Dél-Amerika legszegényebb országa, a kokacserje termesztéséről híres Bolívia hegyvidéki népei a mai napig kitartóan őrzik az évezredes indián hagyományokat. A világ legmagasabban fekvő nagyvárosa, La Paz vitathatatlanul legmisztikusabb látványossága a főtéren található „boszorkányvásár”, a különleges amulettek, varázsitalok és gyógyfüvek egyedülálló piaca.

Budapest fennállása óta összesen hétszer esett át nagyobb közterület-átnevezési kampányokon, amelyek szinte kivétel nélkül valamilyen jelentősebb politikai vagy történelmi változáshoz, eseményhez kapcsolódtak. A rendszerváltást követően a Fővárosi Közgyűlés száműzte a szocializmus ideológiájának jelképeit, szobrait és neveit a budapesti utcákról és terekről. Egy-egy elfeledett – vagy éppen szándékosan a házfalakon hagyott – utcanévtábla azonban a mai napig emlékeztet az 1990 előtti elnevezésekre Majakovszkijtól a Népköztársaság útján át a Vörös Hadsereg útjáig.

Leonardo da Vinci, a valaha élt legnagyobb polihisztor éveken keresztül tanulmányozta a madarak repülési tudományát, és tucatnyi rajzot készített róluk, mielőtt megtervezte volna különböző szerkezeteit. Vajon valóban a madarak röptének vizsgálata késztette Leonardót „repülőgépeinek” megalkotására, vagy az a meglepő eset, amelynek során, 1501 nyarán fénylő UFO-kat látott a Firenze környéki dombok fölött?

GUMITALP ÉS CIPŐVASAK

Úgy hatvan évvel ezelőtt egy nagy víztároló volt a Károlyi-kert közepén. A mi gyerekkorunkban ezt már nem használták semmire, a víz lent a mélyben zöldült, ha szárazság volt, még jobban apadt a vízszint, kilátszottak a rozsdás vasak, amik ismeretlen módon kerültek a betonteknőbe.

A teknő oldala meredeken lejtett, de nem függőlegesen, így nagyszerű ügyességi gyakorlatokra adott lehetőséget a fürge ifjúságnak. Ehhez gumitalpú cipő kellett, ez természetesen akadt – szinte nem is volt más abban az időben a cipőboltokban. A gumitalp adta tapadást kihasználva a környék gyerekei ügyesen rohangáltak a meredek betonfalon. Lehetett a 45 fokos „pályán” fogócskázni, a teknő éleinél fel-le lépegetni, ellenség elől menekülni. Az ügyességfejlesztés mind megannyi lehetősége állt előttünk.

Aztán egyszer csak dömperek jelentek meg, és folyamatosan kezdték feltölteni a mélységet. Néhány nap múlva már csak egy nagy homokfelület emlékeztetett a mi víztárolónkra. Odalett a gumitalp nagyszerű hasznosítása.

ILLUSZTRÁCIÓ FORRÁSA: INDAFOTO.HU

A bőrtalpú cipőhöz bőr kell, lehetőleg marhából. A háború után jó ideig csak a régi cipőknek volt bőrtalpa. Ezeket a cipőket talpalni, sarkalni lehetett. Aki ilyen cipőben járt, azt már messziről hallottuk: elegáns hangú nyikorgás jelezte a közeledőt.

Persze a bőr kopott, ami ellen előre és hátulra – vagyis a „spiccre” és a sarokra – szögezett vasak próbáltak védelmet adni. A spiccvas úgy 2-3 centi körüli ívelt vékony vaslemez volt, a sarokvas valamivel szélesebb és nagyobb, de ugyanazt a célt szolgálta, a kopás mérséklését. E fő cél mellett természetesen kiegészítő jellemzők is voltak: a cipő kopogott, csattogott, hiszen (sarok)vasra lépett a használó, sőt, a lépcsőn a diákság kifejlesztett egy fantasztikus felhasználási lehetőséget. Ez a csattogási technika volt, amely a spiccvas és a sarokvas „alkotó” alkalmazásával géppuskaszerű kattogást varázsolt elő a cipővel, frászt hozva a házmesterre vagy az iskolai portásra. Aki ezt a művészetet elsajátította, a lépcsőn nem lépett, hanem valósággal siklott lefelé. Aki ilyesmit tudott, komoly elismerésre számíthatott.

Manapság ilyen cipős mutatványra nincs lehetőség, mert spiccvas sincs.

Az Operaház mögötti Hajós utcában sétálgatók gyakran tekintgetnek felfelé, megcsodálva a 25-ös számú épület falfülkéjében elhelyezett egyetlen budapesti Napóleon-szobrot. A híres hadvezér csaknem egy évszázada áll jellegzetes pózban, összefont karral a róla elnevezett udvar oromzatán, és pillant le méltóságteljesen a ház előtti keskeny sétálóutcára.

FOTÓ: HARTYÁNYI NORBERT, WELOVEBUDAPEST.HU