Éppen tizenöt évvel ezelőtt érettségiztem a közelmúltban alapításának 145. évfordulóját ünneplő józsefvárosi Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, amelynek Horánszky utca 11. szám alatti épületét 1874-ben emelték. Az iskola történetét – középiskolai tanulmányaim végén – az „Itt élned” című VMG-s diáklapban foglaltam össze, eredetileg több részletben jelent meg.
A HORÁNSZKY UTCA 11. SZÁM ALATTI ISKOLAÉPÜLET FELÚJÍTOTT HOMLOKZATA. FOTÓ: KIS ÁDÁM, LECHNER TUDÁSKÖZPONT
A kiegyezés utáni években Pest-Budán csupán két főreál gimnázium működött: az egyik a Toldy Ferenc utcában, a másik a Markó utcában. Hamarosan nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a hazai fejlődés elengedhetetlen feltétele a műszaki értelmiség gyarapodása. Így két lelkes, fiatal pedagógus, Báthory Nándor és Felsmann József indítványozta egy új tanoda alapítását. A polgárok azonnal megértették, milyen fontos kérdésről van szó, s jó mélyen a zsebükbe nyúltak. A főváros törvényhatósága pedig 1871-ben megvásárolta a Zerge – a mai Horánszky – és az Ősz utca között lévő 800 négyszögöles telket. A közgyűlés elfogadta Diescher József építész tervét, megindult az építkezés – és 1874 őszére elkészült a Józsefvárosi Főreáliskola klasszikus stílusú, gyönyörű épülete.
Maga az iskola eredetileg a Bodzafa utcai Simkovitz-féle bérházban – nagyjából a mai Somogyi Béla utca és a Blaha Lujza tér sarkán –, háromosztályos alreáltanodaként működött, ám Zerge utcai épületében már mint nyolcosztályos főreáliskola fogadta falai közé a Józsefváros iparosainak, kereskedőinek fiait. Sokan csak négy évig tanultak itt, s azután ipari vagy egyéb gyakorlati, szakmai foglalkozásokat választottak. Akik pedig érettségi vizsgát tettek, nagyobbrészt a Műegyetem padjaiban tanultak tovább.
Elég nagy számban kerültek ide szegény sorsú diákok is, akik magánszemélyek és intézmények alapítványainak segítségével részleges vagy teljes tandíjmentességet élvezhettek. Erre azért is szükség volt, mert az iskolában kötelezően tandíjat kellett fizetni, s bizony éveken át többször visszatérő panasza volt az igazgatóságnak, hogy a szülők – „szegény sorsú iparosok, alsórendű hivatalnokok és napszámosok, nagy állami és községi adókkal megterhelve” – nem tudnak eleget tenni a tandíj-kötelezettségnek, emiatt nem egyszer abbamaradt fiaik továbbtanulása.
„Nem igen jártak ide úrfiak… nem is ilyenek számára létesült, egyszerű fővárosi polgárok gyermekeinek hasznára volt tervezve. A Horánszky utcai intézetet ma sem látogatják nagyúri csemeték, akik az előkelőség fényét hintenék reá; ma sincsenek gazdag és hatalmas pártfogói; egy-két szerény alapja van csupán, azt is szegény tanulók, szegény tanárok hordták össze garasonként; épülete ma is szerényen húzódik meg egyéb iskolatársai között. Ez az iskola most is a szegények, a dolgozók iskolája. A Pál utcai fiúk és társaik kinőttek a mesteremberek apró műhelyeiből, ott vannak mindenfelé, ahol a polgári munka gyümölcsei érlelődnek: hivatalokban, gyárakban, ipari és kereskedelmi üzemekben…” – írta 1921-ben a ciszterci paptanár, Horváth Cyrill.
S hogy mi minden volt ebben az új főreál gimnáziumban? A korabeli leírás szerint a természetföldrajzi terem mellett állat-, növény-, ásvány- és földtani gyűjtemény, a vegytanterem mellett szertár, méregszoba, vegytani üvegkamra, laboratórium, sőt, tanári dolgozószoba is! A képzőművészeti órákhoz mintázóterem, a fizikához desztillálóhelyiség, olvasztókemencével és hűtővel. Volt továbbá bonckamra, nyári tornakert, téli tornaterem, mértanirajz-termek szertárral és rajztáblatárral, de nem hagyhatjuk ki a sorból a szabadkézirajz-termeket, a dísztermet meg a gondosan összeválogatott könyvtárat sem. Mindezen felül az épületben saját lakása volt az igazgatónak, a kísérleteket előkészítő laboránsnak és az iskolaszolgának. Úgy tűnik, akkoriban a polgárok és a város elöljárói még valóban az iskolaügy mellett álltak, hittek benne, hogy a kiművelt emberfők sokasága viszi előbbre a haladás ügyét. S a gimnázium megszolgálta ezt a bizalmat, hiszen jól felkészült tudósok, műszaki értelmiségiek egész sorát ontotta több mint egy évszázadon át.
Az 1874 őszén megnyílt iskola első igazgatója Felsmann József (1835–1925), a belvárosi reáliskola tanára lett, a tanszékek betöltésére pedig pályázatokat hirdettek. A főreáltanoda kezdetben a matematika, fizika meg a többi természettudományi tárgy színvonalas oktatására koncentrált, ezért sokáig csak fiúk járhattak ide, a nagy tekintélyű – szigorúan keményített fehér gallérban és hozzá illő sötét öltönyben járó – professzorok keze alá. Ez persze nem jelentette azt, hogy a humán tudományokat – így az ógörögöt, latint, történelmet, irodalmat – elhanyagolták volna. A korabeli tanterv jól átgondolt és az élet követelményeihez igazodó felépítésének eredménye, hogy a negyedik osztályt végzett tanulók – akik nem mind folytatták tanulmányaikat a felsőbb osztályokban – már egy bizonyos befejezett ismeretanyag birtokában hagyták el az iskolát.
A Józsefváros időközben teljesen magyarrá vált, s a főreáliskola évről évre szerencsésebb fejlődést mutat. Az 1870-es évek közepén 400 felett, az 1880-as évek végén 500 felett volt a tanulók létszáma, a századfordulóra a 600-at is meghaladta. A tanévek megszokott egyformaságát gyakran tarkította egy-egy érdekes esemény. Már az első évben meglátogatta az iskolát az év végi vizsgák napjaiban Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1876 januárjában I. Ferencz József, 1889 szeptemberében pedig Csáky Albin kultuszminiszter.
Az iskola jó munkájára és eredményeire több alkalommal a szélesebb körű nyilvánosság is felfigyelhetett – leginkább a különböző kiállításokon. 1875 nyarán ebben az épületben volt az Országos Középiskolai Tanáregyesület által rendezett első középiskolai rajzkiállítás, s ehhez kapcsolódóan a rajz tanításához használt taneszközök kiállítása. A Zerge utcai főreáliskola három évvel később a párizsi világkiállításon szerepelt mértani és szabadkézi rajzokkal. Részt vett az 1885-ös Országos Kiállításon is, ahol az érdeklődők bepillanthattak a tanulmányi rendbe és az elmúlt egy évtized eredményeibe.
Felsmann József igazgató a millenniumra megírta az iskola békés, eseményekben mégis bővelkedő első negyedszázadának szép históriáját. Az igen gondosan szerkesztett évkönyv oldalakon át tudósít a felejthetetlen iskolai ünnepélyekről, áttekinthető táblázatokat közöl az örvendetes tanulmányi eredményekről, emellett beszámol a hivalkodás nélküli, de megnyugtató körülményekről. Az 1895/96-os tanévről többek között ezt olvashatjuk: „Ennek az évnek a szorgalmi ideje az ezredévi ünnepélyek, a kiállítás és az országos tornaverseny miatt megrövidült, már 1896. évi június 14-én fejeztetett be, és emiatt a feldolgozandó tananyag terjedelmét is meg kellett szorítani. […] Az országos kiállításra intézetünk írásbeli dolgozatokkal és különböző rajzokkal volt képviselve, mely utóbbiakat ott Őfelsége is figyelemre méltatta. A millenniumot az intézet tornaterén eszközölt emlékfák ültetésével és aztán külön jubileumi ünnepéllyel is megültük, továbbá az intézet tanítványai részt vettek az ifjúsági monstrehangversenyben és a korona-körmenetben, a hódoló díszmenet felvonulása alkalmával pedig sorfalat képeztek…”
Felsmann József 1903-ban nyugalomba vonult. Az itthon és tanulmányútjain szerzett műveltségét és szaktudását nagy önzetlenséggel áldozta a VIII. kerületi főreáliskola szolgálatára. A növendékek még sokáig élvezhették a nevéhez fűződő Felsmann József-féle alapítvány és a Millenniumi Alapítvány előnyeit, az általa írt tankönyveket pedig több évtized tanulóifjúsága forgatta haszonnal.
Az 1911/12-es tanév elején új név került az iskola élére. Új igazgató, akire húszesztendős igazgatás és eközben a világháborús évek terhei vártak: Horváth Cyrill (1865–1941), előzőleg a IV. kerületi főreáliskola tanára, irodalomtörténeti munkásságáról ismert tudós, egyetemi magántanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Alig egy évvel igazgatóvá választása után sor került a villanyvilágítás bevezetésére és a szertárak teljes felújítására.
Az első világháború nem kímélte az iskola nyugalmát sem. A tanárok közül többen rövidebb-hosszabb ideig harctéri szolgálatba kerültek, helyettesítésük pedig legtöbbször az itthon maradt tanárok óraszámának megnövekedését jelentette. A háborús tanévek a békebeliekhez képest megrövidültek. Télen fűtési szünetek, míg 1918-ban az első spanyolinfluenza-járvány okozta szünet zavarta meg az iskolai élet folytonosságát. Gyakran szakították meg a tanítást háborús tájékoztatók, hadikölcsönjegyzés, szederlevél- és fémgyűjtés is.
Őfelsége névnapját és koronázásának évfordulóját még a hagyományoknak megfelelően ünnepelték meg, de a VIII. osztály tanulói csak az első ünnepélyen vettek részt: kétharmaduk már az ősszel bevált katonának, és a tanév közepén bevonultak. Korábban, korlátozott követelményekkel megszerzett érettségi vizsga után indultak a katonai életbe – nem egyszer a hősi halálba. „A tanári kar, bár a nehéz viszonyok súlyát, a drágaság és a nélkülözés terhét maga is viselte, megfeszítette igyekezetét, hogy a sok-sok nehézséget ellensúlyozza” – olvashatjuk a korabeli évkönyvben. De az iskolai szünetek, a háborús tanfolyamok szaporodtak, és a bevonult tanárok és diákok száma is egyre nőtt.
Az iskola eközben lehetőségéhez mérten – elsősorban a segélyek és a tandíjkedvezmények megállapításakor – gondjaiba vette a hadba vonult szülők gyermekeit. Sok diáknak hiányzott a rendes táplálkozás, a meleg ruha. A háborús állapotok közvetlenül és közvetve is éreztették hatásukat. „Nem áltatjuk magunkat: az eredmény kisebb, mint óhajtottuk. Tanulóink készültségét és az intézet régi színvonalát lehetetlen volt fenntartani.” 1919 őszétől ismét Horváth Cyrill vezetésével folytatta munkáját a tanári testület. Nehéz gazdasági viszonyok és rossz fűtési körülmények között átélt telekkel küzdve közeledett az iskola fennállásának fél évszázados fordulójához.
A BELSŐ UDVARON ÁLLÓ MÁRVÁNYKÚT. FOTÓ: KIS ÁDÁM, LECHNER TUDÁSKÖZPONT
Az ötvenedik évfordulót 1921. május 15-én együtt ünnepelték meg a főváros tanügyi vezetői, a nyugalmazott igazgatók, a korábban végzett, illetve a még ide járó diákok és tanárok. Ebből az alkalomból kapta az iskola Vörösmarty nevét, Horváth Cyrill szavaival: „Intézetünk az 1921/22. iskolai évtől kezdve Vörösmarty Mihály nevét viseli. Azt akarjuk, hogy ez a név példaadást, épülést jelentsen növendékeink számára… A Szózat költőjének szelleme nem avult el és nem avul el soha. Az a nemzedék, amely az ő kultuszában nő fel, bizonyára betölti nagy hivatását.”
Az első világháborút követő években az iskola tanulói minden évben sikerrel szerepeltek a középiskolai tanulmányi versenyeken. Az ismeretek szerzésének hasznos bővítése volt a különböző tantárgyakhoz kapcsolódó oktatófilmek látogatása, majd az 1936-tól meginduló rendszeres filmoktatás. A tanulmányi kirándulások is az addiginál sokkal eredményesebbé váltak, amikor a főváros a harmincas években bevezette és állandósította az egy-két napra terjedő, országismertető diákutazásokat. 1930-ban – csaknem két évtizedes igazgatói munkásság után – nyugalomba vonult Horváth Cyrill, helyébe a matematikát és ábrázoló geometriát tanító Lenkei Lehel lépett.
A második világháború súlyos károkat okozott a kultúra és a művelődés terén is, az iskola mindennapi életét is kizökkentette a megszokott kerékvágásból. Már 1942/43-ban – a meginduló légoltalmi gyakorlatok és a közlekedési nehézségek miatt – később kezdődött a tanév, a tanítás gyakran csak néhány rövidített órát jelentett, s egyre gyakoribbak lettek a kisebb-nagyobb fűtési szünetek. 1943/44-ben mindössze 20 hét, 1944/45-ben pedig 12 hét volt a szorgalmi idő. Maga az épület kényszerűségből a legkülönfélébb hivatali, iskolán kívüli intézményeknek adott helyet. Itt helyezték el – többek között – a kerület két élelmiszerjegy-osztó irodáját, itt tartották a Székesfővárosi Népművelési Bizottság tanfolyamait, emellett a gimnázium termei közlekedési tanfolyamok és követségi nyelviskolák helyszínéül is szolgáltak.
1943 szeptemberében és októberében szünetelt a tanítás, a tanárok legnagyobb része közigazgatási beosztásban dolgozott. 1944. március 20-án – a német megszállás első óráiban – még megemlékeztek az iskolában Kossuth Lajos halálának fél évszázados évfordulójáról. Nem sokkal ezután megkezdődött a főváros bombázása, az állandó óvóhelyre sietés, s folyamatosan érkeztek a hírek a tanulók és hozzátartozóik hajléktalanná válásáról. A megrövidített tanév végén, a rendkívül korán megtartott érettségi vizsgák közben is előfordult, hogy a vizsgázóknak és vizsgáztatóiknak a légiriadó idejére az iskola alagsorába mint óvóhelyre kellett vonulniuk. 1944 őszén, a tanítás megindulása után nem sokkal uralomra jutott a nyilas párt. A Horánszky utcai épületet ekkor katonai hadikórház céljaira foglalták le, tíz napig rövidített délutáni órákban, a belvárosi Eötvös József Gimnázium épületében folyt a tanítás, majd 1944 októberében megszűnt az iskolai élet.
1945 januárjában súlyos bombatalálatok érték az iskola épületét, s nagy pusztítást vittek végbe. Februárban megszűntek a harcok, felszabadult Budapest. Romba dőlt város, romba dőlt iskola, fáradt, meggyötört emberek köszöntötték a szabadság napját. A tanárok és a diákok a fegyverzaj elülte után nyomban felkeresték a Vörösmartyt. Kahlich Endre, az iskola 1950-ben érettségizett tanulója kisdiákként élte át e napokat. Így emlékezett vissza 1971-ben: „...Akik megmaradtunk, rongyos ruhában, éhező gyomorral, tele optimista reménységgel fogtunk neki az új életnek. Iskolánk szörnyű képet mutatott. Az ostrom alatt egy bombatalálat következtében romba dőlt az épület déli szárnya, valamennyi tanteremnek, szertárnak, irodának kitörött az ablaka, hidegek maradtak a fűtőtestek. Sokakban pesszimista érzés uralkodott el. Azt gondolták, hogy az iskola sohasem fog újjáépülni, abban már sohasem kerül sor a tudományok művelésére. De szerencsére az optimisták tábora nagyobb volt, lapátot, ásót, csákányt szereztünk, és hozzáfogtunk a romok eltakarításához. E munkához segítséget adott a közelben tartózkodó honvédségi műszaki alakulat is. Először csak vödrök álltak rendelkezésünkre, majd nagyobb kosarakat, talicskát, kétkerekű kézikocsit szereztünk, és így hordtuk ki az iskola udvaráról az épület elé a lebombázott tantermek romjait, az apró szilánkokra tört ablaküveg-cserepeket. A romeltakarítás befejeztével rendbe hoztuk a még ép tantermeket és irodákat, melyekben a télikabátos tanárok szavait az üres ablakkereteken befújó szél kísérte. De a diákság sem hagyta magát. A hidegebb napokon a közben szerzett vaskályha melege mellett szívták magukba ismét a tudományokat, és amikor már tavaszba fordult az idő, jólesett az üres ablakszemeken besütő napsugár melege. Az épület romba dőlt déli szárnya egyelőre megmaradt kiáltó emlék gyanánt. Ezt azután az 1946/47-es iskolai tanévben építették fel, s időközben rendbe hozták a gáz-, víz- és villanyvezetékeket és a központi fűtést is. A tantermeket kétszeresen, a folyosókat egyszeresen beüvegezték, és ilyen körülmények között a pusztító ostrom után másfél évvel az iskolaépület összes helyisége újra teljesen használható állapotban volt.”
A háború után fokozatosan szovjetizálódó Magyarország közoktatásügye mind az iskolaszervezetet, mind a képzés tartalmát tekintve gyökeresen átalakult. A népiskola I–VIII. és a gimnázium, illetve a polgári iskola I–IV. osztályai helyett kellett általános iskola elnevezéssel az új, nyolc évfolyamos alapfokú képzést megszervezni. Az új rendszerre való áttérés persze nem ment egyik napról a másikra, az átalakulási folyamat csak az 1940-es évek végére fejeződött be. Kormányhatározat és miniszteri rendelet értelmében az 1945/46-os tanévben megszűnt az addigi gimnázium első osztálya, és helyébe lépett az általános iskola ötödik osztálya. Ez az iskolában két, egy latin nyelvet és egy németet tanító osztályra tagozódott. Ugyanazon miniszteri rendelet alapján nyílt meg a gimnázium V. osztályával párhuzamosan a reáltagozat V. osztálya is. A következő tanévben felmenő rendszerben fogytak el az általános iskolai osztályok, így ez az iskolatípus a VIII. osztállyal 1948/49-ben megszűnt az iskolában. Az utolsó, nyolc gimnáziumi osztályt lezáró érettségire 1952-ben került sor, ettől fogva a Vörösmarty tisztán négy évfolyamos általános gimnázium.
A háború utáni években az iskola igen csekély tüzelőanyag-készletekkel rendelkezett, így novembertől márciusig erősen korlátozódtak a tanulási lehetőségek. Hosszú hetekig csak a nyolcadik osztály tanulói járhattak be az iskolába hetenként háromszor, december 15-től január 21-ig pedig teljes fűtési, azaz tanítási szünetet kellett tartani. Az 1945/46-os tanévben is sok tanuló pótolta a háborús évek okozta tanulmányi elmaradását azzal, hogy miniszteri rendelet alapján hónapról hónapra magánvizsgákat tettek le. A tanárok részére már 1945 nyarától tartottak hosszabb-rövidebb ideig tartó világnézeti és szakmai továbbképzéseket. A tanév végi záró értekezleten Hittrich József igazgató ünnepi külsőségek nélkül emlékezett meg az iskola fennállásának 75. évfordulójáról, lelkes helytállást sürgetve a nevelői és tanítási munkában.
A Vörösmarty Gimnázium a jubileumi évben szervezte meg a felnőtt dolgozók részére az esti iskolát, és – külön miniszteri rendelettel – az országban elsőként meg is nyitotta. Az iskolaépület egészen a 90-es évek elejéig adott otthont a – részben a VMG tanári kara közreműködésével oktató – Dolgozók Gimnáziumának. 1949 őszén valamennyi középiskola gimnáziumi címet kapott – általános, művészeti, testnevelési, zenei, ipari, közgazdasági stb. –, a Vörösmarty általános gimnáziummá alakult. Eközben folyamatosan nőtt a tanulók létszáma: előbb 16, majd 20 osztály elhelyezéséről kellett gondoskodni. Így jelentős átépítésekre került sor, hogy az új osztályokat is el tudják helyezni. Nem csak új tantermek létesültek, ekkor alakították át a földszinti régi vegyműhelyt tornateremmé, és ekkor kapott színpadot a díszterem, ezzel lehetőség nyílt irodalmi estek és kisebb koncertek rendezésére is.
Az 1956 és 1989 közötti iskolarendszer tartalmi és formai szempontból egyaránt az 1945 és 1950 között bevezetett oktatásügyi reformokon alapult. Az 1970-es évek végén bevezették a fakultációt, vagyis az egyes diákok érdeklődésének megfelelő többletórák rendszerét. Ekkoriban már általánossá vált a koedukáció, amely még az 50-es években is ritkaságszámba ment a középfokú oktatásban. A Vörösmarty ódon falai között az 1963/64-es tanévtől jelentek meg a lányok, bár kísérletképpen már az 1953/54. tanévben önálló leányosztályt nyitottak. Az akkori iskolareform egyik lényeges vívmánya volt a szakosított tantervvel működő tagozatos osztályok megszervezése. Az iskolában 1958-tól orosz tagozatos, 1963-tól német, 1968-tól pedig fizika, kémia és rajz tagozatos osztályok indultak.
A VIII. Kerületi Tanács oktatási osztálya 1964 decembere és 1967 júniusa között 9 millió forintos beruházással felújította, modernizálta az iskolát. Bár a fizikai előadó és szertár korszerűsítését már néhány évvel korábban elkezdték, ez a két helyiség is csak a teljes felújítás során készült el véglegesen. A kémiai előadó teljesen új felszerelést kapott, ezáltal alkalmassá vált arra, hogy korszerű feltételeket biztosítson a kémia oktatása számára. Nagy előrelépést jelentett az új biológiai előadó kialakítása és a szemléltetőeszközök – mint a filmvetítő gépek, diavetítők és magnetofonok – beszerzése is. Az átépítés ideje alatt az oktatás a – szintén józsefvárosi – Bem József Gimnáziumban folyt tovább, két ízben is ott szervezték az érettségi vizsgákat. A tanórákat részben délelőttönként, részben délutánonként kellett megtartani.
A 70-es évek végén, 80-as évek elején országszerte elinduló iskolakísérletekkel egyidejűleg a Vörösmarty Gimnázium is kereste sajátos lehetőségeit. Ennek következtében évfolyamonként öt tanulócsoportból két speciális osztályt hozott létre. 1979/80-tól működik a drámatagozat, míg 1982/83-tól az élsportolói osztály. A drámaisok az elmúlt több mint két évtized alatt számos országos és nemzetközi elismerést, sikert hoztak a VMG-s diákoknak, tanároknak és az intézménynek egyaránt. Nemcsak a diákszínjátszó fesztiválok arany, ezüst, bronz minősítései, olasz, francia és angol nyelvű színjátszó győzelmek jelzik ezt, hanem az is, hogy az Odyssey of the Mind (Az Értelem Odüsszeája) elnevezésű kreativitás világverseny magyarországi győztese 1992-ben, 1996-ban és 2000-ben is az iskola drámatagozatos osztálya volt. Az Egyesült Államokban megrendezett világbajnokságon 1992-ben első lett a Vörösmarty csapata, az 1996-os VB-n negyedik helyezést ért el, 2000-ben pedig különdíjas lett. Az élsportolói osztályba járó diákok sikereit jelzi, hogy 1986-tól – a kitüntetés létrehozásától – A Magyar Népköztársaság, illetve A Magyar Köztársaság jó tanulója, jó sportolója kitüntetést szinte minden évben megkapja egy-két tanuló.
A rendszerváltás utáni iskolaszerkezeti átalakulás folyamatába a Vörösmarty Gimnázium is bekapcsolódott. A négy évfolyamos képzést megtartva, az 1993/94. tanévtől felmenő rendszerben az iskola egy osztályban bevezette a nyolc évfolyamos képzést is, ezt azonban rövidesen hat évfolyamos gimnáziumi képzésre módosította. Öt 8 évfolyamos osztály beiskolázását követően az első hat évfolyamos osztályok az 1998/99-es tanévben kezdték meg tanulmányaikat. Így a 90-es évek végére meglehetősen vegyes iskolaszerkezet alakult ki a VMG-ben, egyidejűleg 8, 6 és 4 évfolyamos osztályokkal. Az 1993/94-es tanévben megkezdett nyolc évfolyamos képzés kifutó rendszerben 2004/2005-ig működött, az első érettségire 2001-ben került sor.
PRUSINSZKI ISTVÁN ÖSSZEÁLLÍTÁSA
