimul az egész testre, és megtöri, átereszti vagy elnyeli a fényt.

„Ezek a lények csak részben anyagi felépítésűek, legalábbis abban az értelemben, ahogy mi ismerjük az anyagot – vélekedett Howard Phillips Lovecraft amerikai író Árnyék az időn túlról című regényében. – Tudatuk és érzékelésük közege nagyban eltérhet a földi organizmusokétól. Érzékeik közül például hiányozhat a látás, ebben az esetben szellemi világukat nem vizuális érzékletek szokatlan sorai alkotják.” Lovecraft elmélete magyarázatot adhat arra, hogyan képesek egyes idegen fajok pontosan érzékelni környezetük minden apró rezdülését – többdimenziós tereket, erőhatásokat, hangokat, szagokat, mozdulatokat – úgy, hogy közben végig észrevétlenül maradnak. S talán éppen látószervük hiánya miatt őrzik hatalmas előnyüket az emberekkel szemben, akik láthatatlanná válás esetén azonnal elveszítenék szemük világát, amit nem tudnának pótolni hatodik vagy hetedik érzék beiktatásával.

20130605_illusztracio_4.jpg

Az érzékeink és műszaki eszközeink elől egyaránt szándékosan rejtőzködő repülő szerkezetek és földönkívüliek kutatására, a nyílt kapcsolatfelvételre az emberiség jelenlegi fejlettségi fokán meglehetősen kicsi az esély. Egyelőre csupán abban bízhatunk, hogy a köztünk élő idegenek nem alantas szándékokkal érkeztek, egy esetleges űrből érkező támadás során pedig nem egy láthatatlan ellenség halálos csapásait kell majd védtelenül és értetlenül tűrnünk.

PRUSINSZKI ISTVÁN

EREDETILEG MEGJELENT
A SZÍNES UFO 2004. JÚLIUSI–OKTÓBERI SZÁMAIBAN

süti beállítások módosítása